Somogyi Néplap, 1952. január (9. évfolyam, 1-25. szám)
1952-01-16 / 12. szám
2 SOMOGYI KÉPLAP MIÉRT SZÜKSÉGES A BÍRÁLAT-ÖNBiRÁLAT FEGYVERÉNEK HELYES HASZNÁLATA? A bírálattal kapcsolatban Sztálin elvtárs a köveikezőket mondotta: ,,Ha a bírálatban csak 5—10 százalék igazság van is, az ilyen kriti kát is üdvözölni kell, figyelmesen meg kßll hallgatni és egészséges m agy át tekintetbe kell venni.“ Helyesnek tartanám, ha a vasút területén az elvtársak is megszív lelnék Sztálin elvtársinak ezeket a szavait és ennek megfelelően alkalmaznák is, A bírálatot nem azért alkalmazzuk, hogy valakit azáltal „lehunkózzunk“, hanem, hogy segítséget nyújtsunk az elkövetett hibák k i,i tv vitásában, hogy a munkánk további menetében ezek a hibák ne ismétlődjenek meg. Nézzük csak meg, hogyan áll ez a .kérdés a vasút területén? Ittöl. december 19-én a Somogyi Néplapon keresztül egy pár hiányosságra hívtam fel a vasutas elv" társak figyelmét. Erre a levélre a mai napig nem kaptam választ. Cink és Ladányi elvtársakkal való beszélgetésem során ők elmondják, hogy „lényegében“ a cikkel' egyetértenek. Hát, ha a cikkel egyetértenék, akkor miért esik nehezükre a kommunista önbírálat. Valószínű ök is olvasták a Somogyi Néplapban a Magtermeltető Vállalat pártszervezetének önbírálatát, amelyben Inlhotflf elvtárs elismeri, hogy az a bírálat, amely feléjük elhangzott, jogos volt és helytálló, ezt ők felismerték és változtatni is fognak rajta. Helyes volna, ha ök is követnék a Magtermeltető Vállalat pártszervezetének példáját, mert csak úgy tudnak a vasút területén is jó munkát végezni, a hibákat kiküszöbölni, a munkafegyelmet megszilárdítani, ha nem félnek a hiányosságok feltárásától, ők még mindig nem így látják a bírálat- ö »bírálat. kérdését. December 29-én a Somogyi Néplapban megjelent cikk után és a december 30-án Szanyi elvtárstól megjelent levél után, amelyek igen sok igazságot tartalmaztak, Cink és Ladányi elv- társak nem hogy ezt értékelték volna és ezekből a tapasztalatokat leszűrték volna, hanem különböző szervekhez mentek, hogy őket sérelem érte. Á sérelem persze az, hogy Kapós* vár állomáson előforduló hibákat kimutattak- Felvetik azt. hogy Szanyi elvtárs a rakodási főnökségnél követett el hibákat és ne bíráljon, hanem inkább önbírálatot gyakoroljon. Én azt nem is vonom kétségbe, hogy Szanyi elvtárs követett el hibákat és hogy neki is helves lelt volna, ha önkritikát gyakorol, de az még mindlig nem jelenti azt, hogy az általa is észrevett hiányosságokat nem tárhatja nyíltan fel. A hibákat igenis fel kell tárai! Cink elvtárs azt állítja, hogy ezekkel a megjelent cikkekkel a po* litikai tiszt és szakszervezeti vonat- felelős, valamint az állomásijának tekintélye le van járatva. Én ezzel sem értek egyet, mert nem a hibák, hiányosságok elkenésévej kell a tekintélyüket biztosítani, hanem ép" pen ellenkezőleg, azok bátor és őszinte feltárásával és azok kijavításával. Csakis ezzel [ehet a munkafegyelmet is és a vezetők tekintélyét is biztosítani, nem pedig, ha mindenki szemében ,,jófiusdit“ játszunk. De amellett még, hogy a hibáikat nem akarják kommunista módra elismerni, a dolgozókat még igyekeznek megfélemlíteni és nyíltan megmondva revans politikát folytatnak- Azokkal a dolgozókkal szemben, akik a hibákra rámutatlak, mint pl. Vörös elvtárssal szemben felvetik, hogy ő csak meséli azt, hogy 19l8"ban kommunista volt, mert itt Kaposváron senki sem emlékszik, hogy működött volna. Vagy Zimonvi elvtárssal szemben, azért mert a hibákra ő is rámutatott fel vetik, hogy a felszabadulás előtt Imrédista volt és ott tevékenyke' dett. Véleményem szerint furcsa az, hogy csak azután kerülnek előtérbe ezek a dolgok, amikor ezek az ^Iv- lársak is nyíltan meg merték mondani a véleményüket a vasúton belüli munkáról. Joggal vetődik fel a vasutas dolgozók között az a kérdés hogy vájjon meg lehet-e koc‘ káztatni a bírálatot azt, hogy a -hibákra rámutassunk. Hivatali titok ? Nem, leleplezés Solti elvtárs többek között azt mondja, hogy a hibákat, melyeket a Somogyi Néplapon keresztül elmondtunk, a hivatali titoktartás megsértésének akarják minősíteni- Hát -vájjon a feketézések leleplezése, a opportunizmus feltárása, ami Kaposváron a vasút területén megmutatkozott, az hivatali titkot képvisel? Lehet, hogy egyeseknek igen, akik félnek és .rettegne# attól, hogy hibáikra nyíltan rámutassanak. Szeretném felhívni a kaposvári vasútállomáson az illetékes elv-társak figyelmét arra, hogy mégegyszer alaposan tanulmányozzák ‘át a So" mogyi Néplapban megjelent cikkeket. Azokban nocsak azt lássák, hogy a hibáik szellőztetve lettek, hanem nézzék benőt azt is, hogy azok hozzásegítenek a hibák kijavításához, a munkafegyelem megszilárdításához, a tervek még jobb teljesítéséhez. Re kell látni a kaposvári vasutas elvtársaknak azt, hogy Rákosi elvtárs november 30-i beszédének a munkafegyelemre vonatkozó része nagyon ráillik Kaposvár állomásra is is a munkafegyelem lazaságát csak ikkor tudjuk felszámolni, ha nem ‘élünk hiányosságaink feltárásától is a mentegetőzések helyett azok djavítására összpontosítjuk erőnlét. Nem tudom helyeselni Cink elv ársnak azokat 1 a megjegyzéseit, íogy Kaposváron a -vasút területén i dolgozók elhallgatnak, ha ^egyelek“ a vasúton megjelennek Az öntudatos dolgozó nem hallgat! Nekem az a véleményem, hogy az intudatos vasutas dolgozók, akik l szocializmus építéséről, Pártunk s népi demokráciánk eddigi ered- nényeiröl beszélnek, azok nem hallgatnak elAz a tény, hogy akik az angolo- :a[, amerikaiakat és nyilasokat várak :az „egyesek“ előtt nem beszélek. És ezeknek >,várakozó“ állás- iontokra hclvezkedőknék segít Cink Ívtárs is akkor, amikor a vasúti estiben Ferenci kulákkal ü] egy sztalnál egy-egy pohár bor mellett ísak következetesen Cink elvlárs' lit szólnak a vasutas dolgozók és lapos vár dolgozói, ha a vasút po" íti'kai tisztet egy asztalnál látnak or mellet! egy kulákkal. Lehet, ogy ez „véletlen“ volt csak, de éleményem szerint nincsenek vétlenek. Ez a kulák az, amint Cink lvlárs mondja, aki most már nem alignlja amej-ika hangját, mert a idióját a dolgozók használják, ez z a kulák, aki most már nemi bri- áidvezető. mert le lett váltva és tana láktanyaőrnek lett beállítva, hol söpörget. Ezekből is megálla- íthalijuk, hogy ,>igen nehéz fizi" ai munkát végez“. Úgy látszik ink elvtárs, hogy a vasúton csak- gyan nincs opportunizmus. Szárnyasi Gyula. SZERDA, 1952 JANUÁR 16, CSERÉLJÜK KI EGYMÁS OKTATÁSI TAPASZTALATAIT Egy tanulócsoport foglalkozásáról segítséget adott •— mégis lehetett amikor a tanulóköröm tagjainak a volna eredményesebb egyrészt ha a hallgatók látva a tankörfoglalkozás jelentőségét, pontosan teljes létszámmal megjelennek, másrészt pedig alaposabban felkészülnek, ha a kötelező anyagnak nemcsak az első, vagy a második felét veszik, tanulmányozzák át, hanem az egészet. így sokkal élénke.bb lett volna a mi tanulókörfoglalkozásunk is. Én magam h.íbát követtem el akkor, jegyzetét nem ellenőriztem le, mert ebből már előre megláttam yolna, hogy körülbelül ki hogyan készült fel, mennyire tanulmányozta át az anyagot. 'Ebből a tankörfoglalkazásból a tapasztalatokat mindnyájan levontuk és a következő tankörfoglalkozásra Sokkal alaposabban felkészülünkKasza Nándor tanulókör v9»et6. ílj takarmányozási normák a termelő» szövetkezetekben és állami gazdaságokban A gazdaságosabb takarmányozás 1 időszakra oszlik. A nyári időszak megvalósítása érdekében a földművelésügyi miniszter rendeletet adott ki az eddigi lakarmányncr- mák módosításáról. Termelőszövetkezetek (csoportok). állami gazdaságok és egyéb vállalaok a rendeletben megállapított takarmánynormákat kötelesek alkalmazni. Takarmányozás szempontjából az év nyári és té'i takarmányozási május 1-től október 27-ig, a téli m karmányozási időszak pedig október 28-tól április 30-ig tart- A nyári időszakban az abraktakarmányokat pillangós takarmányokkal kell helyettesíteni. Kivételek ez alól a vemhes, szoptatós, növendék, stb. állatok. A rendeletben felsorolj takarmányíéléket ugyanolyan értékű más takarmányokkal is lehet helyettesíteni. Ahol jól dolgozik a pártszervezet, ott határidő előtt teljesítik a tervet Az üzemben, faiun, gépállomáson egyaránt megmutatja a munka előrehaladása azt, hogy a pártszervezet bejöiti-e hivatását. A pártszervezet állandó erősödése egyik fő biztosítéka a szocializmus építésének, sikeres mer valósításán ak. Cskis erős pártszervezet képes vezetni, irányítani, csakis az képes kapcsoltát szorosabbá fűzni és elmélyíteni a tömegekkel. Ezt a lényt snegerősí ík a műit év tapasztalatai. Ahol a pártszervezet jól dől gozott, o>:t az évi tervet határidő előtt befejezték. A kaposvári Nagymalom dolgozói a múlt évi tervet már november 22 re 10 százalékkal túl is teljesítették. Ez az eredmény az üzemi pár: szervezet jó munkájáról tanúskodik, A pártszervezet már korábban felismerte a termelés zavartalan menetének akadályozóját, a laza munkafegyelmet. Ennek felismeréséhez már pártunk II. kongresz- szusa segítette hozzá a pártszervezetet- Azóta kemény harcot folytatott és folytat n munkafegye- iem lazasága ellen. Szükség is volt erre, meri volt az üzemben fegyelemlazító, pl. Pammer Károly szakmunkás személyében, aki több alkalommal hol egy napot, hol két napot maradj igazlaflanul távol az üzemből. Akadt aztán követője is és ez bizony veszélyez'ette az üzem tervének sikeres befejezését. A pártszervezet nevelő munkája nem használt Pammer Károlynak, hiába volt minden próbálkozás. Végül is a múlt év szeptemberében pártszervezet javaslatára az üzem vezetősége eltávolí otta az üzemből. Ezt köveiően napról-nap- ra javulás mutatkozott az üzemben a munkafegyelem terén. Pammer Károly követői is ráléptek a he'ves útra. A laza munkafegyelem mindjobban kezdet; szilárdabbá válni, de ténylegesen csak Rákosi elvtárs november 30-i beszéde niá« szűnj meg a lazaság. Ma már nincs az üzembe» olyan dolgozó, aki késne, vagy igazolatlanul távol maradva a munkahelyétől. Ez telte döntőn lehetővé az üzem évi tervének korai befejezését. Az évi terv befejezése u it a pártszervezet nem hagyta abba a harcot, sőt még jobban fokozza, mert ötéves tervünk haripad k été még többe kíván az üzem dolgozóitól, min: a múlt évben. A feL világosító munka eredménye, hogy tudják azt az üzem művezetői és az összes dolgozói is. Az üzem főművezetői a legjobb tudásukat igyekeznek adni az üzem tervének sikeres megvalósí ásáérj. A Deák-mozgalomba bekapcsolódtak. A főművezetők minden nap átbeszélik az üzem dolgozóival a következő napi munkát és annak végrehajtását- így komoly segítséget nyújtanak a dolgozóknak * munkájukhoz. De nemcsak a főművezetők harcolnak a munkájukon keresztül az üzem tervének sikeres befejezéséért, hanem az üzem összes dolgozója is. Ezt bizonyítja az » tény is, hogy az üzem minden egyes dolgozója bekapcsolódott a szocialista munkaversenybe. A Gazda-mazgolmba újabb három dolgozó kapcsolódott be, An', ad György, Olajos László gépszere- ííVns Bodor Ferenc asztalos. Az üzem-dolgozói nagy lendülettel kezdték az új 1952. évet. A pártszervezetnek mos* az a feladata, hogy ezt a lendületet ne engedje visszaesni, hanem azt jó politikai munkával, ötéves tervünk sikere* befejezése érdekében állandó** növelje. Burjánzík a korrupció Tito Jugoszláviájában Tífóék fasiszta rendszerében eddig soha nem tapasztalt méretekben burjánzik a korrupció. A ti- tóista hóhérok a nyugati bankokban helyezik el azokat az összegeket, amelyeket a jugoszláv néptől raboltak el. A múlt év januárjában például 125.000 dollárt helyez fék el londoni, svájci, amerikai és argentin pénzintézeteknél. A jugoszláv Imporfbank igazgatója a múlt év áprilisában 1.300 dollárt utalt át saját nevére egy svájci banknak. A tilóista vezetők, hogy elkendőzzék ezirányú aljas mesterkedéseiket, sokszor nem a saját, h?nem kitalált nevekre helyezik e! a jugoszláv nép nyomorán szerzet: pénzt vagy aranyat. A Tito-banda megvesztegeti saját embereit, hogy még mélyebbel* rántsa őket az árulás Ieneketlem mocsarába. A magasrangú katonai személyiségek üzérkednek a foké tepiacon, szószoros értelemben spekulációt folytatnak. Az összeharácsolt pénzekből fényűző módon élnek. Rukavina tábornok például nemrégen 300.000 dinárért rendelt magának külföldről ebédlőbútort. Az UDB tísz iei szemérmetlenül elrabolják a gálád módon meggyilkolt jugoszláv hazafiak értékeit. Nagy visszhangot keltettek az Olasz Komnrmnisfá Párt központi bizottságának határozatai A tancsoportfocíalkozás a politi- I kai tanulás egyik legfontosabb t láncszeme. A tankör tagjai itt át- beszélik a tanult anyagot, vitatkoz" , oak, felvetik problémáikat- A foglalkozás után sokkal világosabb lesz az anyag előttük s ez azt eredményezi, hogy a konferenciára is jobban felkészülnek, hogy magasabb lesz a konferencia elméleti szin- ’ vonala. A hallgatókon kívül, — akiknek kötelességük a tankörfoglalkozásra alaposan felkészülni — komoly feladat vár a tankör vezetőire is, A tan korvezetés fontos port megbízatás, éppen ezért a tankörvezefőnek igazolni kell ezt a bizalmat, elsősorban azzal, hogy alaposan felkészül a tankör levezetésére. Lenin ' elvtárs maga is vezetett tanulóköröket, a lenini tanulókör egyik tagja így beszél erről: „A tanulókör hat emberből és egy hetedikből, az előadóból állt• .1- előadó szabadon minden jegyzet nélkül adott elő, miködben gyakran igyekezett belőlünk ellentmondást vagy vitakedvet kiváltani. Ilyenkor még szította is a vitát, bizonyítani kellett az adóit kérdéssel kapcsolatos álláspont helyességét. Ilyen mádon tanulókörünknek igen élénk, érdekjeszílő jellege volt. ■.“ Én is abban a megtisztelte lésben részesültem, hogy tanulókört vezethetek. Az elmúlt szerdán volt a tanulókör-foglalkozás. A Bolsevik Párt III. fejezetének 1. 2, 3-ik pontját beszéltük át, vitattuk meg. A mi iankörfoglalkozás-unkon a hiányosság már ott kezdődött, hogy a tankör tagjainak mindössze 50 százaléka jelent még, annak ellenére, hogy a foglalkozás pontos helyéről és időpontjáról időben értesítést kaptak a Városi Pártbizottságon és rajtam keresztül. Itt meg , kell említenem, hogy vannak olyan . hallgatók is, mint Filótás Gyula i elvtárs, aki egyetlen tanulókörfog- , lalkozáson sem jelent meg. a konfe- , rencián is csak egyszer. i A tancsopor! foglal hozásra a felkészülés közepes volt. Voltak elvtár- , sak, akik alaposan, jól felkészülve j jöttek el, mint például Böhm József 1 elviárs, Szanyi János elvtárs, Danda ; Erzsébet el-vtársnő és Kovács Már- j ton elvtárs. Ugyanakkor felkészü- letlenül jelenlek meg Ambrus elv- , társ, Ademayer elvtárs, Albe rí elv I társ és még néthányan. , Az anyagot a következőkép ) vettük át: Három kérdést néztünk meg. 1- Az orosz-japán háború előzményei és lefolyása. Ezt a kérdést teljes egészében a ^ Párttörténet alapján vitatlak meg , és tisztáztuk. ^ Ennél a következő vitás kérdés •merült fel: A kínai nép harcát mi idézte elő, volt~e pártja a kínai nép- j. nek, mely vezette volna a harcait, j. Ezt a kérdést Kovács János elv- a társ a Magtermeltető NV-től vetette g fel, amit a következőképpen tisz- ^ tűztünk: A kínai nép harcát a belső ^ és külső tőkések nyomása idézte r elő, de ekkor még a kínai népnek |; nem volt olvan pártja, mely követ- ]s kezetesen vezette volna harcait (az elmúlt évben ünnepeltük a Kínai Kommunista Párt 30 éves fennállását) . 2. A második kérdésben azt vitattuk meg, hogy milyen hatással volt az orosz-japán háború az orosz munkásmozgalomraA kérdés a Párttörténet alapján tisztázódott. Vita ennél a kérdés-1 j nél nem vetődött fel, ezt a. .részét az j anyagnak ijól átvették a hallgatók. u Különösen jól felkészült Nagy Bé- j,: iáné elv-társnő és Zajácz elvtárs. 3. A harmadik kérdésnél a II. Pártkongresszus lefolyását vitattuk meg. Ennél azonban a felkészülés nem volt kielégítő. Vontatott volt. Nehezen jött ki a két taktika, a mensevikeké és a bolsevikeké. Ennél kérdésnél kellett a legtöbb ki se- gítő kérdést feltenni. Vita egyálía- Ián n&m volt. Az anyagnak ezt a részét Böhm elvtárs és Takács elv- 1 társ vették csak alaposabban át. A v kérdést végül a tanulókörvezetőnek J1 kellett tisztázni. Ugyancsak Lenin ’ elvtárs művének a „Szociáldemokrácia két taktikája“ jelentőségét is. A tankörfoglalkozás — bár azt gondolom, hogy a hallgatóknak sok Olasz politikai körökben megái-1 ] lapítják, hogy az Olasz Kommunista I< Párt központi bizottságának leg itóbbi ülésszakán hozott határozasd nagy hatással lesznek a következő hónapokban Olaszország politikai helyzetének alakulóé sára. A központi bizottság záróhatáro- ata kiemelte, hogy az egységnek s a békés újjáépítésnek az a poli- kája. amelyet a népi erők megdőltek, a közvélemény egyre szé- sebb rétegeiben talál kedvező isszbangra és hogv még a kor- lánytömbhöz tartozó csoportokon elül is lerjed a felismerés, hogy változásra van szükség a kormány jelenlegi politikájában. Az Olasz Kommunista Párt központi bizottsága — az olasa politi" kai helyzetet elemezve — rámutatott, hogy Olaszországban meg vaa a lehetőség olyan politikai többiég létrehozására, amely képes lesz a* országot megmenteni attól * szerencsétlenségtől, amely felé a jelenlegi kormányzat taszítja. A Magyar Mikrobiológiai Társaság I. kongresszusán résztvett szoyjet küldöttség tagjai: M. M. Majevszkij Szitálin-díj*» professzor és F. F. Talizin, a* orvosit adományok doktora, valamint * többi külföldi küldöttek elutaztak Magyarországról. A koreai népi demokratikus köztársaság küldöttei: néhány napig még hazánkba* tartózkodnak-