Somogyi Néplap, 1952. január (9. évfolyam, 1-25. szám)
1952-01-03 / 1. szám
A levelező mozgalom Pártunk és Népköztársaságunk belső demokratizmusának sarkalatos pontja PÄRT ÉS PA RT ÉPÍT fis Rákosi elvtárs beszéde nyomán megszilárdítják a munkafegyelmet a Kaposvári Textilmű vek kommunistái Rákosi elvtárs november 30-i .be. szedőben mondotta: „Iparunk fejlő' dése azt mutatja, hogy felemelt temünk reális és ellenségeink minden kétkedése és gáncsoskodása dacára végrehajtható‘‘ Rákosi elvtárs szavait bizonyítják azok az üzemek, melyek december 31-e előtt büszkén jelentették a Pártnak, hogy teljesítették, illetve túlteljesítették 1951 "es évi tervüket, egyúttal felkészültek ötéves ter Wink harmadik évér® is. Azonban sok üzemben a terv-teljesítés terén még jobb eredményeket jelenthettek volna, ha a munkafegyelem megbontói ellen következeteseíliiben felvették volna a harcot és alkalmazták volna az ellenőrzést úgy a vállalatvezetőség, mint a pártszervezet vezetősége részéről. Azokban az üzemekben, amelyekben lemaradás mutatkozott a terv' teljesítésben, az ok a munkafegyelem lazulásában kereshető, ahogy Rákosi elvtárs mondotta: ,,A munkafegyelem lazasága jelenleg egyik legnagyobb fékünk. Minél hamarább teremtünk e téren rendet, annál erő• teljesebb lesz további fejlődésünk.*• Rákosi elvtárs beszédének alapján a kaposvári Textilművek kom* murfistái pénteken délután taggyűléseit vitatták meg ezt a kérdést. Szalai elvtárs, a pártszervezet titkára beszámolójában elmondotta, hogy a munkafegyelem terén különösen az utóbbi időben súlyos lazaságok mutatkoztak. Megnőtt az üzemben az igazolatlanul mulasztó dolgozóik száma. Van olyan munkás, aki egyszerre 10 na. pót mulasztott igazolatlanul. Több dolgozó kéi-három nap hiányzik anélkül, hogy előzőleg bejelentené, hogy távohmarad munkahelyéről- Szalai elvtárs számokban mutatta be, hogy egyegy igazolatlan munkanap milyen jelentős kárt okozhat egész népgazdaságunknak. Például egy fonónő egy igazolatlan munkanappal 40 kiló fonallal károsítja meg az államot, 10 ilyen igazolatlan munkanap 400 kiló károsodást jelent. stb. A Textilművek pártszervezete a munkafegyelem megszilárdítása érdekében megalakította a Társadalmi Bíróságot, amely az ilyen fegyelmezetlen munkások felett ítélkezik. Pl. mert Varga Piroska fonónő kétszer igazolatlanul mulasztott, a Társadalmi Bíróság 50 forint pénzbüntetésre ítélte. Az üzem DISZ szervezetét is felelősség terheli abban, hogy az iga. zolat]áriul mulasztók, vagy későn- jövők legtöbbje DISZ fiatal- Elitből most az következik, hogv az elkövetkezendő időben az űzöm DlíSZ szervezetének — elsősorban azoknak a fiataloknak, akik párttagok, vay tagjelöltek — komoly, meg* győző, felrviiágosító munkát kell végezni a munbaifegyelem megszilárdítása érdeklőben. De nemcsak a DISZ fiataloknak, hanem £>i üzem összes kommunistáivák kell első-' sorban elítélni, a munkafegyelem megbontóit. Olyan dolgozókat kell példaképül állítani, mint Hornyuk Erzsi vagy mint Miokovics Mária, akik egyrg inkább magukénak érzik az üzemet, s ezért járnak élen a munkafegyelem betartásában, ezért teljesítik túl tervüket. Szalai elvtárs beszámolója után ismertették a taggyűlésen a Megyei Pártbizottság határozatát a mimkor fegyelem megszilárdításéról, Rákosi elvtárs ibeszéde alapján. Pálmai elvtárs az üzem főmérnöke arról beszélt a taggyűlésen, hogy ténylegesen az üzemben meglazult a munkafegyelem. A dolgozók több esetben munkaidő alatt csoportokban tanácskoznak, önkényesen elhagyják munkahelyüket A kommunistáknak kell elsősorban ez ellen felvenni a harcot, nekik kell rámutatni, hogy a fegyelmezetlenséggel milyen károkat okozhatnak népgazdaságunknak Bence eb-társ hozzászólásában rámutatott, hogy a munkafegyelem lazulása összefüggésben van az oktatás jelentőségének a lebecsülésé' vei. Maguk a párttagok és párton- kíviiliek nem látják az oktatás fontosságát, ezért van az, hogy egyegy szemináriumon csak 8—9 elvtárs jelenik meg. Molnár Gyula elvtárs művezető elmondja, hogy ő már foglalkozott ilyen irányban a hozzá beosztott dolgozókkal, azonban az eredmény még nem kielégítő. Követeli, hogy az igazolatlan mulasztókkal szemben még szigorúbban járjanak el, hogy az üzemben a munkafegyelem véglegesen megszilárduljon. Németh Gyula elvtárs az üzemi DISZ szervező titkára arra tett Ígéretet, hogy azokat a fiatalokat, akik a jövőben is a munkafegyelmet megbontják, a DISZ szervezet büntetésben részesíti, mégpedig úgy, hogy á DISZ egyes megmozdulásaiból ezeket a fiatalokat kihagyják. Kasza Mária elvtársnő arra tett javaslatot, hogy a pártszervezet fordítson nagyobb gondot a népnevelő munkára, mozgósítsa a népnevelőket az üzemiben a munkafegyelem megszilárdítása érdekében. Sok hozzászólás hangzott el a munkaifegyelemről, melynek meg javítása most a' Textilművek súlyponti feladata kell, hogy legyen. Az öntudatos munkások itt is elítélik a fegyelmezetleneket és követelik szigorú megbüntetésüket. Ezeknek az öntudatos munkásoknak a számát kell növelni. — Rákosi elvtárs azt mondotta beszédében: ,,A legfontosabb fegyelmezési eszköz — ismételjük — annak a szellemnek a kialakítása, amely elítéli, megbélyegzi a fegyelmezetlenséget. amelyben a fegyelem megsértése, igazolatlan kimaradás, selejt' gyártás szégyen és gyalázat.“ Ennek a szellemnek a kialakítása pedig az üzem pártszervezetére vár. A pártszervezet még fiatal, alig két hónalja alakult, de máris sok eredményt tud felmutatni, különösen a pártépítés, tag és tagjelölt felvétel terén. Ezen a taggyűlésen a pártszervezet vezetősége i tag és 6 tagjelölt könyvet osztott ki. Ezenkívül a taggyűlés 12 tagjelöltet vett fel, szemelőtt tartva a Párt határozatát, főleg a munkában kitűnt fiatalokkal, nőkkel erősítették a Párt sorait. Olyanokkal, mint Bárány Zsuzsa, Jancsó Gyula, Hahóti Margit, Csonka János, Decsi Gizella, Miokbvics Mária, Velansics Teréz és a többiek js munkájukon keresztül bizonyították be, hogy érdemesek erre a megtiszteltetésre. Az ilyen tagjelöltekkel és azokkal a tagokkal — akiket szintén a taggyűlésen vettek fel----valóban erősö dött a Párt. Azonban a párttagság, tagjelöltség azt jelenti, hogy a jövőben máir őkelt is fokozottabb felelősség terheli, ha az üzem elmarad a tervteljesítéslben, ha a laza munkafegyelem továbbra is akadályozza a termelés zavartalan menetét. A kaposvári Textilműveknél is, mint annyi sok más üzemnél rrißg' van a feltétel ahhoz, hogy a tervet teljesítsék, csak az szükséges hozzá, hogy Rákosi elvtárs beszédét szemelőtt tartva az üzem kommunistái élenjárjanak a munkafegyelem megszilárdításában, erre növeljék a többi dolgozókat is. Harminchét algériai hazafi éhségsztrájkja a börtönben. A „Libération" című francia lap jelentése szerint 37 algériai hazafi, akiket az algériai nép nemzeti felszabadító harcában való részvételért ítéltek el és nemrég szállították az algériai börtönbe, — december 23-a óta éhségsztrájkot folytat, tiltakozásul a rendkívül embertelen bánásmód ellen. December 26-án szolidaritásuk jeléül az algíri bör.őn többi politikai foglyai éhségsztrájkot kezdtek. Több algériai képviselő erélyc tiltakozott a börtönhatóságok; az algériai hazafiakkl szembeni kénye ellen. A lakócsai pártszervezet vezetősége a párt erősítésével, az állami fegyelem megszilárdításával válaszol Tito bandájának Páriunk II. Kongresszusának határozata kimondja: „Meg kell erősíteni a pár szervezeteket és meg kell javítani a pártmunkát mindenütt, de elsősorban és döntően a falun.” Ehhez a fontos feladatnak a megvalósí.ásához hozzájárult a határozat, mely feladatul tűzte ki. hogy az alapszervezetektől a megyei pártbizottságig a vezetőségek beszámolni kötelesek eddigi munkájukról és újjá kell választani a pártvezetőségeket. E határozat végrehajtásával komoly változás ;örént üzemi, falusi párt- szervezeteink munkájában egyaránt. A pártszervezet vezetőségének újjáválasztása beváltolta a hozzáfűzött reményeket, friss erők kerültek r vezetőségekbe, olyanok, akik becsülettel, következetesen hajtják végre a rájuk bízott feladatokat, akik nem alkusznak meg, nem hátrálnak meg a nehézségek elől. A lakócsai területi pártszervezet új vezetőségének működése alatt lényeges javulás tapasztalható a Pár; erősítése terén. A legutolsó taggyűlésen Horváth István, Erdős Károly elvtársakat tagnak, Lovkovics István, Vucskár Károly dolgozókat — akik mindig becsülettel végezték munkájukat és dolgoztak Pár unk célkitűzéseinek megvalósításáért — pedig tag- jelöl'.eknek vették fel. Az új vezetőség helyesen látja, hogy a Párt erősítését nem lehet a véletlenre bízni, nem lehet csak arra várni, hogy a becsületes dolgozó parasztok maguktól megtalálják a helyes utat, hanem szükséges, hogy a pár: szervezet, tömegszervezetek ehhez hozzásegítsék a becsületes dolgozóinkat. Ez a segítség most már nem marad el a lakócsai pár,- szervezef részéről, amióta új vezetősége van. A vezetöségválasz- tás előtt bizony hónapok is elmúltak úgy, hogy nem vettek fel egyáltalán tagot, vagy tagjelöltet. De az új vezetőség most súlyponti kérdésként kezeli ezt a fontos kérdést. Ez vebe ő ki Kecskés Pál elvtárs, párttitkár szavaiból is, mikor erről 'a kérdésről beszél, de az is kitűnik, hogy már a legközelebbi taggyűlésen újra vesznek fel tagjelölteknek dolgozó parasztokat, mégpedig olyanokat, akik az egész évi munkájukat becsületesen végez ék el és a begyűjtésben is élenjárnak. Ezek a tények arra mutatnak, hogy a pártszervezet a Kongresszus határozatát magáévá tette és a Párt erősítéséért, a feladatok végrehajtásáért következetesen harcolnak. Ezl bizonyítja az is, hogy a párt- szervezet megszervezte az egységes népnevelő csoportot. Az egységes népnevlő csoportba bevonták a tömegszervezeti tagokat is. Az új pártszervezet vezetősége rendszeresen foglalkozik a népnevelőkkel a népnevelő értekezletek rendszeres megtartásán keresztül, melyet a pártszervezet titkára tart meg. Az értekezleten beszámolnak a népnevelők a végze:t munkáról és megvitatják a népnevelő munka folytán felmerült problémákat- A páj-ttifkár nem feledkezik meg arról, hogy a népnevelőket érvekkel lássa el. így a népnevelők jól felkészülve mennek ki népnevelő munkára. De szükség is van a faluban jó felvilágosító munkára, mert még a községben baromfi- és tojásbe- gyüjtésben 10—12 százalék lemaradás van, amelyet a legrövidebb idő alatt teljesíteni kell a falu parasztjainak. A pártszervezet tagsága a vezetőségválasztás óta egységesebb, fegyelmezettebb lett. A tagság rendszeresen megjelenik a taggyűlésen, pártnapokon, népnevelő értekezleteken is. A párttagság között nincs egyetlen egy sem, aki ne az elsők között teljesítette volna a beadási kötelezettségét. De nemcsak gyűléseken, hanem a politikai iskolán is pontosan megjelennek, itt sincs lemorzsolódás, mer: a tagság nagy jelentőséget tulajdonít az elméleti továbbképzésnek. A hat&rmentén fokozottabb éberségre Tan szükség A pár'szervezet nemcsak a párttagságot, de a falu dolgozóit is éberségre és az ellenség leleple zésére neveli. Tito Jugoszláviájáról ismertető előadásokat tarának, ezenkívül pártnapokon is állandóan foglalkoznak Tito bandájának aljas cselekedeteivel, amelyek országunk és a dolgozó nép ellen irányulnak. Lakócsa, mint ismeretes határmenti község is, ezért még a dolgozók fokozottabb éberségére van szükség. Ezt tudja és érzi a falu minden egyes dolgozója. Ezt bizonyítja a napokban történt eset is. Mohácsi Pálné egyedül volt csak otthon, amikor egy fiatalember, aki hiányos katonai öltözetben volt, bekopogtatott Mohácsi Pálnéhoz és a vasútállomás úján érdeklődött. Mohácsi Pálné nem mond: a meg az idegennek, hogy hol van az állomás, hanem helyette átveze'.te a párt titkárhoz, aki felszólította az idegent, hogy igazolja magát. Az idegen nem volf hajlandó magát igazolni, így átadták az illeékes hatóságnak. Ez az eset arról tanuskoctik, hogy nemcsak párttagok, hanem a falu dolgozói is éberségük fokozásával harcolnak az ellenség ellen és kíméletlenül le is leplezik őket. Azonbsn meg kell mondani, hogy mindez mellett van hiba, is v®n a pártszervezetben, mégpedig az oktatás terén. Ezen a téren súlyos hiba az, hogy az alapfokú politikai iskolába csak párttagokat és tagjelölteket vontak be és becsületes párionkívüli dolgozókat nem vontak be az oktatásba. Ez a hiba abból adódott, hogy a párt'.itkár nem tanulmányozta át U Politikai (Bizottság május 17-i határozatát és ebből kifolyólag hallgatott Horváth Vince elvtársra, az iskola előadójára, kinek az a. véleménye, hogy c#ak párttagok és tagjelöltek vehetnek részt politikai oktatásban. A lakócsai pártszervezet feladata, hogy még a meglévő hiányosságokat felszámolja. Arra. törekedjen, hogy a falu dolgozói között még jobban megszilárdítsa az ál- lamiegyelmet és erősítse .ovábbra is a Pártot. Rendíthetetlenül harcoljon az ellenség ellen. A parasztságnak nemcsak jogai vannak, hanem kötelességei is A hanyag1 gazdák is azon az úton járnak, amit 3 millió forintért építtetett a község Tizenöf hold földön gazdálkodom. Otthon a lakásomon hallgattam Rákosi elvtárs november 30-i beszédét- Itt hallottam, hogy milyen nagyon fontos az állammal szembeni kö elezeftséget teljesíteni. Tudom, hogy a dolgozó parasztságnak nemcsak jogai vannak, hanem kötelességei is. Rákosi elvtárs beszélt az adófizetés fontosságáról. Valóban az adófizetésnek nagy jelentősége van. ben kifizettem 4300 forintos adótartozásomat. Tudom, hogy ez nagyon fontos. Kéti fiam katona, az egyik szakaszvezető, a másik is kiválóan tanul. A felszabadulás után módomban állt, hogy két fiamat felsőbb iskolába járassam. Szép házam van, ami nem régen alakítottam át. Istállót is építettem. Rádióm van, amit a felszabadulás után vpftem. Én igyekezena. továbbra is élenjárni a kötelezettség teljesítésében. Arra kérném a gazdatársaimat, akik nem lettek eleget a kötelességüknek, hogy azt haladéktalanul rendezzék. Mezricki Lajos 15 holdas középparaszt, Lengyel tó : i. Pályázati felhívás A mi községünkben mégis számos olyan gazda van, aki nem fizette be adótartozását, pedig módjában állott volna. Ezek a hanyag dolgozó parasztok nem veszik azt figyelembe, hogy amit községünk a tervtől kapott. azt ők is élvezik. A hanyag gazdák is azon az úton járnak, amelyet 3 millió forintért épíieft a község, az új betonúton. Ők is éppen úgy szórakoznak és művelődnek, élvezik Pártunk és kormányzatunk minden juttatását, mint akár azok a dolgozó parasztok, akik az élen haladnak a begyűjtésben. Az ilyen gazdákkal szemben a legszigorúbban kell elárni, alkalmazni kell a törvényi, meg kell őket büntetni. Én a községi tanács tagja vagyok és mint dolgozó középparaszt, a fel- szabadulás óta érzem mindenben Pártunk és kormányzatunk gondoskodását. Én nem maradok adós és úgy hálálom meg Pártunk sok ajándékát, hogy nem maradok el a kötelezettség teljesí:ésében. A terménybeadási kő elezettségemet az idén 130 százalékon föl"' A népművelési minisztérium és az Országos Testnevelési és Sport- bizottság pályázatot hirdet a sporttal foglalkozó képzőművészeti alkotásokra: festményekre, grafikára, szobrászati alkotásokra, (dombormű, körplasztika, érem) és plakáfra. A beküldött pályaművek a sport következő ágaival foglalkozhatnak; atlétika, birkózás, ezevés, kerékpározás, korcsolyázás, labdarúgás lövészet kosárlabda, ökölvívás, síelés, tenisz, torna, úszás, vívás, vízilabda, röplabda. Beküldéá határidő: 1952 áprlis 1< Hely: Budapest, Nagymaző-utca 8. ■z., Ems| múzeum. A pályázaton résztvevő művek anyaga szabadon választható. A beküldött műveket a népművelési minisztérium, az Országos Testnevelési és Sportbizottság, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, és a Művészeti Dolgozók Szakszervezetének-1 ■ ág bífest>rmű, ténik. Minden csoportban egy I. egy II. és egy III. díj kerül odaítélésére. I. díj 5000 forint. II. díj 3000 forint. III. díj 2000 forint. A kele {franciaországi kőolajfinomító munkások tiltakozó sztrájkja az elbocsá1-*-^ eile*. A keletfranciaországi Pechev bronni kőolajfinomítók 1600 dolgozója, akiket el akarnak bocsátani, elhatározlak, hogy csütörtökön 24 órás tiltakozó sztrájkot kezdenek az elbocsátások ellen. Hadíanyagszállítás ízland szigetére. A napokban hadianyagot szállító amerikai hajó érkezett Reyk- javikba, Iziand fővárosába. Az izlandi hatóságok minden intézkedést megtettek, hogy a hadianyagokat minél előbb kirakják. Az amerikaiaknak és ízland ural kodó köreinek ténykedése élei tiltakozást váltó:t ki a lakossá* törkörében.