Somogyi Néplap, 1951. december (8. évfolyam, 280-301. szám)

1951-12-04 / 282. szám

SOMOGYI riLÁG PMOLK9ÁKJAI EGYESÜLJETEK! NÉP Mai számban: Lelkcshaagú békcgyűlések a jugoszláv határ- menti Dará&y községben (2. o.) — A ma­gyar kormány tiltakozó jegyzéket küldött az USA-hoz, mert egy amerikai repülőgép sú lyosan megsértette Magyarország légiterét (3. o.) — Amerikai hadifogoly leleplezései az amerikai katonák koreai kegyetlenkedé- seíről (3. o.) — A gépi munka jelentősége J és segítsége az állami gazdaságba* (4. o.) J M DP SO MO GYM EGY El PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA VUL ÉVFOLYAM, 282. SZÁM. Ára 50 fillér. KEDD, 1951 DECEMBER 4. Megyénk dolgozói lelkesen üdvözlik Pártunk új Rákosi elv társnak a Központi Vezetőség ülésén elmondott beszéde a jegy rendszer megszüntetéséről, a mezőgazdasági áruk szabadforgal- , znáról, a inunk« és az állami fe­gyelemről, újabb hatalmas lépést jelent egész népgazdaságunk fejlő­déséiben, dolgozó népünk életében. Kgvben újabb csapás a háborús uszítókra. a szocializmus építésé­nek mindenrendű és rangú ellensé­gére. Rákosi elvtárs beszédében ismer­tette iparunk termelésének fejlődé­sét. egyes iparágak lemaradásának oka:t a terv teljesítésében. Külö­nösen aláhúzva mondotta Rákosi elv társ: ,,Ar élelmezési ipar eddig 94 3 százalékét teljesítette az évi felemelt tervének. A lemaradásnak, legfőbb oka a húsipar lemaradása, mim a húshiánnyal függ össze.“ Majd később hozzáteszi Rákosi elvtárs, hogy ,,Az utolsó hetekben megindult a hízott disznók, a ba­romfi és szarvasmarha beadása és felvásárlása és ezzel Icapcsolatban megjött a húsipar termelése is. E téren is megvan a lehetősége an­nak, hogy a Icnwnadás jó részét december folyamán behozzuk.“ Pártunk II. Kongresszusa elfo- jja-dta ötéves tervünk felemeléséről szóló javaslata!, azóta :be is bizo­nyosodott, hogy felemelt ötéves tértünk reális, végrehajtható. Azon­ban a terv megvalósítása megkö­vetelj a szilárd állami fegyelem be­tartását, a népi fegyelmet, u mun- kaif e-gyelmet. Megköveteli, hogy munkásosztályunk az üzemekben minden perc időit kihasználjon a termelés fokozása érdekéiben, ezzel egy időben dolgozó parasztságunk is lássa be, hogy nemcsak az ipari munkásságra hárulnak feladatok a terv teljesítéséiben, hanem nekik is fokozott mértékben kell hozzájárul­ni felemeli ötéves térvünk nmiiadék- tahm végrehajtásához. . Somogy megye mező-gazdasági jellegű megye, ami arra kötelezi megyénk dolgozó parasztságát, hogy beadásának teljes! tévében élenjárjon, eddigi elmaradását a téren enyhe adásban behozza és fel­sorakozzon az élenjáró megyék dolgozó parasztságához. Népünk ál. laana támogatja dolgozó paraszt­ságunkat, de ugyanakkor megköve­teli, hogy dolgozó parasztságunk se feketézzen, spekuláljon termé­nyével. Egyrészt, merít ez becsüle­tes dolgozó paraszthoz nem illik, másrészt a feketézőkét, spekulán­sokat államunk szigorúan bünteti. Rákosi elvlárs nagyon találó példát hozott fel Somogy megye GöPe községéből, amikor arról be" szélt, hogy „Besenyei Ferenc a So­mogy megyei Gülle községben t) hold juttatott földjén gazdálkodik. Emk óta nem fizetett adót és ezért hót miék. a 2770 forintra növekedett. Rendkívül méltatlankodott, amikor a fizetést szar(;cdmazni kezdték, amíg lei nem derült, hogy ebben az évben IS e~er forintért házat vett, ■1000 forintos lovat, 3000 forintos tehenet vásárolt.“ De nemcsak egy ilyen Besenyei Ferenc van megyénkben, akire ez a példa találó. Éppen ezért Rákosi elvtárs beszéde komoly figyelmezte. lés legyen megyénk minden dolgozó parasztja számára, az állami fegye­lem betartása terén. Üzemi munká­saink és dolgozó .parasztjaink nagy- réBze a szocializmus építése folytán «»’•re öntudatosabbá lesz, ezért he. Íveseitek Rákosi elvtárs bejelenté­sét a jegyrendszer megszűnte lésé­ről, a mezőgazdasági áruk szabad forgalmáról. Elítélték azokat, akik « Spekulációból, feketézésből akar­lak megélni, mind Keresztes József bétbonymegyeri 26 holdas Iciilák, vmgy Farkas János 36 holdas víz­vári kutűk, «kik spekuláltak, de a határozatát baromfi és tojásbeadásuknak nem tellek eleget. De nemcsak a kulákokat, hanem azokat a kis- és középparasztokat is, mind Szűcs Ferenc 12 holdas jialatonszabadi középparaszt, aki kukorica beadási kötelezettségének nem leli eleget, azonban 312 kiló kukoricát feketén piacra szállított. Erre becsületes dolgozó paraszt­jaink úgy válaszoJlak. mint Pusz­taszemesen, ahol a dolgozó parasz. tok Rákosi elvlárs beszéde, :l lialá- iozat ismertetése után. - amikor felvetődött a kérdés feléjük, hogy látják ennék jelentőségét, — min­den dolgozó paraszt arcán mosc.ly szaladt végig és egyhangúlag mon­dották, hogy igen helyes határozat ez a Párt részéről. Megvitatták Rá. kosi elvtárs beszédét, azt mondot ták. hagy egész évi munkájnlc gyík nwlcrre most érett meg, amikor ilyen intézkedések születtek szá­runkra, a szabadpiac, .db kérdésben. De ehhez hasonló megnyilvánu­lások voltak más községekben is. Drávalaimásib.an például a dolgozó (►árasztok vállalták, hogy minden­nemű beadásukat Rákosi elvtárs be­széde nyomán a legrövidebb időn belül teljesítik. Elítélik azokat, akik elmulasztói ták a beadás teljesítését és hátráltatták ezzel megyénk he­gyű jtési eredményét. Vök plvan dolgozó paraszt is, aki már 300 százalékra teljesítette be­adási kötelezettségét, de Rákosi elvtárs beszéde után újabb 0 má­zsát ajánlott fel az államnak. A kaposvári Fonoda dolgozói hétfőn reggel lelkes hangú röpgyíí" léseken vitatták meg Rákosi elvtárs bejelentését, amelynek nyomán el­határozták, hogy munkájuk fokozá­sával, tervük túlteljesítésével vála­szolnak rá, Hanzl Lajos elvtárs a „C“ mű­szálé vezetője a kök étkezőképpen nyilatkozott: Nagyon helyeslem Pártiunk és kormányunk intézkedé­sét, mert ebben a dolgozók, vala­mint a magam élet színvonalának emelkedését látom. A Párt mindig szem elölt kíséri a dolgozták érde­keit, ezért kell nekünk is Pártunk politikáját támogatni- Vállaljuk, hogy eddigi lemaradásunkat decem­ber 21-re behozzuk, a s(’fejtet pe­dig 5 Százalékkal csökkentjük, en­nek megvalósítását én műszaki tu­dásommal segítem elő. Talián Mária előmunkás fönónő Rákosi elvtárs beszédét örömmel fogadta, az új «-endszabályokat he­lyeselte, ezért vállalta, hogy bri­gádjával együtt az orsók le és fel­szerelését minden esetben öt perc alatt elvégzik az eddigi 15 perccel szemben. Molnár Gyula a „B“ műszak ve­zetője vállalta, bury az eddigi 150 haszontalan állásban lévő orsókat 50-re csökkenti, amikéi a terv tel­jesítése 3 Százalékkal növekedni fcg. A fonónők által eddigi feldolgo­zott anyag mennyisége 20 kilo­gramm vqlt, most vállalták, hogy ezt a mennyiséget 10 kilóval nö­velni fogják. Horváth Anna tanuló fonólány, aki csak tegnap, hétfőn lépett munkába, de hallgatta Rá­kosi elvlárs beszédét és amikor a miun k af egye lean mié gs z iil űirdulás á r ó 1 beszélt, elhatározta, hogy mindig fe­gyelmezetten dolgozik, minden pere idejét kihasználja. A kaposvári Katinka Sándor Szakérettségis Kollégium hallgatói december 2-án táviratot ‘küldtek Rákosi elv társnak: Mi a Szakérett­ségis tanfolyam hallgatói ákőppen támogatjuk ezt a határozatot — írták többek között —, hogy tanul, arányainkban úgy haladunk, hogy a későbbi tanfolyami-kezdés követ­keztében előállóit lemaradást jobb Gépállomásaink vesetői9 dolgosói kövessék as iharosberényiek példáját9 fokossák as őssi métyssántást Megyénk gépállomásainak leg­nagyobb részében nagy a lemara­dás az őszi terv teljesítésében. Ez; mutatja a szeptembertől 1-tői november 25-ig végzett munkák kiértékelése. A megyei kiértékelés szerint az iharosberényi gépállomás — a ver­senyzászlók büszlie tulajdonosa — vezet. Ennek a gépállomásnak ta­lajmunkákban 70.1 százalék, szer­ződéskötésben 105.6 százalék és üzemanyagfogyasztásban 98 száza­lék az eredménye. Jól dolgozik a gépállomás vezetősége, élén Szálai József pártútkár elvtárssal és Mé­száros István traktorossal, akiknek teljesítménye a 200 százalékot meghaladja. A második helyeaést a csurgói gépállomás tartja 60.2 százalékos talajmunka, 37 szá­zalékos szerződéskötés és 77 szá­zalékos üzemanyag fogyasztásával. Az eredmények eléréséhez nagy mértékben hozzájárult Cserdob elv;árs, aki a munkák helyes meg­szervezésén kívül sok más segítsé­get is nyújtott a dolgozóknak. A verseny harmadik helyezettje a balaronkilifi gépállomás, 52.1 szá­zalékos talajmunka, 32.6 százalé­kos szerződéskötés és 90 százalé­kos iizemanyagícgyasztási eljert- tésével. A gépállomás politikai ve zetője Vass Ilona elvtársnő. Megyénkben ezek a gépállomá­sok példát mutatnak a nagyatádi gépállomás dolgozói előtt, ahol Szabó József traktoros csak 29 százalékra teljesít, vagy a felsőse- gesdi Horváth Ferencnek, aki 35. Piszner Lászlónak, aki 25 száza­lékra teljesítette eddig őszi mély­szántási tervé:. Hagy a lemaradás a marcali gépállomásán, amelyik a 18. helyen van. A talaj­munkát mindössze 37.8 százalékra, a szerződéskötést 50.7 százalékra, az üzemanyngfogyasztást 100 szá­zalékra végezték el, annak ellené­re, hogy Kinics József elvtárs, a megye legjobb traktorosa a mar cali gépállomás egyik legjobb dol­gozója. Horváth eívtárs, a gépállo­más vezetője hasson oda, hogy a jól dolgozók tapasztalataikat ad­ják át a lemaradóknak. A ladi gépállomás a 19. helyen áll 37.7 százalékos talajmunkában, 33.8 százalékos szerződéskötésben, ezen rossz eredmények melle t anyagfogyasztásuk 109 százalék. A gépállomásvezeíő Fiiipovics elv társ, aki úgy látszik többet foglal­kozik mással. mintsem a munkák menetét ellenőrizné. A huszadik helyen az igali gépállomás van 36.7 százalékos talajmunkával. 56.9 szá­zalékos szerződéskö éssel és 101 százalékos üzemanyagfogyasztás sál. A gépállomás politikai vezető je Király Lajos. • Utolsó helyen ran a kereki gépállomás 29.7 százalékos talajmunkával, 48.1 százalékos szerződéskötéssel é: 100 százalékos üzemanyagfogyasz tással. A gépállomás vezetője Sza bó elvtárs, aki Király, elvtárssal, a< igali gépállomás politikai veze'ő jével együtt, nem sokat törődii az őszi mélyszántások sikerével. Az őszi terv teljesítésében elma radt gépállomások vegyenek pél­dái az iharosberényi, csurgói, ba latenkiiiti gépállomások jó munká­járól és folyhassanak fokozottabb harcot az őszi terv sikeres végre hajtásáért. Az alsóbogát! állami gazdaság dolgozói Sztálin elvtárs születésnapjának megünneplésére lelkes felajánlással készülnek Megyénk dolgozó parasz'jai. ter- melőcsoportjai, gépállomásai, álla­mi gazdaságai mind nagyobb mér­tékben tesznek felajánlásokat Sztálin elvtárs 72. születésnapjára. Ebbe a lelkes versenybe kapcsoló­dott be az alsóbogáti állami gazda­ság is. Az elmúlt napokban meg- tar ott üzemi értekezleten vállal­ták többek között a növényterme­lési brigád tagjai, hogy december 21-re a téli trágyahordást 50 ka­taszteri holdon, a műrágya elszó- rását és az összes rétek leboroná- lását el fogják végezni. A gépcso­port vállalta többek között, hogy a matódi üzemegységben lévő ka­lapácsos darálóhoz transmissziós meghaj ássál még egy daráló, sze­relnek és ezáltal a termelést dup­lájára fogják emelni és így a gép­erő: helyes kapacitásban ki tud­ják használni. A berecskai üzemegység vállal­ta,, hogy a fásítási tervet decem­ber 21-e helyett december 10-re befejezi. A bérelszámolók vállal­ok, hogy a gazdaságban mutatko­zó bérezési hiányokat felszámol­ják. A könyvelők vállalták, hogy a brigádvezetőket alapos admí nisztrációs kiképzésben részesítik. Császár József MSZT-titkár vál. laka, hogy a 123 taglétszámot de ceinber 21. tiszteletére 150 főre fogja emelni. A gazdaság vezető­sége vállalta, hogy a már működő női brigádot számszerűleg növeli. Ezeket az eredményeket úgy akarják növelni, hogy a munkafe­gyelmet megszilárdítják, a. párt- szervezet minden esetben bevonja a dolgozókat a munkálatok meg- árgyalásába. A fenti vállalások bizonyítják, hogy a dolgozók egyre lelkesebben és eiszántabban harcolnak a bé­kéért, a munkaversenyek meg­szüntetésével tesznek tanúbizony­ságot szeretett Sziálin elvtársnak és harcaikat egyre következete­sebben vívják a termelés frontján. Mihálka József somogyjádi kisparasztinak 6102 forint jövedelmet kozott az 1350 négyszögölnyi cukorrépa Az idei bőséges cukorrépater­més számtalan dolgozó parasz j számára igen jelentős hasznot ho­zott. Most is bebizonyosodott, hogy Pártunk tanácsa a dolgozó j parasztok felé a cukorrépa több termeléssel kapcsolatban helyes volt, mert dolgozó parasztjaink amellett, hogy a cukorrépatermés fokozásával hozzájárulnak egész dolgozó népünk életszínvonalának emeléséhez és maguk is hatalmas jövedelemhez jutnak. Több ruhái, több cipő- (fcient családjuk számá­ra. Erői győz meg bennünket Mi­hálka József somogyjádi dolgozó paraszt jövedelme is, amit cukor­répatermése után kapott. Amikor tavaly ősszel nála jár­lak a népnevelők cukorrépa-szer­ződés ügyében. M.háika bácsi csak kis területre akar; kötni, de ami kor a népnevelők kiszámították a jövedelmet, azonnal nekiállt és aláír; a a szerződést 1350 négyszög­ölnyi területre. Mihálka József most már nem volt nyugton, mert tudta, hogy a cukorrépa megkíván­ja a jó tslajmüvelést. El is végez e a mélyszántást annak rendje szerint. Ugyanígy a minisKteríatíács határozatának megfelelően végezte a vetést, növény- ápolást. A jó időben végzett munka meg­látszott a cukorrépán. Mindenki megcsodálta, aki csak arra járt, Mihálka gazda cukorrépáját, az egész határban nem volt olyan. Sok munkát igényelt a kiszedésig, de megérte, mert 1350 négyszög­ölön 183 mázsa cukorrépát szed­tek ki és a sok munkát a jó ér­més megfizette. Mihálka bácsi a 1S360 mázsa cukorrépa után 1.101 forint 60 fillért, ezenkívül 594 fo­rint -prémiumot, 367.20 kdogram cukrc-t, — ami pénzértékben 4406,40 forintot tesz ki — kapott. Az 1350 négyszögöl cukorrépája leliát 6102 forint jövedelmet ho­zott. Ha ezt az összegef átszá­mítjuk egy katasztrális holdra, úgy 7.237 forint jövedelmet eredmé­nyez. Mihálka József most már saját tapasztalatain kei észtül győződött meg. hogy a Pár. a kormányzat tanúsai minden esetben a dolgozó né- a dolgozó parasztság felemel­kedését segíti elő. Emellé a jöve­delem mellé még nem számította fel azt, ami szintén igen előnyös I az állatállománv etetésére, a répa­fej. A cukorrépa tiszta, tápanyagban gazdag talajt hagy vissza, ami jó előveteménye a búzának, árpának, kendernek, lennek, ame­lyek bőséges termése ismét a gazda számára jelent nagy előnyt. Mi­hálka gazda példája minden dolgo­zó paraszt számára bebizonyítot­ta a cukorrépatermelés hatalmas jövedelmezőségét. Ezért dolgozó prasztjaink már most kössenek szerződést cukorré­pára, hogy el tudják készíteni ve­téstervüket, el tudják készíteni a földet, lehetőség legyen a trágyá­zásra, ami feltétlen szükséges a jó terméshez, ugyanakkor kellő idő­ben ezzel egyidejűleg elvégezhetik a mélyszántást is. tamiLmányi fegyelemmel és ered ménnyel, a tanulmányi év végéig teljes mértékben behozzuk. Tudijuk azt, hogy ezzel a haláro. zítiul hatalmas csapást mért Pál­lunk és kormányunk a kalákákra és / “z j spekulánsokra- Lehetetlenné tette (számukra a további üzérkedést, mely gátolta fejlődésünket. Mindezek a példák, azt mutatják, hogv megyénk -dolgozói megérteitek Rákosi elvtárs beszédét, azt, hqgy I a szocializmus építése ötéves ter­vünk megvalósítása áldozatot is kö­vete! tölünk, de ez az áldozat ki­csiség ahhoz képest, -melyeket' az öléves tervünk végrehajtása saoráa dolgozó »“Iliink visszakap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom