Somogyi Néplap, 1951. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1951-11-24 / 274. szám

4 SOMOGYI NÉFLAP SZOMBAT, 1951 NOVEMBER 24. A kadarkúti kultúrcsoport megállja a sarat §ÖTÉT NOVEMBERI este van. Zuhog az eső, mintha dézsából öntenék. Az ilyen időre memdotlák régen, hogy a kutya* son veri ki az ember, Kadarkút sttétbeborult, sáros utcáin sok-sok satnijánosbogáp világító fénye mo­zog közöttünk. Mind közelebb ér ueü egymáshoz, mintha esti faját- kér« igyekeznének. Mi is. a világí- té pontok irányába haladunk és ahogy közelebb érünk, akkor lát­juk, hogy a kis világító pontul; mindmegannyi apró villany lámpa A kultúrteremben igyekeznek próbára a kultúrcsoport tagjai. Ve­lük tart a tanácstitkár is, aki ugyan nem tagja a csoportnak, de estéről- estére meghallgatja a próbákat és tárnicsaival igyekszik segíteni mun­káját. Az olvasó ezek után azt hr hetné. hogy a csoport tagjai csupa DISZ-es fiatal. Pedig nem így van. mert a kadar kút i kultúr cső partban szép számmal ott látjuk az idősebb korosztályt is, férfiakat, nőket ve­gyesen. Itt nemcsak az ifjúság szívügye a. kultúr munka. Ezt mutatja az is, miijén lelkesen vesznek részt e próbákon és mé­lyen szeretette/ igyekeznek egymás hibáit kijavítani. Elkísértük mi is a csoport tag- fait a nagyon hiányosan felszereli kultúrterembe, hogy végignézzünk Ggy próbát■ Nagy fába vágta a kul­túrcsoport a fej szett. Csíki Gergely „Csikós“ címéi háromfelvonásos színmüvét tanulják. A darab beta­nulása közben sok nehézséggel kel­lett megküzdeni — mesélik a sze­replők. Vgn olyan szerep, amit mvár a harmadik szereplővel pró­bálnak. mert igyekeztek a legmeg­felelőbb szereplőket kiválogatni. Hiba volt, hogy szinte az utolsó peréig nem tudták, hagy a mii elő­adható-e. mert Fétis elvtárs a járá­si népművelési előadó az engedély megadását halogatta. J)E MÁR MEGOLDÁST nyer tek ezek a problémák és mindjárt nagyobb lendülettel meg­indult a komoly készülés. A szö­veg jó betanulása után sor kerüli «z egyes szerepek helyes megfor­málásának kidolgozására- Jó kol­lektiv munkát tapasztalunk ezen a térén, mert nemcsak Törökné. a csoport felelőse, hanem minden egyes szereplő hozzájárul tanácsai­val az előadásra vafó helyes és jó telkészüléshez. Különösen értékes segítséget nyújt Kovács Ferenc ta­nító, népművelési ügyvezető, aki a mű egyik szereplője is. A hiányos technikai felszerelést is a saját erejéből pótolja a csoport. Nincs a színpadnak függönye, mert Strausz Gyula volt kulálrkoesmű­tős a tulajdonát képező függönyt■ még kölcsönbe sem hajlandó a cso­port rendelkezésére bocsátani. Hoz­nak magukkal az asszonyok lepe­dőket és abból varrnak függönyt. Még nincs díszlet sem, vásárolni sem tudnak, mert- nincs rá pénz. A csopm-f egyik tehetséges tagja cső- nmgolópavirra maga festette meg a díszletet. Nincs tüzelő „ terem fű­tésére. Ezt is megoldják hamar. Mindenki hoz hazulról egykét da­rab fűt és máris vidáman pattog a tűz a kis vaskályhában. Ezeket a hiányosságokat a most szinrekerűlö mű előadásának bevételéből akar­ják pótolni a lelkes kultúrnmnká- sok. jtyf,UNKÁJUK NEM ÖNCÉL. Műsoraikkal támogatják a gazdasági feladat oktat itt. Rábizo­nyítja fiz, hogy a november 7~i műsoros est után Gyurka István, egyénileg gazdálkodó felajánlotta, hogy a beadási kötelezettségének 100 százalékra eleget lesz■ Felszó­lalásában elmondotta — nagyon szégyenli magát, hogy eddig nem ¥ ibickozma dolgozó paraszt­jai közül 1950 decemberé­ben jónéhányan választották a szebb, a boldogabb élet útját- Meg­alakították a „Bem" nevet viselő ermelőszövetkezeti csoportot. A tszcs tagsága rövid egy év leforgá­sa alatt — bár küzködve a kezdeti nehézségekkel — elég szép ered­ményt mutatott fel. Paár János 12 holdas földhöz- jütta ott középparaszt is látta eze­ket az eredményeket és belépett a csoportba. Paár bácsi már 52 éves, kijutott r.eki a munka, a Széchenyiek, Hu­nyadiak, Somsichok idejében, ami­kor éhbárért kellett dolgoznia fe­leségével és gyermekeivel együtt, hogy a betevő falat szűkösen meg legyen. Erzsébet nevű lánya még 12. évét sem töltötte be, amikor már nehéz . estimunkáf, sok eset­ben férfimunkát végzett. ^z élet barázdái mély nyomo­kat hagytak Paár bácsi ar­cán. Nagyon sokra emlékszik. Tud­ja, hogy nagyobb lányának, Teréz- nek, a felszabadulás előtt nem ju­tott volna pénz kelengyére, most, a felszabadulás u án arra is jutott. Tudja és él emlékezetében az elr ső küzdelmes harc, amit a Párttal együtt győzelemre vitt: Libickoz- mán a földosztást. János bácsi is 12 holdat kapott. Vissza is akarja háláni ezt. Harcosan vette ki részét minden megmozdulásból és nem hiányzott sehol sem a példamutatás. Paár ---------------­---------------------------------­vo lt tudatában a beszolgáltatás fontosságának, de a kultúrműsor megnézés<e , illán kötelességét telje­síteni fogja. ‘ Ez a rövid példa is mulatja, hogy kultúráiig nevelő munka nél­kül nem tudjuk végrehajtani a szocializmus felépítését. Meg kell dicsérni Kadarkút tanácstitkárát- hogy e-zP.n a téren jól látja a fela­datokat. Támogatja a kulturális nevelő munkát és személyében is jó példát mulat. j£lLJON KÖVETENDŐ példa­ként községi tanácsaink előtt Kadarkút példája és foglalkozza­nak ilyen lelkiismeretesen a kul- túrmunkával. A kultúrális nevelő munka, nemcsak a népművelési ap­parátus munkája legyen, hanem valljanak a tanácsok végrehajtóbi­zottságai szervezőivé és irányítóivá, mert a leyfontosabb feladatot a be­gyűjtést is csak a kulturális nevelő munka jobb megszervezésével tud­juk megvalósítani. János beszolgáltatásában minden­ből 200 százalékon felül tett ele­get. A békeköicsönjegyzésben is élenjárt. Meg is kapta érte a meg­felelő jutalmakat- November he­tedikén díszoklevelet kapót:. paár János úgy érezte, hogy még nagyon sokkal tartozik a Párínak, hogy szabad, boldog élefet kapott, hogy földje lehet. Saját ügyét intézheti, hogy a ta­nács vb tagja lehetett és végre jo­ga lett a sokéves elnyomás után az ország ügyeinek intézésébe be­leszólni és mint DÉFOSZ elnök to­vábbra is jó munkát akar végezni. Paár János párt ag akar lenni és többször bizonyította be jó munkájával, hogy érdemes a párt­tagsági könyv viselésére. Bebizo­nyította beadásának túlteljesi: ősé­vel, népnevelő munkájával, példa­mutatásával, amikor Szerződéses minőségi bíbormagot. 7.5 mázsát szállított be államunknak. pár hoz való hűségének újabb tanúbizonysága az, hogy összes földterületével és jószágál­lományával a líbickózmai ,,Bem“ termelőcsoport tagja lett. Paár Já­nos fia és lánya jelentkezett tag jelöltnek. Paár János példát akar mutatni és meggyőzően beszél az egyéni gazdáknak és a tanács tagjainak ennek az útnak a helyességéről. így tette magáévá Pártunk és kormányunk politikáját Paár Já­nos Libickozma-kohárpusz ai 12 holdas dolgozó paraszt. PAAR JÁNOS TOVÁBBRA IS PÉLDÁT MUTAT AZ ÉLET KELETKEZÉSE Az élet keletkezése nemcsak természet tud Ojinányi, hanem világnézeti, ideológiai és így poli" tikai harci kérdés is. Az idealisták <t burzsoá társadalom olyan ma­gyarázatot igyekszik adni, ami szükséges ahhoz, hogy a burzsoá társadalom fennmaradását, örök maradandóságát igazolja- Az élet keletkezésének idealisztikus magya­rázata minden tudományosságot mellőző misztikus mese, melyben külön választ embert és állatot, embert és embert. Az emberi élette/ kapcsolatban ntég megemlíti, hogy porból gyúrták és leheletre élővé vált, de az állatokról már nem tesz említést. Egv időben a XI. század­ban, az élelmes, jóétvágyú szerze­tes papok külön nagyszerű gyakor­lati örömet és hasznot húzlak ezek­ből, a valóságot nélkülöző elképze­lésekből. Böjt idején vidáman lakniározva a kacsa és liba pecsenyét, azzal ér­velve, hogy ezek nem állatok, ha­nem isteni parancsolatra vízi nö­vényekből jöttek létre. Az élet ke­letkezésének kérdését az idealisták tábora a burzsoá áltudomány nem­esük, hogy nem lúd ja, de nem is akarja megoldani. A dialektikus materializmus alapján álló tudo­mány képes egyedül az élet kelet­kezésének valóságos és minden alapjában tudományos bizonyítéko­kon nyugvó magyarázatát megadni •z emberiség számára. ^ tudománynak szót kell ver­ni a sötétség, a miszticiz­mus babonás hiedelmeinek pókhá­lás maradványait és győznie kell a maradiság felett. A tudomány fegyvere a legfélelmetesebb fegyver az osztályellenség elleni harcban. A tudás fegyvere a dolgozók tő* megeinek kezében a kapitalisták halálát jelenti. Jól tudják ezt az imperialistáik és jól tudja ezt a belső osztályellenség is. Azért aka­dályoz, azért mesterkedik, ho,gy el­vonja a dolgozókat a kultúrális nevelés, a tudomány megismerésé­nek lehetőségeitől. Pártunk és államunk minden le­hetőséget megad, hogy dolgozó tő' niegeínk megismerkedjenek a tudo­mánnyal, a kultúra minden kincsé­vel gyarapíthassák műveltségüket, tudásukat. A reakció mindent elkö­vet, hogy megtartsa b; tudatlan­ság, a babonás hiedelmek, a misz­ticizmus karmai között a dolgozó­kat. Mindent elkövetnek a kulákok. a klérus, hogy minél kevesebben vegyenek részt « dolgozók ezeken a kultúrális eseményeken, ahol műveltségűket növelhetik, vagy igyekeznek hazugságaikkal táma­dást intézni a kultúránk, tudomá­nyunk ellen. Comogy megyében 103 helyen, üzemben, tszcs-ben, kultúi- oíthonban tartóét előadást a Termé­szettudományi Társulat az élet ke" letkezéséről november hónapban. Ezeket a tudományos előadásokat 8000 dolgozó hallgatta végig és is­merkedett meg a számára eddig ismeretlen tudományos kérdés igaz­ságával. Addig, amíg a tudomány meg­győző érvei és igazságos, a való sághoz ragaszkodás alapjain adott tudatlanságot eloszlató magyaráza tok felnyitják a dolgozók ezreinek szemét. A^dig a kulákok és reak­ciósok támadják a tudományt Azon a véleményen vannak, amit mi már jól ismerünk a régi világ" bői, mikor azt mondták, hogy nem kell a parasztot okosítani, nem kell kiművelni, elég annak ha annyit tud, hogy az eresz alá álljon, ha esik az cső. Mi nem ezen a véleményen va" gyünk, mi műveit munkásokat és parasztokat akarunk. Ennek az el­érését pedig a tudomány megismer­tetése, a műveltségi színvonal eme­lése teszi lehetővé. Évezredek harca ez, a tudomány és a tudomány el" fenségei között, de a történelem folyamán eddig még mindig előbb- utóbb a tudomány igazsága győze­delmeskedett a tudatlanság felett­| énin és Sztálin elvtárs mu­Lm tatta meg először a világ­nak. hogy a tudományt a nép szol­gálatába kell állítani és á dolgozó népet fel kell vértezni a tudomány ismereteinek szilárd alapjaival. Mi ezt a tanítást követjük és ez biztosíték arra, hogy felépítjük hazánkban a szocializmust és a szocialista tudás, a marxizmus, le- ninizmus alapjain álló tudományt fegyverként használjuk, mert eb­ben igazság van. * Olyan igazság, amelyik milliók vállán nyugszik és megdönti a kizsákmányolok, rablók, hábqrús uSzítók várait. Szálai Bél». A hulladék összegyűjtésével, értékesítésével fejlődő iparunk nyersanyagszükségletének biztosításához járulunk hozzá Fejlődő iparunknak napról-nap- ra főbb és több iparcikket kei! gyáriam ahhoz, hogy dolgozóink növekvő szükséglete.t ki tudják elégíteni. Ezért Pártunk és kor­mányzatunk az ipar még nagyobb arányú fejlesz ásót tűzte ki cé­lul. Ennek a célkitűzésnek a gya­korlati megvalósulását napról-nap. ra tapasztaljuk is hazánkban. Az ipar ilyen arányú fejlesztése meg­követeli, hogy dolgozó népünk is a maga saját munkaterületé* hoz­zájáruljon e nagy célkitűzések megvalósításához. Amellett, hogy dolgozó munkásaink, dolgozó pa­rasztjaink a terv teljesítésével, túl­teljesítésével harcolnak az orszá­gunk felvirágoztatásán, sok más területen is lényeges segítséget tudnak nyújtani. Egyik ilyen fontos munka, ami ipari nyersanyagunk készletét je­lentősen növeli, a hulladékgyűjtés. A hulladékanyag legtöbbje elsőrendű ipari nyersanyag. Ezért dolgozóink ezeknek össze­gyűjtésével nagy szolgálatot tesz­nek a hazának, ezzel is hozzájá­rulnak ahhoz, hogy több papír, ci­pő, ruha szolgálja a dolgozó nép életszínvonalának állandó emelke­dését. A hulladékanyagok legna­gyobb része a múltban elpusztul:. Ennek elsősorban az volt az oka. hogy dolgozóink nem ismerték a hulladékok jelentőségét és érté­két. Ma, am kor fejlődő iparunk annak minde.n terméke a dol­gozó népé, minden dolgozó becsü­letbeli kötelessége a hulladékok összegyűjtése. Hulladékokat, ócskavasat, tol­lat- rongyot, papírt a múltban is gyűjtöttek. Számos tőkés szerzett hatalmas vagyont hulladékok vá­sárlásával. Ezt úgy érték el, hogy becsap: ák a dolgozókat, a hulla­dékanyagokat jóval értékükön alul. vásárolják meg. Ma a szocialista társadalom vásárolja fel a hulladé­kokat. is és ez biztosíték arra, hogy a dolgozók a hulladékokért való­ban az értéküknek megfelelő árat Mielőtt bármit eldobnánk vagy elégetnénk, fontoljuk meg: felhasználható-e az iparban? Az ócskavas nehéziparunk fon­tos nyersanyaga, elengedhe etle- nü; szükséges az acélgyártásnál. Minden darab ócskavas, törött eke, törött háztartási cikk beol­vasztható és ezekből új használat tárgyakat, új ekét, új kapát, új gépeket készí’enek. De ugyanilyen fontos a papír-, rongyhulladék is. Ennél még jelentősebb nyersanyag­gal tudjuk segíteni ipari kímélé­sünkét. ha a háztartásban lévő le­vágásra kerülő sertés bőrét elad­juk, amit dolgozó parasztjaink szintén jó áron értékesíthetek és amellett kedvezményekben is ré­szesülnek. Az a dolgozó paraszt, aki a le­fejtett disznóbőrt eladja a földmü- vesszöve.kezeinek, kiiogramonkin; 10 forintos ár mellett cipőtalp utalványt, rizst, borsot kap a föld­művesszövetkezet öl. Ebből a fon­tos nyersanyagból készül dolgo­zóink számára a. kitűnő minőségű áru. Dolgozó parasztjaink ezt a fontos ipari nyersanyagot ne pa­zarolják el, hanem segítsék ezzel is fejlődő népgazdasagunkat, járul­janak hozzá ipari nyersanyagunk növeléséhez. SPOKTH1RKK Értesítjük a várqsi férfi és női röplabdabajnokságban szereplő csa­patokat, hogy t\z 'utolsó /forduló mérkőzései vasárnap, 26-én d. e. fél 9 órakor kezdődik a Cukorgyári pályákon:, melyre minden csapat pontosan jelenjen meg. A mérkőzé­sek befejezése után ünnepélyes díj­kiosztással a bajnokság befejeződik. A Kaposvári Vasas Dombóváron játszik vasárnap Vasárnap játsza utolsó osztályozó mérkőzését a K. Vasas Dombóvá­ron a nagymánvoki Bányász csa­pat ellen. Ha a Vasas győz a mér­kőzésen. akkor bejutóit az NB. ll-be. Vereség esetén a Kőbánya és a pécsi Dózsa kerül be. * * # Vasas, dombóvári osztályozó mér­kőzésre különvonatot indít. Jelent­kezni lehet: V;llamosmüveknél. A Pécsi Bőrgyár csapata jön Kaposvárra a Lokomotív helyett. Előző híradásunkban közöltük, hogy a pécsi Lokomotív csapata játszik vasárnap Kaposváron a Ki­nizsi ellen. A Lokomotív a mérkő­zést lemondta és helyette a Pécsi Bőrgyár NB íl-es csapata játszik vasárnap a Cukorgyári pályán a Kinizsi ellen. Elmarad a motoros terepverseny. A megyei motoros terepverseny az erősen felázott terep miatt de­cember 2-re lett elhalasz:va. Budapesti Dózsa asztalitenisz csapata Kaposváron 25-én. Vasárnap délután 3 órakor Ka­posváron játszik a Budapesti Dó­zsa asztalitenisz csapa a Kaposvá­ri Dózsa és Kaposvár válogatott csapa.ával. A budepesii csapatban játszik Koczián világbajnokunk. Sebők, Halász, Somogyi, Balázs Hámori. A kaposvári csapat Kosz- tandi, Androstts. Molnár és Mor­vái összeállításban játszik. Vörös Csillag Fiffflszjwsaz * November 22—28-ig Vidám szovjet film VSPÁM SZÜRgT November 25-én, vasárnap délelőtt fél 11 órakor MATINÉ! Szovjet Kim! Viinsos, 9t Előadások kezdete fél ö 3/4 »-kor, vasárnap fé! 4, 3/4 6 és 8 órakor Pénztárnyitás előadás előtt egy órával. Szabad Ifjúság Fiiinszfnbáz November 23—-24-én Szerencsés hajózást Matiné: fenén? aTahtón tiöaüásoK kezdete köznapokon 5 és netted 8-kor, vasárnap 3, háromnegyed 6 és fél 8 órakor. — A Városi Tanács által ren­dezet; ismeretterjesztő előadás a Béke-szálló nagytermében f. hó 24-én este 6 órakor elmarad és he­lyette f. hó 29-én este 7 órakor tartjuk meg ugyancsak a Béke- szá'ló nagytermében a meghirde­tett műsorral együ t. — Bínz i ne «kannákat találtak, igazolt tulajdonosa a rendőrkapi­tányságon átveheti. APRÓHIRDETÉS Tanulókat felveszünk. Kaposvá­ri Kenyérgyár. Gyümölcsfát, díszfát, díszcser­jét, rózsát szállít elsőrendű minő­ségben a Dunántúli Faiskola, cégt. Tófh Zsigmond Szombathely, Zu- zati-u. Kérjen árjegyzéket. Eladó egy 125-ös nikkelezett te­leszkópos, jókarban lévő ..Csepel” moforkerékpár. Gorkij (Béla királyi* utca 15. sz. 831 Tisztviselő édesanyjával szobát keres konyhahasználattal. „Lehető­leg a belvárosban“ jeligére. 83t> Bérelszámolónak (órabéres, nor­ma, havibéres) rövid időtt alatt ki- képzein. „Garancia“ jeligére. 828 Több család méh, országos mére­tű kaptárokkal együtt, mézzel el­látva, családonkint 300 forintért eladó. Posta Józsefné Kisbajom. 827 Asztalosokat egész évi állandó munkára alkalmazunk, lakás, koszt biztosítva, jelentkezni lehet: Álla­mi Gazdaság, Lenin-u. 1. sz. 646 SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: BOGNÁR ILONA Felelős kiadó: GABRI MIHÁLY Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor-*. I.. I •**»- Telefon: 901. Kiadóhíva tál: Kaposvár, Május l_u. 21. Tel«*«®: ífSS, Előfizetési díj: havi U — Ft, bj-Somogjr nyonáa, Kaposvár, Latiinika Sáviéra. 8. est, Nyomdáért fel*l: LássJé Tibor, T r

Next

/
Oldalképek
Tartalom