Somogyi Néplap, 1951. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-28 / 252. szám
0 VASÁRNAP, 1951 OKTÓBER 28. SOMOGYI NÉPLAP 3 A szovjet tapasztalatok felhasználásával szövetkezetünk már eddig is nagy sikereket ért el Termelőszövetkezetünk a megalakulás óta sejk nehézségen ment ke resztül, szétaprózott föld, kevés munkaerő. Ez mellett azonban a legnagyobb harcot a munkaszervezés, a tagok politikai nevelése te rén kellett folytatni. A veztőség tudatában volt, de a felsőbb szervek is erre tanítottak bennünket, hogy a legfontosabb a szilárd munkafegyelem, amely megkönnyíti a vezetést, kiküszöböli az egyenlősdit A párt szervezet segítségével ezt a kérdést nagy részben sikerült meg oldani. M'a már nálunk nem kell mindenkihez külön elnienni, ha va lami munkáról van szó. Ezt úgy tudtuk elérni, hogy munkacsapatokat szerveztünk, melyek egész éven keresztül egy munkaterülethez vannak kötve, így bármikor megy ki, az ő munkaterületét mindenkor megtalálja. Csoportunkban nem egy olyan nő van. aki csak félnapot tud a mezőn tölteni, ez is pontosan tudja hova kell menni. Nálunk két munkacsapat van. egy növénytermesztési, egy állat- tenyésztési. A csOiport 35 tagjából 122 tag állattenyésztéssel foglalkozik, 13 pedig a növénytermesztéssel. Sokak elölt furcsának tűnik, hogy 730 hold föld területen mii végezhet 13 ember■ Ez nálunk is mint nehézség jelentkezett kezdetben, de jó munkaszervezéssel n gépek segítségével ezt is megoldottuk. A mi szövetkezetünkbe állandóan két traktor dolgozik, a munkaerőt ezekhez is mi adjuk. Dezső László, Teszán Lajos a csoport tagjai az őszi munkáknál kiváló munkát végeztek éjjel-nappal dolgozlak, csakhogy első legyen a csoportunk a járásban. Äz őszi munkákat is teljesen géppel végeztük, fogatot csak a betakarításhoz használunk a fogasolást is gép végzi. Farkas Mihály, a szövetkezet agronómusá- n«k újításával a vetéssel egy időben a fogasolást is elvégezték, tehát munkagépek összekapcsolásával. Az őszi szántá-vetés munkáját még ilyen gyorsan sohasem fejez- tűk be, mindent határidőre, de a betakarítással is végeztünk. A betakarítási munkákban minden csoporttag részt vett. Különösen nagy gondot fordítunk a nők bevonására, ez sikerült is. A csoport nötagjai, de a család minden tagja részt vett a betakarítási munkákbanAz iskola után még az úttörők is bekapcsolódtak a betakarítási munkákba. Minden tag tudatában volt, hogy az őszi munkák gyors befejezése a jövő évi termés alapvető biztosítéka. A pártszervezet jó munkájának köszönhető, hogy szövetkezetünk tagjai ilyen lelkesen, öntudatosan vették ki részüket a munkából, a Párt mindenhol ott vo,t‘t ahol segíteni kellett. A párt- szervezet segítségével a szövetkezet DTSZ szervezete jó munkája eredményeként elnyerte a járást DISZ versenyzászlót. A csoport tagjai most bizakodva néznek az évvégi jövedelemelosztás elé, .mert tudják, hogy egész évi becsületes munkájuknak meg lesz a gyümölcse. A kalászosok is jól fizettek, 15 mázsás rozs, 12 mázsás búzatermésünk volt. Ebből meghagytuk a jövő évi velő alapot, tartalékolunk előre nem látható célokra, a többit -kiosztottuk. Például Farkas József, akingk 311 munkaegysége volt, félévi elszámoláskor 21 múzsa kenyérgabonát kapott, 9 mázsa árpát, 4700 forint készpénzt., qz évvégi elszámolásnál 20 forintot osztunk ki munlcasgységenkint. Farkas József újabb 13 000 forintot fog kapni. A Farkas családban hárman dolgoztak, Lánc Károly negyedmagával 14.000 forintot fog kapni az -vvégi elszámolásnál. Szövetkezetünkben teltben az évben hatalmas építkezést Is végeztünk, 80 méteres istállóra új tetőt csináltunk, ugyancsak egy 40 méteres sertésólra is és átjaviítottuk 120 ezer forint értékben. Szövetkezetünk a növénytermesztés mellett nagy súlyt helyez az állat- tenyésztés fejlesztésére Ebben nagy segítségünkre voltak a megyénkben járt szovjet mezőgazdasági küldöttség értékes tanácsai. Különösen nagy figyelemmel tanul. mányoztuk a háromszori etetés-és fejés bevezetését. Nem sokat tanakodtunk, hozzá is láttunk ennek bevezetéséhez. Rájöttünk, hogy ez jelentőjen növelni fogja a tejtermelést. Most már a mi szövetkezetünkben is bevezettük a háromszori etetést lés fejést. A régi etetési módszertől élté rően most fél négykor kezdjük az etetést, fél ötkor végezzük az első fejést, majd utána legelőre engedjük az állatokat, ugyanígy délben is előre hozzuk az etetést és este is. De megváltoztat luk az abrak adagját is, az eddigitől eltérően 10 százalékkal emeltük minden etetésnél az adagot- Minden tehén másfél kiló abrakot és 5 k ló szénát kap egy etetésre. Emellett nagyobb gondot fordítunk az állatok kezelésére is, mert a szov iet küldőt ek erre is felhívták fi gyelmünket. A szovjet küldöttek hasznos tanácsai máris mutatkoznak a mi szövetkezetünkben is Az eddigi 8 liter helyett 10 liter a napi fejési átlag, amíg azelőtt egy nap 100—110 liter tejet fejtünk, most 150—160 liter a napi fejési átlag. Ugyanúgy a jövő év> üzemterv elkészítéséinél már figyelembe vettük az állatállomány fejlesztéséhez szükséges takarmány- eliáflíst is. 100 hold füves lóherét vetünk, emellett 40 hold bíborherét már elvetettünk, 100 hold kukoricánk lesz, 5 hold dohány, 5 hold cukorrépa. A tervszerű termeléssel, a terméseredmények növelésével akarunk hozzájárulni népgazdaságunk erősödéséhez, békénk megvédéséhez. Elmondotta Véger János, a kürtöspusztai Latinka“ termelőszövetkezet elnöke. MEGFOGADTÁK A SZOVJET KÜLDÖTTSÉG JAVASLATÁT: 2 literrel emelkedett a fejési átlag a balaíoiiúj helyi állami gazdaságban P. N. Velicsko főzoológus, a szovjet mezőgazdasági küldöttség egyik tagja a balatonújhelyí állami gazdaság tehenészeinek többek között azt javasolta, hogy vezessék be a napi háromszori fejést, mert a teli t.őgy tejmírigyeí csökkentik a működésüket S jelentős mennyiség termelése marad ki. Azéíg, s balatonújhelyí állami gazdaság tehenészei megfogadták P. N, Velicsko tanácsát, ma már háromszor fejik a gazdaság teheneit. — Az első nap csökkent s tej- hozam — mondja Ser Imre állat- tenyésztési brigád vezető. — A kishitűek már kezdtek kétségbeesni, hogy a háromszori fejés nemhogy emeli, hanem csökkenti a tejhozamot, A következő népen már a kis- bitűek sem kételkedtek abban, hogy a háromszori fejessel nagyobb a íejfaozam, mert ekkor már lehe tett látói az emelkedést. Az első hét után 7,1 literről 9.4 literre emelkedett a fejési átlag. Ugyanazzal a takarmánnyal egyedül a háromszori fejés alkalmazásával. A jó eredmény látlára a gazdaság tehenészei elhatározták, hogy megfogadják P. N. Velicsko második tanácsát is, s a 14 literen felül tejelő teheneknél rövidesen beve zetík a napi négyszeri fejést. Megyénk a kiikopicabegyujíésben 13. helyről a nyolcadik helyre kereit a megyék közti versenyben Lad község dolgozó parasztjai tatlakoztak a sQmcgyjádi versenyez és egyben fogadalmat tettek épünk szeretett vezérének Rákosi ívtársnak, hogy begyűjtési tervü- et a Forradalom tiszteletére 100 :ázalékon felül teljesítik. Közsé- •ink közül mind többen jelentik, agy teljesítették tervüket a ki'tű- itt határidő előtt, vállalásuk szent. Megyénkben meggyorsult a ku- Orica és egyéb termények begyíi j se. A versenymozgalom terén is ívulás mutatkozik, dolgozó pa- iszfságunk készül a verseny ki- élesitésével az Októberi Fonodáim méltó megünneplésére. Egy- ás után érkeznek a jelentések és vállalások, almit november 7-re szilek dolgozó parasztjaink. A írsenymOzgalom különösen nagy ndületet adott a versenyben. Fejér megye, Somogy megye •rsenytdrsa lemaradt ebben a ver- nyben. Ehhez hozzájárult az is, ügy egyes községek és járások jól ervezték meg a kukorica begyűj- sét. Egyes községi tanácsaink vényt szereznek a törvénynek, felemelik azoknak a dolgozó parasztoknak a kötelezettségét, akik a törvényben előírt időre nem teljesítik a beadási kötelezettségüket. A szentni tanács is jól alkalmazza a törvényt a késlekedőkkel szemben, felemelték a beadási kötelezettségéi Takács József 12 holdas dolgozó parasztnak is. A beadási kötelezettség nem teljesítéséért emelték ifcl Keszerice István 9 holdas dolgozó parasztnak is a kukorica be a d á si e I őírásá t. Pártszervezetein k mozgósítsanak minden erőt, vonják be az élenjárókat a népnevelő munkába- Az élenjáró községek csatlakozzanak Somogyjád közwég dolgozó parasztjainak verseny ki hívásához. A kulá- kokaf és mindazokat, akik szabotálnak vagy feketézoek a kukoricával a tanács és a dolgozó parasztok leplezzék le, mert van arra is példa, hogy a k illák ok és spekulánsok próbálkoznak kárt Okozni azon keresztül is, hogy foketéznek a kukoricával. Az ilyen egyénekre a törvény szigorúan lesúlyt és méltó büntetést szab ki rájuk. A lemaradt községekben és járá- .sokban fokozni kell a, begyűjtés ütemét, különösen a csurgói és a nagyatádi járásokban. Fokozni kell a begyűjtési Pogány szent péter, Sr,.- modor, Zala, Libickozma, Balaton., maria községekben is é» ezenkívül még sok községben, ahol lemaradd s tapasz tn lh ató. A járások helyezése a 27-i kiértékelés alapján a következő: A nagycsepelyi útépítésnél ]\agycsepely község dolgozó népe nyáron homokban, porban, télen tengelyig érő sárban közlekedett. Hiába volt minden erőfeszítés, hagy a falúba vezető be kötő utat megépítsék, járhatóvá tegyék. A ,,vármegye urai“ úgy gondolták, hogy azon az útvonalon ők úgy sem közlekednek. Pártunk és kormányunk a nép érdekeit szem előtt tartva új utat ad Nagy- csepely dolgozó népének. A dolgozó nölc a békeharc tudatában kimagaslóbb eredményeket érnek el. Kellemes napsütéses időben érkeztem mag « nagycsepelyi útépítéshez. Kocsis' József építésvezetőt munkaközben találtam. Kocsis munkatárs nagyszerű műszaki felkészültséggel vezeti ezt az útépítést. Éppen reambulálta az úttengelyt és a kivitelezéshez szükséges magassági mértéket adta meg. ö ismertette velem az építés menetét. Beszélgetésünk során többek között megemlítette azt is, hogy megértésben dolgoznak a munkatársak és a munkafegyelem is kifogástalan a dolgozók között. Lendületes, szorgalmas munkával biztosítják a dolgozók az építés sikeres befejezését. figyelmein a dolgozók felé irányult. Fagy Sándor sztahanovista munkavezetőt kérdeztem meg, hogy a női dolgozóink meg ludnak-e felelni az útépítés feladatainak? Meg bizony, volt a válasz. Ma már az útépítés technikáját elsajátítva éppen úgy végzik a munkájukat, mint a férfiak. .1 tükörvágásnál Czvilkovics Ilona brigádja, kőalapozásnál és kő- törésinél Szakács Margit brigádja dolgozott. Mosolygós arcú, vígkedé- lyií lányok építik üt a szocializmus új útját. Beszélgetésünk során Szakács Margit és Gzvitkovics' Ilona brigád- vezetők elmondották, hogy brigádjaikkal nem akarnak megállni y nagycsepelyi úton . ■. szeretnék magukat tovább képezni tehetségük szerint, mert jól tudják, hogy országunk szociális fejlődésében milyen nagy szerep vár a dolgozó nőkre. Wlek Eszter kőtörő munka, társnő elmondotta, hogy a nagycsepelyi lányokkal szeptember "24-én kapcsolódtak be az útépítés munkájába. Kezdetben nehezen ment a munka, mert méy útépítésnél nem dolgoztak. Miután azonban Fagy Sándor sztahanovista munkavezető az ő kipróbált munkamódszerét átadta, kevesebb fizikai megerőltetéssel nagyobb mimkorredmé- mjiekct értek el. Ennek köszönhetik, hogy az 50 százalékos teljesítményüket 8-6 százalékra emelték. Pintér Gizella kijelentette, hogy a 86 százalékos eredménnyel nem elégednek meg, meri népi demokráciánk iránti hűségük fokozottabb munkaiéi jesíFményre készteti őket. Szabó Etelka munkatársnő elmondotta, hogy a Szabad Fépből tudja, hogy a nők előrehaladásának milyen nagy lehetősége mutatkozik, s milyen hatalmas mértékben veszik ki a nők szerepüket a fejlődő országunk építésében. JWolata Eszter kőtörő munkatársnő büszkén jelentette ki a brigád elhatározását. Örömmel vállalták, hogy a Fagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepére november 7-re az eddigi 86 százalékos teljesítményüket 105 százalékra emelik fel. Ilyen hatalmás lendülettel folyik a munka a nagycsepelyi útépítésnél. A nagycsepelyi lányok megértették a szocializmus hívó szavát. Meggyőződéssel veszik ki részüket a szocializmus építéséből és a bekéért folyó küzdelemből. Figyelemre méltó a nagycsepelyi útépítésnél dolgozó nölc magatartása és. a népi demokrácia iránti hűsége. Babai Márton, A Kaposvári Nagymalom dolgo%ój eiierg'ic&takarékossági versenyt indítottak Mi, a Kaposvári Nagymalom dolgozói átérezzük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét. Tudjuk azt, hogy mit adott nekünk, dolgozóknak a felszabadító Vörös Hadsereg. Ennek tiszteletére felhívjuk a Budapesti Gizella Gőzmalom, a Budapesti Ferencvárosi Villánymalöm, a Budapesti Budai Villanymalom, a Békéscsabai Istvánmalom, valamint az Orosházi Villanymalom dolgozóit energia-takarékossági versenyre. A verseny feltételei: "I A szeptember 30-i műszaki -*-• havi-jelentéshez viszonyítva a mázsánkintí áramfogyasztás minél nagyobb mérvű csökkentése, ey A versenyidőszak negyed- évenkint értékelendő ki, első kiértékelés az 1951. év negyedik negyedéve alapján 1952 január hóban. A. verseny állásáról besorolást havonta állapítunk meg, 9 A verseny kiértékelését a Főosztály műszaki fejlesztési osztálya eszközölné, amire egyidejűleg felkérjük a Fűszaki Fejlesztési Osztályt, 4. Az ár'-m mennyisége az '• üzem á,fo] fogyasztott összes áram, tehá( raktározás, műhelyek és világítás s!b. is beleszámítanak, levonásra mindössze az effektiv eladott és pénzügyileg is elszámolt ár£mmennyíség kerülhet (például lakások). ü? A rozsőrlés mennyisége át- számítandó („redukció“ kulcsaként a darabbérre megállapított redukciós .számokat javasoljuk Kérjük ennek a közlését a Műszaki Fejlesztési Osztállyal, hogy azok realitását • a kiértékelő bizottság megállapíthassa egyidejű tájékoztatásunk mellett. s: Versenykihívásunk elfogadá- * *• sáról, valamint a szeptem- ben 30-i mázsánkintí eredményről Kéttizedes pontossággal bennünket, valamint a Főosztály Műszaki Fejlesztési Osztályát kérjük értesíteni. Azon leszünk, hogy üzemünkön belül a legnagyobbfokú energiata- kai'ékosságoi: érjük el. Tudjuk azt, hogy mT jelent az energiával való takarékoskodás a. fejlődő iparunknak, szocialista építésünknek. Ebben a feszült nemzetközi helyzetben mi dolgozók megmutatjuk, hogy Pár unk útmutatását követve, kommunista öntudattal építjük iparunkat és szocialita államun. kát, Péntek Ferenc párttitkár. Szabás község dolgozó parasztjainak csatlakozása a somogyjádi versenykihíváshoz Élenjáró járás 1. Tab 101 százalék 2- Barcs 76.4 százalék tanácselnök Szappanos Ferenc Siszler Sándor begyűjtési o. vez. S-Iriba .Miklós Üst László Lemaradt járások 7. Nagyatád 61.5 százalék Magyar István Tamás Lajos 8. Csurgó 59.3 százalék Lipics József Gelencsér János A további sorrend a következő: I vár 74-4 százalék, 5. Siófqk 70.8 3. Fonyód 75.6 százalék, 4. Kapós- százalék, 6. Marcali 69.7 százalék. Szabás község dqlgozó parasztjai a tanácsok 1 éves működését ünneplő ünnepi tanácsülésén Mátyás József tanácselnök ismertette elért eredményeinket és felhívta a község dolgozó parasztságát, hogy á. Nagy Októberi Szocialista Forradalom emlékünnepére november' 7- re csatlakozzunk SomOgyjád község versenykihívásához és a következő feltételekkel hívjuk ki a nagyatádi járás összes községeit nqvern- ber 7. tiszteletére begyűjtési versenyre. Az elnök felhívását a tanácsülés egyhangúlag elfogadja és vállalja, hogy a vállalt kötelezettségeit példamutatóan teljesíti is a következő feltételekkel: 1. A kukOricabegyüjtésben elért 128 százalékos eredményünket 150 százalékra teljesítjük. 2. .4 burgonyabegyűjtésben elért 112 százalékos eredményünket 150 százalékra teljesüljük. 3. Fapraforgó begyűjtésben elért 1Q2 százalékos eredményünket 110 százalékra teljesítjük. 4. Rétiszénából elért 121 százalékos eredményünket és szántóföldi szénából elért 173 százalékos eredményünket tovább foltozzuk. 5. az 1-es, 2-es, 3-as pontban írt teljesítési vállalásunkat a Fagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére november 7-re vállaljuk. Szabás község dolgozó parasztjai nevében: Harc Géza párttitkár. :