Somogyi Néplap, 1951. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-02 / 229. szám
Építsd a nép országát, védd a magyar függetlenséget, oltalmazd a békét JEGYEZZ BÉKEKÖLCSÖNT! Bő termés volt kukoricából Nagybajomban Nagybajom községben kukoricával megrakott szekérrel majdnem mindé» 50 méterre találkozhatunk. A dolgozó parasztok most minden idfct kihasználnak, hogy terményeiket még a rossz idő beállta előtt be tudják takarítani. A község határa most éppen olyan, mint egy felbolygatott méhkas. A mezőn kisebb csoportokban, hajlongó embereket látunk, akik a burgonya kiszedését végzik. Itt-Oft egy-két szántóvetö emberrel is találkozhatunk. De a kukoricával megrakott szekerek, amelyek majd egész oszlopszerűen haladnak el az úton azt mutatják, hogy Nagybajom község dolgcyrö parasztjai, most a kukorica leszedésén és betakarításán igyekeznek. Az idei kedvező időjárás eredményeképpen Nagybajom közsjég határában is bő termés volt, úgy kenyérgabonából, mint takarmánygabonából. Ez a véleménye maguknak a dolgozó parasztoknak is. Bő termésről beszél maga a tanácselnök is, aki most éppen azon gondolkodik, hogy vájjon ezt a sok kukoricát, amivel a dolgozó parasztok teljesítik beadásukat, hova is rakja. Majd később egy kicsit büszkén meg is jegyzi, hogy Nagybajom község dolgozó parasztjai neon feledkeznek meg hazafias kötelességükről. hanem mindjárt a mezőről viszik ‘ terményeiket a gyűjtőhelyre, amellyel még államunknak tartoznak. A kenyérgabona átlagtermés 6—- 6.5 mázsa volt holdanként Nagybajom községben. Részben gyengébb, mint amilyenre számítottak, de ez mind nem jelenti azt, hogy a község dolgozó parasztjai ne tudnák teljesíteni kenyérgabona beadásíi tervüket. A kenyérgabona beadásban mutatkozó lemaradás csakis a | pártszervezet és a tanács hiányos munkájának az eredménye. Mert, ha erre a nagyjelentőségű munkára kellőképpen és időben felkészülnek. akkor nem történhet meg az, hogy a község dolgozó parasztjai kenyérgabona beadási tervük teljesítésével ,még mindig 77 százaléknál tartanak. Ezért a-hiányos munkáért csakis a pártszervezet és a községi 4anács felelős, mert ez az ő hiányos munkájuknak tudható be. A népnevelőket erre az alkalomra nem komolyabban szervezték és nem adtak újabb szempontokat nekik. így természetes, hogy a népnevelők scan tudtak komoly munkát végezni. A pártszervezet és a tanács okult a kenyérgabona begyűjtéseiben mutatkozó hiányosságból, ezért niOsi a kukorica begyűjtésére már előre felkészülték. A községben 100 népnevelőt rendszeresítettek, akiknek minden héten egy vagy esetleg két értekezletet is tartanak- Az értekezleten álbeszélik az eddig elért eredménvket, majd a so- ronlővő feladatokat és hiányosságokat. Így egymás tapasztalataiból újabb szempontokat kapnak, amelyek nagymértékben, megjavítják az agilácíós munkát. A népnevelő munka megjavításának eredményeképp • a kukoric&begyüjtésbeti szép eredményt érnek el. Eddig 300 mázsa kukoricát adtak be a dolgozó parasztok. „LÁTOM PÁRTUNK HELYES POLITIKÁJÁT, EZÉRT JEGYEZTEM ÉN IS" JEaiesa a helyen mesa régi ben még- sivatag volt l Turkméníában ezidő szerint kevés a víz és sok a napsütés. Akik vasúton utaznak arra, gyakran iáihatn:k nyitott vagonokat vödrökkel megrakva. A vödrökben ivóvizet szállítanak az egyes állomásokra. Nyáron alig esik. A szél olyko r olykor hoz ugyan esőfelhőket, sarkad is azokból az eső, rézsútos pályája jól látszik az égen, a baj csak az, hogy az esőfonalak rendszerint nem érnek földet, merj esés közben elpárolognak a perzselő levegőben, Turkménia területének több rá nt háromnegyed része sivatag. Ez a Karfi-K.um, a földkerekség egyik legnagyobb homoksivataga. Kölcscnjegyzés a világ leghosszabb csatornájának építkezésén. Turkménia sivatagában a világ leghosszabb csatornája épül. Az 1100 kilométer hosszúságú csatornán három vízierőtníi is létesül. 1 millió 300 ezer hektárnyi sivatagi terület és 7 millió hektárnyi legelő válik majd termékennyé az öntözőrendszer segítségével. A Turkmén-főcsatbrna uzhoji víztárolója akkora lesz, mint a moszkvai tenger. A nagyszabású sztálini tervek megvalósulásától válj« szebb jövőjét Turkménia népe, nem csoda (ehát, hogy a Turkmen főcsatorna építői között óriási hazafias lelkesedés jegyében zajlott le az új állami kölcsön jegyzése. A tahia-tasi vízierőközpont építkezése dolgozóinak nagygyűlésén Bagdaszarov, a részleg vezetője a következőket mondotta; Ezen a helyen nemrégiben még puszf: sivatag volt- Ma tncat- számra emelkednek házak, villanyfény ragyog mindenfelé. A szovjet ország óriási mennyiségű gépet, felszerelést küldött ide és küld továbbra is. Megindul a sztálini korszak egyik legnagyobbszabású építkezése, amely életet hoz a sivatagba is. A szovjet nép nemcsak munkájával vesz részt ennek a feladatnak a megvalósításában, hanem megtakarított pénzével is, melyet kölcsön ad az államnak, ezért jegyzek kölcsönt, mert minél hamarabb szeretném látni a lángeszű Sztálin nagyszabású természetát- alakítási terveinek megvalósulását. Az építkezés igazgatósága kollektívájának tagjai, a tahía-tasi vízerőmű kutatói és építői kivétel, nélkül valamennyien néhány óra alatt jegyeztek az új kölcsönből. A magunk hasznára, a haza javára Békekölcsönt jegyzőnk a békekölcsönjegyzés hírei BALATONBOGLÁR és Bslatonlelle a békekölcsönjegyzésben versenyben állnak. A jegyzés első napján EalatonleÜérőI egy zenés autó odaállt a balafon- boglári tanácsház elé és a zene után versenyre hívta ki Balaton boglár községet. A versenynek ez a kihívása jó hangulatot keltett a község dolgozói között. A bata. tonboglári áil'mi gazdaságban Dániel István pártonkívüli munkás 8C0 forintos fizetéséből 1800 forint békekölcsönt jegyzett. Buzsáki József tehenész 4 gyermekes családapa 455 forintos fizetéséből 600 forintot jegyzett. Balatonbogláron a népnevelők maguk is példát mutattak a jegyzésben, mert szeretnék elérni, hogy ismét elsők legye, nek nemcsak Balatonleliével való versenyben, hanem megyei viszonylatban is. Siófoki járásban a szombati nap folyamán 9 helyen tartottak parasztankétot a népne velők, ahol elbeszélgettek a dolgozó parasztokkal, ezek a dolgozó parasztok ott mindjárt le is jegyeztek példamutatóan. Vasárnap ismét 9 helyen tartottak ilyen parasztankétot, melyekre 10—12 középparasztot meghívtak, akiket ott ismét meggyőztek, hogy a békekölcsönjegyzésükkel hogy segítik elő 5 éves tervünk megvalósítását és ezzel egyöntetüleg saját jólétük fokozását. o A marcali járásban fennáll az a veszélyes jelenség, hogy a középparasztság felé nem folyik kellő felvilágosító munka a békekö'csönjegyzés érdekében. Ennek az eredménye megmutatkozik, mert a középpa rasztság csak kis mértékben jegyzef- le még. A jegyzés csak a szegényparasztság körében folyik inkább. Hiányosság a népnevelő munkában a járás területén, hogy a népnevelőknek nincsenek helyi érveik, de sok helyütt tapasztalható, hogy maguk a népnevelők sem mutatnak példát a jegyzésben. Ezek a jelenségek Tapasztalhatók pl. Sző- kedencs, Csákány községekben. Ezeken a helyeken sürgősen meg kell javítani a felvilágosító munkát 'és a személyi példamutatást. « A KOMMUNISTA VEZETŐK ez üzemeinkben nagy többségükben példamutatóan jegyeztek le. A brr esi Fűrész-üzem vezetője, Fonó elvtárs, aki 2350 forint fizetéséből 5500 forintot, a párftítkár, Szabó elvtárs 1200 forint fizetéséből 2500 forintot jegyzett, Ugyanezt nem lehet elmondani a falusi tanácsok vezetőiről mindenütt, sőt még r- párttitkárokról sem. A ta nácselnökeink és tanácstitkáraink közül jónéhányan példamutatóan jegyeztek, de a nagy többség csak a fizetését, vagy 400—600 forint körül jegyzett. Előfordult néhány' helyen, hogy még egyáltalán nem ' jegyeztek, mint pl. a tapsonyi tanácselnök. Pedig biztosan ő is sokat kapott már 5 éves tervünktől, ezenkívül a dolgozó nép bizalmából tanácselnöknek is megválasztották, mégis megfeledkezik arról, hogy államunkkal szemben neki is ] vannak kötelezettségei. m Az ellenség aknamunkája már nemcsak a közellátás problémáin keresztül mutatkozik meg, hanem egyéb területen is. Pl, az üzemekben, főképp az időszaki munkavállalóknál a békekölcsönjegyzés tartama alatt naponta 40— 60 dolgozó hiányzik. Hasonló megnyilvánulások vannak az építőipar területén is. A kaposvári magas- építkezés, a fonoda építkezés stb. helyeken. Az ellenség igyekszik j most a dolgozókat kivonni a termelésből, ami ellen pártszervezeteinknek fel kell venni a harcot, | fokozzák a népnevelő munkát. Beszéljenek népnevelőink a dolgozókkal arról, hogy nemcsak az építkezés munkáját hátrálhatják, hiányzásukkal, hanem saját ma. guknak is ártanak akkor, amikor 2—3 napi kiesésük miatt nem kapák fizetést. í» Délszláv községeinkben a felvilágosító munka elég Jénák mondható, de javul a versenyszellem is. Pl. Tótujfalu versenyben áll Lakócsa községgel. Az első nap főként a kisparasz- tokaz látogatták meg, ezek közül 16 kisparaszti dolgozó 4.375 forintot jegyzett Tótujfaluban. De nemcsak a községek, hanem a népnevelők is kihívják egymást versenyre, hogy melyikük rr el magasabb jegyzési állagot, és ki jegyeztet le több dolgozó parasztot. A verseny nem megy a minőség rovására. Pápai Pál 8 holdas dolgozó paraszt mindig az elsők közt volt, ha Pártunk és kormányzatunk határozatának a megvalósításáról volt szó. Már t'-valy is elsőnek teljesítette beadási kötelezettségét 300 százaléka. Az idén is példát mutatott Csurgó dolgozó parasztjainak. Pápai Páf mint párttag, jó népnevelő is. Sokat segít a pártszervezetnek « begyűjtés munkájában, jelenleg a szövetkezet ügyvezetője, jó munkájáért a MÉSZÖV igazgatóság elnökévé választották. Most a kukorociabegyüjtésb cn is elsőnek teljesítette kötelezettségét. Kukoricí feleslegére elsőnek kötött szállási szerződést. A képen Pápai Pált láthatjuk, amint aláírja n szállítási szerződést 10 mázsa kukoricára. A nagyberki „Becsület66 jól megszervezte az őszi munkát, hogy győztesen kerüljön hi a „Győző“ termelő- csoporttal folytatott páros verseny bői holdas középparasztot, aranykalászos gazdát tették meg, aki egyéni gazdálkodó korábban is jógazda hírében állt. A csávázási ifj. Nagy Károlv, ugyancsak aranykalászos gazda ellenőrzi. Ő vezeti a műtrágyázást is, 60 kiló szuperfoszfátot szórnak el a kalászosok alá, s 30 hold kukorica vetésterületükre holdan- kint 240 mázSa istállótrágyát hordanak ki, ugyancsak ifj. Nagy Károly vezetése mellett- Az . őszi mélyszántást 10 hold cukorrépájuk alá 25 cm, a többi kapás alá 22 cm. mélyen október 7-re, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára elvégzik. — Olyan terméseredményt akarunk elérni minden növényfajtából, amilyent még nem mutattak fel Nagyberkiben — mondja Tar Károly, a tszcs elnöke. — Mindent megadunk a földnek, amit a modern szovjet agrotechnika előír, s legjobb szakembereket állítjuk a munkák élére. Aratás után két új termelőcsoport alakult Nagyberkiben, mindkettő hármas típusú. A ,,Becsület“ 28 családdal 199 holdon, a „Győző" 14 családdal 146 holdon kezdte meg működését. A tagosítás mindkét csoportot visszavetette a munkák végzésében. Most párosver- s&nnyeil igyekeznek behozni a lemaradást. A Becsület jó munkaszervezéssel, a munkák beütemezésével harcol a győzelemért. 20 hold ősziárpájuk, 2 hold rozsuk elvetése után 6 hold bíborheréjük elvetéséhez láttak. Külön szerződést kötöttek Boda Gyulával, a fonói gépállomás traktoristájával, hogy amennyiben 14 mázsán felüli búzatermést érnek el, a 14 mázsa feletti termésből 20 százalék Boda Gyulát illeti. Felmérték erejüket. A munka meggyorsítása érdekében úgy határoztak, hogy a traktor csak szánt s négy pár lovukkal a vetést szeptember 15-ig befejezik. A vetőbrí- gád felelősének Varga Sándor 10 Ezzel az eredménnyel a kapocs vári járásban a községek közti ver senyben az első helyen vannak. E az eredmény ékes bizonyíték arra hogy jó eredményt csak úgy tu dunk elérni, ha szorosan a népne velők munkájára támaszkodunk. Nagybajom községiben a kukori cahegyüjtésben szép eredményt ér tok el, de ezt az eredményt <més jobban lehetne fokozni, ha a hely beli fö 1 dművésszctvelkezet is át- erezné és tudná a tennénvbegyüj lés jelentőségét. Igv nem történne meg az, hogy a földmíívesszövetkezet nem veszi át a kukoricát arra hivatkozva, hogy még nem elég száraz. ítészben ez akadályoz- ux a kukorica begyűjtését. Nagy jajom község határában 27 puszta :s település van és ezek a települések a községtől jó távol esnek, ha mien hozzák be a dolgozó- parasz ok a terményt és a földművesszö- retkezet nem veszi át, annyi bi- :c>nyos, hogy a másodszori foeszál- ííás már késedelmeket okoz és a tukcrica begyűjtése is lanyhul. Nagyhajóm községben első 'félidőt legyen, az ilyen hibákat1' is ninél előbb kiküszöbölni, hogy a legyűjtést az eddiginél még jobban udják fokozni. A Horthy fasiszta rendszer a dolgozó parasztfintal napszámmal met. A pánt és anyám elhalt mén ír éves koromtól nekem kellett keni, élni. i945-ben a dicsőséges Vörös I. , mekem is megváltozott az életem, z 1948-bcen a h&romfai állami a gépállomásra kerültem traktor is í szett nekem. Igyekeztem mindig gyem a szocializmus ügyét. Később Most, a második békekölcsönje í túliknak, népi demokráciánknak s ■> turn, hogg 1000 forintot jegyzek. Le , tunk, kormányunk az én pénzemet Látom Pártunk helyes politikái tudok éreznie hazámért, a dolgozó a többi becsületes és kommunista, att én is, mint a többi szegény kerestem a mindennapi kenyereién kicsi koromban és ezért már 8 'eret keresnem, hogy meg tudjak adsereg felszaibailította hazánkat, azdaság dolgozója lettem, ahonnét tónak. A traktoros élet nagtyon tetőzöm, hogy munkámmal előre vi~ a gépállomás DISZ titkára lettem, gtjzés előtt úgy éreztem, hogy Pár okkal tartozom, e'ért elhatároz- jegjjeztem, mert tudom, hogg Pár- is a nép érdekeire fordítja, ját, látom a szocializmus építését, népért, ezért jegyeztem én is, mint békekölcsönt. 11 orválh István DISZ-tag. PÁPAI PÁL KOMMUNISTA PÉLDAMUTATÁSA