Somogyi Néplap, 1951. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-06 / 233. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP SZOMBAT, 1951 OKTÓBER 6. A csurgói Járási Pártbizottság megjavítja begyűjtési munkáját A növekedő feladatok a járási pártbizottságoktól, 1 járási tanácsoktól fo'kozo'lt lendületet követelnek. Előrelátónak kell! lenni, időben felkészülni a soroiílévő feladatok megvalósítására, így tudják biztosítani a soron'évő feladatok jó és időben való elvégzését. A csurgói járásban nem készültek fel időre a gabona begyűjtésére A járási pártbizottság nem segítette kellően az alapszervezeteket munkájukban, népnevelők szervezésében és az oktatásban. Ennek az lett a következménye, hogy a legnagyobb munkában kellett a népnevelőket megszervezni, ami aztán nem a legjobban sikerült, mert nem tudták kioktat ni őket, melynek hiányában nem is tudtak komoly munkát végezni. A hiányos népnevelő munkának nyoma maradt. Berzence községben nem szervezték meg kellőképpen a népnevelő munkát és az értekezleten 15—20 népnevelőnél többet nem lehetett látni egyetlen esetben sem. Az oktatás ellaposodott, az előadók több esetben hallgatók nélkül maradtak. A pártszervezet nem vonta be a népnevelő munkába a jól teljesítő dölgozó parasztokat, a munkákban élenjárókat. A dolgozó parasztoktól elszakadt a pártszervezet, nem volt meg a kapcsolat, amelynek eredménye az, hogy a község dolgozó parasztjai nem teljesítették 100 százalékra kenyér- gabona beadási tervüket. Ez nemcsak Berzencén, hanem az egész csurgói járás területén megmutatkozik. A' csurgói járás mindössze 48 százaléknál tart a kenyérgabona beadási terv teljesítésével. Elhanyagolták az ellenőrzést is és így a községi tanácsok magukra hagyva azt csináltak, amit éppen akartak. A nyilvántartó lapokat nem kezelték rendesen, nem emelték fel azoknak a dolgozó parasztoknak a beadását, akik nem teljesítették beadás tervüket stb. Ezek a hiányosságok mind akadályozták a íerménybegyüjtést, Berzencén úgy, mint Somogyudvarhe- íyen, Iharosberényben és a járás még több községében. A gctbonabegyüjtés hiányosságaiból sokat tanult a Járási Pártbizottság és a Járási Tanács Uj tapasztalatokat szerzett mindkettő, melynek alapján megváltoztatták munkájukat. Első feladatnak vették a népnevelők megszervezését, (oktatását, a járási aktívák nevelését és elosztását, amelyet komoly munkává’ sikerült is megvalósítani. Segítették a községi alapszervezeteket munkájukban. A népnevelők oktatását a járási aktívák biztosítják. Minden községben két aktívát osztottak be, ak k közvetlen segítséget adtak az alapszervezeteknek. Az aktívák munkáját ellenőrzik és minden három községben dolgozó hat aktívának van egy körzeti ellenőre, aki motorkerékpárral járja a községeket, így a felelősségérzet elmélyült, amelynek eredménye már meg is mutatkozik a csurgói járásban. A járási aktíváknak háromna- ponkint értekezlet van, ahol egymás tapasztalataiból tanulnak, új szempontokat kapnak és így felkészülve mennek ki újra a községekbe. A kapott szempontokat átadják a népnevelőknek is, akik megfelelő agitációs érvekkel felvértezve mennek ki a dolgozó parasztokhoz. A népnevelők sokoldalú munkát végeznek, nemcsak egy feladatról beszélnek, hanem a soronlévő feladatokat valamennyit átbeszélik. A dolgozó parasztok jobban megértik a feladatok elvégzésének jelentőséget, megkönnyebbül a népnevelők munkája is. Porrogszen;királyon a népnevelők azt beszélték meg, hogy a feladatokat hogyan lehet legeredményesebben összekapcsolni. Az elhangzott sok hasznos javaslatot megszívlelve indultak ki a dolgozó parasztokhoz Tóth elv árs népnevelő; Göbölös Imre dolgozó paraszt azzal fogadta, — tudom, hogy mit akartok, de hiába is jöttök, mert nekem nincs pénzem, nem tudok békekölcsönt jegyezni. Én már jegyeztem, de öbb pénzem nincs. — Tóth elvtárs hosszasan elbeszélgetett Göbölös bácsival a szántás-vetésről, a kukoricatörésről és Göbölös bácsi elmondta, hogy bizony az idén jó termés volt. Tóth elvtárs így szól; Göbölös bácsihoz: — Mit szólna ahhoz, ha ebből a termésből adna el valamit,, mindjárt volna pénze és a béke megvédését is tudná segíteni. Göbölös bácsi szállítási szerződést kötött és megduplázta az előbbi jegyzést- Azzal köszönt el Tóth elvtárstól, hogy jöjjön el máskor is beszélgetni. Az ilyen munkának az lett az eredménye, hogy a csurgói járás a kukoricabegyüjtésben megyénkben a járások között az első helyen van, , B"-tervét 31.9 százalékra, ,,B‘‘ és „C“ tervét pedig 24.3 százalékra teljesítette. A járási pártbizottság és járási tanács a kukorica begyűjtése és egyéb munkák mellett számolja fel a kenyérgabonabeadásban mutatkozó lazaságot, hogy olyan eredményes munkát tudjanak végezni, mint a kukorica begyűjtésénél. A termelési értekesiet után sokat javult a Tatarosó Vállalat munkája A Kaposvári Tatarozó Vállalat rékosságra, csak nem szabad rest*) szüntették a régebbi 5—6 százalészeptember 8-i termelés,’ értekezletén Kiss elvtárs, a vállalat ÜB titkára rámutatott azokra a hibákra, amelyek a munkahelyeken fennállnak. Különösen kiemelte beszédében a nagymértékű anvagpocsé* kopást, amely az üzem területén hosszabb idő óta fennáll- Kiss elv- társ szavait a dolgozók megszívlelték. Meggyőződtek arról, hogy amit ők semmibe sem vetlek, nagy károkkal jár. Az értekezleten megfogadták, iiry’y ezeket a hibákat kijavítják, az anyagtakarékosság ki- szélesítéséért harcolnak. Az értekezlet utáni napokban a dolgozók arról beszélgettek hogv az anyagtakarékossági harchoz szükséges Gazda Géza elvtárs k®z- deményezéséhez való csatlakozás. Egy hét múlva megszervezték az üzemrészenkinti termelési értekezletet, ahol részletesen megtárgyalták a tennivalókat. A Dani-féle építkezésen mutatkozott a legnagyobb anyagpazarlás. Az értekezlet után a munkahelyen dolgozók a műszaki vezetőkkel karöltve hozzáláttak a szétszórt anyagok összeszedéséhez. A darabtéglákat összeszedték, ami 2000 téglának felelt meg, pénzértéke átszámítva 2620 forintot tesz ki. Csak most látták tisztán az anyagtakarékosság fontosságát. Rájöttek arra, hogy egy év alatt ezzel a mozgalommal 31-440 forintot tudnak megtakarítani, amiből 1 családi házat lehet elkészíteni. Azóta a termelés fokozásával együtt viszik a Gazda-mozgalmat is. A balatonfenyvesi vasutasszáHó építkezésén is hozzáláttak a bírálat után a hibák kiküszöböléséhez Az értekezlet előtt az asztalosára! kint hagyták az udvaron, ahol eső mosta, nap száregatta össze, ami az áru rovására ment. Ma már tető alá teszik a kész árut és vigyáznak, nehogy kárba menjen, értékéi veszítse. Bór István, és Frenka Lajos is bekapcsolódott a Gazda-mozgalomba. Arra gondoltak, hogy az asztalos szakmában van mód a takarék lenni. Azelőtt a 20—30 cm-es faanyagot eltüzelték, mcy?t kiválogatják őket méret szerint és pultláfoaknak és javításokhoz használják fel. Ezzel a szabásnál megengedett 12 százalékos hulladékot 3 százalékra csökkentették. Havonta 8 tized köbméter anyagot takarítanak meg, melynek értéke '760 forint, egy év alatt 0.120 fo- fi’ntclt takarítanak meg, (2 ezer tégla árátA vállalat fűrészüzemi dolgozói forint értékű tüzelőt takarítanak varon szokták hagyni, ahol elró,l hadt, tönkrement, mQst fel használják a kazán fűtésére, amellyel havonta 800 forint, évente pedig 0600 fornt értékű tüzelőt takarítanak meg. Ezért az összegért 3300 cserepet lehet venni. A fűrészüzemnél leeső darabokat nem tüzelik el, hanem a TÜZÉP részére tárolják, ezzel is havonta 900 forint megtakarítást érnek el. A lakatosműhely 1 százalék alá csökkentette a hulladékot. A fazOnvas készítésénél a méretezést úgy állítják össze, hogy a hulladékot elkerüljék. Méretek szerint összegyűjtik és azokat később a megfelelő helyre felhasznál ják. A mííkőüzemben, a cementlap présnél visszateszik a selejt lapokat és újbpl bekeverik, ezzel meg' kos selejtet. Ennek a megtakarításnak összege a múlt hónapban 900 forint volt. A papa-zsákokat is jobban megőrzik, mint a múltban. amikor üzletekben vásárolták meg a hiányzókat- Az értekezlet Óta 1000 zsákbf; gyűjtőit;dki ‘öslzT sze, amelynek darabjáért 20 fillért kap az a dolgozó, aki megta' karította. A mesztegnyői ianácsház építkezéséhez 8 méteres gerenda volt kijelölve. melyet külföldről kellett volna beszerezni. Az építkezés dolgozói ezt úgy oldották meg, hogy beépítettek egy fiiggesztöanüt, melynek használatával há.rommé- teres gerenda is megfelelő lett. A vállalat múlt-havi megtakarítása a darabtéglák felhasználásával 10.442 forint vcjlt, amelyből a Dani telepen egv 4x5-ös rakárat és egy üzemi konyhát tudnak felépíteni. Ezek az eredmények bizonyítják, hogy a vállalat termelési érteke/.' lete tanulságos volt minden dolgozó számára, amikor feltárták a hibákat és a vezetőség mindjárt rámutatott a hibák kijavításának módjára. Megyénk üzemei és építkezései vegyenek példát a kaposvári Tatarozó Vállalatról és ha' scmlóan javítsák ki a meglévő hibáikat és harcoljanak a termelés fokozásáért, a Gazda-mozgalqm ki' szélesítéséért, -amellyel elősegítik ötéves tervünk sikerét. Készüljünk fel a pártvezetőségek újraválasztására Tanulmányozzuk nagy tanítóink műveit! SZTÁLIN: A kritikáról és önkritikáról. (Szemelvények Sztálin elvtárs műveiből.) 64 oldal. Fűzve: 2.— Ft. LENIN—SZTÁLIN: Párt és pár;építés. (Gyűjtemény Lenin és Sztálin elvtárs műveiből.) 780 oldal. Fűzve 18.—, kötve: 28.— Ft RÁKOSI MÁTYÁS: A pártról és pártépítésről, (Szemelvények Rákosi elvtárs műveiből.) 160 oldal. Fűzve: 3— Ft. SZIKRA-KIADÁS Kaphatók az állami könyvesboltokban, az üzemi könyvpropagandistáknál és földművesszövetkezeti boltokban. „Szívesen jegyzek, meri1 a béke nem 1200 forintof ér" mondotta Kelemen József és újabb 300 forinttal toldotta méz az 12Ó0-at i .Teneki József, a Tatarozó Vállalat kőművese 700 forintos fizetéséből 1600 forintot jegyzett. Amikor jegyzett, a következőket mondotta: — Szívesen jegyzek, mert látom az előbbi jegyzés eredményét, amit már százszorosán visszafizetett államunk, nekünk dolgozóknak. Asz- talosműhelyünk új gépeket kapott, vállalatunk dolgozói között az idén 4400 forintot kifizetett szociális juttatásként, egv teher és egv sze* mélygépkocsit, 11 darab motort kaptunk. még 300 forinttal megtoldja jegyzését és azt mondta — szívese* jegyzek, mert a béke nekem nem 1200 forintot ér, a békéért áldozatot akarok hozni, mert a békét nemcsak kívánni kell, ez pedig nem is áldozat. O Kiss Sándor ÜB titkár 900 forintos fizetéséből 1200 fqrintot jegyzett, Kovács László ipari tanuló fizetésének dupláját jegyezte. 300 forintot. Amikor jegyzett, ezt mondotta: —• örömmel , adtam. Kelemen József munkavezető 960 forint fizetéséből a jegyzés elején mindjárt 1200 forintot jegyzett, másnap újból jelentkezett, hogy mert csak békében építhetjük a szocializmust, ahol a jövő a dolgozó népé, az ifjúságé, a jegyzés pedig békénket erősíti. Eredményi csak akkor tud elérni a népnevelő, íia »sitációja konkrét,------->.... ----ne m szorul védekezésre A fonói népnevelők szerdán este értekezleten beszélték meg, hogy -miÍven hiányosságok mutatkoznak a II. békekölcsön jegyzésben és mi a tennivaló azc,k felszámolásában. A népnevelők beszámolóiból csak hiányosság került felszínre, fay többek között a példamutatás hiánya, agitációs érvek hiánya, amelyek visszatükrözik ci sikertelenséget. A népnevelők beszámolóiból kitűnt, hogy egye» vezetők népszerűtlennek tartjuk a jegyzést. Igali Gyula, Turcsik tanácstagok vonakodtak a jegyzéstől, amikor a népnevelők felkeresték őket. Elfeledkeztek arról, hogy mint tanácstagoknak, mindenben, még a jegyzésiben is példát kell mutatni., Ehhez hasonló volt az eset a szövetkezeti igazgatósági . tagoknál is, akik szintén kifogásokkal igyekeznek a jegyzés alól kibújni. Tehát várható'e akkor az, ha a falu veze* tői elmulasztják a példamutatást, hogy a dolgozó parasztok, akik a vezetőiknek minden mozzanatát figyelemmel kísérik, és csak akkor követik, ha a vezetők mindenben áldozatkészen kiveszik részüket, hogy azok önzetlenül jegyezzenek. Nem! Nem várható. Kandikán György 10 hojdas dolgozó paraszt nem jegyzett békekölcsönt, úgy érzi, hogy elég az, hogy a fia, áki katonatiszt, fegyverrel a kezébe* őrködik békénk felett, őneki már nem fontos a békét erősíteni. Fonó eddig mégcsak 25 százalékra áll a békekölcsönjegvzé’ssel. A lemaradás a népnevelőktől függ, akik nem tudtak saját jegyzésükkel agitálni. Helyesen mondotta Balogh elvtárs az értekezleten, hogy eredményt csak akkor tud elérni' a népnevelő, ha agitáció közben nem szorul védekezésre, hanem mindig megtalálja a helyes érveket. A pártszervezet az eddiginél jobban készüljön fel a feladatok végrehajtására, több agitációs érvvel lássa el a népnevelőket, (hogy mindenkor vissza tudják verni az ellenség hangját. Gondoskodjon a jegyzésben élenjáró dolgozók népszerűsítéséről, erre a célra használják ,fpl a Békeharc Hírei táblát. A párt- szervezet vonja he a tanácstagokat is a népnevelő munkába, hogy a lemaradást behozzák, ügy dolgozzon a pártszervezet, hogy ne legyen egyetlen egy dolgozó paraszt sem a faluban, aki jegyzésével ne támogatná a szocializmus építését, békénk védelmét. MNDSZ-asszonyok a békéért A II. békék ölesön jegyzés sikerének érdekében az MNDSZ asszo' nyok a tszcs-ken belül is igyekeznek elősegíteni, hogy a termelőszövetkezetek példát mutassanak a békekölcsön jegyzésükkel is. Utat mutatnak a többi asszonyainknak, hogy ők élnek az alkotmány adta iqgokkal, ezért önállóan jegyeznek a családban, férjeiktől függetlenül békekölcsönt- Megmutatják, hogyan lehet az asz- szony saját háztartásán belül takarékos és önálló, és hogy nem hiába dolgoztak a nagyüzemi gazdaságban, jut a békevédelemre, az ötéves terv sikeres befejezésére megtakarított pénzükből. Ezért tudott egy barcsi MNDSZ a&sizorty, aki tszcs-t'ag, Bogyóné 200 fcy,intőt jegyezni, vagy a somi MNDSZ asszony, Kayy József né, szintén tszcs-tag 300 forintot jegyezni. K potonyi tszcs-ben lévő Kertai JánOsné MNDSZ asszony is úgy osztotta el megtakarított pénzét, hogy a család minden tagja jegyezhesse a magára eső részt, és így férje 200 forintot, fia 100 cs ő is 100 forintot jegyzett a béke megszilárdítására. Ezért jegyzett a torvaji MNDSZ ügyvezetője, aki szintén tszcs-tag, 200 forintot, akit követett a hat többi nőnevelő is, és mindannyian 200-—200 forintot jegyeztek le, mint tszcs asszonyok. Vízváron Dombóvári Margit tszcs- ben do/lgozó apjától függetlenül 100 forintot jegyzett. A gyékényesi 'MNDSZ ügyvezetője, özv. Varga Jőzsefné. äki családját é!s öreg szüleit tartja, seiht én > tsacsKben dolgozik, de hozzá akar járulná ő is a béke megerősítéséhez, mert naponta látja Titóék ellenségeskedését ott a hetárszélen és érzi, milyen szükség van arra, hogy néphadseregünk és népgazdaságunk erős legyen, hogy elvegyük a kedvüket a leselkedő bitangoknak mindet^ támadástól. A ráksi MNDSZ ügyvezetője, Koszi Rozália azért jegyzett 300 forintot, mert tud ja értékelni a demokráciát. ő érzi, hogy soha nem tudott volna 3 hold földje mellé egy kis házat építeni, ha nem kapja meg mindazt a lehetőséget, amiben eddis részesült, földet kapott, melyen állandó, eredménye» munkát végezhet, és látja, hogy ezentúl a tszcs-ben még löbb eredményt fog elérni. ö igyekszik' is mindezt meghálálni államunknak, ezért kötött 20 mázsa kukoricára is szállítási szerződést. Ezek az MNDSZ asszonyok példát mutatnak a többi tszcs asszonyoknak is, hogy saját jegyzésükkel takarékosságukkal bcbizonyíl- sák hazájuk, gyermekeik iránti őszinte szeret etüfcet-