Somogyi Néplap, 1951. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-05 / 232. szám
4SOMOGYI NÉPLAP PÉNTEK, Í95Í OKTÓBER 5. Mit tanulhatnak dolgozóink a Szabad Föld Téli Esték előadásaiból MŰVELT KAPOSVÁRÉRT Az oktatási és népművelési osztály ismeretterjesztő előadássorozata Dolgozó népünk fokozódó lendülettel és erővel teljesíti feladatát ötéves tervünk végrehajtásáért, a béke biztosításáért- Ezeket a célkitűzéseket azonban sikeresen cs maradéktalanul végrehajtani csak művelt, kulturált és a nemzetközi események összefüggése:! tisztán látó dolgozó képes. Ezért indítja most meg országszerte a népművelési minisztérium Révai elvtárs útmutatása alapján ismeretterjesztő előadássorozatát. Az előadásokat a legkiválóbb írók, politikusok és művészek tartják meg. Minden esetben szóra koztrtó kultúrműsort is láthat a. közönség, amelyeken a legismertebb fővárosi művészek is fel fognak lépni. Pártunk gondoskodása révén alkalma lesz most minden dolgozónak megszerezni rzt a tudományt és műveltséget, amely elől a Horthy korszak szándékosan elzárta. Az előadások nemcsak a nemzet nagy és harcos költőivel ismerteti meg népünket, hanem a munkásosztály forradalmi harcaival, a szovjet nép nagyszerű teljesítményeivel is. De ismertetni fogják a természet és társadalom fejlődésének törvényeit, is, éppen úgy, mint ahogyan bemutatják és leleplezik az imperializmus aljas mesterkedéseit, Kaposvár dolgozói máris nagy érdeklődéssel tekintenek az értékes és igényes előadások elé. Az első ünnepi díszelőadás a Békeszálló feldíszített nagytermében less f. hó 10 én este 7 órai kezdet leL Két kiselőadás hangzik el Petőfi Sándoról, valamint az ötéves tervről, Előadás közben a legszebb Petőfi-verseket kiváló szavalóművész fogja elmondani. Ezt követi a Megyei Tanács énekkarának és népi-zene együttesének és a Városi Tanács tánccsoportjának kultúrműsor«. Áz ismeretterjesztő előadássorozat október 17-én folytatódik, este 7 órakor a következő helyeken: a keleti körzeti, donneri, cseri és ífirediutcai MDP alepszervezetek helyiségében. Az előadások tárgya: az ötéves terv, az élet keletkezése, békeharc, Kaposvár és rz ötéves terv. Irodalmi előadásokban Jókai Mór, József Attila, Zrínyi Miklós kiváló író és költői munkásságával ismerkednek meg dolgozóink. Valamennyi előadást hozzászólás és vita követ, majd ugyancsak jó kultúrműsor zárja be az estéket. Ismeretterjesztő előadásokkal a müveit Kaposvárért! Müveit dolgozókkal az ötéves tervért! Szemes György Városi Pártb, kultúrmegbízott. SPORT; Kaposvár nyerte a Lendület spartakiádot Az elmúlt évet során a Szabad Eöld Téli Estéket dolgozó népünk megszerette és ma már szervesen hozzátartozik a legtöbb falu életéhez. mint annak tanítója, tanács" adója, segítőtársa. A tavalyi oktatási évadban megyénkben a Szabad Föld Téli Estéket 15S községben tartottitnik. Előadásainkat mintegy 450 ezer ember hallgatta. Előadásaink nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a falu dolgozói tájékoztatási nyerjenek az időszerű kérdésekről, a haladó tudomány több, fontosabb problémájáról, mozgósították népünket szebb jövőnk építésére, békénk harcos megvédésére. A Szabad Föld Téli Esték elő" adássorozatok cjktóber 18-án ismét megkezdődnek és folyamatosan tartjuk minden bét csütörtökjén. Az elmúlt oktatási évad óta je" lentösen megnőtt falusi dolgozóink tudásszomja, kultúrigénye. A felmerült kívánalmaknak eleget téve a tavalyi 158 község helyeit az idén minden községben tartunk Szabad Föld Téli Estéket. Ennek megfelelően növelni kívánjuk a résztvevők számát is 50 százalékkal. De az eltérés az elmúlt évvei szemben nom-csak a községek és a hallgatók számának növekedését jelenti, hanem az elhangzott előadások ismeretanyagának kiibővií" tését is. Az elmúlt évben összesen 22 elöadásanyagot nyújtottunk a falu dolgozóinak, az idei évadban 76 különböző tárgyú előadó® anyaga között választhatnak a községek. Ebből 13 olyan lesz, amit tárgyúknál fogva minden községiben meg kell tartani, a többi 63 között szabadon választhatnak a tanácsok mellett működő népművelési bi" zottságok. A tanács és a népművelési bizottság dönti el a helyi adottságoknak és Szükségletnek megfelelően, hogy ezek közül melyiket kívánják a Szabad Föld Téli Esték keretébe beilleszteni. A Szabad Föld Téli Esték szervezése a tanácsokra hárul. Ezért kívánatos, hogy a népművelési ál~ landó bizottság alaposan foglalkozzon a szabadon választott előadás- tnyag összeállításával. Igyekezzenek megtudni, hogy az előadások közül melyek érdeklik legjobban a községek dolgozóit. A tanácsok olyan előadások megtartását határozzák el, amelyek valóban megfelelnek a falu érdeklődési körének. kön az élet? Hogyan emelkedett ki az állati sorból a munka segítségével az ember? Egy-egy előadás számol be a kérdésekről. Aki eltűnődött azon, hogy miért van tél és nyár, nappal vagy éjszaka, vagy mi van a csillagokban, miként keletkezik az eső, a szél, mi az álom, mi okozza a fáradtság érzését? — részletes feleletet kap kérdéseire. Az előadások megvilágítják azt is, hogy az ember milyen harcot folytat a természettel. Hárcjm előadás anyaga hazánkat ismerteti, az egyik lesz hazánk fő" városáról, Budapestről, a másik kettőben azokról a helységekről ngerünk képet, ahol ötéves tervünk nagy építkezését, gyárai, erőmüvei születnek. Egv másik előadás a Szovjetunió mérhetetlen gazdagságú nyersanyagforrásairól tájékoztat. Milyen a felszabdalt Kína élete? Hol, milyen tájon harcolnak szabadságukért Vietnam, Irán, Indonézia dől" gozói. A Magyar Népköztársaságnak igen fontos a dolgozók egészsége. Ennek érdekében nemcsak intézményeket hoz létre, hanem gondoskodik a betegségek 'megelőzésétől, egészségügyi ismeretek terjesztéséről is. Hazánk múltjának hősi korszakairól, függetlenségünk és szabad" ságunk védelméről 8 füzet jelenik meg. A 'Szabd Föld Téli Estékén keresztül nemcsak történelmi nagyjaink jutnak közelebb dolgozó népünkhöz, hanem íróink, művészeink néhány kiemelkedő alkotáséval, nemzeti kultúránk legnagyobb kin" őseivel is megismerkedhetünk. Petőfi, Arany, Mikszáth, Móricz Zsig- mond müvei, melyekben ezek az iírók népünk igazságát és egykori keserű fájdalmát írták meg, a Szabad Föld Téli Estéken keresztül is eljutnak dolgozóinkhoz. A művészi nevelés célját szolgálja a népdalainkról szóló ismertetés és az a két előadás is, amelyek a szovjet és magijr festészet legszebb alkotásairól kívánnak tájékoztatást nyújtaniAz előadások legnagyobb részéhez diapozitív filmek készülnek, amelyek képeken keresztül szemléltetik és egészítik ki az előadásokon elhangzottakat. Diapozitív film készül többek között a ntOgVar parasztküldöttség idei útjáról, a szovjet falu kultúréletéröl shb. A fenti néhány példa is bizo," nyitja, hogy a meginduló Szabad Föld Téli Esték nemcsak mennyiségi, 'hanem minőségi tekintetben is fejlődést jelentenek a múlttal szemben. A tanácsokon és tanácsokon belül működő népművelési apparátuson múlik, hogy a dolgozókat az előadásokra minél nagyobb számmal bevonják, hO|gy az előadások hatásosan támogassák kullúrforra" dalmunk ügyét a szocializmus építésének, békénk védelmének nagy feladatát. Vasárnap Szcynbathelyen rendezték meg az egészségügyi dolgozók Országos szpártákiádját. A kaposvári kórház dolgozói megelőzve a fővárosi kórházak válogatottjait, pontversenyben az első helyen 'végeztek. Több egyéni számot nyertek és sok értékes ponlo,t szereztek. Részletes eredmények: Férfiszáfnok: Távolugrás: 1. Katona János 5.57 m, 2. Horváth Béla 5.47 m. 100 m síkfutás: 1- .Katona János 12 mp, 2. Papp Ferenc 12.2 mp. Női számok: Röplabda: 3. Kaposvár. Kerékpár: 1. Mészárosné Kaposvár. Gránátdobás: 3. Kqcsts Róza. 5 km-es futás: 2. Nagy Mária, 4. Kocsis Róza. Távolugrás: 1. Lelkes Erzsébet 4 02 m 2. Ben* Mária 3.57 m. Vasárnap less Budapesten a falusi dolgosak spartakiádja A falusi dolgozók Országos szpárlákiád döntőit szOmbatoa és vasárnap rendezik meg a budapesti Vasas-pályán a Népligetben. Megyénk válogatottjai pénteken délelőtt gyülekeznek a megyei TSB- én, délelőtt folyamán egységes edzésen vesznek részt és a délutáni gyorsvonattal utaznak. A versenyen több számban első hely Miszámítunk. Női gránátdobásban a kaposfői Kolbert Erzsébetnek győzelmi esélyei vannak. A többi versen yzőtől is jó helyezést 'várnak. Póczia Jánosi Megyei Tanács népművelési előadója. Példamutató SdiszoklevelöE ;:'v. BEKEHMC0S0K ★ sí néplap fi Vinkovícs János Torvaj, tszcs-élnök 400 forintot jegyzett. Kuruc! Benő Somogydöröcsl;e, közéoparaszt 500 forintot jegyzet1. Susovczkí József. Bábonymegyer, középparaszt 800 forintot jegyzett. Özv. Sipos Pálné Somogymeggyes, tszcs-tag 800 forintot jegyzett. Varga Istvánná Bábonymegyer, kisparászt 400 forintot jegyzettGuzmics János Balatonszárszó tszcs-tag 500 forintot jegyzettSzűcs József Ságvár, középparaszt 1000 forintot jegyzett- Kiss Mária Kereki, ÁMG. gépkezelő 500 forintot jegyzett. Erzse István Karád, tszcs-tag 400 forintot jegyzett- Takács Ignácz Visz, középparaszt 600 forintot jegyzett. Felhívás; az NMK hizottságjokhoz Siófok atlétikai bajnokságai Miről szólnak az előadások? Elsősorban az ötéves terv eredményei alapján kialakuló új Magyarország boldog életéről, a magyar falu 1954-es arculatáról kapnak tájékoztatást. Előadás lesz a Nagy Októberi Forradalomról és arról, hogy miért nemzeti ünnepe Magyarországnak is november 7. Előadás lesz a béke és háború kérdéséről, hogyan) mesterkednék az imperialisták egy újabb háború kirobbantásán és Ihogyan akadályozhatja meg aljas szándékukat az egyre erősödő békeharcEgy másik előadás békénk őrzőjének, szeretett néphadseregünknek életét ismerteti. Előadás lesz arról is, hogy a klerikális reakció miként szövetkezett évszázadokon keresztül hatalma megtartáisának érdekében a népelngOmó rendszerrel. Külön előadás foglalkozik a szövetkezeti gazdálkodással Szemléltetően, példákon keresztül múlatja meg, miért előnyös a szövetkezés, hogyan kell a munkát megszervezni a tszcs'-ben és tájékoztatást nyújt a jövedelem helyes eloisztás-áról is. 13 féle előadás anyaga foglalkozik « gyakorlati mezőgazdasági és állal t eny őse tési f e hadat okkal. A legjobb szakemberek írásain keresztül tájékoztatjuk a dolgozó parasztságot a len, kender, gyümölcs te rm e s z t és(, gy apoltenrn elíiís agrotechnikai feladatairól. A mi" csuríni növénynemesítés módszereiről, s arról a lehetőségről is, hogyan válhat a közeljövőben a magyar föld gyümölcsévé a citrom és narancs. A természettudományos jellegő előadások az eddigihez hasonlóan bőséges ismeretanyagot tartalmaznak. Hotgyan keletkezett földünAPRÓHIRDETÉS SZÍNHÁZ: Ma, péntek este 8 órakor bérletszünet: Szibériai rapszódia. Lakáscsere. Elcserélném szoba- konyhás lakásomat Kanízsai-u. környéki kétszobással. Érdeklődni a kiadóban. 759 10 kas telelőképes méhcsalád eladó. Horváth István Cserénia, Tóffalu. 760 Elcserélném Kaposvár, Kanizsai- utca. 20. szám alatt lévő kettő szoba, mellékhelyíséges lakásomat hasonló, vagy nagyobb lakásért. 762 Veszek vágott női hajat minden mennyiségben. Ujpiac-tér 4.. Villanytelep mellett. Átvétel délutánonként. 757 Eladó és dfoélaIható 2 szobás családi ház. Kovács Ferencné, Nyugativánfaí-u. 24. 761 Jókrrban lévő 350-es NSU motorkerékpár eladó. Földművesszövetkezet, Somogysárd. 577 Eladó príma női kerékpár dinamóval. Cím: Állami Hirdető Vállalat, Május 1-u. 25. Gondtalan megélhetést biztosítunk olyan magános nő részére, aki háromtagú család részére Kaposváron szobát ad és főz. Cím a kiadóban. 758 Eladó 1 drb. 30 literes féloldalas víztartály csappal, jó állapotban. Cím a kiadóban. Hordágy eladó. Cím a kiadóban. —- A Dóídunántúli Áramszolgáltató Vállalat (ÁVESZ) Üzletigaz ga.fósága értesíti a fogyasztó közönséget, hogy f. hó 8-án, hétfőn reggel 5.30—8 30 óráig Toponár, Zímány és göllei szárnyvonalakon, f. hó 9-én és 10-én, kedden és szerdán 5.30—9.30 óráig Kaposfü- red, Magyaregres, Várda, Somogy- jád, Geszti és oszlopán! vonalakon áramszünet lesz. A megyei TSB felhívja az üzemi sportkörök figyelmét, hogy azok a dolgozók, akik « céllövészeiből akarnak MHK próbát tenni, jelentkezzenek a megyei TSB-n. Céllövő próbákat a szaibadságparki Dózsa lőtéren lehet tenni. Lőszerről a TSB gondoskodik. Akadálypályák készítése a Kaposvári Járásban A járás területén több sportkör építette meg az akadálypályáját. A napokban készült el KapOstfőn a megye egyik legjobb akadálypályája. Vannak még sportkörök, ahol csak ímeUékkérdéskén( kezelik az akadálypályák építését. Azoknak a sportköröknek, amelyek nem építik meg pályájukat, nem lesz módjuk arra, hogy eredményes próbát tehessenek. A nagybajomi sportkör akadálypályája még ebben a hónapban elkészül és a falu ifjúsága akadálypálya leküzdésből is tud próbát tenni. FIGYELEM! Szombaton este 8 órakoi megy utoljára a Szibériai rapszódia c. nagyoperett. A vasárnap délutáni és esti előadás technikai okok miatt elmarad Helyette vasárnap délután 4 órakor és este 8 órakor Moliére: TfiRTÜFFIE c. vigjátéka kerül szinre. Szinház Igazgatósága. Szombaton és vasárnap, 6—7"é» rendezi a Siófoki Építők Siófok atlétikai bajnokságát. A versenyre több kaposvári és környékbeli versenyzőt is neveztek- A kaposvári Petőfi sportkör több atlétát küld a versenyre, hogy ezzel is emelje a verseny színvonalát. lói fizet e Tető! A 39. fogadási hát nyereményei: 12 találat — 21.500 Ft 11 találat _ 860 „ 10 találat — 100 „ Ezzel a héttel indul az októberi vigaszdíj! Olvassa el a tippszelvény hátoldalán lévő ismertetői! Vásároljon tippszelvény!! Nyerhet! Elméleti »Kínvonalunk emelését segíti elő az aHYflG-iHSDfllSZOLGÓLTaiftS SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: BOGNAK ILONA Felelős kiadó: GABRI MIHÁLY Szerkesztőség: Kaposvár, La Unka Sándor -u. 6.. 1 er». Telefon: 901. Kiadóhiva'al: Kaposvár, Május ku. 21. Telefon: 99t, Előfizetési díj: havi 11— H. Uj-Somogy nyomda, Kaposvár, Lattrrka Sándor-u. 6. az. Nyomdáért lelel: MOJZER ISTVÁN