Somogyi Néplap, 1951. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1951-10-31 / 254. szám

2 SOMOGYI NÉPLAP SZERDA, 1951 OKTÓBER 31. A PÁRT NEVELTE ÉS NEVELI HARC KÖZBEN ŐKET PÁRT ÉS PARTÉPÍTÉS Az alapszervezetben taá~ r gyűlés volt- Győrfi elvtárs beszámolója után arról beszél: a fíafaloknak,. hogy városunkban épül a Fonoda, szakmunkások kel­lenek. A fiatalok előtt népi demo­kráciánk, a Párt lehetőséget nyi­tott, '.anulhatnak, elsajátíthatják a fonó szakmát és mint szakmun­kások dolgoznia n.\k városunk büszkeségében. Nem voltak nagy szavak ezek, de Kovács Marikát mégis meghatották, hirtelen jött az elhatározás, érlelődött benne a gondolat, jó lenne jelentkezni. Es­te kirukkolt vele. Először édesany­jával beszélte meg, aki boldogan egyezett bele, később elhatározá­sát, az egész család támogatta. így került Kovács Marika a többi tan- folyamistával Budapestre. Négy hónapig tartott a tanfolyam, a ta­nulás és munka közben gyorsan eljárt az idő. Minden hónapban hazalátogatott, ilyenkor aztán el­ső útja az épülő fonodához veze­tett . Megnézte az. építkezést, biz­tatta a többieket, boldogan újsá­golta, amit Pesfen látott. A tanfolyam eggyé kovácsol­1 ta a többiekkel, akik hoz­zá hasonló vagy körülményesebb formában városból, faluról kerül­ték a tanfolyamra. Kovács Mar­kának régi álma vált valóra., kita­nulta a szakmát. Gazda Margittal, Kocsis Ellával egy brigádban dol­gozik — az utóbbiak faluról valók. — Kocsis Ella Kadarkáiról jött tanfolyamra négy másik' lánypaj- tásával, Gazda Margit Szerda- helvrői. Együtt tanultak, most együtt dolgoznak. Szerelőknél, géptisztítóknál, vagy a gépnél, kit hova szólított a munka. Kovács Marika a drága gépeket tisztítja gondosan, szeretettel, nehogy ké­sőbb, amikor már ő is gépen dol­gozik adódjon elő valami kelle- j metlenség. — Ilyen gépeken még nem dolgoztam, jobbak, mint ami­lyeneket a tanfolyamon ismertem ! meg. Milyen jó is lesz dolgozni raj­uk, úgy irigylem azokat, akik már gépre kerültek, de nem baj, rövi­desen a miénk is készen lesz, ak­kor ifiajd bebizonyítom Pártomnak jó munkámmal, hogy mint fonónő megállóm a helyemet — mondja, boldogan mosolygó szemmel. |-|crnyák Erzsi, Balogh Edit­tel áll a szerelőasztal mel­le :f. Amióta megkezdték a sze­relést, azófa itt dolgoznak, segí­tenek -a szerelő szakmunkásoknak, hogy gyorsabban haladjon a mun­ka., előbb álljanak készen a gépek, mint Balogh Edit mondja — dol­gozhassanak. — Szorgalmasan dol­gozunk itt is, de igazi munká­nak nálunk már az számít, ha úgy dolgozhatunk a gépen, mint a többi. — Amikor ott szereltünk a kész gép szomszédságában, állan­dóan rajta vo.lf a szemem — vág közbe mosolyogva Hornyák Erzsi —- és amikor észrevettem a szala­dó szálat, máris odaugrottam és segí: ettem. Mindeji vágyam az volt a tanfolyamon, hogv első gé­pen dolgozhassak. Most itt va­gyunk és sokszorosan boldog va­gyok mert dolgoztam az első gé­pen méghozzá úgy, hogy szerel­tem. Az első gépen az én munkám is rajta van. A mi munkánkkal so­rakoznak egymás mellé a gépek, a. mi munkánkkal készült el az első kész fonál. Nagy boldogság ez. Még álmomban is sokszor lá­tom a futó selymes fehér szála­kat a kész ruhát, ami ekekből a szálakból készül. jRalogh Ed 18 éves, 8 általá­nos iskolát végzett, nagyon szeretett volna tovább tanulni, de amint elmondja, a kis falusi lány­nál ez lehetetlen volt. A nyilas tanító csak azoknak engedett' ér­vényesülni, akik naponta hordták az ..ajándékot", hízott kacsát, 'tej­terméket. Ők nem tették ezt, így a 8 eleminél megszakadt a tanulás. A tanfolyamon most sokat tanult­Megtanulta a szakmát, most a sze­relésnél öiég többet tanul, jobban megismeri a gépet, könnyebben megy majd a munka. Sokat har­colt, amíg eddig eljufott., mert a tanfolyam előtt őt is igyekeztek lebeszélni a szállóigévé vált rém­hírekkel. - - Ne menjetek tanfo­lyamra, háború les?; aztán elvisz­nek benneteket a Szovjet unióba, sohasem kerültök vissza többé. — Ezt, az ellenséges hangot vissza­verte és mos! boldogan göndoi ar­ra- hogy milyen ió volt1 harcolni, riszt venni a tanfolyamon és mos dolgozni a gépeken, gyárban, mely a mienk, a dolgozóknak készül. ovács Marika, Gazda Ma; g t, Balogh Edit, Hornyák Eizsi csak eggyek a sok közül, a 325 fonó tanfolyamista közül és illa róluk beszélnek a gyárban, ak i kor az egész tanfolyamisták egyet j éreznek: róluk is szó van. Hisz va j lamennyien új emberek, lelkes, ön- j tudatos harcosok, akiket a Párt j nevelt már ilyenekké. A. múltban j egyformán voltak lenézettek, népi ! demokráciánkban egyformán meg j becsűitekké váltak, ők a jövő út­it örői. Hallgattak a hívó szóra, har j cortak a tanfolyamon, hogy mnél j jobban elsajátíthassák a szakmát, j méltó tagjai lehessenek dolgozó | népünk nagy családjának, a mun | kásosztáiynak. Ma tizenhatan dől ] goznak még egy gépen. Irányít­ják a 384 orsó munkáját holnap j már egy szakmunkás áll a gép mel- í lé, neki is engedelmeskedni fog j a gépóriás. Jövőre talán már több i gépet kezel egy fonónö, mert ahogy fejlődik az ország, fejlődik j a technika is és ez a fejlődés még : nagyobb szaktudást követel. Ezek a lelkes emberek pedig megszer- : zik ezt, mert nekik épül minden, i ők építenek, a Párt nevelte és ne- i véli harc közben őket. Gazda János. „cAd&tt számúik leljej'ilése k^ig^ádiLíik beendetet erősíti meg,“ JCoiuíet | biztos kézzel kapcsolja be a darut. Könnyedén emelkedik az egy emelet magasságba a ■>85 kilós vasbeton- gerenda. Ezzel a géppel ki tudja hány ember munkáját takarítják meg. hisz a vállon felhordani 6—8 ember kellene egg-egg gerendához, veszélyes, nehéz munka vcina, nem bírnák soká az emberek. így pedig ahogy most dolgoznak a „Horváth“ brigád tagjai, mosolyogva végzik a munkát könnyen teljesítenek 100 százalékot. Kovács Ica legfiatalabb tagja a brigádnak. Segédmunkás volt, mint áfképzős dolgozott eleinte és amikor jó munkájával kiérdemelte gépkeze­lői tanfolyamra küldte az építkezés vezetősége és mint gépkezelő kßriilt a Fonoda építkezéshez. Azóta együtt dolgozsik Horváth Imrével, Horváth Ferenccel, perkó Józseffel és a Horváth brigád többi tagjaival, akik Taramjból jelentkeztek építömun- kásnak. Róluk úgy beszélnek az építkezésen, mint a félelmet nem isimerő, legjobb segédmunkád bri­gádról, melynek tagjai készek dol­gozni ha kell éjjel is az eléggé ve­szélyes tetőzeten, a majd négymá­zsás vasbetongerendával csak, hogy folyamatosan készüljön a munka, határidőre végezzenek. A brigád tagjai 3 éve kezdték Nagyatádon, azóta Cserben, a Füredi építkezér sen, Sántoson megfordultak már és mindenütt jó mufnkát, elismerést hagytak maguk után. dl brit jód teljesítménye 150—160 százalék ál­landóan, amellyel az Alkotmány­ünnepi versenyben elsők voltak, el­nyerték a legjobb brigádnak kijáró versenyzászlót, amit azóta sem en­gedtek ki a kézből. S ha eddig jól dolgoztak, akkor most kiválóan megy náluk a munka, hogy miért, azt mosolyogva mondja el Horváth Imre brigádvezető. Az építkezés dolgozói november 7 tiszteletére fel­ajánlást tettek. Rákosi elvtársnak küldőt! táviratban vállaltuk, hogy a segédmú helyhál arak! ár épületé­nek tetőzetéit a december 15-i ha­táridő előtt november 7-re elkészít jiik. Rákosi elvtárs megdicsért ben­nünket munkánkért és mi tudjuk, hogy vállalásunk teljesítését figye­lemmel kíséri Pártunk, szavunkat teljesítenünk kell. Amikor Rákosi elvtárs levelét megkaptuk, brigá­dunk összeült és elhatároztuk, hogy■ ezt a határidőt is megrövidítfűk. Újabb vállalást tettünk, vállaltuk, hogy november 7 helyett noveiríber A-re befejezzük a tetőkészítési, mun­kát. fiádig. lift szállította, a vasbetongerendákat, most daruval szállítják, így minden gerendánál 5 percet takarítanak meg. Meggyorsult a munka, a válla­lással előre vannak és ha jól megy még ennél a határidőnél is előbb teljesítik­Horváth Imre újabb gerendát emelt társaival helyéig, majd ami­kor felegyenesedik határozott han­gon mondja — munkánkban még sohasem csalódtak és mOsi sem fog- csalódni a Párt, mevtha másképp nem, akkor éjjel is dolgosunk de a vállalást teljesítjük. Kovács Ica kikapcsolja a gépet, leszorítja ken­dőjével a rakoncátlan hajfürtöket és úgy válaszol brigádvezetőjének. Villanyt szereltetünk be, nem hagy-, jak magunkat és a határidőre már a tüzoltóépiilet tetőzetét elkezdjük. Adott szavunk teljesítése brigádunk becsületét erősíti meg ez pedig min­dennél többet ér. (ILjfAt ftlháq a gép újabb és újabb vasgerendá­kat emel a magasba és tesz le a görlőkre, ahonnét a brigád többi tagjai óvatos, gyors mozdulattal teszik helyre. A födémlapokat sze­relő kőművesek nem messze járnod; már a brigádtól, ezért nincs késle­kedni való idő. biztosítani kell a folyamatos munkáit, hisz egyik bri­gád munkája sokban függ a másiké­tól. Ha a Bakonyi brigád az épít­kezés másik legjobb brigádja, nem szállít időben,, elég mennyiségű ge­rendát, akkor a Horváth brigádnak is várni kellene, ha ők várnának, akkor pedig a kőművesek nem tud­nának dolgozni, Ezért a brigádok munkája összhangba vein, serkentik egymást, amire egyébként nem nagy szükség van mert mindegyik tudja kötelezettségét. « A Bakonyi brigád biztosítja a ge­rendák szállítását, amelyet jelentő­sen gyorsítottak meg- Ez a brigád két hónapja került az építkezésre és máris nagy tapasztalatokra telt szert; Eleinte 6 gerendát szállítottak egyszerre, most 8—10 gerendát rak­nak a kis vasúti kocsira, nincs is fennakadás, úgy megy a munka mint a karikacsapás. A brigád leg­utóbb 248 százalékot ért el, ezt tar­tani akarják továbbra is. A brigád tagjai havonta, — egyénenként —- 1600 forintot keresnek, ami biz>ony jó pénz és addig amíg SomOgyud- vorhelyen napszámból éltek, soha nem keresték meg még felét sem. (Buk&nqi Cfecttti, Horváth László, Tóth János ás a brigád többi tagjai soha nem gon­doltak volna arra, hagy valamikor építkezésen fognak dolgozni, most pedig azt mondják, megszerettük ezt a munkát, itt van otthonunk, családunk jövője és amíg csak dol­gozni lehet mi dolgozni fogunk. Ha itt végzünk megyünk a másik építkezésre dolgozni, új munkakör­be új épülő gyárhoz. így dolgozik együtt öntudatosan lelkesen a há­rom brigád a Fonoda építkezésen amelyeknek tagjai a szocialista épí­tés füzében acélosodnak keménnyé, válnak az építkezés elsővonalbeli harcosaivá. A v8zetiíss|váiasz!o taggyűlés élűiének szerepéről, feladatáról Az új vezetőségválasztó taggyű­lések jó és zavartalan lefolyása nagymértékben függ az elnök sze­repétől. Ha az elnök ismeri a Köz­ponti Vezetőség határéra át, ak­kor biztosítva van az hogy a tag­gyűlés elejétől végig te‘!csen a Központi Vezetőség határozata ér­telmében folyjon le. Az eddigi vezei őségválasztó tag­gyűléseink azt igazolták, hogy otL she'll az elnök pontosan át­tanulmányozta e Központi ve­zetőség határozatát a párt- szerve zefek vezetőségeinek újraválasztásáról, ott sikerül­tek is a taggyűlések. As elnöknek ass a feladata, hogy megnyissa a taggyűlést, « titkári bessámoló után a vitát irányítsa. Mindebből az következik, hogy nagyban függ az elnök személyétől az, hogy a vezetőségválasztó tag­gyűlésen a pártdemokráciát ne sértsék még. Tőle függ, hogy ne forduljanak e:ő olyan ese ek, — amikor a tag­ság egészségesen meri bírálni a régi pártvezelőség munkáját és jó javaslatokat tesznek az új vezető­ség felé —, akkor a késői időre hivatkozva a.z elnök lezárja a vi­tás és ezzel súlyosan megsérti a Párton belüli demokráciát. Ha a taggyűlés elnöke a bírálat elő! lezárja a vitát, akkor nem segí'i elő azt, hogy á pártszervezet tag­sága között a bírálat és az önbí- rálat szelleme elmélyüljön, ellen­kezőleg, a tagság úgy érzi- hogy nem hagyják nek. a véleményéi elmondani, még akkor sem. ha ész­reveszi a hiányosságokat«. Igen fontos jelen!őség-e van an­nak tehát, hogy a taggyűlés elnöke jól tudta irányítani a. vitát- „A választás előtt a taggyűlés elnöke bejelenj, hogy a Szervezeti Sza- bályza nak megfelelően, a felsőbb pártszerv jóváhagyása alapján a vezetőségbe hány tagot és a fel­sőbb pártszerv pártértekezletére hány küldöttet választanak ... Az elnök a listán szereplő nevek-sor­rendiében elvenként, külön-külön bocsá ja adtára a jelölőbizottság javaslatát." A re%etöeégválas%(ó tag­gyűlés elnökének lenni megtisztelő feladat. Az elnök jó, vagy rossz irányítá­sa csökkent!, vagy emeli a taágyű- 1 és színvonalát­Nem szabad előfordulni annak, hogy a* elnököt is' a tagság irányítsa a teggyűlésea, mint például ezt a fonoda-építkezés pártszervesele - vezetőségének újjáválasztó taggyíílésén jajt fék, ahol bizony az elih'.'i elvtárs elő­zőleg nem tanulmányoz a a Köz­ponti Vezetőség határozatát és nem udfa pontosan-, hogy hogyan is kel: a taggyűlést levezetni. A jelölőbizottságot, nem a taggyűlés elején, hanem később akarták megválasztani. Vagy min' a Kapos­vári Húsüzemnél is az elnök elvtár­sat állandóan figyelmeztetni kellett, hogy mi következik egymás után a taggyűlés lefolyása alatt. Ezekből hiányosságokból azoknak a pártszervezeteknek, amelyek még nem tartották meg a vezetőség újjáválasztó taggyű­lésüket, le kell vonni a tanulságokat és ej kell érni, hogy a még TÍssz:.E'iévő vezetőség válasz fó taggyűlések zavartalanul foly­janak le, hogy ténylegesen ne a felsőbb szervtől kiküldött elvtárs irányít­sa a taggyűlést, hanem a taggyű­lés elnöke. Ha jól előkészítjük n taggyűlést, nem fordulnak elő hiányosságok, a jó előkészítés azt eredményezi, hogy gördülékeny lesz a taggyű­lés. A jó politikai előkészítéshez •tartozik pedig az, hogy H tagság előre hogy készül a taggyűlésre, az elnök hogyan tudja levezetni a taggyűlést, melyen a fkikárí beszámoló, hogy vitatja meg a tagság a beszámolót, mennyire érvé­nyesül a bírálat és őnbírálaj szelleme, milyen éberen vá­lassza meg a tagság az új. ve­se tőség tagjait. Ha mindezeket jól készítjük elő, akkor elérjük azt, hogy az új veze­tőség fokozottabb gonddal végzi a jövőben munkáját, fokozottabban támaszkod k a párttagságra, kikéri annak véleményét az egyes mun­kák elvégzésében, Ennek a szel­lemében vezesse le az elnök, a ve- zetőségválasztó taggyűlést és érez­ze át, hogy megtisztel: efés a ré­szére, amikor a taggyűlés elnöké­vé választották. Újabb feketézőket, spekulálásokat ítélt el a bíróság Kormányzatunk megjutalmazza azokat akik, becsületes hazafi mód­jára beadják felesleges terményü­ket a doleQzó nép államának. De ugyanakkor köményen bünteti meg azokat, akik ' beadási kötelezettsé­gük teljesítését elmulasztják, vagy terményeikkel fekeféznek. Megyénk­ben egyes dolgozó parasztok nem ismerik fel azt, hogy a beadási kö­telezettség törvény, amit be kell tartani. Az ellenség hangjára hall­gatva, elmulasztják a beadási köte­lezettség teljesítését és helyette ter­ményeiket feketén adják el. A be­csületes dolgozó parasztok, akik készséggel adják, (be terményüket, ötéves tervünk sikeres megvalósí­tásáért. nem nézik el azt, hogy egy­két doigozó paraszt a kulákok tisztá­jába, kerülve, terményével feke- tézzen és ezzel ártsanak népgaz­ságunk fejlődésének. Az ilyen elemeket leleplezik, mint a dolgozó nép, a béke ellen­ségét. így leplezték le Somogyi Já­nos iharost lakost is, aki beadási kötelezettségének nem tett eleget, ugyanakkor 278 kiló csöves tengerit szállított engedély nélkül, hogy azt Nagykanizsán feketén eladja. So­mogyi Jánost a töfvény rendelke­zéseinek be nem tartásáért a bíró­ság hathónapi börtönre és 300 fo­rint pénzbüntetésre ítélte. Baksai Ferenc ugyancsak iharOsf lakos, 145 kiló kukoricát szállított enge­dély nélkül, beadását nem teljesí­tette. A bíróság négy hónapi bör­tönre és 100 forint pénzbüntetésre ítélte. Kéri Sándor galmási lakos, 302 kiló kukoricát szállított engedély nélkül Gamásról Balatonlellére. ítélet négy hónalpi börtön és 80# forint pénzbüntetés. Szűcs Feren* balatonszahadi lakos, -312 kiló ku­koricát szállított engedély nélkül. A bíróság négyhónapi' börtönre és 300 forint pénzbüntetésre ítélte ej. Ratrucz Mihályné, ugyancsak bala- tonszabadi lakos, 270 kiló kukori­cát szállított engedély nélkül Sió­itokra. A bíróság háromhónapi bör­tönre és 300 forint pénzbüntetésre ítélte. Bóna Imre balatonendrécft 9 holdas dolgozó paraszt is az el­lenség hangjára hallgatott és kuko­ricabeadási kötelezettségét nem tel­jesítette. De ugyanakkor 10 mázsa kukoricát adott el Fiala Ernő ro­már di vendéglősnek. Fiala Ernő igyekezett félrevezetni Bóna Imréi, hogy inkább őneki adja el feketén a ‘kukoricáját, mind hogy beadását: teljesítené. Aljas tervét részben si­került végrehajtani, csak azzal nem számolt, hogy őtet is meg fogják büntetni. Bóna Imrét a bíróság 3 hónapi börtönre és 600 forint pénz- büntetésre ítélte. Fiala Ernőt, a fel­bujtót 10 hónapi börtönre és 150& forint pénzbüntetéssel sújtották. Kovács Györgyöt, aki mint fuvaros szállította a terményt, de tudta, hogy a szállítás tiltott, mégsem je­lentette, háromhónapi börtönre és 800 forint pénzbüntetésre ítélték. így járnak mindazok, akik a tör­vény rendelkezéseivel szembe (he­lyezkednek és terményfekalézéss®! akarják gátolni népgazdaságunk fejlődését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom