Somogyi Néplap, 1951. augusztus (8. évfolyam, 177-202 szám)
1951-08-02 / 178. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKl SOMOGYI Mai számban: I A jugoszláv dolgozó psrasztok harca a ter- ménybogyüjtés idején a Tito-kliklc ellen- — A gabonabegyüjtés járások közti versenyének jelenlegi eredménye. — Kína parasztjai új életet építenek. — A Német Demokratikus Köztársaság ifjúsága harcol a békéért. — Lelkeshangú gyűlésen tették meg felajánlásaikat a VIT tiszteletére az Uj-So- mogy nyomda DISZ-tagjai és dolgozói. A j M DP SOMOGYMEG' EI P A R 7 31Z OTTA'GA'NAK LAP1 * VH!. ÉVFOLYAM, 178. SZÁM. Ára 50 fillér. SZERDA, 1951 AUGUSZTUS 2. A begyűjtés sikeréért a pártszervezet a felelős! A pusztakovácsi termelőszövetkezeti csoport 600 százalékosan teljesítette a búzabeadását Most folyik a behordás, cséplés és terménybegyiijtés nagy munkája amelynek sikeres végrehajtásán sok múlik: mennyire tudjuk biztosítani az üzemi, városi dolgozók jó kenyérellátását, az egyre rohamosabban fejlődő iparunk számára a szükséges nyersanyagot és nem utolsó sorban az esetleges természeti csapások és a nemzetközi helyzet kiéleződöttsége miatt szükséges jelentős tartalék készleteket. Nagy- részben ezekben a napokban, hetekben dől el, hogyan tudja mező- gazdaságunk teljesíteni az új ötéves terv második évének megnövekedett feladatait, hogyan tudjuk a terménybegyiijtéssel előkészíteni és biztosítani népi demokráciánk továbbfejlődését. Nagv, az ösvizes mezőgazdasági munkák közölt a leg" nagyobb jelentősége mm a gabona- begyűjtési kampánynak! Erre tanít bennünket Sztáin elvtárs, aki a gabonát a ,.valuták valutájának“ nevezi — és ezt igazolja a falusi ku- lákség és osztályellenség mind dii" hödtebb támadása is, amelyet a ga- bonabegyiijtés ellen fejt ki. „A legfontosabb mezőgazdasági kampány“ a gabonabegyüjtés — mutatott rá Sztálin elvtárs. — Mégis akadnak olyan „elvtársak“, akik ezt a legnagyobb mezőgazdasági munkát — a Párt nélkül gondolják végrehajtani- Mégpedig nem egy, sem kettő olyan párttag akad megyénkben, aki úgy látja, hogv „könnyűszerrel elvégzi a tanács is“ a begyűjtést, vagy pedig egyedül a terményfelvásárló! Az ilyen gyökerében pártszerűtlen nézetek gyakorlati bizonyítékai azok is, hogy megyénk legtöbb községében nem kielégítő, vagy gyenge népnevelő munka folyik a begyűjtés érdekében valamint, hogy az eheti taggyűlések megtartására Sok pártszervezet vezetősége nem készül fel, a tagok pedig nem jöttek össze. ,,Nem értek rá“ megtartani a taggyűlést, mert más munkájuk is akadt, olyan „fontos“, hogy a legfontosabbat, a terménybegyüjlés helyzetének megvitatását és a legsürgősebb tennivalók megállapítását egyszerűen semmibe vehették- Ilyen pártszervezetek: Simonfa, Szabadi, Miklósi tszcs, Büssü, Gölle, Nagybajom, Felsőmocsolád, Ráksi, SomogySzil stb. Hasonló helyzetet találunk a többi járásokban is. Nem tartották meg a taggyűlést Csoko- nyavisontán sem, ahol a párttitkár nem értesítette a tagságot és amikor utána küldték a tanácstitkárt, ő is szőrén-szálán eltűnt. Inkán, ahol a JB csak egy nappal előtte értesítette ki a pártszervezetet, s emiatt a 45 tagból csak tizen jöttek össze. SomogysziLben, ahol a függetlenített titkár, őszi István az alapszervezeti titkárra hárítja a felelősséget, az viszont őrá. És még lehetne sorolni megyeszerte azokat a pártszervezeteket, ahol nem tartották meg, vagy elhalasztották a taggyűléseket. Súlyos mulasztás, nagy felelősség terheli azokat a párt vezetőket, járási bizottságokat, akiknek hibájából elmaradt a kommunisták mozgósítása a begyűjtés nagy csatájára, akik inkább nyakig betemetkeztek a — begyűjtéshez viszonyítva — másodrangú munkába, (mint Jáno- sek István elvtárs, a miklósi >,Vörös Csilag“ tszcs párttitkára is, aki zabot aratott a taggyűlés megszervezése helyett) ahelyett, hogy a legfontosabb munka irányítását vették volna kézbe és ezzel biztosították volna a győzelmet. Mindezt azután, hogy az alapszervezeti titkárok vasárnapi jáTási értekezletein szebb- nél'Szebb ünnepélyes ígéreteket tét- ■ lek párttilkáraink a begyűjtési munka jó megszervezésére, a párttagság mozgósítására stb. Vájjon hogyan értelmezik ezek az ,,elvtársak“ a Pártnak adóit szó kötelező beváltását? Azt bizonygatni, hogy a pártszervezet tagjainak, aktíváinak, a népnevelőknek a mozgósítása nélkül nem lehet időre és jól elvégezni a tcrményibegyüjtés munkáját, nem szükséges különösebben- Elég, ha visszapillantunk népi demokráciánk harcokban gazdag 6 éves fejlődésének történetére és máris láthatjuk: döntő eredményt, átütő jellegű sikert csak akkor tudtunk elérni, ha Pártunk szervezetei, tagsága és aktívái nekifeküdtek a munkának és saját példájukkal, felvilágosító szavukkal magukkal ragadták az egész dolgozó népet. Márpedig nekünk a term én ybegy ü j t ésben döntő eredményt, átütő sikert kell elérnünk és biztosítanunk kell, hogy augirsz" tus 20-ig 100 százalékra teljesítse megyénk a termánybegyüjtés egész évi tervét! Ez becsületbeli ügy megyénk minden kommunistája, minden hazáját. Pártját szerető dolgozója számára, mert a Pártnak, Rákosi elvtársnak adott szavunk kötelez ennek végrehajtására bennünket. Ezért helyes és követésre méltó a törökkoppányi pártszervezet 17 tagjának elhatározása, (22-en itt is hiányoztak a taggyűlésről) akik Nagy elvtárs párttitkár kezdeményezésére elvállalták: községük 130 százalékos terméngbegyüjtési teljesítéssel ünnepli meg népünk alkotmányának napját. És igaza van a. helyi tanács elnökének is, aki rámutatott: ha a kommunisták példát mutatnak és tetteikkel, de népnevelő munkájukkal is meggyőzik a kívülálló dolgozó parasztokat is, ugyanakkor még gondosabban ügyelnek a kulák kártevésének, rém h í r te r j es z tésének,' megák a d ályb" zására, akkor nemcsak teljesítem- de túlteljesíteni is tudják vállalásukat. Ezt segíti elő Zana elvtárs, cséplőellenőr és népnevelő brigádjának fokozottabb és tervszerűbb felvilágosító munkája. S ezt a győzelmet segíti kovácsolni az a két dolgozó paraszt is, akiket a mostani taggyűlésükön vettek fel Pártunk tagjelöltjeinek sarai közé. A terménybegyüjtés állami fel: adat, gyakorlati megszervezése és végrehajtása a tanácsok feladata. A begyűjtési munka nagyját azonban a begyűjtési állandó bizottságoknak főképpen pedig a társadalmi bizottságoknak kell elvégezniük. E Szervek munkájának irányítása, ellenőrzése, a dolgozó parasztság meggyőzese a gyors begyűjtés előnyeiről és szükségességéről pedig a pártszervezet legfontosabb feladata napjainkban. A terménybegyiijtés harcának sikeres megvívásához minden kommunista és minden népnevelő tevékeny munkája szükséges, ez a legfontosabb mezőgazdasági kampány győzelmének első biztosítéka. Ettől pedig elválaszthatatlan a kommunisták, népnevelők példamutatása. Az a „népnevelő“, aki bort iszik és vizet prédikál, — jobb ha egy szót sem szól a begyűjtési kampány során, »mert „népnevelő munkájával“ csak a begyűjtés akadályozásán mesterkedő kulákot, fekete reakciót segítené. Hasonló hibába esett bele a se- gesdlepledi párttitkár elvtárs is, aki az alacsony termésről szóló kulák- mesét terjesztette. Amint azonban elcsépelt, belátta hibáját és 9 mázsa ,'C“ jegyes gabona beadásával köszörülte ki a csorbát. Ezt a pélMegyénkben számos termelőcsoport már befejezte a, cséplést. Termelőcsoportjaink döni(ő többsége jól szervezte meg ezt a munkát. Erre az időre a csoport1 minden tagját bevonták a munkába, mert hiszen a gyors cséplés előfel- l©tele a gyors begyűjtésnek, a csoport, tagjai pedig, mintí minden munkában, itt is az elsők akarnak lenni és részesülni akarnak a gyors begyűjtési jutalomban is. A pusztakovácsi termelőcsoport tagjai 600 százalékos búza és 581 százalékos rozs-beadás után ma büszkén számolgatják, hogy mii fognak vásárolni, mert bizony jócskán kaptak iparcikk-utalványt- Soha ennyi ruhát nem tudtak volna venni — mondják a csopof-.a- gok, ha egyénileg gazdálkodtak volna. De kevésbbé büszkélkedhet ilyen eredménnyel az a^oki cso- port, ahol még csak a behordás folyik, az is csak lassan. Ahelyett, hogy kihasználnák a kedvező időjárást, reggel 7 órakor kezdenek hozzá a behordáshoz, délben pe dig 3—4 órás pihenőt tar.&nak. 7 órakor pedig már mindenki abbahagyja a munkát', mert hát így kényelmesebb. Ugyanígy használják ki a cséplőgépet is. Ezért az 1300-ias gép napi teljesítménye 110—120 mázsa. Miért dolgoaik hanyagul az alsohi• tszcs tagsága ? így bizony a beadás is vontaíoitA siófoki területi DISZ szervezet eddigi hibája az volt, hogy egyáltalán nem élt szervezeti életet. A fiatalok rendszertelenül jelentek meg a taggyűléseken és az ifi napokon. Ez először is a vezetőség hibája volt, mert nem dolgoztak össze a tagsággal. Miután a JB felhívta a vezetőség figyelmét a hibákra és hiányosságokra. a vezetőségi tagok magukévá tették a JB kritikáját és a tagsággal megvitatták. A vezetőségi tagok ezután javítottak a hibán és elkezdték a kollektív munka megszervezését. A következő ifinapokra a tagság- i nak azok a tagjai is elmentek, akik ezideig nem vettek részt a DISZ munkájában. A legutóbbi taggyűlésen a vezetőség ismertette a cséplés és begyűjtés fontosságát, melyet a tagr ság magáévá tett és lelkesen fogadóit. A tagság vállalta alkotmányunk ünnepére és a III. VIT tiszteletére, hogy kultúrműsorral szórakoztatja a községekben a cséplőgépek dolgozóit ebédszünetben, hogy munkájukat vidáman és lelkesen végezzék, amilyen lelkesen ők adják a rövid műsoraikat. Este 8 órára tele lett a lelkes hangulatú ifikkel a területi DISZ szervezet székhaza, megkezdődött a szerepek kiosztása. Olyan nagy létszámmal jelentkeztek, hogy nem: jutott szerep azoknak az elvtársaknak, akik a munkájuk által késve dát megyénk több községének párt- titkára és tanácselnöke megszívlelheti és ha a Segesdlepledi párttitkár elvtárs példájára ki is javítják hibájukat, nem marad el az eredmény, a begyűjtési munka meggyorsulása. Alig három hét van vissza augusztus 20-ig, az alkotmány ünfan megy az alsoki termelőcsoportban, pedig terméseredményeik jóval nagyobbak, mint az egyéni dolgozó paraszloké, csak az kell, hogy a munkát is jobban szervezzék meg. Hosszú elvtáxs a tszcs, elnöke nagyobb gondot fordítsou a cséplés megszervezésére, sokkal határozottabban lépjen fel a fegyelmezetlenséggel, a lazasággal szemben, -tudatosítsa a csoport tagságával a jövedelemelosztásról szóló határozatot, ami világosan meghatározza, hogy kik kaphatnak fejadagot. Hosszú elvtárs érezze ezi; a feleTcrmelőct; »portjaink idei termés- eredményei méginkább meggyőzik egyénileg dolgozó parasztságunkat a nagyüzemi gazdálkodás, IföfónyérőL az egyéni gazdálkodásis|al szemben. — Egyeg csoportjaink alomban már a nyár folyamára bebizonyították és meggyőzték az egyénileg dolgozó par raszdok®:;, hogy közös erővel, szervezeten, — sokkal könnyebb a munka, mint egyénileg. Ez győzte meg a tabi járás dolgozó parásjzitságó'tv ahol még a nyár folyamán számos dolgozó paraszt kérte felvételét: a i?eirimel>őcsoportba. A járási pár. bizottság és a tanács állandó fel- világosító munkája nyomán az utóbbi érkeztek a gyűlésre. Ha a siófoki területi DISZ fia- tedjai továbbra is megtartják ezt a lendületet és a népnevelői munkában is továbbfejlesztik, akkor jó munkát ¥ úlius 31-én olvastam a So- ** mogyi Néplapban, hogy Te, Cunf József nyimi dolgozó paraszt, a kenyérgabona beadási kötele zetitségedet 1340 százalékra telje sítetted és ezzel bebizonyító.tad, hogy szilárd harcosa vagy a béketábornak. Te, mint öntudatos dolgozó paraszt megértetted Pártunk szavát és kiálltai a béke melleitf. és kiválóan telj esi tetetted hazád iránti kötelességedet. Tisztában vagy azzal, hogy a békét nemcsak kívánni, hanem azért harcolni ís kell. Te a földeden, én meg itt a barcsi fűrészüzemben, itt közvetlen Tito bandájához néhány méterre harcolok >az ellenség hazugságaival szemben, munkaversennyel, a termelés fokozásával a békéért, a dolgozó nép jövőjéért. Minden törekvésem az, hogy a brigádommal együtt emeljem termelésemet. Ennek érdekében átadom dolgozó társaimnak munkamódszeremet, aminek eredményével az elsők kö. nepéig. Addigra teljesítenünk kell Rákosi elvtársnak adott ígéretünket, a begyűjtésben el kell érnünk a 100 százalékot. Pártszervezeteink kommunistái, a dolgozó parasztság felvilágosításán önzetlenül fáradozó népnevelők tekintsék becsületbeli ügyüknek az ígéret teljesítését és érezzék át nagy felelő szegüket, mely lősséget, amivel a csoport tagsága megbízta, mert a hibákért, melyek a csoportban ma is fennállnak, elsősorban Hosszú elvrárs a felelős. Ezért, harcoljon következetesen a csoporton belül megnyilvánuló minden lazasággal szemben, hogy a behordásnál és a cséplésnél mutatkozó lemaradást a gyors begyűjtés érdekében mielőbb felszámolja. Az alsoki tszcs, tagsága pedig az eddiginél sokkal lelkesebben végezze munkáját és leplezze le azokat, akik a munkát akadályozni próbálnák. zött vagyunk -az üzemben, a brigádok közötti versenyben. Most az alkotmányunk ünnepére újabb vállalásit tettem brigádommal a többtermelés érdekéiben, amivel ötéves tervünk sikeres be. fejezését. segítem elő. Vállaltam havi tervünk 6 nappal előbbi teljesítését- De ezzel az elért eredménnyel nem állok meg, arra törekszem, hogy brigádom továbbra is a jó teljesítéssel az első helyet meg tudja (tartani. Te, Cunf József dolgozó paraszt se állj meg meg az elért eredménynél, törekedj arra, hogy falutokban minden dolgozó példádat kövesse. Világosítsd fel a lemaradt gazdákat a terménybeadás fontosságáról, hogy minden dolgozó paraszt áuérezze, hogy minden felesleges szem beadott gabona erősíti a békéta begyűjtési harc irányításában rá" fül: hárul. Párttitkáraink ne feled» jék el a vasárnap tett ünnepélyes ígéreteiket: indítsanak szívós, áldozatkész harcot, lelkesítsék fel pártszervezeteik minden mozgatható emberét a hibák, a megalkuvás, a nemtörődömség ellen: a begyűjtési csata győzelméért! Morvái Antal, a barcsi fűrészüzem sztahánovisfája. Á siófoki területi DISZ fiataljai kultúrműsorral köszöntik fel a cséplőbrigádokat A tabi járásban 127 dolgozó paraszt lépett be a térmelőesoportokba végeznek, méltók lesznek példaképükhöz, a hős lenini Komszomol- hoz. Török Mihály, a siófoki területi DISZ tagja. „Te bebizonyítottad, hogy a békét nemcsak kívánod, hanem harcolsz is érte . . hetekben: 127 dolgozó paragizt lépett be a .-iiertnelőcsopartokha, A barcsi „Vörös Csilláig-’ termelőszövetkezet kiváló eredményei is meggyőzlek a barcsi dloligozó parasztokat és így az elmúlt héten 8 ösialád határozta el. hogy együtt íog haladni a felemelkedés fölé a t&z tagságával. A iSióíoki járásban 8 család kiérts a felvételét a :termelőcsoportokba»_ —« Ebben a járásban fokozotóaibban kell fsimeriétní a termclőcsopontok eredményeit, hogy a siófoki1 járásiban is olyan jó eredményeket tudjanak »fetairMm a 'tszcs íejlesz‘Jés terén, mint ai talbi járásban.