Somogyi Néplap, 1951. augusztus (8. évfolyam, 177-202 szám)
1951-08-05 / 181. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1951 en$u9rt«8 5. A SZOVJET VASUTASOK NAPJA A Szovjetunióban minden év augusztusának első vasárnapját ünnepük a Vasutasok Napját. Tizenihat évvel ezelőtt a vasula- tok Kremlben való fogadása alkal" máVal hangzott el Sztálin elvtárs nagyjelentőségű beszéde, mely _a közlekedésnek a Szovjet állam életében betöltött szerepével foglalko- iott. A szovjet hatalom éveiben mérhetetlen fejlődésen ment keresztül az ország vasúti közlekedése. A sztálini ötéves tervek idején sok tízezer kilométeres vasútvonalat és kettős pályát építettek, ami lehetővé tette, hogy hatalmas ipari központokat létesítsenek és beláthatni" lan területeket kapcsoljanak be a Szocialista építésbe. A vasútépítés jelentős tényezőjévé vált a távoli körzetek gazdasági és kulturális fejlődésének éppúgy, mint a lenini-sztálini nemze' tiségi politika megvalósításának- Kazahsztán vasúthálózata a szocialista építés évei alatt háromszorosára növekedett, Kirgiziát csak a szovjet hatalom óta köti össze acél- pálya az ország központjával, de Azerbajdzsánban, Grúziában, €‘z" bekisztánban, a Karéi-Finn Köztársaságban és az összes többi szovjet köztársaságban is jelentősen meg hosszabbodtak a vasútvonalak. A szovjet vasutakat mindenkor a legkorszerűbb műszaki berendezésekkel látják el- A háború előtti öl: éves tervek idején kb. 12 ezer moz dong! és 500 ezernél több vasúti teherkocsit kapott a szovjet vasút, mely a Honvédő Háború éveiben a hátország és az arcvonal közötti kapcsolat megbízható eszköze volt, s olyan megterheléssel »birkózol,! meg sikeresen, mint soha még más ország közlekedése. A háború után minden vasútvonalat, vasúti üzemet és pályaszakaszt újjáépítettek s technikailag tökéletesítettek. Újabb vasútvonalakkal tarkították a szovjet haza térképét Észak- és Közép-Ázsiában is. Átépítették a déli, uráli és szibériai vasútvonal számos gócpontját. Kis kitérők szá' zai nőttek nagy állomásokká. Megnagyobbították a javítógyárak, fűtőházak és műhelyek hálózatát. A háború utáni ötéves terv kétszeresére növelte & villamos és Diesel-mozdonyok útvonalát. A há" ború után gyártott ,,L“ típusú nagy- sebességű tehermozdonyok szászait helyezték üzembe és szaporították a tökéletesített személymozdonyok számát, igen Sok négytengelyű, automatikus fékkel és kapcsolószerkezettel ellátott tehergépkocsit adtak át a forgalomnak, s egyre több teljesen fémből készült személykocsit helyeznek üzemibe. Mivel emelkedett a mozdonyok és a vasúti kocsik teherbíróképessége, a vonatok súlya és sebessége, a nagyforgalmú útvonalakon megerősítették a pályák alapépítményét és | (nehezebb síneket fektettek le. A hazai mozdonygyártás a pályatest megerősít' tése után még nagyobb teljesítőkér' pességű mozdonyok építésével fog- } lalkozik. A közlekedés gépesítése és automatizálása egyre szélesedik. A pálya- és hídépítést, a javítómunkálatokat nagyrészt, s a ki' és berakodást legtöbbször már gépek végzik- Ez megváltoztatja a közlekedési munka jellegét. A rakodó, ( föld- és pályamunkások bonyolult gépekkel dolgozó szakmunkásokká válnak. Az önműködő vágányzár lehetővé teszi, hogy valamennyi váltót egy helyről irányítsák, váltóke' zelők segítsége nélkül fogadják ésj indítják a vonatokat- Az útvonal-j ellenőrző berendezések, a forgalmi) tisztek és mozdonyvezetők, valamint az ügyeletes forgalmisták és vonatösszeállítók közti rád kikapcsolni, sok egyéb korszerű bérén- dezéssel együtt a vasutak teljesítő' képességének és a forgalom kapacitásának növelését, s a biztonság fokozását szolgálják. A szovjet vasutasok a háború befejezése óta 3 millió négyzetméter], alapterületű lakóházat kaptak ozj államtól és ezen túl 800 ezer négy' zetméter alapterületű lakóházat épí-j tettek maguknak állami kölcsönökből. A vasutasok által lakott utcák! és lakótelepek egyre fejlődnek,] szépülnek. Egyre több klub, kultúrpalota, poliklinika és orvosi rende' lő, egyre több gyógyhely -és szanatórium áll a uasutasok rendelkezésére. Idén 230 ezer vasutasgyermek nyaral úttörőtáborokban. Uj napköziotthonok és óvódák épülnek. A szovjet állam sok milüárdot for" diít minderreA közlekedés nagyarányú fejlődése és a vasutasok életszínvonalának emelkedése meghozta gyümölcsét. A vasútvonalak áurforgalma már 1948-ban elérte, 1950-ben pedig 21 százalékkal túlszárnyalta a háború előtti színvonalat. A szovjet vasutasok olyan mértékű szállítást bonyolítanak le, mint so ha azelőtt. A szocialista munkaiverseny leni- ni'sztálini eszméje a - vasutasokat is magával ragadta. A háború utáni években fejlődött ki a mozdonyvezetők „500 kilométeres mozgalma", melynek résztvevői legalább 500 kilométeres utat tesznek meg naponta. Az 500 kilométeres mozgalom' ban résztvevő mozdonyok évente 13 ezer tonna teherrel szállítanak többet és 14.3 százalékkal fogyasztanak kevesebb üzemanyagot, mint azelőtt. A vasutasok* oi mozdonyforduló időtartamának egy órával való megrövidítésével évente körül~ belül 200 millió mbelt takarítanak meg az államnak. Az 500 kilométeres mozgalom sok új kezdeményezést hívott életre, ami lehetővé tette a vonatközlekedés és a mozdony' forduló komplex szabályozási módszerének bevezetésétA vasutasok túlnyomó többsége résztvesz a versenyben. A közlekedésnek körülbelül 900 ezer sztahánovístája van. A haza nagyra értékeli az újító kezdeményezéseket és a legjobbakat minden évben Sztáün-díjjial jutái' mázzá‘Sztálin-'díjjal tüntették ki az 500 kilométeres mozgalom kezdeményezőit, valamint N. A. Lugyint, az odesszai vasútvonal egyik mozdony' vezetőből lett főnökét, aki bevezet-’ te a mozdonyok tökéletesebb kihasználásának módszerét, I. T. Szo- lovjov mozdonyvezetőt, a két javítás közti üzemidő meghosszabbításáért folyó verseny kezdeményezőjét, — összesen 120 vasutast és vasúti munkást. A közlekedés nagy és dicső utat tett meg a Kommunista Párt és a nagy Sztálin vezetésével. „jÉpítsük, szépítsük iskoláinkat“ Dolgozók óvónőképzője indul Kaposváron Uj üzemek indlulniaik mindenfelé az országban:, egye erősebb tempóban szocializálódik mezőgazdaságúink s notion nő az, üzemi munkában íog- talkoztatottt nők száma. Ez a körül, mény szükségessé teszi, hogy a nők mimikába állításának megkönnyítőiére szaporítsuk kisdedóvóink és napközi o thonaink számát s ezzel párhuzamosan az óvónői pályán működő dcJgo. zók számlát is_ A kormány az ezen a területen mutatkozó s mindegyre növekvő hiány betöltésére Kaposvárott, az ősszel megnyitó óvónőképző mellett, annak esni tagozataként, — megfelelő számú jelentkező esetén — a dolgozók óvónőképzőjét is beindítja, Tekin,tettel (egyfelől arra, hogy a dolgozók óvónőképző délutáni, iíile'.őleg esti 'tagozatként fog működni, másfelől pedig arra-, hogy intemá- tusi eíhellyezést a tanfolyam, vezető isiége senkinek sem tud Húz losítani, «j hallgatóknak elsősorban, kaposvári és olyan kapo&várkörnyéki lakosokból kell kikerülniük, akik délutáni, illetőleg esti tanfolyamra be tudnak járni. A dogozók óvónőképzője js ötéve* tervünk győzalimeis megvalósításáért fog küzdeni. Felvételre jeflien&ezhet minden oi’.yan dolgozó nő, aki a kisgyermekekkel vtailó foglalkozást szey reá s aki ezenfelül magának biztos megélhetést kíván biztosítani. JeleiniJ- kezési korhatár a betöltött 18* és 35 életév, JelenlilkezinS és érdeklődni lehet a Megyei Tanács Oktatási Osztályán, augusztus hó lOJig. Beteglátogatók figyelmébe! Ha szereted hozzátartozódat a kór. házi ápdlás idején ne csókold meg, ne fogj vele kezet ruhádalt nje tedd ágyára, ülj tőle lehetőleg fiával Az operált betegnek nagy tisztaság-a van szüksége, iné véts ez ellen! Ne látogassátok egyszerre, legfel - jobb csak ketten, ne fárasszátok ki a sok beszéddel, Qsendire, kíméletre szó, rul a be leg, ha, -kimerüli, nehezebben gyógyul. Ha eminlivalóvail kedivesked&z neki. kérdezd meg előbb az ápolónőt, vagy az orvos'1, miit szabad ennie győgyu- 'á,sa veszélyeztetése nélkül. Az ápoló, nő, az orvos felvilágosít, fordulj hozzá bizalommal és te is segtísd önét mun. bájukban. Iliyimódoni gyorsabban gyo. gyűl meg beltg hozzátartozód! Feltétlenül ,tartsd be a heti ná'om. szőri látogatásit! A kaposvári kórházban a látogatási idő: kedd, péntek,, vasárnap, !2 óráitól 2 óráig. Abban az esetben, lia a dolgozó ebben azi időpontban, nem tudna jönni munkaideje miatt, igazolás ellenében látogathat ezeken, a napokon délután is. Budapestre érkezett Hewlett Johnson Pénteken este Budapestre érkezett Hewlett Johnson Centerbury-i érseki helynök, a Béke Világtanács tagja, a Nemzetközi Sztálin Bókedíj kitüntetettje. A világbékemozgalom kimagasló harcosát, aki a határtól Dezséry László evangélikus püspök, az Országos Béketanács tagja kíséretében tette meg az utat, fővárosba érkezésekor Mihályfi Ernő, az Országos Béketanács főtitkára üdvözölte. Népi demokráciánk gazdasági és kulturális fejlődése egyre több jól képzett szakkádert igényel, akik megvalósítják Pártunk II. Kongresszusa által megszabott feladatokat ötéves tervünk nagyszerű célkitűzéseit. A közoktatás terén is a felemelt terv szerint dolgozunk, ez pedig annyit jelent, hogy minden évben több és több munkás, paraszt és haladó értelmisiégi származású gyermeket iskolázunk be általános és középiskoláinkba. Nem mindegy az, hogy tanulóifjúságunkat m.iyen iskolák várják szeptemberben. Szovjetunióban minden évben mindent elkövetnek a különböző tömegszervezetek, üzemek, kolhozok, hogy az iskolák külsejükben is tükrözzék visz. sza a tanulás megbecsülését, az okta'ó, nevelő munka fontosságát és az állami költségve.iésben nyújtott hatalmas támogatáson túl a társadalom is segíti az iskolák rendbehozásával, berendezések gyarapításával az oktató, nevelő munkát. Megylénkben már eddig is voltak jó kezdeményezések, melyek bizonyítják, hogy a dolgozó szülők, pedagógusok, az ifjúság szí veseu és örömmel szépíti iskoláit Fonó község például 30.000 forint ér ékű munkával járult hozzá az iskoda újjáépítéséhez. A község dolgozói, a gépállomás a fuvart, a szülők a régi épületszétbohtását vállalták. Felsősegesden nevelői szobát hozott létre az Sz. M., Bala lonbogláron a régi vendéglő- épületet alakították át társadalmi munkával iskolának. A kaposvári szabadságparki iskola 2.700 forint értékű könyvvel bővítette könyvtárát és 4.000 forint értékű szemléltetési eszközzel az iskola felszerelését. Hosszú sorokban tudnánk sorolni azokat a munkákat és eredményeit a munkának, melyet az el- múlt tanévben végezlek dolgozóink az iskola fejlesztésének érdekében, mellyel bebizonyították, hogy tudják mi a jelentősége az oktatásnak. Különösen jó eredményt értek el gtt, ahol pedagógusaink jó kapcsolatot teremtettek a szülőkkel és a tanáccsal és a tanács is segítőkezet nyújtott az iskolának iaz oktatási állandó bizottságon keresztül. Jó példával jámak elő ezen a területen az istvándi és a balaton- lellei tanács vezetői, akik gyakori látogatásukkal győződtek meg az iskolában folyó munkáról és hiányosságokról és ahol szükslég volt a segítségre, ott tettekkel álltak mellé. Jelenleg is folyik már előkészület a jövő tanévre, hogy szeptemberben minél egészségesebb iskola várja gyermekeinket. Somogyszobon az alkotmány ünnepére azt a felajánlást tették a szülők, hogy augusztus 20-ig rend. behozzák az iskolát. A lábodi Sz. M. 1.000 forinttal járul hozzá, hogy a padokat kijavítsák az új tanév kezdetére. Vadépusztán, Tengődön a nyár folyamán a kaput és az iskola-tetőt javítják ki. Az anyagot a tanács biztosítja, de a munkát a község dolgozói adják. Ezeket a jó kezdeményezéseket fogja össze és szélesíti ki megye. szerte az „Építsük, szépítsük iskolánkat“ mozgalom. Ezen qz úton hívjuk fel valamennyi községet, tömegszervezetet, állami gazdaságot, termelőszövetkezeti csoportot és a megye valamennyi üzemét, hogy nyújtson segítséget a mozgalom eredményesebbé tételé, hezv A megye nagy iskolái patronáljanak egy-egy kisebb iskolát, adják át az esetles iskolai felszerelési feleslegüket (pad, 'tábla, asztal, szekrény, szemléltető eszközök, stb.). E mozgalom keretén belül a fentieken kívül még szélesebbkörű támogatást tudunk nyújtani iskoláinknak a könyvi árak, szertárak kikészítése, tanítói lakások rendbehozása, sportpályák létesítése, sportolási lehetőségek biztosítása Jelszerelés, úttörő-ofthon, stb.), tüzelő nyári beszerzése által is. Legyen ez a mozgalom szülők, tanulóik, pedagógusok és az egész dolgozó népünk közös ügye. Érezze mindenki, aki ebben a mozgalomban résztvesz, hogy munkájával segíti és meggyorsítja a szocialista nevelés kialakulását, ezen keresztül is a béketábor további erősítését. Elutazott a Szovjetunióba a magyar vasutaskütdöttsóg Szombaton reggel « szovjet va sutasok meghívására a ferihegyi repülőtérről elutazott Moszkvába a magyar vasutasküldöttség. A küh döttség tagjai vasárnap a Szovjet vasutasok napjának ünnepségein vesznek részt. Prieszol József, a közlekedés és postaügyi miniszter első helyettese vezeti a küldöttséget, -amelynek tagjai a következők: Gáspár Sándor, a Vasutas Szak- szervezet főtitkára, Felcsuti László, a MÁV politikai osztályának helyettes vezetője, Szekszárdi Imre, a budapesti MÁV igazgatóság politikai osztályának vezetője, Surányi József, a MÁV építési, pályafenn' tartási szakosztályának vezetője, Szűcs Sándor, a MÁV távíró, távbeszélő és rádióbenendezések ügyosztályának vezetője, pataki András, a győri fűtőház főnöke, Takács Ilona, kaposvári nevelőfiszt és Szűcs Sándor, Záhony állomás fce- lyettes vezetője« A küldöttség tagjai a repülőgép elindulása előtt távíróban üdvözöl" ték a ma kezdődő magyar vasútüzemi értekezletet. AZ ELSŐ LÉPÉS Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt Sztarije Turdiki parasztjait a földnélküliség fojtogatta. A faluban 240 parasztgazdaságnak a forradalom előtt csak 600 gijeszjatgin földje volt, beleszámítva a legelőt is. Tehát minden paraszt udvar hoz átlag 2—3 gyeszjaiyin tartozott, ugyanakkor a. 'fc leggazdagabb paraszt összesen 200 gyeszjaiyin földdel rendelkezett, a földibirtokosnak, Aszejfv gyárosnak pedig 14 ezer gyeszjatgin föld' je volt a gorogyiscsei járásiban. Sztarije Turdiki . paras: tja inaik helyzete csak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után változott meg, amikor a szovjet hatalom elvette a földet a földbirtokosoktól és azt a dolgozó parasztoknak adta- A kapott földet azonban az állami ámogatás ellenére sem tudta mim den paraszt kellőképpen megművel* ni. A kulákoknak is< ki voltak szolgáltatva. lgúsállatok híjján a szegény parasztok sokszor kényszerüllek arra, hogy a kulákoknak in' gyen dolgozzanak. JT)e a középparasztok sem voltak jobb helyzetben, valómé rímjiöknek nagy nehézségekkel kellett megküzdenilök, hogy m keA „LENIN UTJA SZÜLETÉSE ÉS FEJLŐDÉSE írla: N. BORODJKO patt földet kellőképpen megműveljék, arról nem is szólva>, hogy a mezőgazdasági tudomány vívmánya' it alkalmazhassák. Turdiki falu parasztjai, akik a\z Októberi Forradalom után nagy földterületeket kaptak, évTŐl-évre mindinkább meg' győződtek arról, hogy a föld, amiről oly régóta álmodoztak, egyéni megművelés mellett nem hozhat számukra sokat. A termés akárcsak• azelőtt, moist is igen szegényes volt. Az első kolhozokról szóló hírek ekkor már mind gyakrabban jutottak el Sztarije Túráikéba. A parasztok, hogy a nyomorból és a szegénységből kiszabaduljanak és, hogy a mezőgazdaságot tudományos alapon folytathassák, sok vidéken közös gazdálkodásra egyesültek. „Sóikat kínlódtunk egyedül" — bizonygatta Ivan Markelovics Go' lovjaskin kommunista szegényparaszt is a többieknek. — „örültünk, amikor földet kaptunk, do nyilvánvaló, hogy egyenként nem bírunk vele. Kolhozba kell tömörülnünk, közösen k»U gazdálkodnunk ■.. " 2 929 egyik őszi estéjén Golovjaskin a petróleumlámpa világánál Sztálin elvtárs egy cikkét olvasta fel a parasztoknak. A cikk' ben a mezőgazdaság új, szocialista fejlődési útjáról volt saó, „ . .. mely a falusi gazdagoikat, kapitalistákat kiszorítja, a középparasztokai és a szegény paraszt okát viszont új, modem munkaeszközökkel, traktorokkal és mezőgazdasági gépekkel fegy- verzi fel, ezzel módot adva nekik arra, hogy a nyomorból és a kulá' kok igájából kiszabadulva, a föld társas, kollektív megmunkálásának széles útjára térjenek.“ „Ez szent igazság, ezek igazmondó szavak“ — mondották izgatottan a parasztok és két nap múlva Golovjaskin a falu kommunistáinak a Komszomol-tagoknak ás a parasztaktivistáknak segítségével Szta' rije Turdiki egész lakosságát gyűlésre hívta össze. A gyűlésen felvetette a közösségi gazdálkodás megszervezésének kérdését. A kulár kok természetesen tiltakoztak és igyekeztek megzavarni B gytlést. Sokáig és szenvedélyesen vitat kották a kollektív gazdaság megterem' lécének kérdéséről és végül is a gyűlés elfogadta Golovjaskin javaslatát: elhatározták, hogy kollektív gazdaságot szerveznek. kolhozhoz még aznap 14T udvar csatlakozott, ami több mint a fele volt a falunak. A második napon megválasztották a szövetkezet öt tagból álló intézőbizottságát, akik között ott volt Ivan Golovjaskin is. T) lelt a szövetkezet elnöke. : 1 j | i Mihelyt a kollektív gazdaságot szabályszerűen beiktatták a kerületi hatóságoknál, a kolhozba tartozó parasztok bevitték lovaikat az elő' készített nagy isiállóba, átadták a közösségnek mindlen felszerelésüket, az ekéket, boronákat, vető- és ara- tógépeket, önszeöntőtték mind a vetőmagot, mind a lovaknak való ab- raktakarmányt, <**■ azután meyket' dődött a közős munka. fgy született Sztorija Turdiki faluban a ,,Lenin útja" kollektív gazdaság. A parasztok véget- vetettek az egyéni gazdálkodásnak és új útra léptek, a kollektív gazdálkodás útjára, amelyet a nagy Lenin mutatott meg számukra, (FslyimtjmMj