Somogyi Néplap, 1951. augusztus (8. évfolyam, 177-202 szám)
1951-08-05 / 181. szám
I 2 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, Í951 augusztus 5. Nagybajom nagyobb község — * mégis sokat tanulhat Csökölytől a begyűjtési munkákban A nagybajom! pártszervezetnek és tanácsnak fokozni kell a népnevelő munkát a dolgozó parasztok között, mert a község a búza előirányzatának még csak a 15 százalékát gyűjtötte be. Olyan esetek is előfordulnak, hogy a dolgozó parasztnak csak hosszú veszekedés után adja ki a tanács a ,,C“ vételi jegyre beadott búza után a külön iparcikk vásárlási utalványt. Pusztai Ferenc 7 hodtts dolgozó parasztnak, — azzal az indokkal, hogy két- szerre vitte be a két múzsa búzát a szövetkezet raktárába, nem akarta kiadni a tanácsi a, két mázsa után járó 150 forintos< külön iparcikk vásárlására jogosító utalványt. Mintha nem lenne mindegy az, hogy az a dolgozó paraszt egyszerre vagy két szerre viszi be a terményét! Pusztai Ferenc dolgozó paraszt a cséplőgéptől beadta a feleslegét, de ahogy később utánaszámolt, úgy látta, még tud bevinni gabonát, mert még van feleslege. Fogta magát és bevitte azt is a raktárba. És hogy ezért miért nem akart adni a tanácselnökhelyettes elvtársnő iparcikk vásárlására jogosító utalványt, azt talán még saját maga sem tudta- De azért annyira biztos volt a dolgában, hogy ezért nem jár utalvány, hogy még azt is kijelentette Pusztai Ferencnének, amikor kérte az utalványt, hogy „ha esetleg nem tetszik, menjen magasabb hatóságokhoz1 ■ És ha a tanácstitkár nem megy be véletlenül a szobába, Pusztai Ferencné egyszerűen nem kap utalványt. Amíg ilyen esetek előfordulnak Nagybajomban, addig természetesen nem is fog megfelelő iramban haladni a begyűjtést, sőt inkább egyre kisebb eredményeket érnek el. Amikor a népnevelőknek egyik leghatásosabb érvét hazudtolja meg maga a tanács, akkor hogyan higyje- nek a dolgozó parasztok a népnevelőknek? A cséplőgépek közötti párosverseny állásának szintén megvan a nyilvánossága, amely még nagyobb lendületet ad a cséplési munkálatoknak. * * * Miért nem tudja ugyanezt megcsinálni a nagybajomi pártszervezet és a tanács is? Hiszen Nagybajomban is számtalan olyan dolgozó paraszt van, akit példaként lehelne állítani a gyengén teljesítő dolgozó parasztok elé, sőt még nagyobb erediméngeket értek el egye® dolgom parasztok, mint Csökölyben. Akkor nem 15 százalékosain állnának a búza begyűjtésével, hanem elérték, vagy túl is haladtál: volna a 30 százalékot, mint g csökölyi dolgozó parasztok, akik ezzel az eredménnyel a nagyatádi járásban a második he - lyet foglalják el a községek közötti versenyben. A nagybajomi tanács fordítson gondot arra, hogy olyan dolgozó parasztok, mint özv. Péter Lajosné 15 holdas parasztasszony, aki több mint 28 mázsa gabonát adott be „C‘‘ veiéit jegyre és ezért 2.100 forint értékű külön iparcikk vásárlása ra jogosító utalványt kapott — népszerűsítve legyenek és ezáltal minél több dolgozó paraszt kövesse példáját. Úgy dolgozva, mint a csökölyi tanács, a nagybajomnak is el tudják érni azt, hogy alkotmányunk ünnepéig teljesítik 100 százalékosan a begyűjtési előirányzatot és teljesítik a nagybajomi dolgozó parasztok is. a Pártnak, Rákoisv elvtársnak tett ígéretüket. A nagybajomi tanács vegyen példát a csökölyi községi tanácstól, ■amely minden lehetőséget felhasznál arra, hogy mielőbb győzelemre vigyék a terménybegyüjtést. Csökölyben miniden forgalmas helyen, — a tanácsháznál, földimű- vesszövetkezeti boltnál, terménvbe- gyüjtő helyen, — a beadásban élenjáró dolgozó parasztok nevei vannak feltüntetve az általuk elért százalékokkal, melyekkel példát mutatnak a többi dolgozó parasztoknak. Csökölyben párosversenyben vannak egyes dolgozó parasztok, utcarészletek. A párosverseny- nek az eredményeit is láthatják a dolgozó parasztok, mert a tanácsháznál naponta kiértékelik a versenyt. A község párosversenyben áll Mike községgel. Ezt a versenyt naponta kiértékelik. A dolgozó parasztok ha elmennek a tanácsház előtt, látják, hogy mennyire állnak aj mikei dolgozó parasztok a begyűjtéssel. Vezet-e a község a párosversenyben, vagy le van maradvaA csökölyi pártszervezet és a tanács megszervezte a cséplőbrigádok között is a párosversenyt, mert a cséplés gyors befejezése egyik előfeltétele annak, hogy győzelemre tudják vinni a terménybegyüjtóst. A kadarkuti népnevelők nem mutatnak jó példát, ezért nem megy a tojásbeadás ,Az Operativ; Biziotiság Kadarkút községét kizárta a szabadpiacról addig, amiig a 'tejáslbeaidáskötelezettteé- gükoek elegeä nem tesznek A lemaradás azzal maigyarázh itó_ bogy a népnevelők még akkor, amikor a tu. jásibeadást a községnek VJ isaázaltkig kellet!] válna tedjesAsn nem fejtettek ki komoly agitácite munkál a dolgozó parasztság körében. A dolgozó parasztság nem .látta tisztán ezt. hogy azzal. ha tojásbeadását teljesíti, mi célt is sz-Mgál. De a népnevelők sem teteit eleget a te'.ssbe- ad ásóiknak! Ezek a „népnevelők’1 egyben ^ te nácstaigok isj és így akarnak „példát mutatni’1 a dolgozó parasztság előlit? Ilyen példád! Darányi Pál, Turcsi Sárai, domié és Vajda József tanácstagok. — így érhető, hogy mlér.:, nem rnegy jól a tojásbogyiPtís Fadarkúíon. A népnevelők hiába is mennek ad. dig a dolgozó parasztsághoz agitálni amíg maguk sem tesznek eleget kötelességüknek. Nem csoda, ba iyen körülmények kózV/j Kadarkát még csak 56 százalékban teljesítette tojás» beadási kötele.etteígéti A népnevelők Esi tanácstagok — akik magtik A népneve.ők -- ideiét látják annak, mgy a toiásbegyűjtésf meggyorsítsák. Erűtek érdekében nácsülést hívtak ösetj, de a tanács, tagok nem mentek el! Pedig a község csak abban az es»’ben kapja vssza a szabadpiaci jogát, ta a hráste. gyűjtését telje’..■ Ugylátszik, a ta. nácstagok nem akartak ezt. A páriezervez st zárja ki a népnevelőik közül azokat, akik vizeit prédií. káteak és bort isznak! Ssak így hallgatnak a népneve.ők szavam. Az olasz nép új választásokat követel RÓMA (MTI). Az olasz parlamentben vita folyik, amely azt mutatja, hogy Die Gaisperi új reakciós kormányával (szemben még a '.liberálisok és jobboldali szó- ciáldemokra':.á.k is biziaJmadlanok. Az új kormány jövője toizonytallaranak lát- szik. A képviselőháziban Pajetfta kom-’ munista képviselő hangsúlyoztál, hogy a legutóbbi községi választ ások eredménye világosan' arról jsj tanúskodik, hogy a nemzet itöbibsé|ge elítéli De Gasped poUikáját. Erősödik Amerikában a koreai háború haladéktalan befejezését követelő mozgalom Őrtiloson 8 százalék a begyűjtés, mert csak a nyilvántartó törődik vele! Őrtilos határszéli község dolgozó parasztjai befejezték a gabona összehordását és nagy lendülettel végzik a cséplcst, amivel 50 százalékra állnak. De még jobban menne a községben a munka, ha a tanács jobban nekilátna a felvilágosító munkának és nem hanyagolná azt el- A pártszervezet sem fordít kellő gondot a begyűjtésre és még csak 8 százalékban teljesítették kenyérgabona beadási tervüket annak ellenére, hogy a község dolgozó parasztjai felét már elcsépeltek. Úgy gondolják talán, hogy a dolgozó parasztok már olyan öntudatosak, hogy már nincs is népnevelőre szükség? A községi 'tanácsnak egyetlen agiitációs érve az, hogy cgy-két jól beszolgáltató gazda nevét kiírjad1 faliújságra. Mint Bakó József 3 holdas dolgozó parasztot is, aki 530 százalékban teljesítette kenyérgabona beadási kötelezettségét. A községi tanács elnöke azonban fejből ezt sem tudja megmon. dani, mert a csak a nyilvántartó foglalkozik begyűjtéssel. Pedig főbb paraszt szép eredménye is mutat; ja azt, hogy a község valamennyi dolgozó parasztja szép eredményt érne el a beadásban, ha azokkal ismertetnék a gabonabeadás jelentőségét. Akik felismerték, beadják feleslegüket, mint Varga- György 8 holdas dolgozó paraszt, aki kenyérgabona beadási tervét 193 százalékban teljesítette és Flor Já- nosné 6 holdas dolgozó parasztasszony, aki kenyérgabona beadási tervét 260 százalékban teljesítette. Az őrtilosi pártszervezetnek és tanácsnak fel kell számolni munkájukban mutatkozó lazaságot, hogy a községben ne csak egy két öntudatos dolgozó paraszt teljesítse kenyérgabona beadási tervét, hanem az egész község dolgozó parasztsága eredményes gabonabe- adássql tudja erősíteni a béketábort és ugyanakkor méltóképpen tudjanak válaszolni közvetlen a fasiszta Tito határa mellett népünk szabad életére törő háborús uszítóknak. A New-Yoirk Daily Worker jelentést közöl, amely Szerint az Egyesült Államokban egyre növekedik a koreaj fegyverszünetet követelő mozgalom. Detroit hatszáz szervezett gépko- csigyári munkása táviratot intézett Truman elnökhöz, amelyben haladéktalan fegyverszünetet követelnek. Willard Uphaus tiszteletes a ^Béke Kereszteshadjáirat“ elfcteviezésű szervezet vezetője Trumanhoz intézett üzenetében hangsúlyozta, hogy az amerikai nép többsége követeli az idegen csapatok Koreából történő kivonását. Amerikai egyetemek haladó szellemű diákjai sürgős intézkedést követelnek Trumantól a koreai fegyverszüneti tárgyalások gyors és sikeres befejezésére és a koreai háború beszüntetésére. Az amerikai légi banditák már tizedik napja szüntelenül bombázzák Korea városait és falvait Az amerikai dik napja szünet módon bombázza Korea városait és falvait. Pbenjanban má'r ötödik napja sem éjjel, sem nappal nem csendesednek el a fülsiketítő bombázások. Állati kegyetlenséggel bombázzák és lövik a város sűrűn lakott területeit, öt nap alatt több immár tize- [ mint 500 embert öltek meg, nélkül, barbár _ több mint iOO ember megsebesült. Az amerikai repülőgépek július 30'i és 31-i bombatámadásainak hevessége túlszárnyalta az amerikai légikalózok minden eddigi támadását a háború kezdete óta. Augusztus í-én, 2"án és 3-án több mint száz amerikai repülőgép újabb Háromévi börtönt kapott a tszcs ellen Izgató Horthy isi a katonatiszt Az aratási munkák befejezése után Pártunk ismét lehetővé tette, hogy a dolgozó parasztság még szebb éleire, a közös gazdálkodás útjára térjen, bogy belépjen akár a már meglévő közös gazdaságba, vagy ha jobbnak látja, újat alakítson. Az eddigi terméseredmények világosan bebizonyították előttük, hogy nincs érielme az elaprózott egyéni gazdálkodásnak, sokkal jobb terméseredményeket, jövedelmet, gondtalanabb életet biztosít a közös gazdálkodás. De látja ezt az ellenség is. Látja az éredklődésí, mely a dolgozó parasztság részéről megnyilvánul a termelőszövetkezetek és csoportok iránt és félve gondol arra, hogy ismét szépül a parasztság élete. Hogyne félnének, hisz minél szebb a parasztság élete, minél boldogabb a nép, annál erősebb az ország, annál kevsebb reményük van a „régi jó világ“ visszaállítására. Épp ezért uszítanak a termelőszövetkezeti csoportok ellen. A legcsekélyebb ingadozást is felhasználják az ijesztgetésre. Kik ezek? Kik „féltik“ a népet a íszcs-től? Pontosan azok, akik nem lehetnek tszes-jagok. A kulá- kok, volt csendőrök, horthysta katonatisztek és egyéb ilyen díszes maradványak, mint Murakerőzi Béla, a volt „százados úr“. Letűnt az ő világa, de nem tud lemondani a dolgozók nyúzásáról. — Hátha sikerül! — gondolattal megpróbált mindent, hogy megfékezze a falu fejlődését, inkább Tifoékhoz hasonló rémuralmat honosítson meg országunkban. Hűséges Títo-ügynöknek bizonyult, amikor Balaionbogláron izgatott a tszcs, ellen. A parasztság azonban tudja, mennyíve! előnyösebb a nagyüzemi gazdálkodás, leleplezte -Murakerő- zit s a törvény 6 hónapi börtönre és 100 forint pénzbüntetésre ítélje amellett, hogy 3 évre eltiltotta a közügyektől. Hasonlóképpen járt Novákí János a volt ezredes úr is, aki szintén tszcs elleni uszításával bizonyította be, hogy minden igyekezete fejlődésünk meggátolására irányul. Ö is méltó ügynöke Títo- nak. Ölt 8 havi börtönbüntetésre ítélték és 2 évre tiltották el a köz. ügyektci. Ez az ítélet gyenge! Nem ilyent érdemel qz „ezredes úr“, amiért ismét bebizonyította, hogy ártalmas eleme országunknak, hogy most is ez a célja, hogy újra a nép nyakára üljön. Az ügyész jól latija ezt, helyesen tette, amikor súlyosbításért fellebbezett. Bebizonyította az ügyész, hogy valóban a nép akaratának képviselője, T-né. A fonói gépállomás első a csépiéiben A cséplés mielőbbi befejezése éi_ dekében 'elenfgadlhetetleinül isjziüks'égjes. hogy a gépállomások dolgozói, alapos győri- munka végezzenek, tökiöldtlei- sor: betölti ék feladatukait), mert a dolgozó parasztiig joggal várja ezt tő* Mi a legbiztosabb eszköze a gyors, eredményes munkának? A munka-vér. suny! A munikaiverseny során .sizüiet, nek la szebbnél szebb eredmények mini! ahogy ezt a fonód gépállomáson !áfhatjuk Itt a csiéplés Elindulása óta keményen folyik az elsőségért vívott harc, jól megszervezték a munkaver- sanyt. Eminek eredménye, hogy megyénk gépállomásai közötti cséplésji verseny, ben a fonói gépállomás halad az élen, ahol a esépliési tervnek 60 százalékát elvégezték, vagyis 32.214 mázsa gabonát csépeltek eddig el. A gépállomás tiiaiktonisdái között 'folyó versenyben, Cser János jraktorista tűnt kd legjobban, a)ki évi cséplési tervét rpár 105 százalékra elvégezte. A balaübnkiliiti gépállomásom ei ideig a Görosönyi brigád vezet, mert cséplési tervének 61 százalékát elvégezte. Sziunovár György, a brigád egyilk tagja pedig már be isi fejezte évi tervét .és az üzemanyagfogyasztáíd telén 12 százalék megtakarítást értei, A kaposvári gépállomásom Pintér József érdemed elismerésit, aiki 24 va. góoraal elcsépelt ,és már ő is évi csiép. lesi terviének túl‘te.1 jesi.'Vásjéci dloülgozSk. Ezzel kiérdemelte!,, hagy Pártunk soraiba ikerüiljöni. Ezeket az élenjárókait kövessék megyénk lífilbbi csépHőbriigádjai, gépállomásai, mert a cséplés mielőbbi befejezése biz ailjaipja elsőso-jan annak, hogy a begyűjtésnél mutatkozó 'elmaradásukat mielőbb behozzák. A Koreai Központi Távirati Iroda hírmagyarázata a keszoni tárgyalásokról Phenjan. (TASZSZ.) A koTeai lap közli ia Koreai Központi Távirati Irodának a keszoni tárgyalásokkal kapcsolatos kommentárját. A fűz megszüntetésére irányuló tárgyalások — hangzik az ügynökség jelentésében — ismét zsákutcába jutottak. Ez az amerikai fél álláspontjának következménye, amelyet a 'tárgyalásokon a demarkációs vonal meghatározásáról és a demilitarizált övezet; létesítéséről szóló második napirendi ponttal kapcsolatban elfoglalt. Az amerikai fél abban a 'törekvésben, hogy minden áron elhúzza a tárgyalásokat, fenyegetésekkel és akaratának a másik félre kényszerítésével igyekszik elfogadtatni javaslatát- Joy amerikai küldött miután elutasította annak a kérdésnek megvitatását, hogy a demarkációs vonalat a 38. szélességi ifok mentén vonják meg, — amint az Malik ismert és minden békeszerető' nép áljai helyeselt javaslatában indítványozta — követelte, hogy ezt a vonalat a 38. szélességű foknál sokkal északabbra vonják meg. Ezzel támadásokat intézett a város ellen. Az amerikai bombázók tervszerűt- lenül, a felhők mögül a bombák százait dobták Phenjanra. Csupán augusztus 3-án éjszaka az amerikai gyilkosok kezétől mintegy nyolcvan békés lakot halt meg és több mint ötven megsebesült. Több épület dőlt romba, köztük kó'rházak és gyermekgondozó intézetek. Phenjan egyik kerületében közvetlenül a bombatámadásoknak 40 halálos áldozata van. . .„ii Grii', az amerikai fél több mint 13 ezer négyzetkilométer terű- leltet akar Észak-Koreától elragadni. Az amerikaiaknak ez, a koreai területtel kapcsolatban emelt arcátlan igény ismételjen bizonyítja, hogy az amerikai fél nem 'törekszik a koreai kérdés békés rendezésére. Az USA arra irányuló kísérletei, hogy idegen földelt foglaljon el, ismételten bizonyítja, hogy Amerika uralkodó körei a koreai béke megteremtése ellen foglalnak állástHa az amerikai fél álláspontja miatt a keszoni tárgyalások meghiúsulnak, akkor az ebből származó minden következményekért az amerikai félnek kell viselnie a felelősséget. A Míncsu Csoszon „A csapatok kölcsönös elvonása a 38. szélességi foktól — a koreai nép következetes és hajthatatlan követelése" című vezércikkében a többi közölt ezeket írja: Az USA uralkodó körei nem akarnak békét Koreában. Ezt ismételten mutatja az a körülmény, hogy az amerikai fél Ke- szonban elutasítja a demarkációs vonal megvonását a 38. szélességi fok mentén. A koreai nép a tűz megszüntetését és a csapatok kölcsönös elvonását a 38. szélességi foktól, első lépésnek tartja a koreai kérdés békés rendezéséhez vezető úton. Az amerikai félnek ennek megkerülésére irányuló mesterkedései nem járnak sikerrel. A koreai nép a béke mellett van, de olyan béke mellett, amely a kölcsönös megbecsülés cs az igazságos elven alapszik. %