Somogyi Néplap, 1951. július (8. évfolyam, 153-176. szám)
1951-07-12 / 160. szám
Csütörtök, 1951 július 12. SOMOGYI NÉPLAP VERSENYBEN A BEGYŰJTÉSI TERV TELJESÍTÉSÉÉRT A nagyatádi járás dolgosé parasztsága ünnepi tanácsülésen hívta ki versenyre as ország össses járásának dolgosé parasztságát Megyénk dolgozó parasztsága szinte büszke arra, hogy megyénkből, a nagyatádi járásból, a nagyatádi dolgozó parasztság kezdeményezésére indult el a gazdag termés begyűjtéséért! folyó nemes versengés. Nem kis dologról van szó, hisz az ország összes járásait hívták ki veioenyre a nagyatádi járás dolgozói, de ezt tudják a járás dolgozói is és tudják ezt már vasárnap is, amikor ünnepi tanácsülésre jöttek össze a, járás székhelyére, Nagyatádra, hisz a község »dolgozó parasztsága azzal is küldte el küldötteit, hogy tolmácsolják a járási tanácsülésnek elhatározásukat. Mi a géptől teszünk eleget a búadási kötelezettségünknek Ezt mondotta Gresics József, a háromfai tszcs elnöke is, aki; azzal küldtíek cl, hogy beadási kötelezettség teljesítésüknek közvetlen a géptől akarnak eleget tenni, biztosítsa a járási tanácsot, hogy a háromfai termelőcsoport tagsága a községben elsőnek fogja teljesíteni. Ezt mondották a határőrség küldőiéi is akik nem közvetlen beadásukkal segítik. elő a begyűjtés sikerét, de biztosítják, hogy a dolgozó parasztság i.t't. a jugoszláv határszélen nyugodtan dolgozhasson, ami a begyűjtés és a verseny előfeltétele és nem engedjék hogy a dolgozó parasztság békés építő munkáját bárki is akadályozni próbálja. ■ Soha nem látott lelkesedéssel fogadták a nagyatádi járás küldöttei, köztük a barcsi járás küldöttei is, amikor Igali elvtárs, a nagyatádi tanács elnöke bejelentette, hogy a járás dolgozó parasztsága úgy határozott, hogy versenyre hívja ki az ország valamennyi járását és párosversenyre a szomszéd barcsi járás dolgozóit. A nagyatádiak, fülekíek, rinyaszenr- királyiak mind egyszerre akarták elmondani, hogy községük dolgo zó parasztsága hogy fogja elősegíteni a versenyt. Mintha már hónapokkal ezelőtt tárgyalták volna meg, olyan biztonsággal számoltak be a küldöttek és lettek ígéretle: arra, hogy a begyűjtést a nagyatádi járásnak kell megnyerni Horváth János a háromfai tanácselnök szinte büszkén számolt1 be arról, hogy a község dolgozó parasztsága hogy ért; el jó eredmény; a növényápolásban, a tojásbegyüj- tésben, amiért mosf, a járási tanács vándorzászlóval tüntette ki, —• Mi, háromfaiak nemcsak beszélünk a versenyről, hanem meg is szerveztük, nálunk minden dolgozó paraszt tudja, kivel áll páros versenyben. Mi ilyen versennyel akarjuk biztosítani a begyűjtést sikerét is. Mindent meg kell tennünk, hogy a géptől a magtárba vigyük a gabonát Bakos László 13 holdas dolgozó paraszt a tavalyi terménybegyüj- tésnél mutatkozó hibákra hívia fel a figyelmet!, amire ha idejében nem figyelünk fel, most is előfordulhat- Nem engedhető meg — mondotta a továbbiakban —, hogy földművesszövetkezeteink adminisztrációs hibák folytán akadályozzák a terménybegyüjtést. Nekünk mindent meg kell Kennünk, hogy a cséplőgéptől közvetlenül a raktárba vigyük a gabonát- Nézzük a gazda szemével az egész ország minden munkáját. A gabonánk beérett, nemcsak be kell, de be is fogjuk fejezni az aratást. Bokor László nemcsak az aratásról és a begyűjtés gyors munkájáról beszélt, hanem a minőségi munkáról is. Azt! mondja, hogy a minőség biztosítása már a mezőn kezdődik, amikor gondosan összerakfjuk a gabonát- Munkánkban mindig vigyázzunk a minőségre, mert a rossz munka az ellenségnek segít. Minden marék elvesztett búzával egy-egy falatot vonunk el a dolgozók asztaláról. Ha az ipari munkások harcolnak a selejt csökkentéséért!, nekünk dolgozó parasztoknak is fokozott mértékben vigyázni kell a már megtermett kenyerünkre. Párosversennyel a győzelemért A gépállomás p áros verseny k iih'í- vásával magával ragadta a tszcs- ket és ők sem akarnak kimaradni a páros versenyből. Elsőnek a ibele- giek hiív.ják ki versenyre a szarkás- tói „Vörös Csillagot“. De most már a barcsi járás küldöttei szót kérnek, mivel a nagyatádi járás versenye őhozzájuk is szól. Siszler elvtárs, a barcsi járás tanácselnöke szólalt fel és a barcsi járás dolgozó parasztsá* ga nevében elfogadta a versenykihívást. Majd csatlakozott hozzá l/o- sonczi Pál, a barcsi „Vörös Csillag“ termelőszövetkezet elnöke, akit a barcsiak küldtek el, hogy tolmácsolja a járás termelőcsportjainak ver" sénykihívását. Losonczi elvtárs az ő csoportjáról számolt be — amely úgy határozott, hogy a fejadagon, a vetőmagon kívül a kenyérgabona- beadásukat augusztus 20"ra 500 százalékra teljesítik. Húsbeadásunkat december 31-re pedig 500 százalékra teljesítjük — mondja Cseh Vendel simongáti 7 holdas dolgozó paraszt, aki tavaly 450 százalékra teljesítette a beadást, most Ígéretet tett, hogy az idén még ennél is többet1 teljesít. A nagyatádi járás dolgozó parasztjainak küldöttei elhatározták, hogy versenykihívásukat egy küldöttség vi" gye át a barcsi járás dolgozóinak. A barcsi járás dolgozó parasztsága nagy örömmel fogadta ezt a küldöttséget. Órákon keresztül tár" gyalták a nagyatádi járás verseny- kihívását. A barcsi járás dolgozó parasztjai mégis úgy látták, hogy őnekik még többet kell adni az országnak mert ők közelebb vannak Titohoz, őnekik még nagyobb csapást kell mérni Tito bandájára. Nem is hagyják magukat a barcsiak, amíg Nagyatádon tárgyaltak, addig az állami gazdaságok alaposan felmérték a lehetőséget és új vállalásokkal egészítették ki a nagyatádiak versenykihívását. He" nézi Lajos barcsi egyénileg dolgozó paraszt elmondotta, hogy ,.ct Párt felhívásiát mindenkor magamévá teszem, amikor kijelentem, hogy beadási kötelezettségemnek a cséplőgéptől teszek eleget:. Ahogy határ" időre teljesítettem a tojás", és bar romlibeadásomat, határidőre ezt is teljesíteni fogom. A lakócsaiak augusztus 10-re akarják teljesíteni. Megmutattuk Tiíónak, mire képes egy ország felszabadult parasztsága A barcsi járás községei egymásután lépnek egymással párosverSenybe. Barbás András szentborbási délszláv község dolgozó parasztsága nevében üdvözli a VB-gyűlést és ígéretet tett, hogy a begyűjtésben meg akarják mutatni Titóeknak, hogy mire képes felszabadult országunk dolgozó parasztsága. Horváth József cséplőgépellenőr a nagyatádi járás cséplőgépellenő" reit hívja ki versenyre. András József drávagárdonyi tanácselnök a község dolgozó parasztságának üzenetét tolmácsolta, majd versenyre hívta ki Kastélyosdombó község dolgozó parasztságát. A két járás kö" zött megindult pároSverseny méltó válasz lesz az imperialista ügynököknek, de még csattanósabb lesz a vállalások teljesítése. ÜZEMEK DOLGOZÓI A BÉKEARATÁS SIKERÉÉRT Megyeszerte lázas ütemben folynak az aratás és cséplés munkálatai. Dolgozó parasztságunk megértette Pártunk szavát és teljesíti útmutatásait. Ennek eredményeként! számos olyan község van, ahol már befejezték, vagy befejezéshez közeledik az aratás. Dolgozó parasztságunk munkájához Raá£-?egítséget nyújtanak az üzemek dolgozói, akik brigádokba tömörülve indulnak el! naponta a megye községeibe, hogy segítsék a békearafás nagy munkáját. Szombaton reggel már 5 órakor elindullak az üzemekből a dalos- kedvű munkásokkal megrakott autók a szélrózsa minden irányába. Elindult a Cipészipari Szövetkezet, a Magasépítő Vállalat, a bőiripari dolgőzók aratóbrigádjai. Példájukat; követitek a szabószövetkezet 15 tagú, a Terményforgalmi 30 'tagú és a Téglagyári Egyesülés aratióbrigádjai. MÉG VASÁRNAP SEM PIHENNEK az üzemek dolgozói. Önként vállalták, hogy, segítenek az aratási munkákban. Útnak is indultak, fáradságot nem ismerve az egész heti munka után a következő csoportokban. Az Útfenntartó Vállalat és az Üvegvállalat dolgozói Somogvszil községbe, a Járási Tanács, a Magasépítő és a Népbolt Központ dolgozóinak araitóbrigád- ja Visnye községbe látogatnak el. De elindul a Tatarozó Vállalat és az SZTK csoportja is 60 fővel a bőszénfaí tszcs-be, a Patyolat, a Tűzoltó és a Vasöntő vállalatok dolgozói a gálosfaí tszcs munkájában segítenek. Toponárra megy az állami Kertészet, a Fodrász és a Nemzeti Bank 41 {ágú arátóbrí- gádja. A Földművesszövetkezet Központja a Vendéglátó Vállalattal karöltve a magyaratádi tszcs dolgozóinak segít az aratási munkában, A Kiskereskedelmi Vállalat és a Vasért dolgozói 60 tagú brigádot szerveztek és egésznapos aratási munkájukkal sietnek a so. mogyaszalói dolgozók segítségére A DÍSZ-FIATALOK SEM MARADNAK LE az üzemek dolgozói mögött, mert ma reggel 60 tagú brigáddal indultak útnak Kadarkút község felé, hogy egésznapos munkájukkal segítsék előre a kadarkád dolgozók békearatását. A Kaposvári Kiskereskedők Egyesületének tagjai is kivették részüket a mezőgazdasági munkákból annak ellenére, hogy a csoport legnagyobb része 50 éven felül van már. Különösen szép munkái végzett Pereg Mihály, az Egyesület dohányárú szakosztályának elnöke, aki annak ellenére, hogy hadirokkant, műlába van, nagy lelkesedéssel veszi ki részét valamennyi mezőgazdasági munkából. Már eddig is két napot dolgozott növényápolási munkán és az aratásnál is egy napot kaszált már.! Most, hogy az egyesület ismét brigádot alakított, vállalta, hogy ismét kaszásnak megy a csoporttal. Pereg Mihály példamutató önfeláldozó munkája álljon va. lamennyi dolgozó előtt és lelkesítse őket áldozatkész munkára az aratási kampány idején. PÉLDÁT MUTAT A J^ULTÚRCSOPORTOK ELŐTT * a Tatarozó Vállalat kultúrcsoport- ja, amelynek tagjai még a múlt vasárnap ígéretet tettek a bőszénfai dolgozóknak kultúrszereplésük alkalmával, hogy ma nem mint kul- túrmunkások, hanem mint aratóbrigád veszik ki részüket a nagy munkából. Üzemi dolgozóinknak ez az áldozatkészsége bizonyíték a munkás-paraszt szövetség mellett, amikor elindulnak a gép mellől, hogy segítséget nyújtsanak parasztságunknak a békearatás sikerértSzélesítsük ki a versenymozgalmat a begyűjtés sikere érdekében Henézi Lajos barcsi dolgozó paraszt 400 százalékosan teljesítette árpabeadási kötelezettségét Megyénkben az aratási munka- (adási kötelezettségét- Ugyancsak latok melléit, szépen halad a be- j 140 százalékra teljesítette tojás- gvüjtés is. Községi tanácsaink, ; beadási kötelezettségét Gulyás pártszervezeteink jó népnevelő és j Sándor niklai egyénileg dolgozó felvilágosító munkája nyomán egy. [ paraszt is. De Pártunk irányítását re több községben kiváló eredmények mutatkoznak a begyűjtés terén. Jó munka folyik Ráksi községben. A község dolgozó parasztjai megér tették e begyűjtés fontosságát, s megértették a népneve, lök szavait. A község egész évi szénabeadását 84 százalékra teljesítette, s a begyűjtés egyre fokozottabb mértékben folyik. A felvilágosító munkából különösen a begyűjtési állandó bizottság tagjai veszik ki részüket, akik fáradságot nem ismerve látogatják a dolgozó parasztságot. Tsatcs-tagok az élen a begyűjtésben Ráksi községben a tszcs-tagok járnak élen a szénabeadás terén, példát mutatva az egyénileg dől gozó parasztságnak. Muszka Gyula tszes-fag 185 százalékra, Szita Lajos tszcs" tag 150 százalékra teljesítette szénabeadásí tervét. Az egyénileg dolgozó parasztok is követik a tszcs-tagokat- így Kordován Ferenc 10 holdas középparaszt tojásbeadási kötelezettségét 100 százalékra teljesítette. Szépen folyik a begyűjtés Bony- nya községben. A szocialista község dolgozó parasztjai mint minden munkában, így a terménybe, gyűjtésben is a jó eredmények elérésével kiveszik részüket a Békéért vívott harcból. A község dolgozó parasztsága barom,fibe- gyüj lésben jár élen. Baromfíbe gyűjtésűket ezideíg 153 százalékra teljesítették. Megyénk összes községei példát vehetnek a bony- nyaiakról. Szép eredményt, mutat fel Kovács Istvánná somogyszent páli dolgozó parasztasszony, aki 140 százalékra teljesített« t°jAsbeköveti Ulrich György 17 holdas középparaszt is, amikor ősziárpa kötelezettségének 47 százalékát adta be közvetlen a cséplőgéptől és ezzel árpa- badási kötelezettségének 112 százalékban tett eleget. Nagy lendülettel folyik a szé- nabegyüjt'és Kisvárad községben. A község dolgozói egész évi szénabeadási tervüket 106 százalékra teljesítették. De nem akar lemaradni Szorosad és Kára községek dolgozó parasztsága sem, ahol egés^ évi szénabeadásukat 100 százalékra teljesítették. A beadási kötelezettség túlteljesítésével a békéért Henézi Lajos barcsi dolgozó paraszti árpabea.dásí kötelezettségét 400 százalékra teljesítette, hogy jó begyűjtéssel válaszoljon a szomszédságában lévő Titonak és bandájának, akik minden eszközzel szón vannak? hogy mind nagyobb akadályokat gördítsenek a békés fejlődés útjába. A békeharcosok sorába tartoznak Porkoláb István balatonkiüti ó holdas dolgozó paraszt', aki 6 mázsa árpaterméséből 3 mázsát adott be, mellyel évi takarmánybeadási tervét. 110 százalékra teljesítette. Horváth Ferenc ádándi 7 holdas dolgozó paraszt 750 kilogram árpaterméséből 480 kilogramot adott be közvetlenül a cséplőgéptől a földművesszövetkezét raktárába, mellyel takarmánybeadási kötelezettségét 180 százalékra teljesííet- t«. Kövessük a tabi járás példáját, szervezzük meg a begyűjtési versenyt Ezeknél a jó eredmények elérésénél a jó népnevelő felvilágosító munka mellett nagy jelentősége van a versenymozgalom minél szé- lesebbkörű kibontakozásának. Ez- ideig mintegy 500 egyénileg dolgozó paraszt áll versenyben egymással a begyűjtés terén, hogy a versenymozgalmon keresztül biztosítsák a begyűjtés megvalósítását és egyben felemelt ötéves tervünk sikeres végrehajtását. Községi és járási 'tanácsaink vegyenek példát a Tabi Járási Tanácstól és községi tanácsaiktól és igyekezzenek hogy a szocialista versenymozga- lom egyre nagyobb méretekben verjen gyökeret dolgozó parasztságunk körében, Csokonyavísonta község dolgozó parasztsága az aratási és begyűjtési munkák végzése mellett nem feledkezik meg az éberségről sem. A dolgozó parasztság tudja az.í, hogy Tito ügynökei, a kulákok nem alusznak, hanem látva dolgozó parasztságunk által elérj, nagy eredményeket, igyekeznek akadályozni dolgozóinkat. Somogyvárí Imre és Balázs Imre csokonyavisontai kulákok otthon a pajtájukban kézzel akarták kenyérgabonájukat kicsépelni, hogy állataikkal megetessék. A dolgozó parasztok azonban éberen őr. ködnek az új kenyér felett és lehúzták a leplet a spekulánsokról, akík meg fogják kapni méltó büntetésüket. De működik a klerikális reakció is. Polány községben a tűzvédelem biztosítását igyekeznek megakadályozni olymódon, hogy nem akarják megcsinálni a templomtorony feljáratot, nehogy a tűzőrség jobban tudja figyelni a község bait árát. Befejezte az aratást a somogybükkösdi tszcs A somogybükkösdi Itiermelőcsoport 'tagjai az aratás befejezése felé közelednek és a mai napon be is fejezik. A csoport tagjai boldogan aratnak, mert látják, hogy eddigi szorgos munkájuknak megvan az eredménye és az őszi elosztásnál nagy jövedelmük lesz. A csopoittagok már kora reggeli kint aralínak, hogy a békeara» tás csatáját ők is minél előbb kivívják és az állammal! szembeni kötele- zet'tisiégüknek minél előbb eleget tudjalak tenni. Az aratási munkákban kiváló eredményit ért el Péntek Lajos es csoportja, akik egy nap aiLatttt egy kaszával több, minit másfél holdat aratltak le. Majd Péntek Lajos icsoporttag elmondja, most megfeszített' erővel dol_ gozunk, mert nem akarjuk hogy a megtermett szép gabonánk a mezőn száradjon szét, hanem annak mindenegyes szeme a népgazdaságunkat és a békét erősítse. Ugyanakkor tudjuk azt, hogy miniéi többet dolgozunk, annál nagyobb jövedelemre számft_ hatunk Kinek ne lenne kedve örömmel dolgozni — folytatja tovább Péti. tek elvtárs, — hiszen nálunk a p'árt— titkáii eivtársnő /& méltóképpen! kiveszi részét a békearatásból és ő is a többi asszonyokkal együtt szed," a kévéket, így harcolnak a somogybükkösdi ter- melőcsoport tagjai a békearatás sikeres megvalósításáért és a béke meg_ védéséért A Francia Kommunista Párt közkegyelmi törvényjavaslatai nyújtott be Párizst, (MTI) A Francia Kommunista Párt közkegyelmi parlamenti csoportja és a vele rokoncsoportot alkotó haladó képviselők javaslatot nyújtottak be, amely felhívja a kormányt, hogy július 14T nemzeti ünnep előestéjén részesítsen közkegyelemben sokezer ellenállási, illetőleg sztrájktevékenység, békeharc vagy a vietnami háború ellen folytatott küzdelem miatt bebörtönzött polgárt és katonát. A nemzetgyűlés kommunista cso- p őrt ja ezenkívül több, a dolgozók életszínvonalának megjavítására irányuló törvényjavaslatot nyújtóit &»• ».'■*