Somogyi Néplap, 1951. július (8. évfolyam, 153-176. szám)

1951-07-29 / 175. szám

SOMOGYI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! r i Ott fekszik a bajmold határban. — A járá­sok közti verseny állási- ® begyűjtési, behor. dásí„ cséplési, tarlóhánfási és másodnövény- vetési munkálatokban. _ A szovjet vasuta­so k munkájának ünnepe, — A Don-vidék gabonája, — Megyénk kisiparosai a Pártkon­gresszus határozatain ak megvalósításáért. Mai számban: \ J M DP SOMOGYMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA pigl Vm. ÉVFOLYAM, 175. SZÁM. Ara 50 fillér. VASÁRNAP, 1951 JULIUS 29. A Szovjetunióban tartózkodó magyar parasztküldöttek táviratai Rákosi Mátyásnak A Szovjetunióban tartózkodó ma­gyar parasztküldöttség tagjai az alábbi táviratokat küldték Rákosi Mátyásnak: ..Szeretett Rákosi Mátyás! Moist, cmiikor csoportunk Kazah­sztán területén befejezte tánuimány- útját, isimét olt én köszönetét mon­dunk Rákosi elvtársinak, hogy le" hetővé telte számunkra, hogy mi, még egyénileg gazdálkodó dolgozó panasz, ok személyesen győződhes­sünk meg a szocialista nagyüzemi gazdálkodás fölényéről és a kollioz- tcynk boldog, vidám életéről, amit a szovjet nép « Bolsevik Párt és Sztálin elviárs vezetésével valósított meg. Amit üt láttunk, méreteiben és szépségéiben minden elképzelésünket felülmúlta. Meggyőzött minket a szocialista nagyüzemi gazdálkodás fölényéről és arról, hogy annak a sok rágalomnak, amit a kulákok, s a többi reakciósok a dolgozó nép ellenségei, a kolhozokra mondanak, egyetlen szava sem igaz. Mi a látot­tak alapján tudjuk, hogy akkor har­colunk legjoblxm a békéért, az öt' éves tervünk megvalósításáért és úgy szolgáljuk legjobban a dolgozó parasztságunk érdekeit, ha követjük a kolhozparasztok példáját. Ezért mi, akik még egyénileg gaz­dálkodó parasztok vagyunk, elhatá­roztuk, hogy hazatérésünk után mi is rá fogunk térni a szövetkezeti gazdálkodás útjára és azon leszünk, hogy mirtél több dolgozó pnraszt­„Drága Rákosi elvtárs! A Szovjetunióban tartózkodó pa- rns'Ztküldöttség negyedik csoport ja az Ukrán Szocialista Köztársaság te' rületén járt. Az itt eltöltött két hét alatt életfieljes valóságában tanul­mányozhattuk a szovjet mezőgazda­ság szervezeté', a szovhozokat, kol­hozokat, gépállomásokat és n kísér­leti kutatóintézeteket. Mindenek' felett tanulmány utunk minden órá­jában mi, egyénileg gazdálkodó dol­gozó parasztok, azt érezhettük és arról győződhettünk meg, hogy a szovjet mezőgazdaságban a parasz­ti gazdálkodás nem kínlódás, küsz­ködés, hanem felszabadult, boldog emberi élet. Amikor apró részleteiben közvet' len közelről világosan megismerhet­tük a szovjet kolhoz parasztok éle­tágunkat győzzük meg ennek az útnak a helyességéről. Isijén a világ dolgozóinak tanító­ja a békeábor lángé szil vezetője, Sztálin elvtárs­Éljen a Magyar Dolgozók pártja éis szeretett vezérünk, Rákosi elv' társ, akinek vezetésével biztosan haladunk szocializmusunk felé. Rcne József né, Jánoshida. Nagy István, Hemádpetri. Kiss József, Nagylengyel. Darabos József, Ulck. Benkő István, Lébény. Szép István, Kapos szent jakab. Kovács József, Mi kőfal via. Tóth Károlyi, Rába,híd- vég. Pereszt égi Andrásáé, Bana. Zsellér József, Akasztó- Bagdi Ká­roly, Nagyrábély. Ördög Imre Pusz­tamérges. Az 1. csoportban az alábbi egyé­nileg dolgozó parasztok jelentették be belépésüket a termelőcsoportba: Pámer Lajos, Bakonytamási.. Il~ lé» Antal, Zomba. Horváth Jenőmé, Szárny. Langó János, Csány. Papp József, Mezőkövesd. Király István, Perint. Váradi János, Váll. Fát Si­mon, lbrány, Tájt; József, Tered- Szilágyi Jánosné, Szentetornya, Pin­tér Károly, Pilis. özv. Kissi Gáborné, Balmazújvárosi. Grófik Pál, Szarvai». Gonda József. Sándorjaivá. Sillye- Mihály, Ujszász. Balassa József, Be­cse,hely. Kolozsvári Ignác, Soiroksár- Ceglédi Lajos, Hajdúszoboszló. Var­ga Géza, Nyim. A II. Grúzia—DagesZlán csoport­ban minden egyénileg dolgozó pa­raszt ■ bejelentette belépését a ter­melőszövetkezetbe. Összesen 21-en“. tét, alulírottak valamennyiem elha­tároz,mk, hogy visszatérve szép ha­zánkba, mi is a termelőszövetkezeti gazdálkodás útjára lépünk, és raj' tünk kívül még odahaza számtalan becsületes dolgozó pcraszttúrsuok­nak muM jnlc meg a helyes utat­Vajda János, Lábod. Mészár Ká­roly, Zsiadány. Bekő György Bá- nokszentgyörgy. Bakó Lászlóné, Ke­led. Özv. Fehér Istvánná, Zárónk. Székely Tamás, Székelyszabar■ Mi' lankovics János. Gara. Benke Ist­vánná, Pátka. Fülöp István, Jáiszbe- rény. Polgár István, Timapüspöki- Kertész János, Fadd. Ifj. Nemes Pé­ter, Biharnagybajom. Liliom Má­tyás, Tompa. Joá Mihály, Gyoma. Pintér István, Jászfelsőiszemtgyör'/y. Budvig György, Ölvöskónyi, Kovács János: Nyírtas. horgony Antal, Báláz ton Kiss Mihályné, Királyhegyes■“ Balatipniibípgiárou a Békebisoiíság vándor zászlaja. Batatonboglár községiben, jó ered­ményeket énnek el a1 népnevelőig a tér. ménytoegyüj és során, A helyi itamacg rendelkezésükre bocsáj'ija a dolgozó parasztiak cséplési eredményeit és en­nek birtokában mennek felvilágosító irtunkat végezni. A dblgozó parasztok­kal közösen kiszámítják, mennyi a! fejadag, mennyi kell ve őmagnak, mennyit őröd meg „C’‘ gabona utáni szahadőr lésre és mennyi a 'termény fe­lesleg^ A gyorsbeadási jutalom,, a kü­lön iparcikk juttatási kedvezmény is­merkedésével elérik, hogy a dolgozó parasztok már a igépíől beadják ter. mén|yfeleslegeBkeif! Harangozó Lajos 400, Varga Gyula étsi Árok Ferenc 340—340 ,százalékra teljesítettek be­adási kötelazebits'éigüket. A népnevelő* a kenyérgabona beadása mellet! j<5 eredménnyel szorgalmazzák a® /árpa beadását is, amit a község t,eljesíté6e igazol: Balatonbogiár község évi ke­nyérgabona begyűjtési előirányzati? 5;j százalékra, árpabegyüjítési tervét pedig 92 százalékra teljesítette. El­nyerte a Somogyimegyei Bekelbizatt- eág vándorzászlaját és ,,A megye legjobb békeharcos községe*’ címet. A vándorzás'Z.lá' mai délelőtt 11 órakor adják át lümnepélyesten, a községnek. Jól halad a begyűjtés Adándon A jó népnevelő rnurjk’ának megvan az eredménye, ezii bizonyítja Adánd község begyűjtési eredménye. Az ádándiak az elcsépelt kenyéiigaboniá- mák a 32 százalékát közvetlen a csép­lőgéptől szállították be a iszövetkezeti rak áriba. A begyűjtési verseny győz­tese Görög Károly 10 holdas közép ( paraszt, a község termelést felelőse, aki beadásé kötelezettségét' 287 százat lékra teljesítette. A második helyrw Torrrta János 9 holdas dolgozó paraszt került 235 .százalékos teljesítésével. Adánd közisiég népnevelői fokozzák, to­vább a felvilágosító munkátl a öegyüj. lés sikeréért. Gépállomások dolgozói a csépíés győzelméért A nyári cséplések idején jó tel" jesííményeket érnek el a gépállo­mások. Megyénkben a gépállomá­sok jó eredményeket mutatnak fel és azon vannak a traktorosok, hogy minél előbb elcsépeljenek, mert tud­ják azt: minden beadott szem ga' bona, amely a gép alól megy a ter­ményraktárba, a bókét biztosítja. Ennék a .harcnak a tudatában in­dultak harcba a háromfai gépállo­más traktoristái, akik a cséplési ter" vüket júius 20-ig 40 Százalékban teljesítették. Tudják azt, hogy a szomszédukban acsarkodó Tito nem nézi jó szemm/el társavai együtt], ha a nyári cséiplésben jó eredmé­nyeket érnek el.. Hogy még to­vábbra is tudják fokozni eredmé" nyeiket a gépállomások, ezért je­lentős üzemanyagmeglakarítást vál­laltak. így jelentős mennyiségű üzemanyagot takarított meg a ha­lat onkilitj gépállomáson Szundmár Gábor traktorista, aki az üzem" anyagfogyasztásá’t 12 százalékkal csökkentette, amellett pedig a nyá­ri tervét 47 százalékban teljesítette. Minden gépállomás teljes lendü­lettel végzi a cséplési (munkáját- Ezt bizonyítja Nagy Lajos trakto­ros munkája is, mert Nagyberény" ben, ahol csépel, napi átlagteljesít­ménye 160 mázsa. Ezt a cséplést egyénileg dolgozó parasztoknál vég­zi. A példamutatásban és a terv túl­teljesítésében nem akar lemaradni Hilper Gyula, a kereki gépállomás traktoristája sem, aki a 29. bérhé* tig a jól kijavított cséplőgépével 14 vagon gabonát csépelt el és ezzel a nyári tervét 41 százalékra teljesí­tette. A kereki gépállomás traktoristái a jőlvégzett munkájuk mellett az agitációs munkából is kiveszik ré­szüket és dolgozó parasztjainkat fel­világosítják a terménybeadás fon" tosságáról. így Piringer Ferenc tratkorista is jó népnevelő munkát végez, de Dobos József traktoros társa sem akar lemaradni a népne­velő munkában, mert nyári tervét Í0.5 százalékban teljesítette. A fonói gépállomás példaképe Heim János traktorista, aki csép­lőgépét a legnagyobb gondossággal kijavította és a most nagy lendü­lettel folyó eséplésben egyáltalán nincs gépállása. A jó munkája ered" menyeképpen eddig 20 vagon ga­bonát csépelt el és ezzel a cséplési eredményével nyári tervét 82 szá­zalékban teljesítette. Ezen teljesí­tésével példát mutat megyénk va­lamennyi traktoristáijának. A szántási szerződéskötésben Ju­hász Gyula, a tabi gépállam ás. trak­toristája ért el szép eredményt, aki 2 nap alatt 146 holdra kötött szán­tási szerződést. Ezek a jó teljesít" ményt elért1 traktoristák azt mu­tatják, hogy szeretik a békét, szabad hazájukat, és készek érte mindent megtenni. Ezt a jó munkát Pártunk és államunk is látja és nem feled­kezik meg róluk, hanem kiváló tel­jesítményükért jutalomban részesí­tette a következő traktoristákat: Menegáli Gyula 100, Nagy Margit 50, Kadlicska János 50 forintos .pénzjutalomban részesültek. ők va­lamennyien nemcsak mennyiségileg, de minőségileg is kiváló' minőségi munkát végeztek. Ezek a traktoris­ták jó munkájukkal bizonyították be, hogy a béketábor hű katonái. Az andocsi dolgozó parasztok párosversenye Andocson is egyre több dolgozó paraszt követi Takács Lőrinc 6 holdas dolgozó paraszt példáját, aki beadási kötelezettségének 270 szá" Zalákban tett eleget, Sárközi Lajos- né igaz, hogy egy kissé lemaradt Takács Lőrinc mögött, de a 180 százalékos teljesítés is komoly ered­mény Amdocs községben. Zöld Jó- zs,efné dolgozó parasztasszony . is méltó ellenfel» Sárközinének, aki egy mázsával sem akar lemaradni szomszédasszonyától. Ezeken az élenjáró dolgozó pa­rasztokon kívül Andocson meg 30 dolgozó áll párosversenyben a be" gyűjtés sikeréért. Ez is mutatja An- docs község dolgozó parasztjainak harcos kiállását a béke ügye mel­lett. A pártszervezet gondoskodjon! a megindult pár os vers e n y m o z g a 1 om kiszélesítéséről, n,e elégedjen meg az eddig elért eredménnyel, ter­jesszék ki a párosversenyt minden­kire. az egész községre. „Mi honvédek még keményebben fogjuk meg a fegyvert, hogy meg tudjuk védeni azokat a nagy eredményeket, amelyeket maguk elérnek“ Barna Sándor honvéd levele egy dolgozó paraszthoz KEDVES TÓTH ELVTÁRSI Határtalan örömmel olvastam az új­ságból, hegy mar,a anól a pár hold földről 3i7 százalékra teljesítette a kenyérgabemabe-adási kötelezettségét. Bennünket, a néphadsereg katonái; büszke érzés tölt el akkor, amikor olvassuk azokat a hatalmas eredményieket, amelyeket dolgozó' ink az üzemekben és a földeken elérnek­Tóth elvtárs! Maga talán el sem tudja gondolni azt, hogy ezzel a siép eredménnyel milyen hatalmas' lendítőerőd adott nekünk, katonák­nak, a munkák elvégzéséhez. Mi látjuk azt, hogy, maguk, mezőgazda­sági munkások a jobb eredmény elérésével harcolnak a békéért és a szocialista Magyarország megteremtéséért. Munkájuk végzésénél azon­ban állandóan tartsák szemelőitt Pártunk útmutatásait. MI, HONVÉDEK látva a maguk hatalmas eredményeit■ ,még ke­ményebben markoljuk kezünkkel a fegyvert és jobb kedvvel megyünk a gyakoriutra, még jobban irániunk. Mi látjuk a maguk eredménye it, de látjuk azt is, hogy az ellen­ség hogyan akar bennünket meg se mmisíLeni és ennek láttán gyűlölet fog el bennünk«, az ellenség iránt, és életünket is készek vagyunk feláldozni, ha kell, szabad hazánk megvédése érdekében. Maguktól nem messze van az imperial isták aljas bérence, a fa­siszta Tito és bandája, mely naponta követ el halár sértést hazánk ellen és állandóan rágalmaz bennünket, ugyanakkor a legnagyobb nyomár­ban tartja a jugoszláv népet. TÓTH ELVTÁRS! A további munkája elvégzésénél gondoljon arra, hogy azzal is, amit maga tesz, nagy erőt ad a kiképzési feladatok végrehajtásához. Nagy erőt ad, a most- szabadságukért harcoló' ko­reai hősöknek, de ugyanakkor nagy csapást mér eredményével aZ ianpe' ri-alisja háborús ggujtc,gutákra. Tó.Ji elvtársi! Ezzel az eredménnyel, amit most elért, jjg álljon meg, mint ahogy mi sem pihenünk meg eredményeinken, hanem, jó munkájával és példamutatásával b-írja rá Potomy község többi dolgozó parasztját is, hogy terménybeadási kötelezettségüket ők is túlteljesít' sék. Munkája végzésénél gondoljon arra, hogy van maguknak egV nép­hadseregük, amieJy magukat sohasem fogja cserbenhagyni és minden­kor kész a do lgozó népet megvédte ni. Barna Sándor honvéd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom