Somogyi Néplap, 1951. július (8. évfolyam, 153-176. szám)
1951-07-05 / 154. szám
Csütörtök, 1951 július 5. SOMOGYI NÉPLAP 3 A pusstakováesi gépállomás dolgosén párosversenyre hívják ki u marcali és a lengyeltóti traktoristákat Pártunk II. Kongresszusa nagy feladatokat állít gépállomásaink elé. Megszabta hosszú időre az utat, amelyen gépállomásainknak 'haladni kell. A jelenlegi aratási, cséplési, valamint a terménybe- gyíijtésí munkálatokban nagy szerepe van a gépállomásoknak és azok dolgozóinak, valamint döntő szerepük van a gépállomás pártszervezeteinek is. Tudjuk azt, hogy a pártszervezet a mozgató erő és motorja, a gépállomásoknak, amely megmutatkozik abban, hogy halai, más eredményeket értünk el ez- ideig, de hatalmas eredményeket kell elérni a nyári kampány során is. ÍHogy fezeket az eredményeket elérhessük, szélesítenünk kell a szocialista versenymozgalmat és a Szovjeunió gépállomásainak példá. ia nyomán induljunk harcba az aratás, cséplés, begyűjtés, szerződéskötés és tarlóhántás sikeres végrehajtásáért. Mi, a pusztakovácsi gépállomás pártszervezete és traktoristái ezért párosversenyre hívjuk ki a marcali, lengyeltóti gépállomás traktoristáit a nyári és őszi tervünk sikeres végrehajtására a következő szempontok szerint: 1. A nyári talajmunka és egyéb szerződéskötéseket úgy a termelő- csoportnál, mint az egyéni dolgozó parasztoknál július 14.ig 100 százalékban biztosítjuk. Ebből a szer ződéskötésből DISZ-Iíafaijaink vállalják, hogy ennek 70 százalékát ék biztosítják. Az őszi túlmunkára szerződéskötésünket Augusztus 20-ra. az alkotmány ünnepére 100 százalékban teljesítjük, hogy mi is büszkén ünnepelhessük meg alkot mánynnk ünnepét. 2. Vállaljuk, hogy a cséplési tér. vünket 5 százalékkal túlteljesít jük. 3. Tarlóhántási tervünket a termelőszövetkezeteknél az aratástól számított 10 napon belül elvégezzük, jó minőségi munkát végezve. 4. Szemveszf-eséget a cséplőgépnél 0.5 százalékra leszorítjuk és a | terroénybegyüjtés során a népnevelőkön keresztül felvilágosítjuk a dolgozó parasztságot annak jelentőségéről, hogy mit jelent népgazdaságunk számára és az ő számára, ha terményét, ami felesleg, mnídjárt beszállítja a terménybe- gyüjtőhöz. És rávilágítunk, hogy ez fegyver lesz kezünkben s&z imperialisták ellen, ha időben teljesítik a gazdák a beadási kötelezettségűken 5. Az űzemanyagfogyasztást a nyári kampány alatt 5 százalékkal csökkentjük, ax önköltségcsökkentést a legminimálisabbra leszorítjuk. A gépeket szocialista megőrzésre vettük át és vigyázunk rá, mint a dolgozó nép vágyó nára, hogy a nyár folyamán gépkiesés ne legyen. 6. A gépállomásunk ifi-brigádja vállalja, hogy a nyári kampány alatt cséplési tervünket 120 szá zalékban teljesítjük. Szován László MDP. titkár. Kondor József DISZ-titkár. Kosaras Ferenc gépállomás vez. Pintér György üb.-titkár. A Magyar Vöröskereszt a dolgozók egészségéért küzd Népi demokráciánkban Pártunk és kormányzatunk messzemenő módon gondoskodik a dolgozók egészségvédelméről. Már eddig is széleskörű egészségügyi hálózatot építettünk ki, gyárainkat, üzemeinket pedig a legkorszerűbb egészségvédelmi berendezésekkel látijik cl. Azonban a legkorszerűbb berendezés sem képes minden esetben elhárítani az előre nem látható, véletlen baleseteket. Felemelt ötéves tervünk során hazánk a gépek, a vas, és az acél országa lesz. Jelentősen megnövekedik a gépjárművek száma is. Fel kell tehát készülnünk arra, hogy a bekövetkezett balesetek alkalmával azonnal, késedelem nélkül, sürgős segítséget nyújthassunk a rászorulóknak. Az idejében történő gyors beavatkozás életet menthet- Meg kell tehát szerveznünk a hatékony, kifogástalanul működő elsősegélynyújtást. A Magyar Vöröskereszt, amely dolgozóink egészségét védi, egyik legfontosabb feladata a minél na- gyohbszámű hozzáértő elsősegélynyújtó kiképzése. , Az elsősegélynyújtó az orvos megérkezéséig szakszerű kezelésben részesíti a beteget, ami enyhíti a fájdalmat, meggyorsítja a gyógyulást: és hamarabb visszaadja munkaképességét, megmenti életét. A hála és szeretet érzése önt el Jbenűnket felszabadítónk, a nagy Szovjetunió iránt, hogy egészségügy terén is segítségünkre sietett és lehetővé tette számunkra, hogy hatalmas szervezete mintájára, a Magyar Vöröskeresztet a magyar dolgozó nép erős tömegszervezetévé építhetjük ki. Az elsősegélynyújtó tanfolyamaink jelentős segítséget nyújtanak dolgozó népünk egészségének megvédésében és helyreállításában, lehetőséget adnak ahhoz, hogy jó munkával álljunk helyt a. termelés frontján és egységes szilárd tömbbe sorakozzunk fel Pártunk és annak forrón szeréíett vezére: Rákosi elv t árs mögé. A francia jobboldali Szocialista Párt rendkívüli kongresszusa Párizs. (MTI, Szerdán nyílik meg Párizsban a francia jobboldali szocialista párt rendkívüli kongresszusa. A kongresszus fogja meghatározni a párt álláspontját az új kormányban való esetleges részvé' tél kérdésében. Az Humanilé a jobboldali szocialista párt kongresszusával kapcsolatban megjegyzi: A jobboldali szocialista vezetők ismét mindent meg« tesznek majd, hogy becsapják a dolgozókat és szavakban egész bi' zonyosan kiállnak majd a „mun- Kásosztály sorsának megjavításáért“. Á (2>ÉKEHáRC ^DÍREi VÁLLALOM. HOGY BEADÁSI KÖTELESSÉGEMNEK 120 SZÁZALÉKRA Grősz József népellenes összeesküvő bandájára lesújtott dolgozó népünk igazságos ítélete. Ez íté let azonban nem zárta le azt a küzdelmet, melyet minden béke. szerető embernek ezután is szünet nélkül folytatnia kell. Békénk hatalmas alkotásai, bőséges termésünk szemveszteség nélküli betakarítása, beszolgál tatási kötelezettségeink pontos teljesítésével dolgozó népűnk zavartalan ellá tasa minden békeharcos számára megmutatja az előttünk álló feladatokat. Mindezek mellett sohasem feledkezhetünk meg a fokozott éberségről, mert eredményeink láttára az ellenség maradék erőit összpontosítja., hogy csapást mérhessen dolgozó népünkre. Ifj Varjaskéri Ferenc 9 holdas kéfhelyi középparaszt, jó munkájáért abban a kitüntetésben részesült, hogy résztvehetett a Dunai Vasművet megtekintő parasztkűldöttségben. ,,Én tudom legjobban, —> mondotta —, hogy akkor segítjük hatalmas gyáraink, mint a. Dunai Vasmű építkezését, ha mi is becsülettel eleget teszünk kötelezettségünknek és fokozott termeléssel álljuk meg a helyünket. Én tavaly is 411 százalékra teljesítettem beadási kötelezettségemet és ezért az idén is a géptől közvetlenül leadom minden felesleges terményemet. A tavaszi munkákban is az elsők között voltam. De most, hogy láttam Dunapente- lén azt a gyors és lelkes munkát, a nőí brigádokat, a hatalmas gépeket, melyekét a Szovjetuniótól kaptuk, ez bennem is tovább fokozza a lendületet- Hat szerződésem van különböző növényféleség, re. Szemveszteség nélkül akarom elvégezni az ara.tásf és a cséplést, a terményfeleslegemet pedig rögtön a géptől viszem a szövetkezet raktárába. így támogatom népi demokráciánkat, a Dunai Vasmű építését, a béke védelmét." Nagy János 15 holdas somogybükkösdí közép- parasz.t ökölbeszorított kézzel olvasta. hogy a Grősz-banda aljas terveiben fontos szerepet adtak TESZEK ELEGET" Oszlányi Koméinak, a hazaáruló tábornoknak Tito védőszárnyai alatt élő fasiszta csendőrökből és hazátlan, züllött söpredékből álló csapatai. Nagy János nem kér a Ti tó-pribékek „felszabadításából", mert jól tudja, mi van most Jugoszláviában. Hiszen nem lehet mindent hazug propagandába, kofyva- lékba burkolni. , Somogybükkösd dolgozó népe a határszél tapasztalataival ismeri a kizsákmányolt és tönkretett jugoszláv nép sorsát és jó munkájával éberen őrködik békés jövője felett. „Vállalom — írta Nagy János —, hogy terményebadási kötelezettségemnek közvetlenül a géptől teszek eleget és azt legalább 120 százalékra teliztem.“ , Farkas János vízvári kuíák viszont jól tudja, hogy Tito jó világot hozna a nép verejtékén hízó kulákoknak, ezért mindent megtesz, hogy gyengítse népünk erejét. De még attól sem retten visz- sza, hogy menedékhelyet adva rejtegesse Tito ügynökeit. Helyes Istvánná komiósdi kulák- asszony sem bánná, ha üdvözölhetné a kulákszabadító szomszédokat. Ő egyszerűen „megieledkez.k ' a cukorrépa kapálásáról és őrömmel nézi a feltörekvő gyomot egyéb veteményei között is. Hogyisne, amikor a több cukor nagyobb jólétet, a bőséges kukorica, burgonya több hízót, több traktor^ több kultúrát jelent a nép államának. Ő pedig ennek az ellenkezőjét szeretné, éppenúgy, mint Kovács Sándor 33 holdas ráksi ku- lák, aki darált búzát etetett állataival, vagy özv. Mátyás József né 41 holdas szabási kulák, aki ugyanezt tette, viszont beadási kötelezettségét nem teljesítette. A békéért harcolni kell, éspedig a mindennapi hőstettek fegyverével. Aki nem teszi meg kötelességét; a béke szolgálatában-, az a nép ellenségei közé sodródik és a háborút készíti elő. De rajta leszünk, hogy ne iussanak túl népünk békéjének eTIenségei az előkészületeken, hanem mielőbb gazdáik és felbujtóik, Grősz és társai sorsára jussanak. MORVÁI ANTALNAK VAN MIÉRT DOLGOZNI, VAN MIT MEGVÉDENI A gyékényes! dolgozó parasztok 90 százalékosan végezték el a rozs aratását WJ ász'harminc lépésre onnét — ■** ahol Morvái Antal dolgozik, m Dráva szürkészőkt vize mossa a somogyi partot. Csupán egy deszkakerítés és ez a húsz lépés válassza el Morvái Antalt és brigádját a Drávától, melynek másik partjáról néha átkiúltarmk a jugoszláv paiyiáztok. Ha tiszta az idő, még a beszélgetés is át hallatszik. Esténként a Drávái innenső partjáról vidám énekszót, egg boldog> asz életnek őrülő népnek hangját viszi át a szél a kultúrotthon felől■ A másik partról nem hallani énekszót, s a sóhajok, ha hangosabbak volnának, csak azt hozná Jugoszláviából a szél vagy áí,kozódást a jugoszláv dolgozók ajkáról Titóék felé. A határmenti községekben, Bar csőn sok mindent beszélnek arról, hogy mi történik Titóéknál. Levelek jönnek Titóék Jugoszláviájából, -v ezek a levelek mind arról a felmérhetetlen kizsákmányolásról, a kulákok uralmáról beszélnek, amelyet Titóék raktak a jugoszláv népre. MM orvai Antal isi sokat látott ezek közül a levelek közül. Pártaapokyn és egyébként is sokat beszélnek arról, hogy mi történik Jugoszláviában. Morvái Antal ilyenkor mindig összehasonlítást csinál. Mi van nálunk — és náluk. Ez az összehasonlítás mindig nagyobb erőt, nagyobb munkakedvet ad neki. így születtek aztán azok a kiváló teljesítmények, azok a sikerek, melynek nyomán Morvái Antal a „szakma legjobb dolgozója“ második fokozatát nyerte el. Most is, ha visszagondol, ■— eléje tűnik, hogy mi is volt azelőtt, hogy milyen sorsa volt neki és többszázezer társának az elmúlt rendszt alalt. Emlékszik még a kakastollasokra, a fénylő szuronyokra, amelyekre Horthy ék támaszkodtak- Ti- lóéknál még mindig ezek tartják félelemben a népet — csupán ott nem csendőröknek, hanem UDB- seknek hívják őket. Emlékszik még arra. is, mikor a kulákok földjén volt aratómunkás. Mikor 1 szedret ettek ebédre* mert a lculák ne<m tartotta be a szerződést, nem adott ebédet. Aki otthagyta a munkát, azt csendőrökkel hozatta vissza a ku- lák, mert hát csak a munkásnak kellett a szerződést betartani. Es Titóéknál a kulákok most is olyan urak, mint 45 előtt hazánkban voltak. — Nem, a mai szabadságot Morvái Antal nem adja semmiért.-f 936 óta dolgozik a gyárban, a Barcsi Fűrészüzemben, mint máglyózó segédmunkás. Akkoriban bizony Morvái Antal csak olyan volt mint társai — ismeretlen senki a sok közül. Munkájával g svájci 'tőkéiseknek a gyár akkori részvényeseinek rakta zsebébe n pénzt. Hát nem is igyekezett dolgozni. Miért — kinek? , 1945- Sok embernek hozott változást az életében ez az év. Murvai Antal tagja lett az MKP-nek. Es vele együtt tagjai lett a Pártnaje a Fűrészüzem dolgozóinak legnagyobb része, akik évek óta reménykedve kelet felé tekintettek. A gyárigazgató eltűnt, s vele együtt eltűntek a kakastollasok is. És ettől kezdve Morvái Antal — sokszáz, sokezer Morvái Antal, elindult az újon — a felemelkedés útján. EgV év — két év. Milyen gyorsan elszálltak az évek. Mind győzelemmel, eredménnyel telve. Ezekre az ' eredményekre, melyeket a magya. munkásosztály vívott ki a Párt vezetésével úgy néz vissza ma is Morvái Antal, mint saját győzelmeire, saját életének alapjaira. /é z elmúlt év novemberében, a Szocialista Forradalom emlékére indult vesrenyben végzett jó munkájáért Morvái Antal sztahd' nooista oklevelet kapott. A gyárban már. úgy beszéltek róla, mint egyik legjobb munkásról, a legjobb műn- kamódszerátadóról. A kongresszusi verseny alatt volt úgy, hogy 200 százalékot teljesített brigádjával. A kongresszusi verseny után újabb felajánlód tett brigádjával együtt április 4-re, hazánk felszabadulásának évfordulójára. Ezt a felajánlást túl is teljesítette Sztahanovista oklevele mellé jelvényt is kapott. A május 1-i versenyben végzett jó munkájáért a „szakma legjobb dolgozója“ második fokozatát kapta. Mindezt Morvát Antal sohasiem felejti el. Nem felejti el, bogy kinek köszönheti boldogabb életét, a szabadságot. Most a máglyázápban a férfi munkaerőt nőkkel akarja helyettesíteni. Négy nőt tanít be a múylyá- zásra, hogy asz itt lévő köimyiű munkát azok is elvégezhessék és férfi munkaerő szabaduljon fel. Türelemmel és sok odaadással foglalkozik minden új munkással. y€ lig 20—30 lépésre dolgoznak a Drávától, mely elválasztja a Morvái Antalok szabadi hazáját Titóék Jugoszláviájától. A másik páron nyomor, rombolás — itt boldog, szabad építő munka folyik. S ebben a munkában, melynek nyomán új ország épül, Morvái Antal is résztvesz. És< ha kell, meg is tudja védeni, amit épített, mert nekünk 9an mit védenünk. Gyékényes község dolgozó parasztjai, akik a fasiszta Tito szomszédságában végzik egésznapi munkájukat, bebizonyítják, hogy a béketábor harcos tagjai. Befejezték a növényápolási munkálatokat teljesen és ezzel válaszolnak Tito fasiszta bandájának, akik a jugoszláv dolgozó parasztságot fenyegetéssel igyekeznek kényszeríteni a növényápolási munkák elvégzésére. Gyékényes község dolgozó parasztjai tudják azt, hogy szabad hazában jómódú parasztságnak van miért dolgozni és ezért igyekeznek az aratási és cséplési munkálatokat is minél előbb és eredményesebben elvégezni, nehogy esetleges szemveszteség legyen. A község dolgozó parasztjai az ősziárpa aratásával végezlek, a rozs aratását 90 százalékban végezték el és a. búza aratása is nagy lendülettel folyik. Szömös János 10 holdas dolgozó paraszt az aratási munkákban jó példával jár elő a többi dolgozó paraszt előtt. „Én minden igyekezetemmel azon vagyok — mondja —, hogy az aratást is mielőbb elvégezzem, hogy teljesíteni tudjam a beadási kötelezettségemet. Én örömmel dolgozom — folytatja Szömös János —, mert tudom, hogy miért dolgozom. Látom, hogy a jugoszláv dolgozó parasztok milyen nyomorban élnek, ezzel szemben mi, magyar dolgozó parasztok szabad hazában, boldogan és jómódban élhetünk és építhetjük a még boldogabb életet, a szocializmustDe a fasiszta Tito jóbarátai, a kulákok Gyékényes községben is minden igyekezettel azon vannak, hogy minél több gabona szóródjon szét a mezőn, nehogy a megtermett szép gabona a becsületes dolgozók asztalára kerüljön. Ezek közé tartoznak Imre János és Petrocsi Sándor kulákok is, akik a múltban béresekkel dolgoz, tattak és azok erejét a legnagyobb mértékben kihasználták saját jólétük érdekében. Most ezek a kulákok az aratást szabotálják, de természetes, hogy a dolgozó nép éberen figyeli az ilyen gazembereket és leleplezi őket. Ezek ellen a szabotáló kulákok ellen is megindult az eljárás. A község dolgozó parasztjai Grősz és aljas ösz- szeesküvő bandájának tárgyalását rádión keresztül hallgatták .a tanácsházban és elhatározták, hogy az összeesküvő bandának még gyorsabb és jobb munkával válaszolnak. Biztosítják az arató- és cséplőgépek üzemanyagellátását A betakarítási munkák sikere érdekében az ÁFORT az ország ősz"' szes kirendeltségeinek már az aratás előtt nagymennyiségű üzemanyagot tárolt. Az ÁFORT kirendeltségek állandó szoros kapcsolatban állnak a gépállomásokkal és állami gazdaságokkal. Július 10"ig az ÁFORT újabb tároló helyeket létesít- Ezeket mind gépállomások és állami gazdaságok közelében állítják fel, hogy így gyorsan juthassanak hozzá a gépekhez szükséges üzemanyagokhoz. j