Somogyi Néplap, 1951. április (8. évfolyam, 76-100. szám)
1951-04-08 / 81. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP VASARNAP. 1951. APRTCI5 8. Megkezdődött a békeívek aláírása Böhönyei dolgozók nyilatkozatai Ma kezdődött meg hazánkban a békeívek aláírása. ,4 dolgozók százezrei, milliói, tesznek hitet aláírásukkal a béke mellett. Üzemekben az ipari dolgozók, mezőgazdaságban a falu dolgozói lelkesen ké~ szültek erre a napra. Valamennyien átérzik jelentőségét annak, amikor aláírásukkal pecsételik meg a Világ Béketanács felhívását „Követeljük, hogy az öt nagyhatalom kössön egymással béke egyezményt. Ez a követelés az egész világon a munkás emberek százmillióinak követelése. Hazánk dolgozói aláírásukkal fokozottabb munkával, harcos elszántsággal sorakoznak fel a békét követelő százmilliók békeharcához. Minden dolgozó a béke ügyét, Sztálin elvtárs nyilatkozata után százszorosán érzi magáénak. Kovács József: Nemcsak aláírásommal, hanem a munkám időelőtti elvégzésével is követelem a békét Engem az első világiháború tett munkánk elvégzése együttvéve olyan nyomorulttá, azóta alig tudok döf gozni valamit, nehezemre esik a munka. Beléptünk a termelőcsoportba, mert éreztük, hogy ezzel is a béke ügyét szolgáljuk. Megrendel" tem a Szabad Földet. Állandóan olvasom, tanulmányozom a nemzetközi helyzetet és látom, hogy az Amerikaiak tényleg a béketáhor. erejétől félnek és azért nem mernek háborút kezdeni. De ha mégis azt csinálnának, az csak vesztüket jelentené, mert mi sem vágjunk tétlenek. Erős hadseregünk van, és még jobban erősítjük, hogy szilárdak legyünk a béke frontján . Ha nem ezt tennénk, akkor kiszolgáltatnánk magunkat a háborús gyújtóiatoknak. Én négy és fél hold földön gazdálkodtam, de még a csoportban sem dolgozunk közösen, mert csak az ősszel lesz tagosítás. Még ezen a héten elvégzem a tavaszi munkát, hogy ne csak a nevem legyen papíron, s aláírásommal követeljem az öt nagyhatalom megegyezését, hanem munkámmal is. A békeív aláírása és termelő erőt jelent, ami gondolkodásra készteti a háborús uszítókat- Az egész világ dolgozóinak ez a mozgalma megállásra kényszeríti őket. Mi nem akarunk háborút, nem akarjuk a múltat vissza. A mi életünk is csak 1945 után lett jobb. Fiam a múltban nem járhatott volna felsőbb iskolába, most közgazdasági egyetemre jár, ebben az évben végez. Én azt akarom, hogy fiam és a többi dolgozó gyermeke tanulhasson és tudását a békés építő munkában hasznosíthassa. Fel- szabadulás utón lehetett tanult ember. Én ennek örülni akarok továbbra is. Községünkön -keresztül látom azt a fejlődést, amit a felszabadulás óta értünk el. Villanyt, bi” tumerTutat, kultúrházat, a Dózsa- körút kövezését, vasúti táyháziat és sok egyebet még. Tudom, hogy ez csak kis része annak, amit hazánkban a Párt vezetésével megvalósítottunk, mert ez is tovább fejlődik. De csak békében fejlődhet, ezért írom alá a békeívet, ezért követem a Pártot. Tóth József: Nem akarok újból cseléd lenni Egészen n felszabadulásig uradalmi cseléd voltam. Festetich grófnál és I!alá ni bérlőnél. Olgán sorsom volt. mint az állatnak. Háromezer darab birka melleit dolgoztam és a huzatos épület, az emberfeletti munka egészségemet vette el. Nyolctagú családomat a múltban nehéz vájt eltartani, Sokat nélkülöztünk, szenvedtünk. Felszabadulás után 10 hold földet kaptunk a Vártunktól. 1949 novemberéig egyénileg dolgoztam és amikor láttam a nagyüzemi gazdálkodás előnyeit, beléptem a termelőszövetkezeti csoportba. Nagyobbik fiam a Párt javaslatára katonatiszti akadémiára került, most mint hadnagy szolgálja néphadseregünket. Ő ott őrködik, én itthon. A 'földművesszövetkezetnek vagyok elnöke és tudom, hogy van a falu dolgozói zúgolódnak. Naponta alkalmam nyílik orra, hogy az ilyen e légedetlenkedőkei ftlvilágo sí fsam. A falun túlnyomó részben még egyéni gazdálkodás folyik, kellő nyersanyaggal nem tudjuk ellátni az ipart, ezért több rost és olajos növényt kell termelni. A másik részről a spekulánsok felhalmozzák az árut, így kivonják dolgozóink elől a forgalomból és ezért vannak egyes árucikkből hiányok. Nekünk harcolnunk kell a spekulánsok ellen, áldozatot kell vállalnunk, mert ellenkező esetben könyvijén áldozatai lehetnénk egy újabb elnyomatásnak. A békéért munkámon keresztül harcolok a termelőszövetkezeti csoportban és alig várom, hogy aláírhassam a békeívet, mert tudom, hogy az én aláírásom nak nehézségek, néha mutatkozik jj is hozzájárulás a népek százmillióhiány egyes árucikkekből, ami miatt ‘inak békeharcához. Horváth Sándor: Gond nélkül akarom leélni hátralevő időmet, azért írom alá a békeívet Én 72 éves vagyok és öreg koromra jutott a jobb élet. Hosszú ideig éltem a volt rendszer elnyomása alatt. Láttam a szenvedő részese voltam az elmúlt rendszernek és az elmúlt rendszer háborújának. Eleget rettegtem életemben, most már békességben akarok élni. Tudom, hogy az amerikaiak háborút akarnak kirobbantani, annak ellenére, hogy velem együtt sok millió emb.er nem akarja a háborút és tiltakozunk ellene. Azért kerestem falunkban az összefogást azokkal, akik a békéért képesek áldozatot vállalni és harcolni. Az összetartást és a béke védését látom abban is, hogy 17 hold földemmel, fiammal együtt beléptünk a csoportba. Naponta olvasom az újságot, tudom, hogy a Szovjetunió a békéért harcol — és a béketábor ereje nagy. Nekünk ezt az erőt itthon jó munkánkkal erősíteni kell, mert csak akkor tudjuk torkonragadni a háborús uszítókat, ha többet termelünk. Ha minden dolgozó úgy dolgozik ,mint ahogy én teszem, akkor a békét meg tudjuk védeni. A tavaszi munkát április 8'ra befejez tűk, hogy ez is pecsét legyen a békét követelő aláírások mellett. Horváth Ferencné: Mi háziasszonyok is harcolunk a békéért őket, mert erre most megvan a tehetőség. Ezt a szép életet, a fiatalok boldog életét akarják tönkretenni a tőkések. Koreában gyilkolják az ártatlan asszonyokat, gyerekeket és ha rajtuk múlna, velünk is ezt tennék, de eddig Szovjetunió vezetésével a béketábor ereje megfékezte a háborús uszítókat. Mi tudjuk, hogg ez az erő hatalmas, de nekünk mindennap újabb tettekkel kell tovább erősítenünk. Mi, háziasszonyok nemcsak az aláírásokkal szolgálhatjuk a béke ügyét, hanem a háztartás vezetésével, takarékos, jó beosztással, találékonysággal is. Az lemberek kezében van a béke sorsa, tőlünk függ, hogy megtesziink-e mindent a béke megvédésének érdekéiben. Én igyekszem, hogy többi asszonytársaimmal is megértessem a béke megvédésének ügyét. özv. Artner Józsefné: TANULJUNK A SZOVJETUNIÓTÓL A kommunisták élenjárnak a versenyben Nem akarom, hogy egy újabb háború a gyermekeimet is elvigye Férjem a múltban kőművessé féd volt. Munkája nem igen akadt, ami kevés volt, azt sem fizették mej. Az ő keresetéből három gyermeket, öreg szüléimét nem tudtuk eltartani. Két idősebb leányom ujságárusítással foglalkozott és azzal pótoltuk, amennyire tudtuk férjem keresetét. Férjemet a második világháborúban elhurcolták a németek és többé nem is került visz- sza hozzánk, Mátészalkán halt meg a kórházban. A két és félhojd föld keveset termett, a gyerekek apa nélkül maradtak, én állandóan betegeskedtem. De a Párt segített rajtunk. Nagyobbik lányom szövetkezeti tamfoflyamot- végzett most körzeti könyvelő. Kisebbik lányom három éves mezőgazdasági technikumra jár. Ha a Szovjet Hadsereg nem.' szabadított volna fel bentiünket, akkor az én gyermekeim is kulákcselédek. béresek lettek volna. Ma pedig megbecsült dolgozói az államnak. Az amerikaiak háborút akarnak. Koreában amit végbevisznek, a legáila- tiasabb, Tito politikája gyalázatos, mert nyomorba taszítja a jugoszláv dolgozókat és azt szeretné tenni népi demokráciánk dolgozóival is. Háborút akarnak, de a népek százmilliói megakadályozzák törekvésüket. Én 44 éves létemre, ha kell fegyvert fogok, pedig irtózom a vértől, de a 3Z3badság utáni vágy mindennél erősebb. Tőlem a második világháború férjemet vitte el és nem akarom, hogy egy újabb háború gyermekeimet is elvigye. Ezért írom írom alá a Béke Viiágtanács fel. hívását, ezért végzek jő munkát a termelőcsoportban, ezért harcolok a ku- lákok és a klerikális reakció ellen. A szovjet kormány határozatai a kommunizmus hatalmas természet- dalakító építkezéseiről, a szovjel lolgozókat jogos büszkeséggé Kilőtték el és új, dicsőséges munka" mstettekre lelkesítették. A szovjet ni berek becsületbeli ügynek tekjn- ik a Volgán. Türkméniában és a >nyeperep létesülő hatalmas vizi- rőművek építésében való tevékeny észvételt. A szovjet emberek tízez- ei juttatják kiejezésre forró ólmukat, hogy résztvehessenek a ha- almas építkezésekben. A jelentke” ők egyrésze már meg is érkezett, .z építkezés pártszervezete hatal- aasan kibővült az építkezéshez érező kommunistákkal. Az első pártkonferencián harcos ollektiva vett részt. A kommunis- ák a kujbisevi vizierőmü építésé- e vonatkozó kormányhatározat si- eres teljesítéséért folyó verseny rotorjaivá váltak. A „Kujbisevgidrosztroj“ egész te” ületén pezseg a megfeszített alkotó ninka. Megkezdődött már a záró- át gátpadkájának lerakása. Rövid lő alatt százezer köbméter követ eill lerakni a Volga fenekére. A „Kujbiseivgidrosztroj“ hivatali, örzeti és területi pártszervezetei- ek minden ereje a Párt tömegei ktivitásának és alkotó tevékenységnek fokozására, a kommunisták- ak a politikai és termelési életben aló élenjáró szerepének fejlesztésére irányul. A pártszervezetek gyűléseiken megvitatják a körzetekben és az építési területeken folyó szocialista verseny kérdéseit, a lakásépítés mié” nietét, a gépesítések legjobb felhasználását, a politikai tömegmunka fejlesztését. A kommunisták kezdeményezik a harcot a munka magas termelékenységéért, ők lelkesítik az építőket új sztahanovista hőstettekre. A „Kujbisevgidrosztroj“ flottájának legénysége is szocialista versenybe lépett és elvállalta, hogy határidő előtt kijavítja az összes hajókat és megtakarítja az előirányzott összeg tíz százalékát. A verseny élenjárói itt Makarov, JepOtnyisnifikoo, Bálikon és Gorbrmi/ev elvtársak. Grunyin soffőr elvtárs az építke” zés folyamán elsőnek tűzhette ki a versenyzászlót, mert autója százezer kilométert tett meg generáljavítás nélkül. Példáját a Soffőrök százai követik. A balparti terület pártszervezetei a technika teljes kihasználásáért folyó harcban versenyt indítottak a legjobb ekszkavát or-vezető, darukezelő, villanyszerelő, gépkocsivezető címért és állandóan terjesztik az élenjáró dolgozók tapasztalatait. Terjed a vex-seny a jobbparti kerület kotrómesterei között is. Vorono- vics, Ignatov és Zinkevvcs elvtársak határidő előtt szerelték össze gépeiket. A geológus mérnökök kutatói versenyre hívták ki a Sztálingrádi és kahovkai vizierőmü geológus-mérnök csoportjait. Az é]ű tömünk ások sok érdekes tapasztalaira tesznek szert a munkák minősége kölcsönös ellenőrzésének kezdeményezőivel — Szkihje- vij és Tutijov1 mérnök elvtárssal —- való találkozás alkalmával. A pártszervezetek titkárai és a bizalmiak a szemináriumokon olyan előadásokat tartanak, mint például „Lenin—Színim tanítása a Pártról“ „4 párt munka megszervezése és gyakorlata“ „Az építési munka terr meléknnysége fokozásának módját’ „Hogyan szerire zik meg a szocialista versenyt a kerületekben és körzetekben“ stb. A pártszervezetek nagy figyelmet szentelnek a kommunisták és pár- tonkívüliek eszmei-politikaj nevelésének. Tízesével alakulnak a ta” nulőkörök « ,,Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja története" rövid tanfolyamának tanulmányozására. A politikai és tudományos ismeretek kiszélesítésére magas eszmei Színvonalon mozgó elöadátsokat tartanak. A kampány még hátralévő ideje alatt minél több új előfizetőt gyüjtsünk a Szabad Földnek ,Egy hét múlva, április 15-én befejeződik az egyhónapos Szabad Föld- kampány. Ennek éllenére v megye legtöbb községében máris úgy néz ki a dolog, mintha már régen befejeződött volna. Alig vem olyan part szer vezet, tömegszervezet a megye községeiben, amely behatóbban foglalkozna a Párt paraszthe-liilapjának terjesztésével. Ha tesztek is valamit ezen a téren, ha van is eredménye a kamiDánynak, nem sokon hídnak róla, mert a járási, megyei szervekhez alig érkeznek be. jelentések. Taggyűlés a Magasépítő Vállalatnál A Kaposvári Magasépítési Vállalat pártszervezetének mull heti tag. gyűlése a kommunisták nevelő iskolája volt, mert a taggyűlés növelte a párttagság kommunista kiállását, vitakészségét és bíráló tehetségét' is. A titkári beszámolóból kitűntek az építkezésnél lévő hibák, a munkafegyelem lazulása, anyagpocsékol ás, valamint, hogy 21 éves vagyok, nemrégen mentem férjhez, mindketten dolgozunk és kettőnk munkájából nyugodtatn, jólétben meg tudunk élni. Amikor megismertem férjemet, nekünk nem okozott gondot, hogyan kerüljünk egybe és hogyan élünk majd meg. Édesanyám sokszor elmondta, hogy nekik mennyit kellett küzdeni, amikor fiatalok voltak, hogy összekerülhessenek, megszerezzék a kevés kis holmit, ami a házassághoz kell. Sokszor előfordult a múltban, hogy két fiatal szerette egymást, de nem kerülhettek össze, mert a nyomor, a nélkülözés elszakította egymástól. Féltek az élettől, a családalapítástól, Felszabadulás után ez is megváltozott. Én akkor kezdtem nagylány lenni, láttam a többi lányok éleiét is, és mindinkább kezdett eltűnni, amit édesanyám a múltról mesélt. Sokat tanulok, nagyon szeretek olvasni, és a régi vágyamat elégítem ki vele, hiszen a múltban szerettem volna tanulni>, ■le nem voll rá lehetőség. Nekem, ha gyerekeim lesznek, taníttatom pártszervezet támogatásának hiá nyát tükrözik vissza a DISZ szervezetben lévő hiányosságok is. A Magasépítés párttagjai határozati javaslatba foglalták a hibák kijavítását. A határozati javaslat vitájában többen felszólaltak, egyes pontjait javaslatokkal egészítették ki és a határozat minden pontjának a végrehajtásáért felelősöket választottak. A tagság átérezte, hogy -a határozat nagy felelősséget jelent számukra és teljes szívvel tá- mogatniok kell a vezetőséget, hogy a határozatból valóság legyen. A Magasépítési taggyűlés azt mutatja, hogy a határozatot meg lehet valósítani, de kemény munka kell hozzá, a munkafegyelem megszilárdítása, az anyagpocsékoilás felszámolása, melyet a Pártkongresszus határozataira támaszkodva érhetnek el. v Csak a munkaifegyelem megszilárdításán keresztül lehetséges a határozat végrehajtása — ez is kitűnt a taggyűlési felszólalásokból. Kustos elv társ pétid áld a titkár elvtárs hibájára mutatott rá, hogy a tikár elvtárs behívatott munkatársakat és hosszabb ideig beszélgetett velük munkaidő alatt. Ugyancsak megtörtént az is, hocy munkaidő közben két dolgozó kártyázott. A felszólalók bírálatai azt mutatják, hogy a taggyűlés aktivizálta a tagságot a feladatok megvalósítására és serkentette őket az április 4'i versenyben elért eredmények továbbifokozására. A Magasépítési taggyűlése mozgósította a párttagságot a kongresz- szusi határozat végrehajtására. A taggyűlés visszatükrözi a jó előkészítést. A tagság jól felkészülve jelent meg a taggyűlésen, amit bizonyítanak a felszólalásokban tett javaslatok is, amelyeket a hibák kijavítására és a termelés fokozására tettek. A pártszervezet erősödött ezen a taggyűlésen, a hibák feltárásával, a bírálat kiszélesítésével, — de erősödött négy fiatal munkás és mun- káslánnyal- akiket most vettek fel a párttagok és tagjelöltek sorába, akik jól megálltak helyüket a munkaversenyben és a társadalmi munkában is. Ez a fiatal gárda jól fog harcolni, ha jól vezetik. A pártszervezet feladata, hogy nevelje a tagságot a Pártnak szilárd harcosaivá. Ehhez az szükséges, hogy a pártszervezet vezetősége a Kongresszus határozata szerint végezze munkáját, tegye központi feladatának a béke megvédésnek ügyét és minden erővel segítse a békeív aláírásgyűjtési mozgalmat, mert a békénk megvédése a további sikerek alapja és feltétele. Ez nagy hiba, mert megalcadályozza, Fagy a vezető szervek tiszta képet kapjanak n kampány állásáról és az szerint t eines ék meg a szükséges intézkedéseket. .4 marcali járásban is hasonló a helyzet. Ott is csak azután jelentettek 35 új előfizetőt, miután « DÉFOSZ-tit- kúr felkutatta ellenőrzése során. Külön kiemelkedik az d őfizet é sgyüjtés során Somogyisárnson község eredménye, ahol csupán a helyi MNDSZ ügyvezetője 2S új előfizetővel növelte a Szabad Föld olvasótáborát. Ezideig a barcsi járásban szerveztek he legtöbb új előfizetőt, ahol 507 új tfő- f izeidtől számolnak be a jelentéseik. Ez a szám, a többi járások szégyenére, magasabb, mint az eddigi megyei eredmény együttvéve. Végét kell tehát vetni minden községben az olyan dolgoknak, mint, amilyen Nagybajomban is történt, hogy a DEFOSZ-ti-tkár csak az ellenőrzés során szedte elő az íróasztala fiókjából az előfizetés-gyűjtő íveket. .4 kampányért, amelyet ugyan a tömegszervezetek bonyolítanak le, a pártszervezetek is felelősek. A párt- szervezetnek kelt kézbefogni a népnevelőket, politikai érvekkel, módszerekkel ellátni és biztosítani a saját területén a kampány sikerét. Még egy dolog, amire fel kell hiún a népnevelők figyelmét: a Szabad Föle elnfizetésgyiijtésnek az a főcélja, hogi olyan dolgozó parasztokat kapcsot jani be most a rendszeres swj tóol vasasba akik ezideig még semmiféle ujságo nem járattak. Tehál nem helyes az a megoldás, ha lemondatják az eddig járatott újságot és a Szabad Földet rendeketik meg helyette. Ez több esetben előfordult már a me gye területén és különösen a Szabm Nép és a Somogyi Néplap előfizetői kö zül mondták te többen az ujságo. mert a népnevelő a Szabad Föld eláf zetéséről győzte meg őket. Ezt a visi safe helyzetiét a Szervező Bizottság ha tározata is tiltja és amellett, hogy ht lyi tömegszervezeteknek fokozni kell felvilágosító munkát az új Szoba Föld előfizetésekért, ezt is szemetői kell tartani munkájukban, a kampón hátralévő két napja alatt.