Somogyi Néplap, 1951. március (8. évfolyam, 50-75. szám)

1951-03-24 / 70. szám

f SOMOGYI NÉPLAP SZOMBAT, 1951. MÁRCIUS 24. Desanti: TITÓÉK ARCA ÉS ÁLARCA XVI. Hacsak Tito rendőrsége nein fog­lalkozik azzal a gondolattal, hogy eltünteti ezeket a túlságosan sokat­mondó s:rokai? A verető jugoszlá- vok tréfálkozásra való hajlama minden komoly vitát úgy megnehe­zít, mintha az elLetn a vád ellen kellene védekezni, hogy az ember ellopta a Notre Dame tornyait. Teiinrnológiáijaik olyan mértékben, tetteik egyre inkább a .»régi rend­hez“ térnek vissza és egyre határo­zottabban kidomborodik kapcsola­tuk Amerikával. 1945-ben még meg­elégedtek azzal, hogy harcaikat „fel­szabadító háborúnak“ nevezték, 1949-lben — miután az ENSZ-beu a szocialista államok ellen Szavaz­tak, miután megszakították minden kapcsolatukat a Szovjetunióval és a népi demokrácia országaival és egy acélgyárat kaptak az Egyesült Államoktól — azt állítják, hogy partizánbarcaik a marxizmus-leni- nizmus gazdagítását jelenti- Mindig a szociáldemokraták átlátszó ál­arca, akik bölcsen kormánypárti­ak, akiket elrémítenek a sztrájkok, visszariasztanaik a tömegakciók, de akik naphosszat az „állandó forra­dalomról“ beszélnek és büszkén je­lentik ki: ,,Mi haloldaUbbak va­gyunk, mint ön Szitáiul úr!“ Tito azonban elárulta magát, rrúkor be­vallotta: „Hosszú idő óta tudtam, hogy ki az igazi belső ellenség.“ Nem a fasisztákat, nem az agrár- pártiakat, nem ,az Intelligence Ser­viced, nem az OSS-tt (Sztratégiai Szolgálatok Legfőbb Hivatala) em­líti, a „Sztálin-pártiakat“ jelöli nie« ellenségnek, pontosan úgy, mint a Thomas-féle Amerika-ellenes Te- vókenységet Vizsgáló Bizottság. Kétségkívül azért, van börtönben Mirko Markovics tanár, még az Egyesült Államokban is ismert marxista közgazdász (ő volt a pitts- burgi jugoszláv demokratikus új­ság szerkesztője.). A politikai gaz­daságtanról szóló tanulmányát ki­vonták a forgalomból. Dr. Docsevics és Drakulics professzor követte őt a börtönbe. Dr. Drágán Javan ovi- csőt, az Egészségügyi Szakszervezet | elnökét letartóztatták. A rendőrök [azonbal leszakították melléről par­tizán kitüntetését, melyen „1941 spomenica“ (1941 emlékére) felirat ; volt. Azok, akiknek sikerült elme­nekülniük, mesélik: „A börtön | tisztviselői leszakítják a „Sporne- \nicá“-kat a kitüntetettek melléről | és a börtön raktáraiba hajigálják, i amelyek már tele vannak ilyen I rendjelekkel." Milutin Gyurivics, a ! fiatal jugoszláv újságíró is, aki Bu- I karestben, M!aniu pere alkalmával ! a ,/Kanjuk“ ügynökség tudósítója ivóit és az illegalitás után komoly marxista tanulmányokat folytatott J-- börtönben van. Mint egy napilap ' főszerkesztője, megtagadta, hogy lapjában a Tájékoztató Iroda hatá­rozatát és a kommunista pártokat támadja. Kiállása eredménye: nem csupán félreállították, hanem letar­tóztatták és börtönbe vetették. ! „ . . . S éppen azért, hogy előre­haladjunk és megjavítsuk a vi­szonyt a tömegek és a vezérek kö­zött, állandóan nyitva kell tarta­nánk aiz önkritika szelepét, lehető­vé kell tennünk a szovjet emberek­nek, hogy vezéreiknek „megmos­sák a fejét", bírálják hibáikat, ne- hof/y a vezérek elbizakodjanak, nehogy a tömegek eltávolodjanak a vezérektől —• mondotta Sztálin 192S áprilisában, a moszkvai funkcioná­riusokhoz intézett beszédében. De Tito klikkje (mióta Tito felelős ál­lásokat tölt be, mindig volt egy ,.Tito-klikk“ az illegalitásban, Spanyolországban, a jugoszláv há­ború előtt és alatt) tart attól, hogy a tömegek felismerik a csalást, le­leplezik a marxista terminológia mögé rejtett régi állapotokat, meg­látja. a forradalmi szavak és Marx és Lenini műveiből önkényesen ki­ragadott idézetek mögött tátongó űrt és az árulást a mondatok mö­gött. (Folytatjuk.) A VILÁG NÉPEI HARCOLNAK A BÉKÉÉRT AZ IMPERIALISTÁK ELLEN „Az Adenauer kormány elárulta a népet, amikor elismerte a náci- Németorszáig háborúelőtti adóssága­it“ — állapítja meg a Német De­mokratikus Köztársaság Miniszter- tanácsának nyilatkozata. Grotewohl miniszterelnök a nyilatkozattal kap- i csolatban kijelentette, hogy' a német nép nem kötelezhető és nem is haj­landó ennek az adősságtehemek vállalására. * * * A osztrák béketanács ünnepi ülé. sén Dobretsberger professzor ismer­tei (te a Béke Világtanács berlini ülé­sének határozatait. Az osztrák béke­tanács felhívással fordult az osztrák dolgozókhoz, támogassák aláírásaik­kal az öt nagyhatalom békeegyezmé­nyére vonaiikozó követelést, amely Ausztria számára egyúttal az évek óta húzódó államszerződés megköté­sét is jelenti. Az első aláírásokat a béketanács ülésén résztvevő szemé­lyek tették meg, (Österreichische Volksstimme, márc. 19.) * * * NYUGTALANÍTJA AZ ANGOL KOR­MÁNYT az angol „Munkáspárt“ egy­szerű tagjainak növekvő elégedetlensé­ge. Az angol ,,Munkáspári“ Végrehajtó Bizottsága különös erővel „A Szocializ­mus Győzelméért“ elnevezésű csoport ellen l\ép fel, amelyik tiltakozik Nyu- gat-Németország felfegyverzése ellen. * * * A halálraítélt görög hazafiak hozzátartozói a Párizsban ülésező négy k ii [iigyminiszt erhelyeit1|e®bez fordultak, hogy járjanak közbe a görögországi halálos ítéletek fetfiig- ; gesztuséért. : * jj; * j Szicília dolgozói harcban állnak ; Scelba olasz rendőr mii raszterrel, aki ■ meg akarja szüntetni a sziget alkoí. j mányban biztosított jogait1 a legfel­sőbb szicíliai bíróságot, amelyek aka-, dályt jelentenek a De Gasperi kor­mány fasizátó politikája ellen ,.Ki Szicíliából!”, „Scelba menjen haza’' — ilyen és hasonló jelszavakat írnak a házak falára, tiltakozó gyűlésekéi! tartanak a dolgozók, tiltakozásul a szicíliai dolgozók elnyomása, aiikorná- nyos jogaik megsértése ellen. (Uniíta, márc. 19.) * * * AZ OROSZORSZÁGI SZOVJET SZO­CIALISTA KÖZTÁRSASÁG déli részén lévő kolhozok március 20-ig több mint egymillió hektáron végezték efl a vetési munkálatokat. Az idén a Szov­jetunióban a traktorok az összes szán­tási és boronálási niu irkát at oknak már több mint 90 százalékát végzik el. * ^ # A Francia Kommunista Párt po- j litikai bizottsága csütörtöki ülésé­ről kiadott közleményében üdvözöl­te a jogos követeléseik teljesítésé­ért Sztrájkban álló dolgozókat. „A kommunista, szocialista és kato­likus dolgozók egységakciója arra kényszerítette a kormányt, hogy megvizsgálja a béremelés kérdését, amidül eddig hallani sem akart“ —- állapítja meg a politikai bizott­ság közleménye. * * * 405 küldőt? részvételével tartották meg Stockholmban az eltső svéd béke- kongresszust amelyen az ország minden vidékéről, minden foglalkozási 'ágból vettek részi delegátusok. Szá­mos képviselő vett részt a tanácsko­zásokon a svéd egyház részéről is. A kongresszuson új szervezetet hoz. fák létre a békemozgalom harcának fokozására, határozásán követelték az öt nagyhatalom békeegyezményé­nek megkötését és azt, hogy a svéd kormány hagyjon fel háborús poli­tikájával szüntesse be támadó jel­legű fegyverkezését és működjék együtt a világ békeszerető népeivel a béke megvédésében. (Ny Dag.) .4 BOLGÁR MINISZTERTANÁCS és a Bolgár Kommunista Párt Köziponti Jlizoltságának határozata alapján már­cius 20-tól kezdődően teljesen meg­szűntették az iparcikkek jegyire mié adagolását s áraikat 15—is százat ék- kal csökieknt el fék. Ugyainakor * bére­ket, fizetéseket és iskolai ösztönéíjmkoi felemelték. * * * Eisenhower meg akarja akadá­lyozni, hogy az amerikai »ajtó is­mertesse a sztrájkhíreket. A Tribu­ne Des Nations című lap szerint Eisenhower Trumanhoz intézet» memorandumában hangsúlyozza, hogy „feltétlenül szükséges az ame­rikai sajtó munkásmozgalmi tudó­sításának ellenőrzése“, illetőié?' a sztrájk hírek közlésének megakadá­lyozása. * * * KEKOKKEN MINISZTERELNÖK húsúét utánra halasztotta a finn kor­mány lemondását. Csütörtökön közöl lék, hogy 29-r'e hívják össze m parki- ment ülésszakát. Kekokken »lyoni kompromisszumos megoldásra számit, amely elhárítaná a kormányválságot. * * * Newyorkban gyűlést tartottak Dennis szabadon- bocsátása alkalmából NEW-YORK. (TASZSZ.r New-Yorkban gyűlést tartottak Eugene Dennisnek, az Amerikai Kommunista Párt főtitkárának szabadonbacsátúsa alkalmából. A gyűlésen felszátált Demnis is. — A békéért folytatott küzdelemnek ■— mondotta — döntő jeientmége van. A nép egységes harca még mindig el­háríthatja a hormudik viiághábarú ka­tasztrófáját. Meg’myíit Ilerliiraben az Európai ilunkásértekealeí Berlinben összeült a Nyugat- Németország újrafelfegyverzése el­len összehívott Európai Münkásér- tekezlet. Az üzemi dolgozók Európa 18 országából összegyűlt küldöttei három napon át tanácskoznak ar­ról, hogyan kovácsolják össze az európai munkásság akcióegységét Nyugat-NémetorSzág újrafelfegyver­zése ellen. A megválasztott küldöttek mögött a munkások és munkásnők milliói állnak. Az ülésein elhangzott beszé­deket egyidejűleg orosz, francia, an­gol és német nyelven közvetítik. A leül- és belföldi hírügynökségek, lapok, rádióállomások elküldték Berlinbe képviselőiket. Tizenegy óra' 40 perckor Kurt Hunnisch, a berlini izzólám.pagyár s ben dolgozója a remilitarizálás elleni ták Európai Munkásértekezlet kezde­ményező bizottságának tagja meg- ny kot triók jelentette ki az értekez­letet. nisch (K elet-Berlin), W. Kai) (Hollan­dia), Mártii Keráerem (Finnország), Ljuba Kisineusky (Románia), Rtagoe Kodjeicov (Bulgária), Leopoldo Gaspa- rino (Trieszt), Friedrich Möller (Dá­nia), Henrich Huber (Ausztria), Van Loo (Belgium), Jamina Kosemska- B unski és Vincent Majduk (Lengyelor­szág), Harri Gunson (Anglia), Bozsoki Ferenc (Magyarország), Mária Kadjer- cov és Jan Sapak (Cseh szlovák hi), Re­nee Six, Gustave Boudin, Pezer asz- szony, Lafond Louis-Saillartt, G. Mon- mouseau, Le Leap (Franciaország), Jósé Meix (Spanyolország) és mint a DÍVSZ képviselői: Marisa Musa (Olaszország), Adam Abelardo (Kuba). Az elnökség rövid tanácskozása után Európai Munkásé rtekeziet elnökévé Regéé Six, francia munkást választót- meg. Az üdvözlő beszédek elhangzása után Kunt Rarmisdh bejelentette, hogy az értekezJet egyhangúlag elfogadta Renée Six javaslatát az értekezlet egyet­Időjarás Várható időjárás szombat estig: Megélénkülő délnyugati, nyugati szél. j Jobbára borult idő, átmeneti felszaka. | dózisokkal Több helyen, főleg az or- | szág nyugati felén eső. Az éjszakai fagy nyugaton megszűnik. A nappali hőmérséklet emelkedik. Várható hő­mérsékleti értékek az ország területé­re: reggel nyugaton 1—4, keleten —2-től 2-i.g. délben országszerte 8—12 fok között. Hatalmas erő Beszéde után az értekezlet megun- j Jen napirendi pontjára: „Az európai iasztattta az elnökséget. A; elnökség i országok dolgozóinak és szakszervezc- névsoma: Johanna Weber, Kurt feine* akcióegységéről, Németország Skongge (Nyugai-Berlin), Kurt Han- I remilitarizáiása eilen.“ Az üzemi kuli úr csoportok versenye Aa Országos Kufűrverseny máso­dik szatejsizában az üzemi kultúrcso- portok mnutalják the tudásukat a dol­gozók élőt!), A verseny döntője Ka­posváron 5 körzetben, zajlik le,^ hét­főin március 26-án. délután 2—6 óráig. A körzeteik beosztása iái köveiíkoző: I. MÁV Internátus kultúrtermében a következő csoportok vesznek részt: Bake MNDSZ, Táncsics Gimnázium, Téglagyár, Kiosz, Vasutas, Közgazda- sági Gimnázium, Pedagógus Gimná­zium és a DISZ (Vörös csillag). 11. A Megyei Tanács kultúrtermé­ben: Széchenyit MNDSZ, Viaislöntő, QSZH Posta és a Megyei Tanáé« kultónosoportjai. Hl. Cukorgyár kultúrtermében: Cu­kat gyár, Kórház, DISZ, Terrméríyíar. gatai és a Rendőrség kuMúrdsoponlt­IV. Városi Tanács kuKúrtérmében: Kisipari Szövet fceiztdt. Tejüzem, Városi Tanács, Magasépítő, Füredi-úti MNDSZ, Pedagógus és. a Központ II. MNDSZ csoportok, , — HELYREIGAZÍTÁS. Lapunk leg. rapi, március 23-i számában közölt dá hun, „Selejícsökkertiési, anyagita,- katékossági felajánlásokat teöeik a ábi téglagyár dolgozói április 24.e iBsizteleiére” helyeid április 4-e, fel- szabadulásunk évfordulójának napja értendő A PRÚHIRÜtiTÉS KOMBINÁLT SZOBABÚTORT két- sízemélyes rökartíéval vennék. Aján. latokat a kiadóhivatalba kérek. 523/950 MÁRCIUS 22—28-ig kerül bemu­tatásra, a Városi Moziban a „Hatal­mas Erő“ című szovjet film. Ez a film Romasov színdarabjá­ból készül. A film középpontjában Lavrov professzor áll, aki új élő­lényt hoz létre az emberiség Szá­mára. De Lavrov professzor jelkép is. Képviseli a haladó szovjet tu- ) dóst, az újat .alkotó szovjet em­bert, aki elszántan küzd minden i^i és elavult ellen, ami a fejlő­dést hátráltatja. Amíg a kapitalista tudósok az emberi étet kioltására Szolgáló új fegyvereken, atom és hidrogénboim- bákon, új mérgesgázakon, tömeg- halált okozó bacillusháborún törik : a fejüket, addig a szovjet tudo- 5 rnátny az új és tökéletesebb élet megteremtésén dolgozik. V. Igazságügy kultúrterme: Fü­redi-úti Magasépítő, Utíenní.ia.iiííó, Kefegyár, Vilíaimosművek, Igazság­ügy. Textilkereskedelmi, Kiskereske­dők kultűrcsoportjaii vesznek , részt. A kulltúrdían.tőre a belépődíj 50 fil­lér. Jegyek olt kaphatták. Felhívjuk dolgozóink figyelmét, mi. nél többen vegyenek részt e verse­nyen és a birálóbizo'Asággal együtt minél többen szóljanak hozzá a cso­portok szerepléséhez, a legjobb cso­portok eSbífálásiához. ASZTALI TENISZ Téglagyári Egyesülés csapata nagy küzdelemben 13:10 arányban győzte le a tartalékosán felálló Kiskereskedelmi Vállalat együttesét. Győzött: Vermes és Kecskés 4—4. Rátkai 3, Zakomer 2, valamint Bátki 5, Murát, űszi 2—2, Dob száj 1 nyert sziettel. A 3i/l95 M T. -z. itíudeíete ért-lmében lakások és ingatlanok közvetítésére kizárólag Vállalatunk jogosult Lakásokat közérdekű célokra kész- pénzkártalanitas ellenében átveszünk ' Nagy lakását saját költségűnkre leválasztjuk Somogymegyei Ingatlanközvetítő Vállalat Kaposvár S.l. K. Május 1-utca (Fő) 27. SOMOGYI NÉPLAP Feielős szerkesztő: BOGNÁR ILONA Felelős kiadó: ÁCS LAJOS Szerkesztős ég : Kaposvár. Latiinka Sándor-u. 6., I. em. Telefon: 901. Üj-Somog(y nyomda, Kaposvár, Larin ka Sándor.u. 6. &z. Kiadóhivaal: Kaposvár, Fő-u. 21. Tőle ion: 999. Előfizetési díj: havi 11.— Fii t aywmdáéTt felel: MOJZER ISTVÁN. Telefoni: 8-28 AíiOtíi FILMSZÍNHÁZ etetőn • Z-OO. Március 22—28-ig Hatalmas éri Magyarul beszeió szovjet film Vasarnap, 25-én d. e fél 11 órakor VíóTlNÉl forntosátlag helyár»'kkal Egy életen át Előadások kezdete; höznapokon 5 és 7 órakor, vasár- és ünnepnap 4, 6 és 8 óiakor Pénzlárnyitás előadás előtt 1 órával, vasárnap 11—12 ig APOLLÓ FILMSZÍNHÁZ Telefon; 5-80 Március 23—27 ig Express szerelem Vidám, zenés szovjet film Előadások kezdete köznap fél 5, fél 7, vasár és ünnepnap fél 4, fél 6, fél 8 Szappant kaphat Zsiradékét gyűjtse össze azért szappant adunk cserébe Somogymegyei Melléktermék és Huiladékgyiijtő Vállalat KAPOSvAk, GIL'CK-UTCA 27. MEGISMERJÜK A FILM J FILE- NET pl SOJiÁN Lavrov professzor ellentétét is, Miljágin személyében, aki a Kutató Intézet vezetője és. kozmopolita nézeteket vall. Azt ál­lítja, hogy a szovjet tudomány csak a nyugati tudósok által kitaposott úton haladhat tovább és nem tudja feltételezni, hogy a szovjet tudo­mány úttörő is lehet. Éppen ezért- mindenben akadályozza Lavrov professzort. Szemére dobja, hogy 2“ éve kísérletezik és nincs még sem­mi eredmény. Sokalja a költségeket és végül is be akarja szüntettetnr a kísérleteket. íz egyre Élesedő harcot a Bolsevik Párt. Központi Bizottsá­gának küldötte, OsztriumoT elviárs. dönti el, amikor nyilvános ülésen közli a bizottság döntését, amely így hangzik: „Lenin és Sztálin elv- társ megmutatta nekünk az egye­düli helyes ütni. A biológia számú­ra ez az út a Micsurin útja . . . Lavrov professzor a micsurini had­sereg katonája és ezzel az új győ­zelmével megerősítette a mi hatal­munkat is a természet erői felett. A micsurini hadsereg csak győzte­sen kerülhet ki a harcból és győz­tesen kerülhet ki Lavrov profeSz- szor is.“ Miljágin látva kudarcát, „bűn­bánó“ önkritikát gyakorol, de Osztroumov átlát rajta, hogy csak, igazgatói székét félti, ezért ezt mondja a dolgozóknak: „Megtűr­hetünk-e, magunk között olyan tm- j bért, aki térdet hajt a kapitalista külföld előtt, akiben szikrája sincs, j a nemzeti büszkeségnek, a hazasze­retetnek? Nem! Az emberiség leg­merészebb ' álmai nálunk most va­lóra válnak . . . Büszkék vagyunk, hogy ez a hatalmas erő, a bolsevi­kok Pártja, Lenin és Sztálin Pari­ja bennünket a kommunizmus út­jára vezet.“ .4 FILMET LENIN-RENDJELLEL tüntették ki. Ebben nagy szerepe volt Emlernek, a rendezőnek, Bo- goljubov szovjet színésznek, akinek nevét szintén ismerjük a „Nágy Hazafi“ című film SahovjáJjól. Eb­ben a filmben Osztroumovot ala­kítja. Ennek a filmnek legfőbb érdeme az, hogy megismerik belőle dolgo­zóink a maga erkölcsi nagyságában a kommunizmust étpíto szovjet em­bert.

Next

/
Oldalképek
Tartalom