Somogyi Néplap, 1951. március (8. évfolyam, 50-75. szám)

1951-03-20 / 66. szám

KEDD, 1951. MÁRCIUS 20. SOMOGYI NÉPLAP 5 Megalakult a Megyei Szövetkezetek Szövetsége Vasárnap tartották saieg- a megye földműves- szövetkezeteinek küldöttértekezletéi---------------------------------g---------------------------------------------------------­A BÉKEHARC HÍREI Az Országos Béketanács határozata felhívta a békebizottságok figyelméig •hogy az öt nagyhaitaiorrti Ibékeegyezmé- nyéí követelő aláírásgyűjtést előkés®, tö idő tartama alaJijt minden erővel fokozzák felvilágosító munkájukat .,Ne legyen egyetlen olyan ember az országban — hangzik a felhívás — ki ne ismerné az imperialisták vére? terveit.’* W/iaPárnnp, március 18-án tartolták meg megyénkben a földmű­be sszövet kezetek az első megyei küldöttgyűlésüket, amelyen megjelent a szövetkezetek 170 küldöttén kívül — akik megyénk 69 ezer f öldmüvesszövetkezeii tagját képviselték — Dögéi Imre elvtárs, g Szövetkezetek Országos Szövetségének elnöke is. Az egésznapos küldöttgyűlést a Városi Tanács nagytermében tartották meg, amelyet erre az alkalomra szépen kidíszítettek. .1: el­helyezett jelszavak kihangsúlyozták, hogy a szövetkezeti mozgalom­nak ez az új nagy lépése a szövetkezetek és egyben a béketúbor erősödését fogja elősegíteni. A megyei titkár beszámolója A megnyitó Titán Varga László <1% ;*-s, a Megyei Szövetkezete*. Szövetségének titkára tartotta meg beszámolóját. Beszámolójában ki­értékelte a szövetkezetek által ed­dig élvégzett munkát és az eddig előforduló hiányosságokat. Varga elvtárs a beszámolójában először a nemzetiközi helyzettel foglalkozott. Rámuatott, hogy a háborút csakis az amerikai impe­rialisták akarják, mert így akarják elkerülni azt, hogy a hadianyag- gyáraiknak ne kelljen leállni és hogy feneketlen zsebeiket ismét megtömjék az embereik millióinak a vérével megöntözött dollárokkal. — Hogy ezt elkerüljük — foly­tatta — ipari és mezőgazdasági dolgozóink egyre jobban fokozzak munkateljesítményüket, egyre job­bat és többet termelnek, hogy ez­által is erősítsék a Szovjetunió ve­zette hatalmas béketábort. Ezután a Párt Kongresszusával foglalkozóit. Kimondotta, hogy jelentős felajánlásokat tettek a föld- inűvesszöveitkezetek is, különöskép­pen a takarékosság és a hitHadék- jegvüjtés terén. A megye Szövetkc- ic tőinek felajánlásai közül kiemel­kedik a bal'aionf'öldvári szövetke­zeté, amely a Pártkongresszus fisz­el ekére az előirányzott 5 mázsa uiUadék helyett 200 mázsa begyüj- ését vállalta, amelyet a Kongresz- 'zns napjáig teljesített is, Igv te- íát a hulfadékbégyüjtési tervüknek ppen a negyvenszeresét teljesítet­ek. í — A II. Országos Küldöttgyűlés tatá roz-ata alapján 1951 év I. fél­vében megyénkben a földműves- znvetkezetek taglétszámát 21.215 övei kell bővíteni. Elsősorban úgy, ogy a középparasztoikat, nőket és latotokat kell bevonni a szövet- rateiüakíbe, akik eddig imiegileiheitlößen is arányszámban vannak képviselve szövetkezet ek ben. Ke rend ellep en éldául a 141 tag közül mindössze -( női tagja van a szövetkezetnek, a re son a tagság 28 százaléka csak nő és még rosszabb a helyzet inyaújlakon, ahol a szövetkezet igjai közül csak 24 százalék a nő. Ugyanez a helyzet az ifjúsággal ipesolatban is, A rinyaújlaki szö- dkezefben a tagoknak a 11 szá­déira! képezik a fiatalok, István­ban pedig mindössze 55 fiatal van 373 tag közül, A földmüvesszövetkezetek veze- ségeinek és tagjainak a feladata: ívós felvilágosító munkával elér k azt, hogy a szövetkezetekbe minél több paraszt asszonyt és parasztfia­talt szervezzenek be és ezáltal jelentősen megerősítsék me­gyénkben a szövetkezeti moz­galmat. — Nagy munka vár szövelkez.ete­: vezetőségeire és tagjaira — foly­ta tovább Varga elvtárs — « zjeggek befizetésénél is\ mert n a téren jelentős Lemaradás tatkozik. Az előirányzóit 745 r forinttal szemben fdbruár 28- szövetkezeteink mindössze 90 r forintot fizettek be, amely az irányzatnak alig* több, mint 10 zalékát teszi ki. Általánosságban üzletrészek befizetése ott indult 7, ahol a vezetők és a szövetke­alkalmazotlm befizették az üz- észt és így mentek a szövet ke- tagsághoz és szólították fel t az üzletrészek befizetésére. 3 munkát végzett ezen a t'éren ami Szövetkezet, ahol a Szüvet- •t vezetősége és a dolgozói vál­ik, hogy a Pártkongresszus tisz- ére az üzletrészeket befizettie- A vállalásukat teljesítették. Jól óztak még a fenenctelepi Szu­ezeiben is. ahol 125 tag közül aggot fizettették be az üzletre- et. Ezeket a szövetkezeteket kell1 megyénkben követnie minden szö­vetkezetnek, mert csak így érik el azt, hogy szövetkezetük egészséges fejlődésével a biéketábor erejét nö­velik. Beszélt ezután még Varga elvtárs a szövetkezetek munkájáról a ter- ménybegyüjtés terén. M'egállapítot- a, hogy a szövetkezete]- eddig alig vették ki részüket a terménybegyüj- tési munkálatokból, mart csupán gazdasági, adminisztratív munká­nak tekintették. Hogy a szövetkeze­tek rosszul dolgoznak a terménybe- gyiijtés érdekében, főleg annak tud­ható be, bogjr nem eléggé szoros a kapcsolatuk a pártszervezetekkel és a tanácsokkal. Ezért tellát meg kell javítani a szövet ke­zeteknek a Párttal és a taná­csokkal való együttműködésü­ket és a Párt segítségével foko­zottabb iramban kell dolgozni a begyűjtés sikeres befejezése érdekében. Ezután a küldöttek és a Küldött- gyűlésen résztvevők hozzászólása következeit Elmondták a küldöt­tek, hogy szövetkezetük milyen munkát végzett eddig és a küldött­gyűlés után hogyan kívánnak neki­fogni a munkának, hogy elvégezzék a szövetkezetekre háruló feladato­kat. Hozzászólt a beszédhez Mikecz elvtárs is, a Megyei Pártbizottság tagja, aki felhívta a figyelmét a küldötteknek arra, hogy fokozot­tabb harcot kell folytatniok a szö­vetkezet soraiban meghúzódó el­lenséggel szemben, hogy végre tud­ják ha jtani a szövetkezetek re há­ruló feladtokat, amelyet a béke megszilárdítása és a béketábor meg­erősödése érdekében kell végrehaj- taniok. Megválasztották a MÉSZÖV új igazgatóságát és felügyelőbizottságát \z ebédszünet után került sor a MÉSZÖV új igazgatóságának és fel­ügyel »bizottságának a megválasztá­sára, amelyekbe a következőket vá­lasztották: IGAZGATÓSÁG: Kelemen László — Somogyvámos, Marton István né — Balatonszemes. Horváth György. né — Nagyatád. Pápai Pál —- Csur­gó, Mohai András — Szólád, Rácz Katalin — Döröcske, Kovács Gá­bor — Barcs, Serp János né — Lengyeltóti, Fodor Ilona — Bolhó, Junasics Imre — Ferenctelep, Pozs- gai László —; Kadarkút, Vajda Jó­zsef — Somogyszil, Horváth József — Kutas, Séféi Vendelnő — Nasy- berény, Gelencsér Ferenc — So- mogysárd, Füstös József — Bala- tonlelle. Varga László — Kaposvár, Civőri Vendel — Kaposvár, Illés László —- Kaposvár. FEL üGY ELŐ BI Z OTTS Á G: Kis. deáík József — Ádánd, Borsos Jó­zseifné — - Mesztegnyő, Sók József- n.é — Tab, Nagy Gyula — Barcs, Tüske RózSa — Csurgó, Völgvesi Imréné . — Iharosberény, Kajer Ádámné -— Szidok, Berki József- Homokszentgyörgy. Mezőfi János — Kötésé, Horváth Ferenc — Som, Szulémán Mamit — Somogyfajsz, Veszprémi Istvánná — Böhönye, Puhász Júlia — Ságvár, Gvenis Ferenéné — Buzsák, Matyiké Jó­zsef — Zamárdi. VÉGRFTIÁJTÓBIZOTTSÁG: Var­ga László megyei t'itkálr. Illés László megyei tanács kereskedelmi osztály vezetője, Pápai Pál igazga­tósági elnök, Kisdeák József fel­ügyelőbizottsági elnök, Rátz Kata­lin igazgatósági tag. Az igazgatóság és a felügyelőbi­zottság megválasztása után Dögéi Imre elvtárs hozzászólása követke­zett. 99 Dögéi Imre: „Az ötéves tervért érdemes dolgozni, harcolni .. Mit akarnak az imperialisták és csatlósaik? Tévednénk, ha, arra gondoinánlk, hogy j féltik a wíláginézeti felfogásukat, tiár- sadalomszemléletüket, vagy vallási n eggyőződésüikei, a Szovjetunió, vagy a népi demokráciák országait iráiryyúlló párífok és rendszerek filozófiai, vagy szellemi hálásától s azért inkább a( há borút választják, mint eszméik feladá­séi. Jól ‘.tudják ők is, hogy szépen meg. férhetnek egymás mellett a különböző felfogások vagy eszmék, hiszen eddig sem váltották az emberek ugyanazt a felfogást, mégsem akarták ikiírtarii egy­mást! Nem olyan érzékenyek ezek az em­berek eszmei síkon, mint ahogy mutalt- kóznék! Van sokkal érzékenyebb pont­juk: félnek a teljes igazságosság ér­vényesülésétől. félnek az évszáza­dokon keresztül rabságban tartott és kizsákrr.’ányolt munkásosztály öntudatra ébredésétől. Félnek attól, hogy nem szaporíthatják mások verejtéke segítségévét felgyűlt ha­talmas vagyonúikat s nem utolsó, sorban: nem hajlandók lemondani a háború előkészítésével és leveze­tésével járó csillagászati mérete­ket öltő jövedelmekről. Minden háborús uszító végered­ményben a pénz megszállottja! Nem vitatkozni akarnak tehát a háborús usizitók, hanem a maguk jófl bevált módszerével pénzűi keresni. JelY.emző amit egy amerikai lap írt: ,,Ha való­ban biztosítják a békét, minden, tönkre­megy.” A Washingtoniban megjelenő Times Herald a következőké" írta: ..Elküldjük repülőgépeinket, amelyek negyvenezer iáb magasságban fognak repülni, meg­rakva atom-, gyújtó- és baktérium- bombákkal, hogy megöljék a csecse, mőket a bölcsőben, az öregeket ima közén és a dolgozókat munka köz­ben,’« — Tehát; nemcsak a szökoltti mó­don, egyszerűen háborúit akarnak ezek azi őrültek, — pedig az, ,.egyszerű háborúk Okozóit is az. ifjúság kiicriíbftt vére. az anyák és hitvesek, árvák: és nyomorékok könnye és átika követte — _ hanem a tömegpuszitítáís* legször- nyűbb módozalitót szánják az emberi­ségnek és kultúrának, műemlékinek és pásziiorkunyhónak egyaránt. A La France című lap ezeket írja: „Amit most Koreában csinálnak ki kell terjeszteni Magyarországra, Bul­gáriára, Kelet.Németországra és, a Balti 'államokra is.*’ Az Egyesült Ál­lamok pariamenltjében mondottal el Jolin Wals, Indiana állam képviselője ezeket a szavakat: „Közeledik az idő amikor a haragra gerjedt Amerika atombombákkal árasztja el Oroszorszá­got..., Nem egy bombát fognak ledobni e?ész. aradat lesz. Nekünk legalább kétszázötven bombánk van és száz­féle módszerünk, hogy ledobjuk azokat Oroszországra.” Mac Arthur 1950. október 14-i hadi- jelen lését a Monde című francia uj- nág közötte. így hangzik egy részűét az elképesztő hadijelentésből: „A Mis­souri nevű hatalmas amerikai sorhajó amely percenként 15.000 lövést adóit le, tegnap egy óra 'leforgása alatt több, mint 800 ezer font súlyú halált és rombolást okozó lövedéket zúdí tetíi Ounigin város célpontjaira. Ez a vá­ros 56 kilométerre fekszik Mandzsú­ria határé ló] és 160 kilométerre VJa- divosztok'tól, a nagy orosz kikötőtcl',1’ Ibt meg is jegyezhetjük mindjárt hogy minden „csodafegyver“ és ha- láll.iontó gonoszság ellenére Kínában is a nép ereje diadalmaskodott,, minlí ahogy az orvul megtámadotl1, kis Ko­reába® is népi erők fognak győzedel­meskedni. Miit akarnak ee, imperialista háborús uszítok? Pusztítani és rombolni kízá. íólag azért, hogy az ellőtt lövedék, bomba helyett újat gyárthasisianaík, hogy haláigyáraik jövedelmét! fokoz­hassák. Mindem józane&zű embernek rá keli döbbenni végre, hogy mit! te akar­nak a háborús uszítők, mert aki meg­ismerd a valóságot, undorral és meg­vetéssel lordul el tőlük. Meg kell akadályozni, hogy új Hitlerek, új Auschwitzek lángját gyújtsák meg, új De Kochok ké­szítsenek emberbőrből látnpaemyő- ke.t, s új Göbbelsek szédítaék új háború borzalmaiba az emberisé­get! A vérszomjasság nem az égfbcxl hul­lott, nem magától jelentkezett, gono. szók és őrültek, a mindén aljasságra képes nagytőke /.tenyésztette ki azt a német népből. Az emberiség életét -és boldogságát megmérgező háborús uszítok mesterke­dései nem hatnának a népekre, hai nem segítenének nekiik csaitflósajk, a becsü­letes emberek, közt meghúzódó, gőgtől cs pénzvágytól űzött gonosztevők. A háborús uszítók terveit segítené dia­dalra a mi hazánkban is a rejtegető szabotáló kulák, a befolyását és! jöve­delmeit! féltő népellenes pap, az árurej. teigető kereskedő, a nép hafJaimáira fél­tékeny Horthy-tiszti, a munkásosztály soraiba befurakodott jobboldali szocááL demokrata, a jelentkező kisebb odhéz- segeket is százszorosra felnagyító rém- hírterjeszitök, — ha le nem sújtana rájuk idejében a békeharcosok éber­sége és a béketörvény ereje. S ez meig fogja semmisí tend az ellenségért], „A háború veszélye egyre fenyegetőbb egyre nagyobb — mondja azt Országos Bókötianács határozata —, de a háború elkerülhető. Úgy, ahogy a villáig dol­gozóinak nagy vezére, Sztálin mon­dotta: A béke fennmarad és tartós lesz, ha a népek kezükbe veszik a béke megőrzésének ügyét és végig ki- • tartanak mellette.” A tótúj falusi békebizotlság csatlakozott alnyírbátori járás békebizottságának versenykihívásához Tótujfalu békevédelmi bizottsá­I ga március 15-én a békegyűlésen elfogadta Szabolcs-Szatmár megye nyírbátori járása békebizottságá- f nak versenykihívását. A tavaszi I munkákat. mint a verseny egyik pontját a község dolgozói már ■eddig is szép eredménnyel teljesí­tették. A beszolgáltatásban is elég szép eredményt értek el, mind a kettőt tovább fokozzák. Ezzel mutatják meg Tópujfalu dolgozói, hogy a béke és a hala­dás hívei, harcosai a Szovjetunió vezette béketábomak déli határ­szélünkön, ahol Tito bandája há­borúra áll lesben. Mi, Tótujfalu község dolgozói eddig is kivettük részünket az építő munkából. ígérjük, hogy ez­után még fokozottabban szolgál, juk a- béke ügyét, követjük Pár­tunk útmutatását. VIROVAC JANOS bélcevédemi bizottság titkára. — Nágocs községben Tar Áron dol­gozó paraszt 6 mázsa kenyérgabonái ajánlott fel, Pályer Antal. 227 kiló ke­nyérgabonáit, Dömötör János 235 kiló kenyérgabonát, Illés Ferencné 206 kiló és Dobai Ferencné 200 kiló terményt ajánlottak fel és sziáliítdtitalk be a tier, ménybegyüj'iő raktárba. ség,, dohány és gyümölcstermelés, és egyben előírja, hogy a szövetke­zeteknek fokozottabban kell támo­gatni a fiatal termelőszövetkezeti csoportokat és nagyobb előnyökben is kell részesíteni a csoportok tag­jait, mint eddig. Feladatul tűzi ki a hatálrozaiti ja­vaslat a Szövetkezeteknek, hogy a boltokban fokozni kell a kuliűr- cikkek árusítását (könyv, rádió stb.). Ezenkívül a határozati javaslat megszabja a szövetkezeteknek min­den munkájuk, a terményibegyüj- tés, vezetőségválasztás, a felvilágo­sító munkálatok terén elérendő fel­adatokat. Megyénk földművesszövefkezete- inek az I. Megyei Küldöttgyűlés megszabta a feladatait. Ezután a szövetkezeteknek azon kell töre­kedni, hogy meg tudják valósítani a Küldöttgyűlés határozatait, hogy ezáltal erősítsék szövetkezeti moz­galmunkat. A békéért vívott harc sikeréhez ők így tudnak legjobbal» hozzájárulni. j Látjuk az előttünk álló ötéves i tervünk ragyogó távlatait, amiért íérdemes áldozatokat hozni. Ötéves tervünk sikeres megva­lósítására nemcsak fejlett szo­cialista iparral, hanem egyben modern technikával felszerelt mezőgazdasággal kell dolgoz­nunk. [Ötéves tervünk sikeres megvalósí­tására egész népgazdaságunkban 1 megszűnik az embernek ember ál­tal való kizsákmányolása, éppen ' ezért az ötéves tervért érdemes dolgozni, harcolni. í Ezt a feladatot nem lesz könnyű megoldani, de megoldjuk azért, mert a terv megvalósításával egyet­ért egész dolgozó népünk, meglold- ' juk, mert van egy olyan pártunk, mint a Magyar Dolgozók Pártja !és a magyar népnek ejgy olyan bölcs vezére, mint a mi szeretett Rákosi Mátyásunk —- fejezte be beszédét Dögéi Imre elvtárs. A küldöttgyűlés határozata Ezután a Megyei Küldöttgyűlés határozati javaslatot fogadott el, amely a következő féltadatokat tűzi ki szövetkezeteink elé: Megyénk szövetkezetleinek az el­ső félévben 21.215 fővel kell emel­nie a taglétszámát és el kell érni azt, hogy a tagoknak legalább 60 százaléka befizesse a felemelt iiz>- letrészeket, melynek megyei össze­ge 1 millió forintnak kell, hogy le­gyen. Foikazottabban be kell vonni a dolgozókat a szállítási és terme­lési szerződések megkötésébe. Az önkéntesség elvéhez szigorú­an ragaszkodva el kell érni, hogy ebben az évben 2900 holdon foly- lyon megyénkben a szervezett zöld­Dögei elvtárs, miután üdvözölte a Megyei Küldöttgyűlést arról be­szélt, hogy a szövetkezetek meg­erősödésének egyik elengedhetetlen feltétele a vezetőségek megszilárdí­tása. Mert csak jó vezetőséggel, jó irányítással tudják a szövetkezetek megvalósítani a feladataikat. Be­szélt a szövetkezetek eddigi fejlő­désiéről és kiemelte az üzletrészek befizetésének a fontosságát. A szö­vet kezeteknek feladatul az üzletré­szek befizetését, az osztályidege- nck eltávolítását, Szőlő, dohány, kertészeti csoportok megalakítását jelölte meg, majd így fejezte be a szavait: — Az előttiünk álló feladatok na­gyok és a nemzetközi helyzet meg­követeli, hogy fokozottabb munkái­val, szigorúbb takarékossággal', egyre Szélesebb tömegek bevonásá­val biztosítsuk ötéves tervünk sike- 1 rés megvalósítását. A dolgozó pa­rasztságnak be kell bizonyítania, hogy méltó szövetségese a munkás- osztálynak. A dolgozó parasztságnak azon­ban nemesük jogai, hanem köteles­ségei is vannak, amelyeket ha nem tartanak be, nem méltók a mun­kásosztály szövetségére. A dolgozó parasztság mindezt meg fogja ér­teni és tettekkel bizonyítja, hogy megbízható szövetségese a békének. Bebizonyítja ezt azzal, hogy a ter­melés fokozásával hozzájárul öt­éves tervünk sikeres megvalósítá­sához, a háborús gyújtogatok, az ellenség leleplezéséhez, a béke megvédéséhez. A tojásfelváasóirtás terén Somogy megye az első helyen áll, a terme­lésben, a mezőgazdasági munkák elvégzésében a második helyen. Innen hazaérve ezeket az eredmé­nyeket még fokoznunk kell — m rknrl/\Ma

Next

/
Oldalképek
Tartalom