Somogyi Néplap, 1951. március (8. évfolyam, 50-75. szám)

1951-03-11 / 59. szám

SOMOGYI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NEP1AP MAI SZAMBÁN: A Szovjetunió állami költségvetéséről benyújtóit javaslat világvisszhangja — Kongresszusi Nagy. gyűléseket tart március 15-én a Megyei Pártbi­zottság — Képek Somogy megye munkásmozgal­mából — A Megyei Tanács jelentése az 5 éves terv első évének megyei beruházásairól — Meg. ötszörözte a Szülők Iskolájának látogatottságát a ladi általános iskola M DP SO MO GYM EGY El PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA VIII. ÉVFOLYAM, 59. SZÁM ARA: 50 FILLÉR VASARNAP, 1951. MÁRCIUS 11. Korai vetéssel a termelőcsoportok magas terméshozamáért A tavaszi időjárás lehetővé és Szükségessé teszi, hogy megyénk termelőcsoportjai is l elkészül jenek a tavaszi mezőgazdasági munkák időbeni és jó minőségben való el­végzésére. A minisztertanács két­éves növénytermelés fejlesztéséről szóló határozata megmutatja azo­kat a teendőket, termelési eljárá­sokat, amelyekkel a csoportok to­vább emelhetik a termésátlagaikat és megvalósíthatják azokat a cél­kitűzéseket, amelyeket a miniszter- tanácsi határozati a termelőcsopor­toknak is kötelezően előír, többek között, hogy 25 százalékkal nagyobb termést takarítsanak be az 1951. év­ben, az 1949. évhez viszonyítva. A termelőcsoportok megyénkben mindenütt megkezdték már a ta­vaszi mezőgazdasági munkálataik elvégzését és a Pártkongresszus tisz­teletére nem egy termelőcsoport tett jelentős munkafelajánlást, amelyekben vállalták, hogy a so­ron Le vő munkálataikat kitűzött idő előtt é» jobb ihinöségbei. elvégzik. A somogygeszti termelőcsoport vállalta, hogy a Pártkongresszus napjára elvégzi a vetőmagok tisz­títását. Vállalását teljesítette és már a közeli napokban — ha az időjárás megengedi — befejezi a vetési munkálatokat is. A somogy” gesztiek azért állnak ilyen jól a tavaszi munkálataik elvégzésével, mert as üzemi pártszervezet be­tölti a feladatát és vezeti a cso­portban nemcsak a politikai irá­nyító munkát, hanem a gazdasági munkálatokat is szem előtt :ártja. A múlt év termelési tapasztala' taiból minden termelőcsoport meg­győződött, hogy a nagyobb terme­lési eredmény eléréséhez fontos a jcíl kitisztított és csávázott vető­mag is. A tormelőcsoporioic a sze;- ződéses termelés útján a legjobb nemesített vetőmagvakat kapják. A nemesített vetőmag hozzásegíti a termelőcsoport okát a magas ter­méshozam eléréséhez, amely az egyénileg gazdálkodó dolgozó pa­rasztok közül újabb százakat és ezreket győz meg a nagyüzemi gaz­dálkodás előnyéről. Ugyanakkor di • csőséget szerez a termelőcsoport tagjainak is. Kormányzatunk az elmúlt esztendőben is több termelő- csoport elnökét, brigád és munka­csapat vezetőjét és tagot tűntetett ki, mert kiemelkedő termésered­ményt értek el. Ezek a dolgozó pa­rasztok azért értek el kimagasló terméseredményeket, mert alkal­mazták és ‘Szorgalmasan betartot­ták azokat a növénytermelési elő­írásokat, amelyeket a legfejlettebb, a szovjet szocialista mezőgazdaság­tól vettünk át, hogy ezáltal újabb lépéseket, tehessünk a na jobb ter­méseredmények és a nagyobb jö­vedelem elérésire.. Bebizonyosodott, hogy nem az időjárástól, hanem a jobb munká­tól függ a nagyobb termés elérése. Leglényesebben a déli határszélen, a T'ito'banda szomszédságában mu­tatkozik ez meg. Amíg a magyar oldalon meglehetősen jó termést , arattak a dolgozók, addig az alig í pár kilométernyire lévő Tito-fasiz" mos igá ja alatt szenvedő dolgo" j sóknak alig volt termésűk. Pedig az időjárás egyforma volt. Az volt a különbség — mondta Rákosi elv­társ is a november 7'i beszédében —, hogy míg mi magyar dolgozók, a baráti Szovjetunió tapasztalatai alapján végezzük el a vetési és nö_ vónyápolási munkálatainkat, addig a jugoszláv dolgozók még a nagy­apáiktól rájukmaradt termelési el­járásokat használták, s ezenfelül sem törekedtek nagyobb termés- eredmények elérésére, mert már akkor is tudták, hogy a terményei­ket' majdnem teljesen egészen el szedik tőlük és még a vefömagvai- kat sem hagyják ni :g. Ez, amint az átküldött levelek is bizonyítják, igaz lett. Ennek az lett az ered menye, hogy a jug jszlá« dolgozók jelenleg éheznek <.s a legnagyobb nyomorúságban élnek. A iugo-z'áv parasztság azonban tovább harcol. A kiszabott őszi vetésterveiket is csak 17 szaz.-uékosan teljesítették. Ezzel újabb csapást mérnek a nya kukon élősködő imperialista béren­cekre. Ebből a példából világosan lát­hatjuk, hogy nem az időjárás, ha­nem a jó munka, a nagyobb ter­mésátlag elérésének egyik előfelté­tele. Nekünk peaig^ jol kell dolgoz­nunk, nagy termést kell elérnünk, hogy tovább crősi'.heSsűK hazunkat. Ezért a vetőmagvak gondos kitisz­títása mellett, a nagyobb termés­eredmények elérése érdekében nagy gondot kell fordítani a szakszerű talajelőkészítésre is. Amint a talaj nedvességi állapota megengedi, az ! ősszel felszántott talajt gondosan el kell munkálni, hogy a nedves­séget megőrizzük. A korai növények vetését a helyi talaj és időjárási viszonyoknak megfelelően már el is kezdték ter­melőcsoportjaink. Megyénkben mar nem egy termelőcsoport van, amely már befejezte a tavaszi búza és borsó vetését és közel áll a tavaszi árpa és a zabvetésnek a befejezé­séhez is. Jó eredményekkel dicsekedhet­nek a somogydöröcskei termelöcso- port tagjai a tavaszi vetések során. Ök már elvetettek 30 hold tavaszi borsót, négy hold mákot, árpa és zab vetésüknek mintegy GO százalé­kát és már nekiálltak a rostnövé­nyek vetésének is. Jól állnak a ta­vaszi vetésekkel a bonnyiaiak is, akik már 80 százalékosan vetették el a tavaszi növényeiket. A múlt év terméseredményei meg­mutatták, hogy azok a termelőcso- portok, amelyek korán vetettek, nagyobb terméseredményt értek el. A késői vetésekről szóló ósdi, hely­telen felfogások megdőltek és ma már csak a nép ellenségei, a kulá- kok adnak olyan „szaktanácsokat", hogy „ráérünk még a vetéssel" és hogy „csak József napkor menjünk a mezőre1'. A tavaszi árpát, zabot, lóherét és egyéb korán elvetésre kerülő nö­vényeket a minisztertanács kétéves növénytermesztési tervében meg­adott vetési határidőknél korábban is el lehet vetni, ha a talaj ned- vességi állapota és az időjárás- azt megengedi. Ugyanis e2ek a vetési határidők azt jelentik, hogy erre az időre már be kell fejezni a vetése­ket és nem azt, hogy akkor kell kezdeni. Számtalan termelőcsoport vállal­ta, hogy a vetési határidő előtt be fogja fejezni a tavaszi vetési mun­kálatait. így a nágocsi termelőcso­port tagjai is vállalták, hogy határ­iidő előtt befejezik a tavaszi veté­seiket. Ugyanakkor felszólítottak megyénk termelőcsoportjait, hogy csatlakozzanak versenykihívásaik­hoz és hozzájuk hasonlóan, idő előtt fejezzék be a tavaszi vetéseiket. A termelőcsoportok üzemi pártszerve­zeteire vár az a feladat, hogy a csoport tagjait felvilágosítsák és a versenykihívás elfogadására ösztö­nözzék. x A jó talaj és vetési munkák megszervezése és elvégzése érde­kében a tavaszi mezőgazdasági feladatokat nemcsak csoportérte­kezleteken kell ismertetni, hanem meg kell vitatni, a pártszervezet taggyűlésén is és ott kell mégha­Versenyben a begyűjtési terv teljesítéséért Pártszervezeteinknek fokozniok kell a népnevelwmunkát a begyűjtés ütemének meggyorsításáért A tenmiénybegyűjtés folyik aeoJdbUn a rkiözsiégie.'!yUein, aboil a tanácsok öleim ültek fje a hubémiiklra 6s miindlemíben kérik ia Párt tanácsát, segítségéit. A népncivriiők jó munkája egyre több gabona begyűjtéséi eredményied, Kü­lönösen ol'.lt haliad jóit a ilarmlényibelg)ytüij- fés, ahol!’ .a Itlanáe-Sitíagok éis a népineive- ■Iiőik állatjuk járnak az éten a beladlá'sisal és intői «így mteminiek a dől'gozó parasz- tokihoz és szólítják fel ökleit ifetasCIeges terményük beladiására. Kötésén versenyt kezdtek — 25 q az első napi eredmény A Híelrmiéinybegiyiüíjítás is, miiinlt minden imiaika estik úgy mehet jót, úgy tehet dlánnii megfieMű eredimiéinyieket, ma mlegyhn a vtersenymozgail'oim, a dla'igo- zők egymiáslslalt versengieindk, hogy nv.1- lyükütk ad be 'többet és miefJyükivk .fiám! hozzá jobbam a béke megszilárdulttá só­hoz. Illáién verlsteoyt kezd/einlényleizelit Kötésié közlésgtoen 20 dollgiazló partasizlt. Ez a memos versengés má;r ,a:z é'ső ala­pon 25 mázsa vegyestermlétniy begyűj­téséit eredményezte. Gigén nincs hátralékos tanácstag Gii'gie községiben a tamácistiagolk ver­senyre hitvitáik ki egymiáisit, hogy ejgiylé- nraukiinít 20 mázsa vfegyestermlényit gyűjtenek be niépmevelSő munkáival, mása-,észt siajóJt beadási kö,le;:ie»e>lltségiiík- mek iis pétdamuitiaitóan tesznek efleget. Mii udlkét váilliaftáSiutot téljesiíltieltittélk, sőt lléd is Illetijesíltetlték, mert a községben, nincs .hiáitwaütékjols itainácsilag és szemé- jvenlkiimt memioslak 20 máizlsált, hanem jó­val többet gyiiiijtöitielk be a Ivomigmesszus a,apjáig. Lakácsa Komlósddal versenyez Jól! löilyük iLakócsán ia vCTSanylllendii telt,' aikliik iKiomlósdd'alt láülllmalk párol álver­senyben. Lalkóesa község egéisizein la ha­llod®: hétiig nagyon tanairaidlli, de la ver- seiaytioiidüilelt ikövrilkertleibieln la lemiaula- ,1 fisukat egy hét alattit behozták, G nap aiíatit 11 sziá'zi.iöékkalt ennelltllék a llervlel- jesífléaükelt. Bakácsán is verseny folyik Biaíbévcisiáin sánMa őröséin Stamiarudilinlk ‘kezdieliiben. Ezratiáin mieglszervezllték az ut­cák köziölllá versenyt, almellyelt mS/nden uiíioábaiti egy-egiy VB.-lllaig lírányit. Ezek a fefblKssöik litabeinlkiiinit iklátlszar érttéke- Jíiik kli a versenyt a doügiozó piainaaztiok közönt. Ennek a vertse,munak köiszön- hetlilk, ihoigy mia már a júirláisulkíblalni az rit's'ő -községeik között fogíallnialk helljyet. Újabb eredményes módszerek Ezenkívül száinlllafcin községiét telhetnie roiég fdlsorollinii, óméi y a verisenyileind'ü- tiut iköveitikie,Izében behozíBa teimairiaidlá- sát és llieftjesiíiHetaí tudja ®z -áfjbimiuok állttal ikiisziaiboltlt Miadiallioit, a, Ibegyöjiési tervet. j Azonban memcisiak a vensenyPendiület I járul hiozná a begyűjtéisli terv sikeres J toííjeisiiíiósiétbez, hlaiuam ellőls'egííüi nlagyiban j a iragyűjlléslt a doflgiozlók, a iniépnevleliők általi kezdetit lij módszernek aükiaüma- zá-sa. A fonyódi járásban jó t bevlállll ín.ód- s'zerkiénit líalszmállják ú.jiaibbum, hogy tájiértökieBtellelt írendezniek, 3—4 községi liainácsirfinök bevonásiáiviall és ©zielten- az órtdkiez'telieikein kícserő’iik iliaipiatsiztllat iai'lai- kait. Ez ajánl’latos voCIma mindem járás­ban beveuaslní, ment ez ntaigyifciain elö- siegftenlé ia beigyü.jtósii terv itoljesSItéisét. Berzence közésgben, 'altiioll edldig iniagyfiolkú flcmlairaidás vio® és lemliaitit a ViB. eCiriöiklét is lie kelllieitlt váiitianii, mosil Amellett azonban, hogy egyes iközj- ségekben születők jó eredmények, a begyűjtés üteme megyei viszonylat, ban azonban nem kielégKő. Megyénk a begyűjtési tervét eddig csak 20.1 százalékosan teljesítette. Ez az ered­mény azt mutatja, hogy népnevelőink­nek még jobban kell fokozni a mun­Gadál Mihály 10 holdas dolgozó paraszt mindig első volt a mezőgazdasági munkákban. Igáiban úgy ismerték, mint éhtnjáró dol­gozó parasztot, aki korán vetett és bőségesen aratott. Most is elsőként jelentette be a tanácsházán, hogy tavaszi vetéseit elvégezte. Gadál Mihály példáját mind több dolgozó paraszt követi. Az idén elsőik között jelentette be Nyíró Ferenc 9 holdas dolgozó paraszt is, hogy az összes tavaszi kalászosokat elvetette a helyi gépállomás segítsé­gével. Mind a 9 hold földjére meg­kötötte az egész évi talajmüvelési szerződést, nemcsak a szántásra, haneim a vetésekre is. Az elsők között szerepel Még a korai vetésben Takács István 9 holdas dolgozó paraszt, Botok Ferenc 7 holdas, Gellert Fe­renc -1 holdas, Hajmási Lajos 12 holdas és Kopec István 7 holdas dolgozó paraszt. Ezek a dolgozó parasztok hallgattak Pártunk és kormányzatunk szavára, mert az eddigi tapasztalatok nyomán meg­állapították, hogy érdemes a Part szavára hallgatni és érdemes a Mi­nisztertanács útmutatásai alapján gazdálkodni. , a tiainűcritugolk féjaijáinijálsit 'Boltitok, Ibogy a begyűijpést hnílánktő eóőillt loilviögiÄ. A kaposvári járásban Gige község kezdeményezésére begyűjtési csopor,. tokái! alakítottak, amelyek minden este megbeszélésie jönnék össze. — Megviiatják a hibáikat^ feladatokat és a teinnivalőkaft. Ebben a községben Nemes József 12 holdas dolgozó pa­raszt kötelezettségén felül 378 kiló kenyérgabonát ajánloiit fel és a kö­vetkezőket mondotta: ..Mindenkinek a saját posztján kell megvédeni a bé­két és mindenkinek erejéhez képesít. Ezért jártam elől jó példával, mert részt kérek magamnak abból a harc. bői, mely egyrészt a béke megvédé­séért másrészt a jobb életünkért fo­lyik.” kájuka', — ugyanígy a tanácsoknak — és állandóan jarrani kell a kapcsolatot a tanácsoknak a pártszervezettel,,mert csak úgy érhetik el, — a Párt segít, ségével és vezetéséve! — hogy be­gyűjtési terveiket az előiiányzolf.i idő­re, március 18-ra (teljesítőik. Az élenjáró dolgozó parasztok példáját mind többen és többen kö­vették lgalban és így érteik el. hogy Igái dolgozó parasztjai nemcsak megyénkben, hanem az egész or szagban is az elsők között állnak a tavaszi vetések 80 százalékos tel­jesítésével. A község dolgozó pa­rasztjai elvetettek összesen 420 hold árpát, 110 hold zabot. 180 hold baltacimiot, 2 hold borsót és 2 hold mákot. Az eddigi eredmények elérésében nemcsak a tanács nyúj­tott segítséget felvilágosító munká­jával a dolgozó parasztoknak, ha­nem elősegítette a jó eredményi az is, hogy a dolgozó parasztok egy része párosversenyben áll egymás­sal. ]gal község pedig iSomogyszil községgel áll páros-versenyben. Igái dolgozó parasztsága a korai vetéssel bizonyítja be hogy szereti a Pártot, szereti ha­záját és szereti a békét. Tudják hogy korai vetésükkel nemcsak < nagyobb termésnek vetik meg in alapját, hanem erősítik népköztál' saságunkat, s ezen keresztül a ha talmas béketábort is. A pártszervezetek vezetése, fokozottabb bekapcsolódása a begyűjtésbe — a lemaradás kijavításának biztosítéka Az igali dolgozó parasztok élenjárnak a tavaszi munkákban tározni a feladatokat, amelyeket I a csoporttagoknak végre kell haj­tani a tavaszi vetésterv sikeres ■teljesítése érdekében. Ismertetni kell a tagok előtt, hogy minden tag tisztában legyen az egyes nö­vények talaj- és vetési munkála­taival, hogy azt lelkiismeretesen és a legnagyobb szaktudással vé­gezze el. A termelőcsoportok a mezőgaz­dasági feladatokat, a tavaszi ta­laj- és vetési munkát csak úgy tudják elvégezni, ha előre elké­szített terv alapján dolgoznak. E téren elmondhatjuk: minden cso­port elkészítette az üzemtervét. Most az a feladat, hogy a terv­ben foglaltakat a termelöcsopor- tok szigorúan. ponfról-pontra I tartsák is be. Pontosan be kell ál­lítani, be kell ütemezni a vetést és biztosítani kell, hogy megfelelő helyen és a növények után elő­irányzott területen kerüljenek el­vetésre. ’ A tavaszi mezőgazdasági mun­kákat azonban nem szabad me­gyénk termelöcsoportjainak sem csak gazdasági munkának tekin­teni. Harci kérdés a vetőmag elő­készítése és a tavaszi vetés. A nép ellenségei, a kulákok és a spekulánsok mindent elkövetnek, hogy a csoportot megakadályoz­zák kiváló, terméseredmények el­érésében. Ezért termelöcsoportjaink párt- szervezeteinek, kommunistáinak, de minden tagjának is vissza kell l verni és meghiúsítani mindenféli ellenséges támadást, amely a tava szí vetésterv sikeres elvégzése el len irányul. A csoporttagoknai fokozottabb szorgalommal és gon dossággal kell elvégezni a tava szí munkálatokat, hogy ezzel pél dáit mutassanak a még egyénile; dolgozó 'parasztoknak és válasz adjanak egyben a háborúra spe kuláló imperialista bandának, i jó terméseredmények minden szó nál ékesebben bizonyítják, bog Somogy megye termelöszövelki zeti dolgozó parasztjai'a műnké juk jó elvégzésével is kiállnak békééit és a jó munkájukkal e ért magasabb termésátlagokkal erősítik a Szovjetunió vezette b talmas béketábor ereje.t ■ /,

Next

/
Oldalképek
Tartalom