Somogyi Néplap, 1951. március (8. évfolyam, 50-75. szám)
1951-03-03 / 52. szám
SZOMBAT. 195». MÁRCIUS 3. SOMOGYI NPPIAP 3 A kongresszusi versenyben nemcsak bizonyítéka volt annak, hogy az új eszme már valóban megragadta a dolgozók legszélesebb tömegeit, hanem eszköz is volt arra, hogy az új eszme befolyását tovább terjessze és elmélyítse. Ugyan" ennek a folyamatnak jelentős állomása Kongresszusunk is. Az itt elhangzottakból és elsősorban /Var kosi elvtárs szavaiból sokan meg fogják érteni, akik eddig nem értették meg, hogy ennek az orszúj~ nak oazLcja a dolgozó nép és elséí- svrban n munkásosztály. Ez pedig jogokat < . kötelezettségeket jeleni. Kongresszusunk megmutatta, hogy Pártunk megérti és vállalja a k&fce” lezettségőket, hogy valóban az or stag vezetőjének érzi magát, felelős" nek mindazért, ami az országban történik. Ez a legfőbb kezessége annak, hogy terveinket teljesítsük és túlteljesítsük. (Nagy taps.) A munkafegyelemért folyó liarc legyen állandó, nem pedig kampány Ezután Mezei Ferencné elv- társnö, az Óbudai Textilfeslögyái dolgozója szólalt fel. A munka- verseny és a tervteljesítés eredményeiről számolt be Vida Gyűl; elvtárs, a Ganz Villanygyár párt bizottságának titkára, majd az építőipar problémáiról beszél Köböl József elvtárs, a Központ. Vezetőség tagja, az építőipar munkások szakszervezetének főtitkára. — Az önkéntes munkai egyelőn megteremtésével rengeteg rejtőt tartalékot tudunk felszabadítani. Az építőiparban például a kon gresszusi verseny előtt a dolgo zók több mint harminc százalék norma alatt tudott csak teljesíteni. Sokan azt mondták, ennek oka az, hogy a norma szoros. Itt ül köztünk, á küldöttek között » Dunai Vasmű egyik fő építésvezetője, Pjevara elvtárs, akinek nem volt elég szakmunkása és segédmunkásokat állított be kömü vesek helyett falazásra. Nem át- képzösöket. hanem segédmunkásokat. Néhány hét alatt gyönyörű falat raktak ezek a segédmunkások. Azért tudták elérni ezt az eredményt, mert szívvel dolgoztak és munkafegyelem volt közöttük. — Sok szó esik vállalatainknál a munkaerőhiányról. Gyakran azonban megfigyelhetjük azt, hogy ezzel takaróznak, amikor nem tudják teljesíteni tervüket, amikor a munka nem megy eléggé előre. Egyik-másik vállalatnál, tagy műn cásvándorláv volt és ha dogvizsgáljuk, mi ennek az oka, áderült, hogy nem tudtak remi- deresen munkát adni a dolgo •óknak és ennek következtében ke- eset -kerestek és otthagyták a /állalatot. — A munkafegyelem lazaságálak oka, hegy megszűnt a régi, ;apitalista fegyelem és még nem eljesen foglalta el helyéi az új, intudaios szocialista munkafe- jyelem. Vájjon csak politikai felvilág aratással harcoljunk mi ez ellen? Persze, ez a fő eszköz, de emellett eltétlenül szükség van arra is, .og.y példamutató tettekkel bizo- uyítsuk be a munkásság előtt, tőgy a munkafegyelemre a szocializmus építésében annyira .aükség van, mint a falat ke- íyérre. A fegyelmezetlenség mögött igen gyakran az ellenség bújik meg. A munkásság zöme velünk van ebben a küzdelembe!:, a munkásság utálja a rendetlenséget. x A munkafegyelem megteremtésében igen nagy szerepe van x műszaki vezetőknek, különösen pedig az alsó vezetőknek, a mestereknek és művezetőknek. Hiba az, hogy ezeknek a vezetőknek egy része nem mer elég bátran fellépni a szocialista munkafegyelem megteremtéséért. — A munkafegyelemért való harcnak állandónak kerl lennie, nem pedig kampánynak. A dán nép harcba indul a beikéért és a szabadságért Ezután Pozsonyi Zoltán elv- társ, Kossuth-díjas sztahánovista kőműves beszélt, majd a Dán Kommunista Párt üdvözletét Sven Nielson tolmácsolta a Kongresz- szusnak. — Élénk érdeklődéssel kisérjük harcaitokat és győzelmeiteket és nagy sikereitekben annak az eszmének megvalósítását látjuk, melynek Rákosi elvtárs minden terror, börtön és üldözés ellenére egész életét szentelte..Jókívánságainkat küldjük nagy sikereitekhez és biztosak vagyunk abban, hogy továbbra is szilárdan haladtok előre a szocializmus útján. • — Mi, Dániában még olyan országban élünk, ahol az amerikai 'mperialisták a jobboldali szocialista vezetők támogatásával egyre inkább úgy viselkednek, mintha Dánia már az ő gyarmatuk lenne. A dán nép azonban harcba indul a békéért és a szabadságért, miként a hitlerista megszállás idején tette. A' nagy tapssal fogadott beszéd után a Pártkongresszus ötödik napjának délelőtti tanácskozása végétért. A Kongresszus csütörtök délutáni tanácskozása Ehédszrüaiet uitíán Hidas István, a budapesti párítibiiiatfeág lúttllaána rnyiltatitia meg a délutáni ülést. Bte-örnak Roccsányi István, a vácthur- ijlájvi (Past megye' ifstncs-etaölke isató- íaóí fél. , Ezután Borcsányi István elvtárs felszólalása következett, majd nagy érdeklődés kíséretében bíró Ferenc elvtárs, a Budapesti Párt- bizottság tagjának felszólalása következett. Ezután Eszter Vilehszka, az Izrael Kommunista Párt titkárságának tagja üdvözölte a Kongresszust. A Szovjetunió és a szocializmust építő országok táborának támogatása tette lehetővé az Izrael állam megalakulását — mondotta —, de országunk, népünk hősiesen önfeláldozó küzdelmének ellenére nem független állam. A Ben Gurion-kormány kiszolgáltatta országunkat az amerikai és angol imperializmusnak. De a brit és amerikai imperializmus, mely országunkat szovjet-ellenes bázissá akarja kiépíteni, békét és függetlenséget kívánó népünk elszánt ellenállásába fog beleütközni — fejezte be beszédét. Ezután iHiri Árpád, az Állatni ETienönző Központ etaölkíe mondotta etl fel- szólállását. Házi Árpád elvíárs az ÁEK munkájáról beszélt Házi Árpád az ellenőrzés kérdésével foglalkozott. Hiányolta, hogy a hibák mellett nem tartja fel kellő mértékben a jó eredményeket, majd így folytatta: az ellenőrzés nem állhat meg a hibák megállapításánál, fel kell kutatni a hibák okait és a javítás módját meg kell állapítani, a felelős személyeket. Ez az egyik útja annak is, hogy a széles dolgozó tömegeket mindinkább be lehessen vomi. az alulról jövő ellenőrzésbe. Számos olyan vezetője var., aki tnég mindig rosszúl viszonyilk íz ellenőrzéshez. Ezek a vezetők nem értik meg, hogy a bírálat vezető és legfontosabb segítőtársa- A bírálat elfolytása. a bírálatot gyakorló üldözése tűrhetetlen. Sztálin elvtárs ezt barbárságnak minősíti. A bírálat elnyomóival szemben a Párt és a kormányzat kemény fellépése máris érezteti ió hatását. Egyre bátrabb a bírálat. A Párt útmutatása és bírálata az ellenőrzést, képessé ^eszi. Hiányossága kiküs zöbölésére, munkájának kijavítására ezzel az ellenőr; és is meg fogja tudni adni az állami és gazdasági vezetésnek azt a segítséget, amellyel előmozdítja hatalmas tervünk végrehajtását, a szocializmus építését, a béke védelmét. •Hozaáisafiút ia naferátiraab az Somos .András, is £ Agrártudományi Eg verteim Rossulfh-dijiais itamáma te. Somos András eivtárs, az Agrártudományi Egyetem Kossuthdíjas tanára beszédében az agráregyetem feladatairól, átszervezéséről, a tanulmányi eredményekről beszélt. A Xorvfég Kommunista Párt kü’JdöiUt- taégc üdvözölte ,a -Kongresszust, amely eljött a Párt Kongresszusára, de időközben már eAitiazotit. A küldöttség ve- zetöjAiek, Just Lippének üivMlésélt Hidas eUtváre olvasta fel. Utána Ratkó Anna szólalt fel. elvtársnö Ratkó Anna elvtársnö: Megszervezzük az állami közegészségügyi felügyeletet csoportos élelmezésnek, a lakásnak, az iskolának közegészség- ügyi kérdéseivel. Természetes, hogy az Egészségügyi Miniszté fiúmnak különös figyelemmel keli fordulni a közegészségügyi feladataink megoldása felé is. A Szovjetunió tapasztalata’ nyomán mi is megszervezzük az állami közegészségügyi felügyeletet. Olyan felügyeletet, amelynek meg lesz a hatalma ahhoz, hogy az előírásokat mindenkoi ellenőrizhesse azokkal szemben, akik az előírásokat nem tartják be, szigorúan eljárjon. De ez a munka csak úgy lehet eredményes, ha a gondozók széles rétege támogatja. Az anya- és gyermekvédelem területén eddig is komoly eredményeket' értünk el. Fokozott figyelmet fogunk fordítani az ipari munkásaink orvosi közegészségügyi ellátásának megjavíSzociali.-.must építő társadalmunk — mondotta — mind töb- let foglalkozik az egészségügyi problémákkal. Az egészséges em- b>r védelme, a megbetegedett dolgozók gyógyulásának meggyorsítása, a társadalom által gondosan »ellenőrzött feladata változott. A magyar egészség. így egyik legfontosabb feladata a gyógyító munka minőségi emelt sóért, az orvosok szakképzettségének növeléséért folytatott harc. A. magyar egészségügy ezt a kérdést csak a kórházak Ó3 polikliníkák egységével tudja jól megoldani és azáltal, hogy a kérdés megoldásába btvonja a magyar egyetemek, klinikai tanszékeinek magasan képzelt szakemberit, tudományos munkásait. A múlt rendszer osztály politikájának indható be, hogy egyáltalán nem, vagy csak formálisan foglalkozott a munkahelyeknek, a tására. Az MNDSZ küldöttsége üdvözli a Kongresszust A visipar dolgozóinak kérdéséről beszélt Mambó .László, u Vasas Sratksaer- vezat .ilgvv.ezalö elnök.'. Ekkor bejelenti Hid t* elvtárs, 1 ogy a Magyar .Yők Demokratikus Szivétségének küldöttsége kívánja üdvözölni a Kongresszust és a sorok között már jönnek Is előre a nőki Idöttség tagjai, karjukon világgal. Munkásasszonyok, egyszerű öltözetben, falud nők, virágos színes népviseletben. A küldöttek feh.ll- va, melegen, ütemes tapssal köszön ik őket. Négy asszony jobbtól, négy bárói felmegy az elnöki emelvényre és egyikük, Sz tbó Mihályité, piros mhér lan, piros tejkendövei, karján hatalmas vörös zegjücsokorral a szónak' emelvényhez lép. Rövid bestéd, de sokszor, szinte mm- (hn mondata után felcsattan a taps, viharzik az éljenzés, a helyeslés. A mőküldö'ilség tagjai is tapsotoalk. — Némelyikük még a virágot is leleszi a kezéből. Annikor Szabóul azt mondja, bogy mi n :i ) megyünk vissza Kühner hálóéihoz cselédnek, mindenkinél előbb kezd tapsolni Rákosii elviére. Mikor az üdvözlő sízavaiknoík vége, <aiz asz- szotnyok csoikroikalt adnalk áit az elnökség magjainak. Mélieg .kézszonítássál köszönik meg a virágod a szovjet küldötteik, Júgyin és Ponomarjov elvtáirealk. Rákosi a vtársnak Szabómé ’adja át vörös csokrát: Rákosii elivtlárs miegöt’le’r őt. És miég ezelk ultán te percekig tori az éljenzés: ,,Éljen Rákosi“, „Éljen Sztálin“! A tapsviharból ki sem haffiat- tSBÜk, .»miikor a nők elkezdik énekelni: . a béketábor legyőzhetetlen ...“ „Ha összetartunk rendületlen, legyőzzük végleg a háborút." A sokszáz hang együtt harsogja velük a béfcetá- bor dalát. A további akban hozzá szólt a referátumhoz Tausz János miintteBterhialyet- tes. Ezután Veres Endrémé közjtársiasági órdemirendde} kitüntetett sztahánovista !. álaiuznő szólalt fel, aki 'többek között a nők vezető funkcióba -vtatió fokozottal) 'bevonását javasolta. Gerő Ernő elvtárs válasza a Kongresszus 2* napirendi pontjához-- A felszólalások a referátummal egyetértenek. Elhangzott egy égé ,z sor érdekes é3 értékes javaslat, elhangzott több helyes és hasznos bírálat az újonnon megválasztandó Központi Vezetőségnek mind a javaslatokat, mind a bírálatokat figyelembe kell majd venni, fel kell dolgozni és értékesíteni kell a munkában. A Magyar Dc'g >zók Pár ja II. Kongresszusának 2. napirendje fölött indií- fio'St vi’át ezután ezárták. Nagy itops közben emölkedi St szólásra' Garő Ernő cívtárs, főtitkári elv altos. Gerő Ernő elv társ a 2. napirendi ponttal kapcsolatos zárszavában a kővetkezőket mondotta: A Központi Ellenőrző Bizottság jelentése Rövid 'izünat után Viaiss Isitivánné nyüoíito in,eg az ülést. Ráféritek a Kongresszus hainmaidük nlapiiv.ndi pontjára, a Központú Ellenőrző Bizottság jelien- fiésóre. A napirendi pont előadója Ki: s Károly, a Központi Ellenőrző Bizofteóg elnöke volt. Kiss eNtárs beszí.moltójóf! azíaí kezdte, hogy az MlDiP I. Kongresszusa., amikor anegvrá''iaiSizilotta. nz Ellenőrző Bi- zoilíaágiot feliadallávi äefte: űrkö I jőn a párllitagok és 'ttagje lőttek p.Kit'kai magatartás,óra, erkölcsi tisztasága és pánt- hűsége feletti. Foítj-lásson kit né .©lilén h í reot a párllsizerütJ.'tn, fegy Kim ez etíen, peri »Illene s frakció és a k< r. upció m ndten fajtája e'lüieti. Öirlködjön azon, hogy a dolgozó nép, érdje.kerlít és arköt- cii féifog'áisit séntő f emek, víg;' a nép elit ínségei :ie furáik>)dihas!saa aik be a Pártunkba. Az MDP I. Kongresszusa ól i maga a KEB. aimnkiája its sokat fejlődött. Kúüii nősen a Rajltohaindiai íelepUlezéise óta a kritika-önkinilli.kia foko,iotJtabb ülkalltinazúsia, főként a Központi Vezetőség nitu.lt év fíbnirá 10-ii biitározafa jónak bizonyult a KíB-ntek az a gya- kortafei, hogy egyes hailtáiroznil ok vég- rt.haj,kisiát és döntési »látáséit fdőnkint a helyszínein ellenőrzi. A párttiugság sz Stes l Megieiben és e.-en túlmenően a pártonkívüilliek közöilit a KEB ,iránti bizaitom meginöivökcdeitit. Amíg az é’.'ső időbe n a KEB-re úgy tekiintet'tek, amely a Párt ellen ellkiö- vetett ose'ldkményekét megloiroljta, addig főként az utóbbi máisfél év alattit ez lényegesen megváltozott. A KEB sok esetiben hozta helyre az KEß az Olyan pártit Uflikcionárittsofcatt, akik a P4rt potlitikáját sértették meg pl. Tolna, Bihar, a volt Zemplén megyéi párt bízóit vág ailná 1. Itt a megyei és járási pártfunkcionáriusok elhiamiya- gofva a pollMkai nevelő munkát, a falusi termelőszövetkezetek szervezésénél utérlek, a Pártunk á'ÜUal szigorúan nu-gkö veteit őnkó-ntesség elvéről. Másrészt eilltorzitoíilák Pártiunk pardiszitpoJli- liIcáját lazzal, hogy a kulákolklkia! szemben önkényesikedtek, omiivat azok politikai és gazdasági etszigealillése helyett azt érték el, hogy a fiailiu szegényes középparaszitsága sajjmáillni kezdte Őket. Annak érdekében, hogy * fegyelmi dljáráis a nevelés eszköze te legyen, az egyes ügyeik tárgylaÍJáisakor rendszore- setn meghívtuk az ügyben érdekéit páritszervezétek vezélő ifuinköionáriu- sa'lt, .hogy- a 'kivizsgáilt ügy itanulságaiit közveltlen tapasztalatai alapján tiaiszmo- sílisák. Kiss é’ivitiárs a továbhiakban Tléselleitie- sem foglialiíkaznítit a megyei fegyelimi bi- zofttságok és a párttagok munkájával áltailában lés számos hliúrára hívta fel e téren a figyelmet. Kiss Károly jelenüfését a k ongresszuis egyhangúlag tudomásullvetle. Ezután Olt Károly, a K ongrasszus álltai’ választott fe’Xiabbvúitie’li bizoilttiság eönö'ke tett jdliemtóst a Kongresszusnak a bizottság mrirkájáról. Olt Károly bejélontését a kongresszus egyhangúlag tudomásül- vette. A Fellebbezési Bizottság jelentése Szabó László beszéde következeit ezután, majd Olt Károly elvtárs a fellebbezési bizottság jelentését terjesztette a Kongresz- szus elé. Elmondotta, hogy a Kongresszushoz 164 fellebbezés érkezett. Ezenkívül számos visz- szavételi kérelem érkezett a Kongresszushoz olyanoktól is, akiket a tagfelülvizsgálat során a Pártból kizárlak. A Kongresszus által kiküldött fellebbezési bizottság megvizsgálta a Központi Ellenőrző Bizottság által kizárt 164 volt párttag visszavonási kérelmét. A fellebbezési bizottság a 164 visszavételi kérelem közül 7 esetben javasolja a visszavételi kérelem teljesítését. Olt elvtárs javaslatait részletesen megindokolta és javasolta továbáb, hogy a fennmaradó 157 fellebbezést, továbbá valamennyi tagfelülvizsgálat során kizárt volt párttag visz- szavételi kérelmét a Kongresszus utalja a megválasztandó új Központi Ellenőrző Bizottság hatáskörébe azzal, hogy a fellebbezéseket, illetve visszavételi kérelmeiket vizsgálja meg. A fellebbezési bizottság javaslatait egyhangúlag elfogadta a Kongresszus és ezzel a csütörtöki ülés végétért. A Magyar Dolgozók Pártja második Kongresszusának hatodik napi tanácskozásait Hegedűs András, a Központi Vezetőség titkára nyitotta meg. Bejelentette, hogy az üzemek é3 falvak dolgozói újabb táviratokban köszöntik a Kongresszust, Rákosi ely- társat és fogadalmat tesznek eléri eredményeik továbbfejlesztésére, a Kongresszus határozatainak végrehajtására. A Csepeli Autógyár dolgozói táviratukban jelentik, hogy vállalásukat jelentősen trilteljesí tették. Motorgyáruk 30 darab motort gyártott terven felül. A diósgyőri kohászati üzemek dolgozói táviratukban bejelentetateóibh p-.írliszervek belyitelem fegyelmi tek: a martin 119 százalékos, az , - - - ____ t .......................... „ • rtlf»lrTTiAAnr»l rv»n 1^11 rif?ánO lÁIrrvd O f-M el'j áináisáfaóil eredő hiibálkiut, .számos igaz- ságtolüiniságioit szüiniletelit meg és a büntetés mielltieftf a kom m unista ineivelés egytiik komoly tényezőjévé kezd válni. Számos esetben felelősségire vonta a kai emelte. elektroacélmü 130 százalékos, az öntvénytisztító 153 százalékos üzemi átlagot ért el. A gyár termelését 11 nap alatt 26 százalék81 szocialista község született a Kongresszus ideje alatt Az Államvédelmi Hatóságon dolgozó kommunisták, a hatóság összes beosztottjai ezt írják: „Át- érezzük, hogy a proletárdiktatúra védelmezése, a kémek, kártevők és és diverzánsokkal szemben, szent határaink őrizete, amelyet Pártunk ránkbízott, nagy és kitüntető feladat. Megfogadjuk Rákosi elvtársnak, szeretett Pártunk második Kongresszusának, hogy fokozottabb erővel, erőinket nőm kímélve védelmezzük drága hazánk, dolgozó népünk szent ügyét.“ Egész tor község jelentette, hogy a Kongresszus első napjaiban, községük minden dolgozó pa^ rasztja belépett a termelöszövet- kezetb*. Újabban 55 község tett ilyen jelentést és ezzel a Kongresszus ideje alatt a termelőszövetkezeti községgé alakult helységek száma Sl-re emelkedett.