Somogyi Néplap, 1951. március (8. évfolyam, 50-75. szám)

1951-03-30 / 74. szám

4 SOMOGYI NÉPLAP PÉNTEK, 195.1. MÁRCIUS HO Desanti: TITÓÉK ARCA ES ALARCA XX. A besúgás, gyanakvás, terror han” gulata nyomasztóan hatol t a párt rémdráma hangulata — olyan kom- niunistaelleneS, amilyen csak lehet­séges“ — mondotta nekem később egy albán és hozzátette: „Gyermek- betegség, negyven fokos lázzal. Mi, marxisták már abban az időben „rankovicsizmusnak" neveztük". 1947-ben a képviselők egy cso­portját letartóztatták azzal a várt- dal. hoay kapcsolatiban álltak a kül­földi titkos szolgálattal. Dzodze ha­tártalan együttérzésről tesz íanif bizonyságot a vádlottakkal kapcso­latban: Személyesen meglátogatja őket, négyszemközt társalog velük és környezetében különös híreket terjeszt. „Ezek tudhatnak valamit a „nagyokról“. „Kompromittáló anyagot“ szed össze. Titonak rövi­desen kezében lesz az ürügy, hogy erősebben „támogassa“ Albániáit. Decemberben Tito Tiranában a bledihz és szilfaihoz hasonló pénz­ét írt alá. Az albán lek. éppúgy, mint a bolgár leva, valamiféle elértéktelenedett dinárrá kellett, hogy váljék, amely lehetővé tenné Jugoszláviáinak, hogy egy zsaroló biztonságával szabja meg politikai feltételeit, hogy meg­vehesse az ország termekeit — mint ahogy az angol kereskedők megvá­sárolják a kongói bensziilötlekét — hogy aranyért exportáljon és szép vidáman mindkét ország áruit és élelmiszercikkeit elnyelje. Július 10-én Vukimanovics köny- 1)vedén magyarázta Koci Dzodzenelk: — A Balkán egységére konföde­ráció vagy egy föderáció keretein belül, meg vannak az összes felté­telek , . . Magam egyébként Görög­országba utazóim, hogy ott egy „bálkánközi“ vezérkart alakítsak. Ugyanebben az időben Szorgos előkészületek folytak Macedóniában és KoSszovoban, hogy megértessék a görög, bolgár és albán kisebbsé­gekkel: Jugoszlávián kívül nincs élet. Ötéves Tervit ö I csőn kötvények második nyereménysorsolása a Zeneművészeti Főiskolán: március 29-én ünnepélyes megnyitó, március 30-án szabad belépés délután 4 órától március 31-én szabad belépés délután 4 órától április 1-én szabad belépés délelőtt 10 órától K>\ BEK Időjárás Várható időjárás péntek estig: Job­bára borult idő, sok helyen további cső, főleg a hegyeken havazás, mérsé­kelt szél, nyugaton hajnali fagy. A \náp- pari hőmérséklet .nyugaton alig válto­zik, keletén siiltjed. Várható hőmérsékleti értékek az or­szág területére pénteken reggel: nyuga­ton 1, mínusz 2, délben 3—6, keleten minus 1, plus 3, délben 5—8 fok kö­zött. — ÁPRILIS 1-ÉN, ,DÉLUTÁN 3 óra­kor q Városi Tanács és a MÁV inteir- Hiátus kultúrtermében ia döntőről elma­radt kuitúrcsoportok mulatják be tudá­sukat. A Városi Tanácson a >B\ék<e MX ŐSZ, Táncsics Gimnázium, Közgaz­dasági Gimnázium, DISZ Vörös Csil­lag, Téglagyár, Vusöntő, Gépüzem, Posta, DISZ, Kórház kuliúrcsoporijai. .4 MÁV Intermitus kultúrtermében a Rendőrség, Magasépítő XV, Tejüzem, Központi MSDSZ, Kefegyár, Vél halmos. műnek. Textil, Útfenntartó, Vasút, Kis­kereskedők kiv.lúrcsnporljrri versenyez­nek. — TALÁLT TÁRGYAK: egy darab zálogjegyet találtak. Igazolt tulajdono­sa a rendőrkapitányságon átveheti. — .4 VÁROSI TAKÁCS Kereskedelmi Oszitáyla értés!íi a város területén lakó volt kocsmára sóikat, vendéglősöket, ke­reskedőiket és a jelenleg működő ven­déglátó iparosokat, hogy a tulajdonu­kat képező és jelenleg használatban nem lépő üres hordóikat az űrtarta­lommá tekintet nélkül a Városi Tanács Kereskedelmi Osztályán (II. emelet, A3, sz. ajtó alatt) folyó évi április hó 6-ig törvényes következmények terhe mellett bejelenteni tartoznak. — A SÁVULYI „ÉLMUXKÁS“ ter­melőszövetkezeti csoport példamutatóan elsőnek fejezte be a cukorrépavetést határidő előtt. A csoport tagjai példá­in utaló szorgalommal végzi;fc a tavaszi mnukálatokat. A csoportom belüli ta­gok versenyre hívták ki egymást, hagy jó munkával minél nagyobb termés­hozamot érjenek el. — .4 TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁK során Istvánéi község páros­versenyre hívta ki Darány közsiég dol­gozó parasztságát. A versenykihívást Darány község dolgozó parasztjai el­fogadták. — SZABÓ JÓZSEF MEGHALT már­cius 28-án. Temetése március 30-an délután 4 árakor a nyugati temetőben. Gyászolja felesége, gyermekei éts uno­kái. VÁROSI FILMSZÍNHÁZ Telefon : 7-00. Március 29-'ől ápri is 3-ig Zsukovszhii film helyett techn kai okok miatt Leoncavallo világhírű operája filmen BAJAZZÓK Szereplők: A Római Opera művészei Vasárnap, 1-én d. e. fé! 11 órakor MATINÉ 1 forintos átlag helyárakkal Kiváncsi vőlegény Előadások kezdete; köznapokon 5 és 7 órakor, vasár- és ünnepnap 4, 6 és 8 óiakor APOLLÓ FILMSZÍNHÁZ Telefon; 5-80 Március 31 tői április 4-ig szón hattól — szerdáig Kiváló szovjet film Óceán vándora Előadások kezdete köznap fél 5, fél 7, vasár és ünnepnap fél 4, fél 6, fél 8 E 13-as számú tippszeivsnnyel indul az április havi Totó vigasztól verseny Vigaszdíjra vonatkozó felvilá­gosítást megad bármelyik Országos Takarékpénztár íiók. Egy jó üzem sportja A Barcsi Fűrészüzemben jó ter­melő munka mellett jól megy a sport is. Az üzem r.tíg pár hónapja vette át a község sportjának irá­nyítását, ami ezideig helytelen ve­zetéssel nem tudta betölteni felada­tát. Az üzem vezetősége belátta a sport jelentőségét, de tudja min­den egyes dolgozó is azt, hogy a Sporttal edzi és előkészíti önmagát a nagyobb termelő munkára és így erősíti hazáját és önmagát. Az üzem vezetősége, megértve a Miniszter- tanács határozatát, amely kimond­ja azt, hogy a „sport állami fel­adat.“ Ezt nemcsak tudomásul ve­szi, honem gyakorlatban végre is hajtja. Minden lehetőséget megad minden dolgozójának a sportolás­hoz. öröm nézni azt, amikor a dologozók a délutáni ebédszünetben röplabdái- nap, súlyt dobnak. A jó szervezés és irányítás mellett 11—12-ig 1>an az egyik részleg ebédszünete, s máris megkezdik a röplabdázást. 12—1-ig van a másik részleg ebédszünete, akik az előzéke felváltják és újbó'l pattog a labda é repül a súlygolyó és az eregek bízta gátasától hangos a Fűrészüzem. Az üzem vezetősége megalakította a MHK-bizottságát, amely megkezdte má a munkáját, összegyűjtötték a nevező seket és az üzem minden egyes dolga zója nevezett. Bevonják sportjukba < a község széles tömegeit és sportolás lehetőséget nyújtanak a község mindé: egyes dolgozójának. Példaképül állítjuk a Fűrészüzem sportját a megye valamennyi üzemé nek. Azt, hogy jó eredményt értek • a termelő munkában és a sportban h csak azért volt lehetséges, mert kő vették és végrehajtották a Magya Dolgozók Pártjának ü/imuMrí)sát e sportpolitikáját. Nem választották kü lön a sportot a neveléstől, hanem ősz szekapcsoitúsk és ennek eredménye a: hogy sportolva dolgoznak és dolgozni spoirtohmk s így építik a nmgyur dói gőzök országát. A Dózsa sportolói Böhönyén A kaposvári Dózsa sportszakosztú- lyainak szereplése az egész marcali já­rást megmozgatja és hatalmas érdeklő­dés nyilvánul meg a sportolók fellépé­se iránt. Különös érdetldődésisel várják az ökölvívók mérkőzéseit, ahol láthat­ják Wagner, Dőri, Fülöp, Dévai Púder és sok ifjúsági ökölvívó szép hvérkő- zéséf. Birkózók, labdarugók, 01sztuii- teniszezök fogják a sport 'szépségeit be­mutatni. Mérkőzések szüneteiben a rmdvrzenekar játszik. A kaposvári iW’Zsa példája követendő példa a sport- egyesületek előtt, amely a sporttal elő­segíti a termelő munkát és a sporton keresztül közelebb hozza a falu sport­ját a városéhoz. MHK mezei futóverseny Március 31-én rendezi meg a kapos­vári Va&as sportegyes ii/et MHK mezei futóversenyét a szintekben meghatáro­zott távokon. A versenyen indulhat bármely üzem, szervezet, iskola dolgo­zója sportolója. A versenyen igazolást fog kapni a versenyen eléri eredmé­nyéről. amelyet annak az MiHK-bizott- súgnak kell leadni, ahol nevezett- Fel­hívjuk az egyesületek, szervezetek, üzemek, iskolák figyelmét, hogy ismer­tessék dolgozóikkal, tanulóikkal a versenyt, hogy azon még nagyobb számmal vegyenek részt. A versenyen mindenki köteles saját felszerelésiében indulni. A verseny kezdete délután 2 órakor a szabadságparki sportteleptől. Mezei futóbajnokság A kaposvári városi TSB március 31-én rendezi Kaposvár város mezei futób ajnokságát a kaposvári Vasas MHK futóversenye keretében. A ver­senyszámok a következők: serdülő leányok 1A—16 évig, 500 méteren, — serdülő fiúk 16—18 évig, 1500 m, — ifjúsági női 16—18 évig 600 m, — if­júsági fhí 16—18 évig 2000 m, — fel nőit női 18-tól 800 m, — felnőtt férj 18-tól 4000 m. Minden szám első 3 helyezettje énem oklevél-díjdziástbcm részesül és jogosul április 8-án rendezendő megyei bajnok siígon való induláson. .4 KAPOSVÁRI TE KEZŰK húsúé mindkét imp jón „Húsvéti tornát“ ren derítek 10 csapat részvételével, méh szép Sportot, jó eredményeket, és nogi közönséget hozott. A torna győztese a Útfenntartó a csapata letf 1729 fáim második az Építők b/csapata 1692 fő val, harmadik az Útfenntartó 5!esc pata. negyedik az Építők mJesupalt ötödik a KIOSZ a csapata. APRÓHIRDETÉS KAPOSVÁRON egyszerű, búloro zott szobát keresek. Cím: BeanátS Andomé, Taszár. 1 DAR.AB 3~as Szekrényt tennék Cím a kiadóban. 52! SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: BOGNÁR ILON, Felelős kiadó: ÁCS LAJOS Szeirtkesizitőség: Kaposvár. Latioka Sándor.u, 6., I. es Telefon: 901. KkdáhivaKl: Kaposvár, Fő-u. 21. Tdlefo»: 998. Előfizetési díj: havi 11.— Pl Üj-Somogy nyomd», Kaposvár, Lalidnka Sándor.u. 6, sz. Teflefom: 8-28. A nyomdáért fejel: MOJZER ISTYAh 76an (i it laíű s, zen és es t m/íreius 31-én. eile, a DLapowáei Színházlxau. A pécsi színészek bővített műsort adnak, mert több szereplővel tud­nak jönni. Bázsa Éván, Antal lián, Sándor Böskén, Gserageryn és Ma­darászon kívül fellépnek még: Szabó Samu, Széplaky Endre, Patessy Tibor, Papp István, Kálmáin György és még sokan mások a külön­böző tréfákban, jelenetekben, duettekben és szólókban. A aeaekart vezényli Bakonyi Ödön. I. RÉSZ 1. Hunyadi László nyitány. 2. Táncsics Mária szaval. 3. Itt szűr . . . Tréfa. (Madiarász— Papp István,) 4. Rúzsa—Csengery duett. Olyan jó, olyan szép . . . 5. Rejtegető Kázmér. (Szabó Samu) 6. Szabad szél legenda, (Madarász —Antal.) 7. Álbeteg a felülvizsgálaton. (Sza­bó Samu, Kálmán György, Mik­lós Klára, Csengery Aladár: ápoló.) 8. Amerikai táncparódia. (Bámsat— Széplaky!—Kovács.) SZÜNET II. RÉSZ 1. Orfeusz nyitány. 2. Volokalamszki országúk (Kál mán.) 3. Falu végén .. . paródia. QSzab Samu—Major.) 4. Sándor Böske magánszáma. 5. Antal—Madarász: Honnan tanul tál. . . 6. Táncsics Mária szaval. 7. Rózsa—-Csengery duett. Nieser« 8. Párbaj. (Sabó Samu, Széplaki Patassy, Major, Ábrahám, Ki vács, Csengery. Utóbbi kett Szabó Samu párbajsegédei.) C7smnsinf b9nhntZsiradékát gyüítse°ssze ULUpSiy Ili Ilii p 11(11 azért szappant adunk cserébe Somogymegyei Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalat KAPOSvAR, GIL'CE-UrCA 27. Bulgáriában Trajcso Kosztov mi niszterelnökhelyettesnek sikerint a közvéleményben elterjesztenie, hogy ö a „trónörökös“. Dimitrov^ beteg — mondották; — Kolarov már nani fiatal, Valiiban rövidesen Kosztov lesz a kommunista párt vezetője. Politikája szorosan kapcsolódott loéhoz. A ,,föderáció“ szó olyan gyakori volt a félhivatalos tárgya­lásokon, hogy végül is a bolgárok, mint valami szükséges rosszat te­kintették. Trajcso Kosztov, kis, szürke, mérges arcú. Sunyi 'tekintetű férfi, ellenállhatatlanul a szomorú regé- nyékben szereplő, kicsit nevetséges tanítókra emlékeztetett engem. Sen­ki sein titkolta Bulgáriában, hogy Kosztovnak Jugoszlávia tehát a délszlávok jövendőbeli szövetsége __iránt táplált rokonszenve jóval na gvobb volt, mint Dimitrové. „Mit csodálkoztok ezen — mondták a régi harcosok -—• Kosztov mindig nagy roíkonszenvvel viseltetett rito iránt. Moszkvai tartózkodása idején ö ajánlotta, hogy küldjenek bitó­nak fegyvereket, ő volt az, aki rá­beszélte a jugoszláv kommunistá­kat: felejtsék el Joszip Broz ideoló­giai eltévelyedéseit, engedjék őt vissza hazájába, hogy harcolhas­son ... “ Néha, emlékeik feleleve­nítése közben az öreg harcosok szo­morú mosollyal sóhajtottak: „ I ad­ja, Trajcso nagyon megváltozott.“ Jugoszláviában valaki elárulta nekem, fiogv mennyiben változott meg Kosztov: „Körülbelül 1930-ig Tra jcso a Bolgár Kommunista Páirt- ban majdnem nyíltan trockista irányzatot képviselt. 1930-ban csat­lakozott a Központi Bizottsághoz és titokban folytatta ugyanezt a poli- tiká. „Titokban“, de sokat beszél­tek róla“. Ettől kezdve Kosztov számomra a „gyermekbetegségek embere" lett. Ez a sértő gúnynév, amelyet senki előtt sem mertem volna mon­dani, igen jól illett az ö földszinti arcához, alattomos tekintetéhez. Apránkint megtudtam, hogy so­káig harcolt Dimitrov és Kolarov ellen. A lipcsei per idején, amikor Dimitrov, egyediül egy egész állam­apparátussal szemben, a nemzetkö­zi proletáriáitus erejétől támogatva, felfedte a világnak a nácizmus bor­zalmait s magatartásával nagy em­beri méltóságról tett tanúbizonysá­got, Kosztov megkísérelte magához ragadni a Bolgár Kommunista Párt vezetését. Mindig ugyanaz a mód­szer: folyosói intrikák, rágalmak, frakciózás. És a Kosztov vezetése alatt álló Bolgár Kommunista Párt kevesebb hévvel védelmezte Dimit- rovot, mint amilyennel például a | skandináv vagy mexikói antiíasisz!: mozgalmak. Mikor Dimitrovot í Kommunista Internacionálé titkárá í vá nevezték ki, Kosztov úgy tét! í mint aki elismeri tévedéseit, való 1 jában azonban folytatta a pártbai j a párt gyengítésére, bomlására szétfiagolására irányuló kísérleteit Kosztov minden barátja trockis ta és rendőr volt: Kun Béta, Lav retzky és jelenlegi vádlott-társa Ivan Sztefanov, Bulgária volt pénz ügvminisztere (1944—48), niagj burzsoá-trockista, aki már 193‘ óta kapcsolatban álh a brit litko szolgálattal. Trajcso Kosztövot, a bolgár el lenáli'ás vezetőjét, 1942 április 29 én az illegális Központi Vezetősé más tagjaival együtt letartóztatták Vádlott-fáirsaiíbói hatot június 23 án agyonlőttek; Kosztov megmene kiilt a haláltól. A statáriális bíró ság indokolásai, amelyek Kosztov nál enyhítő körülményeket vette! figyelembe, a rendőri humor remek müvei voltak. Hivatkoztak „ross egészségi állapotára“ (amely eg halálraítéltnél nyilvánvalóan rend kívül kellemetlent), „nehéz anyag helyzetére, nagy családjára“ (köz tudomású, hogy a rendőrség ilyes ‘miket mennyire tekintetbe szokni I venni!) és végül — az irónia ne továbbja — „ideológiai tévedéseire1 Guszev úr rendőrsége semmi sem adott ingyen; alaposan kihasz ! nálita a bolgár vezető „ideológia 'tévedéseit“. Letartóztatása után ti 'nappal Trajcso Kosztöv az ellenál j lás egész hálózatát, neveket, tiszt ségeket és a Központi Vezieitősgj j utasításait kiszolgáltatta a rendőr iségnek. 1943 szeptemberében, | pleveni börtönből Kosztov titokza ; tos módon levelet küldött az il : legálisan megszervezett Központ Bizottsághoz; azt kérte, hogy ,,n< kezdjenek aktív partizán tevékeny jségfoe“. 1944 Szeptember 9-én, miko j Bulgáriát a Vörös Hadsereg felsza badítotfa, még Dimitrov hazatéré ! se előtt, Kosztovnak sikerült magá ia Központi Vezetőség adminisztra | tív titkárává választatnia. 1944 vé ; gén William C. Bailly brit ezrede ! találkozott Oxl'ay angol tábomoi , lakásán Trajcso Kosztowal, aki Di mitrov után Bulgária legismertebl embere volt. A brit ügynök a szó kásos eljárást alkalmazta, (ugyan azt, amelyet az OSS egyik ügynök néhány hónappal később Rajkka szemben alkalmazott): Guszev a régi rendszer bol'gá rendőrségének vezetője, az Intelli gence Service ügynöke volt; átadt nekünk emberei listáját, ön ludjr hogy jó helyen Szerepel benne. . (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom