Tanítóképző Intézet, Sepsiszentgyörgy, 1915
7 óta pedig erről is lelkiismereteséggel párosult nagy tudással gondoskodott. Mély sajnálattal tekintünk az intézet kötelékéből távozó főorvos után s kérjük a Mindenhatót, aranyozza be a tisztes öregség napjait a jól kiérdemelt munka áldásával. Kapcsolatban megemlítem, hogy az eltávozott intézeti orvos helyébe a nagym. Miniszter úr, városunk kórházi főorvosát, Fo- golyán Kristóf dr urat, bízta meg az orvosi teendők ellátásával. Azonban a háború okozta orvoshiány következtében a rengeteg elfoglaltságára való hivatkozással május 8-án új orvosunk is megválik az intézettől s így ez idő óta esetről-esetre kellett orvosról gondoskodnom Az egészségtan anyagát Kardhordó László, mint a testtan tanára ismételted át s magas miniszteri megbízatás folytán ugyanennek a tárgynak vizsgái kérdezését is ő eszközli. A hittantanítással megbízott lelkész úrak sorában is változás történt, amennyiben Neumann József dr. főrabbinak városunkból való végleges eltávozása miatt az izr. hittan ideiglenes tanításával Fächndrich Mayer hitoktató bízatott meg. — Kisérje áldás lépteit volt hitoktatónknak. Jelentésem végeztével megemlékezem arról is, hogy Bodor Dénes gyakorló iskolai tanítónk a IX. fizetési osztályba előlépett. 4. Kirándulás. A növendékek tapasztalati körének gazdagítására célzó tanulmányi és szórakoztató kirándulásokról a következőkben adok számot : Szept. 25-én a városunk körletébe tartozó, erdőkoszoruzta hegyektől környezett Súgás-fürdő megtekintésével, valamint az okt. 3-án Előpatak-fiirdőre tett kirándulással alkalmat nyújtottunk a székelyföldi fürdők megismerésére, másfelől a kirándulást szederlevél gyűjtésre is hasznosítottuk. Márc. 24-én meglátogattuk a brassói állami iskolákat IV. éves növendékeinkkel, másfelől Brassó természeti szépségeinek s érdekességeinek megtekintésével értékes ismeretekhez juttattuk növendékeinket Megemlítem még, hogy városunkban a dohány-, szövő- és villanygyár, valamint a Fogyasztási Hitelszövetkezet, Székely Nemzeti Muzeum stb. megtekintésével tanulságos, érdekes és értékes ismeretek birtokába jutottak a növendékek. A háborús viszonyokra való tekintettel, valamint a korábban bekövetkezett vizsgálatok miatt, nagyobbszabásu kirándulást nem tehettünk. 5. Látogatások. Az iskolai év során Csánki Gyula kir. tan., vármegyénk kir. tanfelügyelője, több Ízben meglátogatta intézetünket s jóakaratu támogatásával hathatósan közreműködött az intézeti szellem egységes kialakulására. Az igazgató-tanács tagjai részéről is több Ízben ért megtisztelő látogatás, melyért e helyen is fogadják az ér