Tanítóképző Intézet, Sepsiszentgyörgy, 1915
5 2. Az iskolai év kezdete. Az 1915 — 16. iskolai évet a Rendtartásban meghatározott időben kezdettük meg A tanártestület alakuló gyűlése aug. 31-én d. e. 9 órától kezdődőleg volt. Szeptember 2-án reggel kezdődött az 1. évfolyamra fölvett növendékek beiratkozása ; azonban három növendék nem jelentkezett s így az üresen maradt helyek betöltésére csak pár hét múlva kerülhetett sor 2-án délután ejtettük ineg a javitóvizsgálatokat is. A javitóvizsgálatra utasított 2 növendék egyikének vizsgálata nem lévén kielégítő, osztályismétlésre utasittatott. 3-án a II, 111 és IV éves növendékek iratkoztak be teljes számmal. Ugyanez nap délután tartottuk meg az 1. évfolyamra föltételesen fölvett növendékek orvosi és zenei hallásvizsgálatát is. Miután mindnyájan megfeleltek az előirt követelményeknek, fölvételüket véglegesítettük. 4-én nyitottam meg ünnepélyesen az iskolai évet. A növendékek felekezetek szerint elkülönülve tanári felügyelet mellett saját templomukba mentek s részt vettek az istentiszteleten. Templomozás után úgy a tanári testület, mint a növendékek az intézet dísztermében gyülekeztek össze. Az ünnepély a Szózat és Hymnus keretei közt folyt le meghatón, templomi csöndben. Mindenki érezte, hogy e nagy év küszöbén szent fogadást kell tennünk, hogy e nagy év végigharcolására Isten segedelmét kell kiérdemelnünk. A tanítást szept. 6 án reggel kezdettük meg. 3. Személyi ügyek, helyettesítések. A nagyin vallás- és közoktatásügyi m. kir. Miniszter úrnak 79812 — 1915. számú magas rendeletével engem ért az a kitüntetés, hogy az igazgatói teendők ellátásáról ez évben is gondoskodjam. Ilyen nagy feladattal szemben erötelenségemnek tudatában voltam ugyan, mégis lelkesen láttam hozzá a munkához, mert meggyőződésem szerint lankadatlan akaraterővel hatványozódik munkabírásunk. Feladatom nagyságát fokozta az a körülmény is, hogy az aug. 31-én tartott alakuló gyűlésen a hadbavonultakon kívül betegség folytán Kardhordó László sem jelenhetett meg s így nemcsak a hadbavonultak óráinak ellátásáról, de nevezett tanár helyettesítéséről is gondoskodnom kellett. Ez annál nehezebben ment, mivel még aug. 3-án fölmentettek a nevelőnők állásuktól s a megbízott új nevelőnők sem jelentkeztek. A helyzet tehát a tanév elején : Hiányzik a pedagógia tanára (az igazgató), betegség miatt előre nem látott ideig szabadságon a történelem és pedagógia tanára, hadban a magyar nyelv és csili, földrajz tanára, úgyszintén a zenetanár is. A megbízott nevelők sem érkeznek meg, se kertész, se kellő számú szolgaszemélyzet.