Tanítóképző Intézet, Sepsiszentgyörgy, 1915
56 Gyakorló-iskola. 1. Mindennapi elemi iskola. A beiratkozásokat szept. 1-én tartottuk. A rengeteg áramlatból a gyakorló-iskolai termünk befogadó képességére való tekintettel — tanártestületi határozat értelmében — csupán 50-et vehettünk föl. Sajnálattal jelentem azonban, hogy bár városrészünkben 3 elemi iskola van, az egész körletben egyetlen-egy VI. osztályos tanköteles gyermeket találtunk. Oka valószínűleg az, hogy a városban levő középiskolák mind fölszivják az anyagot; noha az sem lehetetlen, hogy a háború okozta rendkívüli viszonyok miatt a falvakra költözött szülékkel tűntek el a beiskolázásra váró 11 éves gyermekek. Ezt a feltevésünket igazolja az a körülmény is, hogy a beiratkozott egy növendék is ugyanezen okból pár hét elteltévéi kimaradt. A gyakarló-iskolai tanító jelentései alapján vármegyénk kir. tanfelügyelőségének is a beavatkozására mindent elkövettünk a VI osztály beállítása érdekében, de fáradtságunk nem járt a kívánt eredménnyel: a VI. osztály népteleniil maradt. Hogy a gyakorlati kiképzés e miatt ne szenvedjen, a gyak.-isk. tanító nagyon helyesen úgy intézkedett, hogy az V. osztálynak dióhéjban a VI. osztály anyagát is tanította s igy a gyakorlati képzés szempontjából semmi zavar nem következett be. A gyakorló-iskolai tanító eljárása másrészt azért is megengedhető volt, mivel az V. osztályos 5 növendék közül 3 a tanköteles kort átlépi, a más 2 pedig polgári iskolába készül : tehát egyikük sem lesz VI. osztályos. A hazafias és vallásos nevelés szolgálatában álló iskolai ünnepek mindegyikét nagyszámú érdeklődő közönség előtt tartotta ,meg a gyakorló-iskola Ezeken az ünnepélyeken résztvettek az intézet 111. és IV. éves növendékei is, hogy az iskolai ünnepélyek lefolyásáról kellően tájékozódjanak. A rendezett ünnepélyek sorából kimagaslik különösen az ünnepeshangu tanítással egybekapcsolódó Kárpát-ünnep, mely alkalommal a gyermekek önkéntes adománya folytán 11 K gyűlt be. Rendeltetési helyére küldöttük. Az alkohol elleni küzdelem megértésére, a madár- és favédelemre rendezett ünnepélyek igazán célravezetőek voltak. A kicsinyek esetről-esetre jelét adták hazafias fölbuzdulásuknak is. Résztvettek a szederlevél és csalángyüjtésnél ; a hadsereg céljait szolgáló ócskanemüek, stb. gyűjtésében egymással keltek nemes versenyre s valóban meglepő eredménnyel. Filléreiket gyakran összerakosgatták s küldték el hol a háborúban elesett hős tanítók özvegyei, árvái javára, hol a megvakult hősök segélyezésére. Ily sok kötelességtudással párosult jótéteményük jutalmazására intézetünk növendékei gyönyörű karácsonyfával lepték meg kicsi tanítványaikat s különösen a háború árváira gondoltak nagy szeretettel. Elmondhatom, hogy a hazafias V.