Tanítóképző Intézet, Sepsiszentgyörgy, 1915

29 szellem uralkodjék, ahol mint egy családban otthon érezze magát mindenki. A napi nagy elfoglaltság mellett szüksége is volt nö­vendékeinknek egy csendes otthonra, ahol nyugodtan készülhetnek tanítói magasztos hivatásukra. A tanulás mellett azonban a házi teendőkben is gyakoroltuk őket. Takarítottak, asztalt terítettek, az asztalnál felszolgáltak, az étkezésnél használt eszközöket megtisz­tították, segédkeztek a főzésnél, mosásnál, vasalásnál, ablaktisztí­tásnál, kert megmunkálásánál, a kert és udvar tisztántartásánál, szóval a háztartási és gazdasági munkák minden nemét igyekez­tünk velük megismertetni és megszerettetni. A köztartást az iskolai év elején Fábián Szilárd r tanítónő vezette, de midőn ő, gyenge egészségi állapotára való tekintettel ezen kötelesség alól felmentetett, okt. 1-én a 99542—915. sz. ma­gas r alapján igazgató vette át annak vezetését. A gazdasági te­endőket G r a s c h i n a Károlyné látta el. A növendékek étkezésére mindamellett, hogy a rendkívüli körülmények miatt csak rettentő sok utánjárással és nagy fáradsággal tudtuk az élelmiszerek elké­szítéséhez szükséges nyersanyagokat beszerezni, különös gondunk volt. Reggelire és uzsonnára kávét kaptak kenyérrel, tiz órakor fel­váltva tejet, vajat, tojást, szalonnát vagy gyümölcsöt ettek. Délben a fogások számát redukáló magas miniszteri rendeletek kézhezvé­tele előtt három, azután vasárnap és ünnepnapok kivételével két tál ételt kaptak (húsétel hetenként 3 ízben), vacsorájuk egy vagy két tál ételből állott (főzelék, főtt tészta, leves, francia káposzta, sült krumpli vajjal stb.) Az étkezés az igazgató (egyben köztartás vezető) és a nevelő­nők felügyeletével történt Az étlapok gonddal készültek, az éte­lek jóízűek és táplálók voltak A növendékek ellátására (egyenként 320 K) 33280 K utalványoztatott, mely összegből a megsokszoro­zódott drágaság miatt a legnagyobb takarékosság mellett sem tud­tunk kijönni, miért is kénytelen voltam kérni Őnagyméltóságát ke­gyes kiutalására azon összegnek, melyet az étlapok megváltoztatá­sát célzó magas rendeletek kézhez vétele előtt, (szept. 1-től okt. 16-ig) a háború előtti rendes étlapok (három tál étel és mindennap húsétel) betartása miatt az idei köztartási javadalomra a rendes évi javadalomból ráfizettünk. A 146796—915. számú magas rendelet­tel engedélyezett is intézetünknek 7910 K pótjavadalom azon ren­delkezéssel, hogy abból a köstartásban résztvevő felügyelő sze­mélyzet és a növendékek élelmezése 1915. évi december hó 1-től 1916. évi junius hó végéig terjedő időben egyenként havi 10 K fordítandó, az ösztöndíjas növendékek részére pedig egyenként havi 5 K kiszolgáltatandó. így lehetővé vált köztartásunknak az egész iskolai éven át leendő fentartása. 6. Segélyezés, ösztöndíjak, iskolai jutalmak, alapítványok. a) A nagyméltóságu vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisz­térium által az 1915 — 916. iskolai évre nyújtott segélyek és ösz­töndíjak mennyiségét és értékéta következő kimutatás tünteti fel:

Next

/
Oldalképek
Tartalom