Tanítóképző Intézet, Sepsiszentgyörgy, 1913

5 hogy Pálmai Lenke nevére egy 2500 koronás alapítványt tesz, melynek kamatait évente egy az életbe kilépő olyan szegénysorsú IV. éves növendék kapja, aki négy esztendőn keresztül példás ma­gaviselettel, ernyedetlen szorgalommal, lankadatlan kötelességérzettel készült magasztos hivatására és aki az életbe kilépve, a 2500 korona kamatát hasznosan tudja saját céljára felhasználni. A tanári testület minden egyes tagjának a legőszintébb meggyőződése, hogy ezt az elismerést az ünnepelt maga-magának, a saját lelkében tényleg meglevő értékeknek köszönheti. Az igazi érdemnek ez a jutalma, ez az igaz megbecsülése.“ * Igazgató mélyen meghatva mondott köszönetét a nem várt kitüntető elismerésért, amely elismerés azért olyan értékes, mert azoktól jött, kik közvetlen munkatársai, akik munkájának 10 év óta szemlélői, részesei, akik leghivatottabbak munkájának megíté­lésére, mert ismerik e munkát, tudják, hogy ez a munka nehéz, terhes, de igen sokszor gyönyörűséges. Isten kegyelmével még sokat akar dolgozni, a tanári testülettel együtt még nagy eredményeket akar elérni és neve már is meg van a szivéhez, leikéhez forrott intézetnél örökítve, de e névvel együtt legyen megörökítve a tanári testület neve is, hirdesse ez az alap az egész országban, hogy itt a határszélen él, csendben dolgozik egy tanári testület, amely tes­tület összeforrt tanfelügyelőjével, igazgatójával és nem a széthúzás­ban, de az egy célra törekvő, egyetértő munkában, egymás meg­értésében, megbecsülésében van ereje, gyönyörűsége. A 2500 koro­nás Pálmai Lenke alapítvány ennek a tanári testületnek is örök időkre emléket állított. Csupán még azt jegyzem fel, hogy a létesítendő alaphoz a következők járultak szives adományaikkal : Dr. Daday Vilmos vár­megyei főorvos, intézeti orvos 100 koronát, Pálmai Lenke 100 koronát, Pálmai testvérek 100 koronát, Kardhhordó László 50 ko­ronát, a tanári testület hat tagja 60 koronát, Künnle Ilonka 20 koronát, Csánki Gyula kir. tanfelügyelő úr 14 korona 54 fillért volt szíves adományozni, amiért e helyen is hálás köszönettel adózom. Megemlítem még a február 22-én rendezett házi hangver­senyt, melyen vármegyénk főispánjával az élén részt vett városunk intelligens társadalma és növendékeink szüleinek nagy része. így

Next

/
Oldalképek
Tartalom