Tanítóképző Intézet, Sepsiszentgyörgy, 1907
23 Igazgatónéni felolvasása : „A fájdalom megmentő crejé“-ről, vallási és erkölcsi érzületük fejlesztésére irányult. Ezt szolgálta „Az erkölcsi oltóág“-ról szóló felolvasás is. Paedagógiai ismeretek birtokába juttatta az egyesület tagjait: „Az anya szerepe a családi nevelésben1', „Az otthon hatása11, „A kötelesség11 cimü felolvasások. Egy fizikai tárgyú szabadelőadásban a meleg hatásával ismertettük meg a tagokat. Az ifjúsági leányegyesület valamennyi tagjának jövőbeli hivatása : a háztartás vezetése, melynek helyes irányításáért háztartási ismereteket kell közölnünk; ezt a célt szolgálta „Élelmiszerek11 cimü felolvasás. Megismertettük az egyesületi tagokat a föld alakjával és mozgásával, továbbá a Szent László körúttal s igy földrajzi ismereteket is közöltünk. Egy másik igen fontos cél, hogy a rendes tagokat belevonjuk a munkásságba, mellyel ügyességet, bátor föllépést sajátítsanak el. Ezt is megtettük, a mennyiben 5 ízben énekeltek a rendes tagok és 7-en szavaltak, névszerint: Veress K., Tusa R., Aszalós Jolán, Kutas J., Daragics E., Juga L., Csecző Ilma. Összesen 10 ismeretterjesztő és 3 kizárólag szórakoztató gyűlésünk volt, 1 megnyitó, illetve alakuló és 1 bezáró gyűlés. Ezeket a gyűléseket felváltva az egyes osztályok önállóan rendezték, de az ismeretterjesztő előadást mindig a IV. évesek szolgáltatták. Igyekeztem röviden vázolni egyesületi életünket, mely a mint látjuk, elég élénk és mozgalmas volt. Hogy a kitűzött célt mégis teljesen meg nem valósíthattuk, ennek legnagyobb részben az egyesületi rendes tagok az okozói, kik minden törekvésünk mellett sem látogatták szorgalmasan a gyűléseket, pedig ezzel maguk ellen vétettek, mert sok kellemes órától fosztották meg magukat. De reméljünk egy jobb jövőt, ez évi működésűnket fejezzük be azzal a gondolattal, hogy a jövő évi gyűlések látogatottabbak lesznek. Adja Isten! Most pedig köszönetét mondok az egyesület nevében igazgatónéninknek fáradozásáért s mindazoknak, kik felolvasásukkal, énekükkel, zongora- játékukkal és szavalatukkal, egyrészt újabb és újabb ismeretekkel gazdagították az egyesületi tagokat, másrészt gyűléseinket kellemessé tették. A jó Isten áldását kérem az egyesület vezető lelkére, a tanári kar tagjaira s mindazokra, kik itt együtt vagyunk s sikert és áldást a jövőbeli munkára!“