Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1943

I. AZ ISKOLAI ÉV RÖVID TÖRTÉNETE. A Rikánibelőli Komimunitás 2 éves Női Kereskedelmi Szaktanfolyamának második évfolyama a tankerületi kir. főigazgatóság 5814—2/1943—44 számú renidelete alapján az 1943/44. iskolai évben folytatólagosam megnyílt. Tanulóiak valláserkölcsi 1nevelésére igen nagy súlyt fektettünk'. Tanári felügyelet mellett jártak templomba, lelki gyakorlatokat tartottak és részt­ve ttek a helyi vallásos egyesületek munkájában. Tanulóink hazafias nevelésére is nagy figyelmet szenteltünk. Tanulóink lelkesen, teljes odaadással,, öntudatosan résztvettek a mai nehéz háborús idők megkívánta minden áldozatos munkában. Tanulmányi szempontból sok nehézséget okozott a tanév késői megkezdése és korai befejezése, de aiz anyagot pár órai lecke hiányával elvégezték, csak a begyakorlásra maradt kevés idő. A tanév 1943 mov. 1-én kezdődött és 1944 márc. 31-én évvégi vizsgák nélkül zárult be. Szülői értekezleteink mindig népesek voltak és így a szülői házzal ál­landó összeköttetésben állottunk. A tanulmányi eredmény általában igen jó. Egészségi állapot megfelelő volt. Intézetünk tantermeit az 1943—44. isk. évben a ref. tanítóképző intézet épületében helyeztük el. Intézetünk berendezése kielégitő. A tantárgyfelosztás, az órarend elkészítése nehézséget nem okozott, mert 3 szaktanárunk volt. Intézetünkhöz a következő folyóiratok jártak: 1. Református Szemle, 2. Hivatalos Közlöny, 3. Protestáns Tanügyi Szemle, 4. Protestáns Szemle, 5. Búvár 6. Közgazdasági Szemle, 7. Országépítés, 8. Hitel. Iskolai kirándulások. A száktanárok vezetése mellett: Március 11-én az ecetg’yánban és a Hangyánál. Nagyobb kirándulásokat a nehéz háborús helyzet miatt nem tehettünk. Iskolalátogatás. Dr. Kursinszky Kálmán a marosvásárhelyi áll. kereske­delmi középiskola igazgatója a tankerületi Főigazgatóság 4257/1943—44. sz. rendelete alapján márc. hó 6—7 napján általános vizsgálatot tartott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom