Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1943

I. ISKOLÁNK MÚLTJA. A sepsiszentgyörgyi Református Székely Miké Kollégiumot a Rikán- belüli Komimuniitás kezdeményezésére a háromszéki székely nép alapította. A kommunitásban először 1836-ban, másodszor 1848-ban, harmadszor az 1855. november 26-iki gyűlésen merült feli egy Háromszéken létesítendő re­formátus középiskola gondolata. Az 1848—49-i szabadságharcot követő ab­szolutizmus. idején nemzeti életünk biztosítását célzó minden megmozdulásra fokozott éberséggel felfigyelő háromszéki székielység a felvetett eszmét oly lelkesedéssel tette magáévá s oly áldozatkészséget tanúsított, hogy rövid há­rom év alatt 136.247 korona gyűlt össze a felállítandó középiskola oéljára. 1857. január 14-én Kovászáén tartott gyűlés titkos szavazással kimondja, hogy a gimnáziumot Sepsiszieintgyörgyön állítják fel. 1859. szeptember 1-én nyil^ meg az új iskola I. osztályai. Az intézet első igazgatójia Vájná Sándor volt. Az ő igazgatósága idején fejlődött ki a négy osztályos algimnázium és épült föl hét hosszú esztendő allatt, 1870. és 1876. között a kollégium épületének maii Szabadságtéri szárnya. A Mikó-uitcai szárny építéséhez 1890. július 20-án fogtak hozzá, hogy az 1889. szeptember rétől fokozatosain nyolcosztályúvá fejlődő főgimnázium részére elegendő he­lyiség legyen. 1892. szeptember 1-én nyílt meg a nyolcadik osztály. 1905. évi május hó 27—28. napjain Budapesten rendezett országos ifjú­sági torna versenyen 121 középiskola mintegy 500'0 növendéke között intéze­tünk elsőnek küzdötte fedi magát s lellnyerte a fehér-selyem országos vámdor- zásiziót, mely ma is isikoláiník tulajdonában van. A román megszállás idején egyetlian sziklavára és összetartó kapcsa volt Háromszék vm. reformátusságának, amelynek újabb áldozatkészségéből1 a mostoha idők elleniére, új tagozattal, négyosztályos leánygimnáziummal, a mai polgári leányiskolával .gyarapodott. 1940. évi november 10-iki földrengés annyira megrongálta a kollégium főépületét, hogy két évig — a helyreállítás idejére — a ref. tanítónőképző épületében voltunk kénytelenek vendégszállást kérni. A kollégium harmadik tagozataként 1943. november hó 3-á,n a VKM. úr 1943. július hó 31-én kelt 126.301—1943. VI. 2. sz. engedélye alapján meg­nyílt a kétéves fiú kereskedelmi szaktanfolyam első osztálya. Az intézet legnagyobb jóltevőjé Sepsiszentgyörgy város és Háromszék vm. székely népe mellett gróf Mikó Imre kollégiumi főgpndnok volt, aki végrendeletében 60.000 forintot hagyományozott kallegiumudkníak. A gimnázium igazgatói voltak Vájná Sándor után: Gödri István (1876— 79),Simon Dénes (1879—80), Bodor Domokos (1880—84 éis 1886—901), Benfce István (1884—86), Székely Bendegúz (1891—96), Pap Lajos (1896—1902), Pétetr Mózes (1902—1916), Csutak Vilmos (1916—1936), Demeter Béla (1936— 43), dr. vitéz Konsza Samu (1943-tól). II. ISKOLÁNK AZ 1943—44. TANÉVBEN. Június hó 11—12-én beírás, szeptember 5—6-án utólagos beírás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom