Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1940
— 12 — örömével és boldogságával köszöntőm vitéz tábornok urat s megnagyobbodott magyar hazánk ezen legmesszebb fekvő végvárába bevonuló magyar honvédséget. Átcikázik lelkemen minden keserűsége, fájdalma és szomorúsága az elmúlt huszonkét keserves esztendőnek, amelynek folyamán az egyházak mellett éppen az iskolák álltak a legelső harcvonalban a fajunkért, nyelvünkért, hitünkért folytatott ádáz küzdelemben, nekik kellett kivédni az igen sokszor halálosnak Ígérkező csapásokat, nekik kellett önérzetes, gerinces s a magyar feltámadásban és jövendőben rendületlenül s törhetetlen hittel és reménységgel bizakodó újabb és újabb ifjú gárdát kibocsátani az életbe. S ha gróf Teleki Pál miniszterelnök úr felhívására lelkiismeretvizsgálatot tartunk, megállapíthatjuk, hogy a magyar tanárság és tanítóság a szenvedéseket vállalta, kötelességét becsületesen elvégezte s most a jól végzett munka megnyugtató öntudatával áll a magyar hadsereg vezetői és katonái elé s örömújongással kiálltja: Drága magyar testvéreink, Isten hozott! Isten hozott!, hiszen Mint a madár a fészkére Szomjú vándor hűvös érre ' ' Mint a gyermek anyaölbe . . . úgy vágyakoztunk mi visszatérni édes magyar hazánk, az ezeréves Nagymagyarország kebelére. Örömtől és boldogságtól ragyogó szemű és kipírúlt arcú székely diákok állanak itt mellettem két díszzászlóval. Az egyiket Három- székvármegye közönsége ajándékozta a Református Székely Mikó Kollégiumnak abból az alkalomból, hogy ezen kollégium ifjúsága 1905-ben a Budapesten tartott országos tornaversenyen elsőnek küzdötte fel magát s 121 magyar tanintézet előtt hozta haza ezt a másik zászlót, a fehérseiyem országos vándorzászlót. Ezt a dicsőséget mindeddig csak két magyar város élvezhette: Szabadka és Sepsi- szentgyörgy. A triánoni önkény mind a kettőt leszakította Magyar- ország testéről. Szabadka ma is idegen uralom alatt szenved, de Sepsiszentgyörgy a mai nap visszatért . . . s zászlóinkat, melyeket 1916 augusztus 28-ikának rettentő éjjelén sem hagytunk hűtlenül cserben s amelyeket a román impérium alatt minden veszedelemmel dacolva dugdostunk és rejtegettünk, ma újra kibontottuk és elhoztuk ide, hogy meghajtsuk a magyar uralmat képviselő vitéz tábornok úr s drága honvédeink előtt, s itt a Körösi Csorna Sándorok, zágoni Mikes Kelemenek, felsőcsernátoni Bőd Péterek s hídvégi gróf Mikó Imrék szőkébb hazájában boldog örömúj ongással kiáltsuk: éljen főméltóságú vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyar- ország kormányzója, éljenek a mi nagy barátaink: Hitler, a Führer és Mussolini, a Duce, éljenek a mi hős honvédeink és éljen örökké éljen a megújhodás útjára került drága magyar haza! A honvédhadsereg tulaj donképeni bevonulása pár nappal később, szeptember hó 22-én történt. A lelkesedés és öröm talán még a szeptember 13-ikinál is nagyobb volt, hiszen a bevanuló honvédsereg élén szotyori Nagy Gyula altábornagy személyében vármegyénk szülötte, kollégiumunk volt növendéke állott. Demeter
