Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1917
55 / azzal a hozzáadással, hogy a mennyiben az előreláthatatlan hadiesemények, illetve a tábori kórházban elhelyezendő betegek nagy száma mialt a tantermek kiürítése lehetséges mégsem lenne, a tantermek, internátus és konviktus részére a szállásmestcri hivatal, a város valamelyik e célra alkalmas helyén, megfelelő férő helyű barakkokat fog építtetni. Ennek alapján az elöljáróság megbízottai jul. 18-án részletesen indokolt kérést intéztek Bálint Dénes polgár- mesterhez. Ugyanakkor igazgató a kérés pártoló tovább terjesztésére a hadtápállomásparancsnokságot is felkérte s mindezek alapján méltán remélték, hogy a£ iskolai évnek a rendes időben leendő meg-- nyitása elől a legsúlyosabb akadályokat elhárították. Azért fájdalmas meglepetést okozott az I. hadseregparancsnokság szállásmesteri hivatalának Qu. op. 4246-1. sz. a. aug. 11-én kelt s a polgármesteri hivatal utján 7404. sz. a. szept. 1-én vett értesítése, mely szerint „a kollégiumi épületnek a 918. sz. tábori kórház által való kiürítése katonai okokból, barakk építése pedig gazdasági okokból lehetetlen. Mihelyt a viszonyok megengedik, a kiürítés az iskolai halóság kérésére a lehetőség szerint közelebbről meg fog történni.“ Dr. Bene István és Csutak Vilmos szept. 3-án a polgármester bevonásával dr. Tauszig egészségügyi főnökkel a helyszínén újabb tárgyalást folytattak s a tárgyalás eredményeként most arra kérték a szállásmesteri hivatalt, hogy a 212 tanuló részére berendezett tápintézet céljait szolgáló alagsori helyiségek kivételével bocsássa vissza a főépület déli szárnyát és a szintén 212 tanuló részére berendezett internátus céljait szolgáló nyugati szárnyépületet, mely a déli szárnytól tökéletesen elkülöníthető, továbbá a terjedelmes tornacsarnokot, az internátusi elnöki és főszolgai lakásokat a hozzátartozó melléképületekkel és az egész udvartérrel együtt tartsa meg a kórház részére. A kollégium képviselői kijelentették, hogy ezen helyiségek nélkül, a mikor a többi városi középületek katonai célokra szintén lefoglaltattak, iskolánkban a tanítás megkezdése lehetetlen. Az Elöljáróság kénytelen lesz' akaratán és önhibáján kívül annyi szegény s az oláh betörés által különben is súlyosan megviselt székely családnak felbecsülhetetlen újabb kárt és lelki szenvedést okozni. Dr Tauszig felhívására a kollégiumban .elhelyezett tábori kórház parancsnoksága ugyanakkor a déli szárnyépület vissza- bocsátása helyett az áll. polgári leányiskola, a Bogdán-ház és a Mikovényi-ház kiürítését javasolta. Dr. Gábor Arthur ezredorvos