Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1917

58 Az oroszországi belpolitikái mozgalmak azonban és e belső forradalmi jelenségek által kétségtelenül elősegített őszi, olaszországi támadó háborúnk páratlan diadalai a határainkon elhelyezett katonai csa­patoknak olyan átcsoportosítására vezettek, a melyeknek következ­tében jogosan remélhettük, hogy a szállásmesteri hivatal legkésőbb az 1917-ik év végéig valóra válthatja régi Ígéretét anélk’ül, hogy a katonai érdekek bármi csekély sérelmet szenvedhetnének. Így történt, hogy mikor az igazgató kolozsvári, budapesti és brassói útjainak, valamint a nov. 15 iki brassói újabb tárgyalásnak eredményéről az elöljáróság és tanári kar nov. 18 án tartott közös értekezletén beszámolt, javaslatára az értekezlet egyhangúlag el­határozta, hogy addig is, amig a kollégiumnak a legilletékesebb tényezőktől annyiszor kilátásba helyezett részleges vagy teljes ki­ürítése valóra válnék, a megelőző iskolai évben kibérelt és hasz­nált épületekben elhelyezhető négy osztállyal a tanítást nov. 26-án megkezdi, a nagy létszámú első osztályt párhuzamositja, és a négy osztály részére internátust és konviktust rendez be. Mivel pedig elsősorban a magasabb évfolyamú s ezért katonai szolgálat előtt álló, és másodsorban az első osztályba beiratkozott tanulók tanításának a megkezdését tartotta sürgősnek, az értekezlet azt is elhatározta, hogy egyelőre csak az I és VI—Vili. osztály tanulóit hívja be, mig a többi osztályok behívását a kollégium épületének már december folyamán, vagy legkésőbb 1918. évi január hó 2-án történendő részleges vagy teljes kiürítése idejére halasztja. Ennek alapján igazgató a nevezett négy osztály bennlakó tanulóit november 25-én behívta, az internátusbán elhelyezte, az 1917—18-ik iskolai évet nov. 26-án reggel 8 órakor az elöljáróság, tanárikar, az érdeklődő szülők, tanügyi barátok, az összes városi tanulók és a behívott négy osztály növendékeinek jelenlétében az 1 A. osztály termében megnyitotta, a tanári kar pedig a rendes tanítás munkáját nyomban megkezdte. Miközben a tanítás munkája a nevezett négy osztállyal zavar­talanul folyt, Csutak Vilmos igazgatót, akinek egészségét a rend­kívüli viszonyokkal az oláh betörés óta szünet-szakadatlan vívott egyenlőtlen küzdelem megrongálta, dec. 7-én tifuszos és tüdő- gyuladásos megbetegedése váratlanul huzamos időre ágyba dön­tötte Az iskola igazgatását ekkor kérésére dr. László Ferenc-helyet- tes tápintézeti elnök vette át, s ettől kezdve 1918. ápr. 1-ig első sorban ő intézte az iskola kiürítésére és uj berendezésére irá­nyuló munkásságot is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom