Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1912
13 terileg a szavazásra bocsálandó kérdéseket, kedélyes megjegyzéseivel pedig mindig le tudta csillapítani a vita szenvedélyeitől felkorbácsolt kedélyeket. * * ❖ . íme Tisztelt Ünneplő Közönség, ezek az érdemek teszik dr. Bodor Tivadar főgondnokságát Kollégiumunk történetében örök emlékűvé, de egyúttal ezek a kiváló tulajdonságok biztosítottak az O számára vezérszerepet nemcsak Kollégiumunkban, hanem városunk és vármegyénk közéletében s a különféle közgazdasági és kulturális intézmények körében is. Főtörekvése arra irányult, hogy a székelység közműveltségének és szellemi fejlődésének emelésére némi áldozatot hozhasson ; ez a cél lebegett szeme előtt, midőn a különféle nobile officiumo- kat oly nagy számmal vállalta magára ; ez a törekvés vezette a helybeli állami polgári fiúiskolánál másfél évtizedeken keresztül viselt gondnoksági elnöki tisztében ; ez vezette, mint városi képviselőtestületi- és vármegyei törvényhatósági bizottsági tagot. Közéleti tevékenységében Kollégiumunk nagy alapítójának hídvégi gróf Mikó Imrének e jelmondata lelkesítette : „et facéré et páti fortia“, azaz nemcsak teljesíteni kell a nehéz kötelességeket, hanem el is kell viselni nyugodt lélekkel a sors csapásait. Ezzel felelt azokra a támadásokra és gyanúsításokra, melyek közéleti működésében oly sokszor érték. Akkor sem csüggedett, ha törekvéseit nem kisérte gyors siker, mert ilyen esetekben Mikó Imrének egy másik jelmondását hangoztatta, mely igy szól: „Pe- ragit tranquilla potestas, quod violenta nequit“, azaz „lassan működő erő kivívja azt, amit rohanó erőszakkal kivívni nem tudunk“. Valóban nem rohanta végig az életet, hanem csodálatos, nyugodt bölcsességgel Ítélte meg a dolgokat s cselekedeteiben is a legbölcsebb mérséklet vezette s mégis negyedszázadot alig meghaladó közéleti pályafutása alatt oly sokoldalú, eredményes munkásságot fejtett ki, hogy azzal magának a háromszéki székelység történetében soha el nem múló érdemeket biztosított. Férfi korának delén, tetterejének legszebb korszakában, életének 55-ik évében 1912. február 19-én váratlanul ragadta ki az élők sorából a halálnak kérlelhetetlen angyala, éppen akkor, midőn Kollégiumunknak az Ő bölcs tanácsaira az intézet újjáalapifása körül legnagyobb szüksége lett volna. Temetése 1912. február 22-én mély részvét mellett folyt le.
