Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1910
9 Az általánost tünteti fel, mely nem függ vétlenségektől, hanem a mi mindig olyan volt és mindig olyan lesz, mert nem külső, esetleges okok miatt történik, hanem emberi motívumokból, lelki okokból fejlődik ki. Ezért történik valószínűen és szükségszerűen, ezért hisszük el, még akkor is, ha tényleg soha sem történt meg. Azért mondja Aristoteles, hogy a költő igazabb, mint a történetíró. A helyett, hogy másolná vagy utánozná az életet, az eseményeknek igy csak minden véletlentől megtisztított eszményét állítja elénk, mely bár nem is történt meg, mégis valószínűbb, hihetőbb és igazabb a tényleg megtörténtnél. így a költő nem is keresheti feladatát abban, hogy csillogó, és mindig új mesével gyönyörködtessen. „Zrínyi és Tassó“-ban fejtegeti Arany, hogy Homeros az előtte már énekelt hősdalokból, regékből fonta Iliás- és Odysseáját; Shakespeare gyakran, sőt majdnem mindig kész anyaghoz fordult, ha mesére volt szüksége. A görögök nem is a mesében találták gyönyörűségüket — nagy tragikusaik mindenki által ismert meséket és mondákat dolgoztak fel, —■ hanem az esemény valószínűvé tételében, a holt anyagnak, az élettelen alakoknak megelevenitésében fejtették ki költői erejüket. Vergilius, Ossián, Firdusi, Camoés meséi, mint Arany kiemeli, mind elcsépelt ódonság. Ugyancsak ő mondja, hogy „ha a művész az általánost akarja feltüntetni az esetleges, a véletlen helyett, a tapasztalat segítsége nélkül tetszés szerint új dolgokat nem kombinálhat. Ezért fordul azon kész alapra, melyet a hagyomány az utódok számára „felkincseit“. így teremt a költő az élet, a természet által nyújtott vonásokból, de nem utánozva, nem másolva a valóságot. Eszményíti a készen kapott anyagot, egy új, nem a megtörténteket megrajzoló világot tár elénk, mely azonban épen ezáltal válik képzeletünk fényében valószínűvé és igazzá. Következetes karaktereket látunk valószínű események forgatagában. Embereket, kik nem élnek és kikből mégis az élet lehelete árad felénk, kik a költő leikével együtt koruk eszméit, világfelfogását, érzésvilágát egyesitik magukban. A Dante Divina Comediája mindennél szebben és világosabban mutatja, hogy milyennek tartotta az életet a középkor, — a Goethe Faust-ja, hogy milyennek az újkor és a Toldi-ból kiolvashatjuk a fejlődő, erőre kapott, új Magyarország minden lelkesítő törekvését, jövőbe vetett reményét. Toldinak az alakja mindenféle tudományos munkánál jobban
