Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1907
8 egy újabb és erősebb nemzedék; ne teljesedjék be rajta a római költőnek az a mondása : hogy „Mi, kik nagyapáinknál rosszabbak vagyunk, még hitványabb utódoknak adjunk életet", hanem lássuk az evolutio nagy törvényét, hogy mindig tökéletesebb és tökéletesebb nemzedékek kerüljenek ki egymásután és hassanak oda, hogy az alapitó szelleme ne csak Háromszékvármegye, ne csak bérces kis hazánk, hanem hadd áradjon ki, a mint árad is, a széles országutra, a melyen egykor Csaba vitézei mentek a Királyhágóntuliak támogatására és segítségére, a melyen azon erőteljes, edzett, a háromszéki pompás ózondus levegőtől megizmosodott ifjú sereg hóditó útra indult, és hirdesse ennek a Kollégiumnak dicséretét és dicsőségét. A Méltóságos Elöljáróságnak és a tanári karnak kívánom az Urnák áldását. De a szeretet építő munkája még nem ért véget; a jó pásztor nem elégedett meg azzal, hogy maga körül láthatta nyáját, hanem elindult, hogy a hajlékokba is bevilágítson a béke szövétnekével s az örvendetes üzenetet elvigye családoknak s egyeseknek. Sorra látogatta társadalmunk vezető férfiait, anyaszentegyházunk munkás tagjait, a nevelés, tanítás fáradhatatlan napszámosait s mindnyájan megértették az örvendetes üzenetet, hogy ő az, ki az Úr nevében jő s áldották az Urat s az ő követét! Délben dr. Bodor Tivadar kollégiumi főgondnok s kedves neje vendégszerető asztalánál pihent meg a lankadatlan buzgalmu egyházfő, hol újból tanúja volt a feléje áradó tiszteletnek s ragaszkodásnak, mit szeretetreméltó módon viszonzott. Vasárnap reggelre kelve a Krisztusi szellemmel megáldott főpásztor első teendője az irgalmasság erényének gyakorlása vala. A kórházat kereste fel, hol minden egyes beteg ágya mellett megállva, az ő bizalmat keltő egyéniségének varázsával s a hit balzsamával enyhitgette a testi s lelki fájdalmakat. De ki kellett magát ragadnia az örömtől sugárzó, hálás tekintetek bűvös köréből, újabb kötelesség szólította az apostoli férfiút! Hiszen a sepsiszentgyörgyi népes