Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1902
18 Ünnepi beszéd. Irta és a Kollegium tanári kara és tanuló ifjúsága által 1902. szeptember 19-ikén Kossuth Lajos születése 100-ik évfordulóján rendezett hazafias ünnepélyen elmondotta Zayzon Ferenc r. tanár. Hazafias Ünneplő Közönség! Ez ünnepélyes alkalommal abban a biztos tudatban emelem föl erőtlen szavamat, hogy a kik itt most összegyűltünk, mindnyájan jó hazafiaknak érezzük magunkat. Hiszen mi más érzés gyűjtött volna össze ide e napon, ha nem az igaz hazaszeretet érzése ? Kossuth Lajos emléke ma már egy a magyar függetlenség, a szólásszabadság, a lelki- ismereti szabadság, az általános emberi szabadság eszméjével. A ki tehát ma Kossuth Lajos emlékének áldoz, az a legszebb általános közös emberi ideálok s ezek között első sorban a legtisztább hazaszeretet oltárán áldoz ; ez pedig talán egy nemzetnek sem oly szent kötelessége, mint a magyarnak. A mint az isteni bölcsesség embert szolgaságra nem teremtett, nem rendelt, épugy a nemzetek sem arra vannak hivatva, hogy saját legszentebb életérdekeik állandó rovására. csak másnak segítségére legyenek. Nem hiszem, hogy lenne magyar ember, ki azt merné állítani, hogy ez alól csak a magyar kivétel, csak annak nincs megengedve, csak annak nem lehet soha szabadon s függetlenül élni. Ki ezt állítaná, letagadná a magyarnak ezeréves államalkotó erejét, az nem ismeri vagy hamisan magyarázza a magyar történelmet, az nagyobb ellensége a magyarnak az idegen, nyílt ellenségnél, mert az egy nemzetet önbizalmától, hitétől, jövő boldogságába, üdvösségébe vetett reményétől akar megfosztani. Hit nélkül, remény nélkül élni sem egyes embernek, sem egész nemzetnek nem lehet. Hogy pedig a hit, a remény, a hamis próféták tanításai daczára is a nemzetben él, annak a mai általános országos ünneplés fényes bizonyság s jelen összegyűlésünket is e hit kifejezésének joggal tekinthetem. Ez a tudat megkönnyíti máskülönben nehéz feladatomat. Nehéznek mondom s érzem feladatomat; mert csak
