Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1898
5 A szórend ismertetésénél azonban azt kell minél jobban megértsék, hogy a mondat is beszédrész*) Mint beszédrésznek szabadabb mozgást kell engednünk, — hiszen ezer meg ezerféle viszonyban állhat a beszédhez, s ezt a szabadabb mozgást a szórend törvényeiben is ki kell fejeznünk. így aztán nem fog azon megütközni a tanuló, ha Goethénél ezt olvassa: „Heraus in eure Schatten, rege Wipfel des alten, heiligen dichtbelaubten Haines, wie in der Göttin stilles Heiligtum, tret ich noch jetzt mit schauderndem Gefühl“, sth. Nem szabad hát elhinnünk, a mit sok iskolai nyelvtanban, (s még a Müller-Frauenstein-félében is) olvasunk, hogy a mondat tagjainak egymásutánja (ha egyszerű ige az állítmány): alany állítmány, részeshatározó, tárgy, helyhatározó, ok.- v. módhatározó ; hanem inkább azt, hogy ilyen sorrendben is követhetik a mondat tagjai egymást. Ez csak látszólag van igy. Ha a mondatot, mint önmagában létező egészet magyarázzuk, s nem a beszédhez való viszonyában vizsgáljuk. (Már pedig ez nem helyes; ez rövidlátás.) De hát mit akarok én: „A német szórend elemeivel?" Megvallom, — hogy önző vagyok ! Meg kellett ragadnom az alkalmat, hogy, mind a tanítványaim, mind a magam munkáján könnyítsék. Hadd használhassák tánitványaim : a kezdők magyarázataim alkalmával, a haladottak ismétlő áttekintésül. Nem hízeleghetek magamnak azzal, hogy én teljesen kimerítettem a kérdést; nem is akartam. Az igen soktól nem várhatunk eredményt. Tanítványaim magánszorgalmára is kellett valamit bíznom. „Aller Sprachunterricht — mondja Ackermann, Herbart követője „Paedagogische Fragen, erste *) S hog'y „a mondatnak csak eijij főrésze enn, s az az állítmány, az ige; a többi mind csak ennek a meghatározója, még az alany is.“ (Szörnyei József: A Magyar Nyelv. 11. kiadás. Budapest, 1897.) Ürömmel jegyzem meg, hogy az 1896-ban Írott szakvizsgái dolgozatomban ezt magam is kifejtettem, megbizonyitottam, s 1897. márczius 28-án esto 8 órakor Brassai Sámuelnek is felolvastam. Az öreg urnák ez annyira megtetszett, hogy olyan hosszasan (esti 11 óráig) és lelkesen tárgyalt velem a mondatról, mint, logjobb tudomásom szerint, senkivel és soha azután. Máyer.
