Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1890

I.

Tanári székfoglaló értekezések.

A)

Vörösmarty, Tompa, Arany a szabadságharcz után.

Felolvasta Csősz János 1891. május 1-én.

Alig van nemzet a földtekén, a melynek költészetét a nemzeti eszme és a hazafias érzés annyira uralná, mint a magyarét, De oly nemzet sincs, melynek a létfentartásért annyi küzdelmet kellett volna kiállania, mint a magyarnak. Európa térképének ez előre-tolt pontján, beékelve nyugat és kelet közé, hazánk folytonos harczoknak vala színhelye. A mig a keletről beözönlő török-tatár csordák ellen állami létünket kellett védelmezni, addig nyugatról nmtizetiségünkct fenyegette folytonosan veszély.

Csoda-e, ha ily körülmények között a ma gyár'költő lantján a liazafiui bánat és öröm, remény és csüggedés hangja oly gyakran zendül meg ? Valóban a honfoglalás nagy tényétől a mai napig alig van a nemzeti életet közelebbről érdeklő esemény, melynek méltó megéneklője ne volna, A liazafiui bánat bús akkordjai ép úgy megrendülnek a költő lantján, mint a nemzeti dicsőség harsogó éneke. A legrégibb korból fennmaradt énekeinkben a vallásos elem mellett a liazafiui is nagy szerepet játszik. Szűz Mária mint az ország védszentje a vallásos és hazafias tiszteletnek egyaránt tárgya. Szent István és Szent László nemcsak mint a hit védői, hanem mint nemzeti királyok, nemzeti hősök dicsőittetnek.

A 10-ik században a reformáczió létrejöttével megszűnt a bitegység; a nemzet két táborra szakadt: katholikusokra és protestánsokra, Vitázó iratok keletkeztek, melyek azt bizonyítgatták, hogy melyik részen van az igaz hit és tiszta liazafiság.

i*