Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1889

10 csak a családi élet gyönyöreit, mint azt későbbi, Erdélybe indulása idejében kelt leveleiben emlegeti. Elénk figyelemmel kisérte az erdélyi eseményeket s a magyarországi befolyáso­sabb urakkal, a nádorral, gr. Csáky Istvánnal, kikkel házas­sága által közelebbi viszonyba került, folytonosan levelezett. Erdélybe jövetele eló'ttről kevés levele ismeretes, de ezekből is sejthető, hogy eleinte terve volt, kibékülve Barcsaival Erdélybe beköltözni; majd Rákóczi bukása után, látva, hogy Barcsai mint idegeníti el magától a kedélyeket, mint Barcsai ellenfele készült fellépni. Lehet, hogy ismerve Barcsai természetét, erre bizton számított is.1) Nem kellett sokáig várnia, mert a nagy adók, Karánsebes, Lúgos, Várad elvesztése, Barcsai ingatagsága, az ő és testvérei kegyetlenkedései2) már 1G60 vége felé úgy előkészítették Kemény útját, hogy ez biztos lehetett, ha Erdélybe bejő, mindenütt tárt karral fogják fogadni. Nov. 20-án Kemény még A.-Megyesen volt. Mielőtt vég­zetteljes útjára indult volna, Erdély rendéihez és gr. Csáky Istvánhoz irt leveleket, melyekben indokolja beindulását. „Uecla- ratiot töttem — irja gr. Csákynak — nem ellenségképen, senki személye, méltósága ellen megyek, hanem mint haza fia hazá­jában (tévén sok panaszokat is az emberek felőle, hogy csak zsírjával élni, terhét pedig viselni, vagy könnyebbíteni nem akarnám az hazának, sőt távolról nézni), hogy annak mosto­hájául ne itiltessem, úgy meg) ek, alioquin protestalvan, ha idegönül acceptaltatom vagy tractaltatom: az defenzat az mint lehet el nem mulatom. Úgy áldjon meg Istenem, — irja tovább — hogy sem fejedelemséget magamnak nem horgászok, sem semmi egyél) erdélyi eminentiat és azokból senkit exturbalni nem intendalok, hanem in privato az magam dolgaimnak kívá­nok csinálnom securitast az mint lehet és azzal megelégszem ; quo ad publicum oíferalnom kell magamat az hazának, véllek együtt javára néző dolgaiban, hogy kész indulatom légyen, és elhárítanom az vádlást, hogy attól idegen lőttem volna szol- gálatjátől, és úgy occasionaliter ha kívánja hazám belé kell elegyednem az publicumban is, és velek egyértelemből az haza javárul is kell tractalnom (melyre ha utam nyittatik, meg fogom mutatni keresztény igaz magyarságomat is, de Császár urunk *) *) Kemény levelei gr. Csákyhoz. Századok 1873. évf. 61. sz. „Javal- lanám, ha Kgd levelet Írna Barcsai fejedelemhez ... és ha tetszik kgdnelc intimálni, hogy ha én velem is jól bánik, bizony hasznos támaszára leszen alioquin.“ Levele kelt 1659. decz. 6. A.-Megyesen. s) Bethlen János i. h. 203 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom