Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1889

25 egyesek. Bizony hamar nap inás dolgot hallatok és megvigasz­talódtok“.1) Keménynek Erdély déli részén már csak az egy erősség volt kezén. Kemény most sem hagyott fel a reménynyel. Kővár alá vonult s innen kisérte figyelemmel az eseményeket, várva a kedvező alkalmat, midőn Ali pasa október 19-én Csikra zúdí­totta hadait Számtalan székely öletett le ; a monostorok, tem­plomok kiraboltattak, a szerzetesek és papok fogságba hurczol- tattak, maga Petki alig tudott megmenekülni; mintegy 4000 rabot vittek magukkal a tatárok. Kemény ezt meghallva, mintegy 5 — 6000 főből álló sereggel sietett segélyökre, de elkésett.2) Bogaras megsegélésére azonban mégis leküldé Bethlen Gergelyt 200 német és 200 magyar lovassal. Okt. 14-én levelet is irt a fogarasiaknak. Sokat akar nékiek Írni, de nincs ideje, azért csak inti, hogy legyenek hívek, vigyázzanak s remény­kedjenek ; a kik viszályt akarnak szítani zárják ki a várból; élést ne szalmájában, hanem szemül s leginkább lisztül készít­senek. „Az Ur Isten segélyen minden jóra benneteket“.5) Ali basa Maros-Vásárhelyről lvis-Selykre ment, magával vive Apafyt, ki nov. C-án a fogarasi táborból november 20-ára országgyűlést hirdetett Kis Selykre. Kémény kővári táborából nov. 15-én ellenparancsot adott ki,4) a melynek azonban kevés foganatja lett. Udvarhelyszék, Háromszék még októberben meghódoltak Apafynak,6) a havasalji vajda is Apafy mellé pártolt.6) A kis-selyki országgyűlés nov. 23-án bevégződvén, Ali hasa kevés török hadat hagyva Apafy mellett, az országból kivonult, megígérve, hogy ha segélyre leszen szüksége, abban nem fog hiányt szenvedni. A porta értesülvén, hogy Apafy megválasztatott, Bécsben is megtette a lépéseket, hogy Kemény segélyezésével hagyjanak fel, ha a békét fel nem akarják bontani.7) Kemény értesülvén, hogy a török haderő Erdélyből kivo­nult, merész lépésre határozta el magát. Német segédhadakkal bejött az országba, hogy Apafyt elűzze. Január 3-án Újfalunál <) Kemény János sajátkezű kiadatlan levele. Hely nélkül. U. o. 2) Frank jelentése a vásárhelyi o. gyűlésről. Érd. o. gy. Emi. XII. 536. lap. 3) Kemény J. sajátkezű kiadatlan levele. Ilely nélkül. Sz. N. M. levéltára. 1661. évsz. a. 4) Mindkettő Érd. o. gy. Emi. XIII. 75—76. 11. ») Török-magyarkori Államokmánytár III. 503. kk. 11. «) U. o. 507. 1. 7) Szilvási li. levele. Török-magyarkori Áll. Okmánytár IV. 8—9.11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom