Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1889

23 már összeköttetésbe lépett a német sereggel. Erről ő maga, aug. 25-ről Dobronból sajátkezű levelében tudósította a fogarasi őrséget: „lm Isten kegyelméből már nem az pogányság jő utánam, hanem én az Tiszán innen, a német hadak felette nagy erővel túl az Tiszán egyező correspondentiából megyünk Erdély felé, Kraszna mellett egyezvén meg. Ma-holnap más hirt hal­latok. Legyetek emberek, készüljetek, vigyázzatok, tudósítsatok. Az Vajdát is tudósítsátok hiteles ember által.“ Rendeli, hogy Gyulai Tamást fogják el „ha mód lesz benne és meg nem fogjátok, az Isten testetekben, lelketekben megverjen.“ Rendeli, hogy a mellőle elszökött dragonyosok fegyvereit elszedvén, ölessék meg.1) A szászok egymásközt gyors levélváltás által határoztak. Az Ali basától fenyegető közeli veszély által kényszerítve, köve­teiket a török táborba elküldték.2) Szeptember 7-én Ali ismé­telten irt a szászoknak, hogy okvetlenül jelenjenek meg.3) Ali parancsára a megyékből és székelyek közül is nehányan meg­jelenvén, szept. 14-én megválasztották Apafyt; 16-án történt meg a beiktatás s Ali felhívta a rendeket, hogy az uj fejede­lemnek hódoljanak.4) Kemény ez alatt a szövetséges német hadakkal nyomult előre; szept. 15-én már Kolozsvárnál volt. A keresztény hadsereg, Frank jelentése szerint,6) hozzá véve a Kemény tízezer emberét 46,000 főre ment 54 ágyúval. Jelentékeny erő, mely a siker biztos reményével bocsátkozhatott volna ütközetbe ; de nehány napi Kolozsvár alatt időzés után a fővezér Montecuccoli hirtelen megfordította a sereget s Erdélyből kivezette. Frank szerint ez azért történt, mert a császár nem akart a törökkel nyílt háborúba bocsátkozni. Kemény fájó szívvel hallhatta a Montecuccoli szándékát. Seregének egy részét ő is haza bocsátotta; a kolozsváriaktól hüségi esküt vett,0) és az őrséget 1000 német gyalogossal és 1000 magyar lovassal növelve, követte Montecuccolit.7) Intézkedett egyúttal, hogy párthívei az ő kezén levő várakban menhelyre találjanak8) Erezte azonban, hogy ez híveire nagy visszahatással *) *) Kemény sajátkezű levele a Sz. N. M. levéltárában 1661. évsz. a' 2) Érd. o. gy. Emi. XII. 528. kk. II. A fogarasi őrség csele, kik állevelekkel akarták a szászokat visszatartani. 8) U. o. 4) U. o. Frank jelentése 531. kk. 11. ») ü. o. «) U. o. XIII. 71 1. o U. o. II. 532. 1. *) Kemény J. eredeti levele a Sz. N. M. levéltárában 1661. évsz. a. A levél szeptember 18-án Ugroczon kelt. Ugrocz jelenleg rendezett község Kolozsvármcgyében, Kolozsvártól északnyugotra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom