Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1885

IX. A kollégiumi bcnlakásra és egyiitt-étkezésre vonatkozó adatok. Valamint a többi erdélyi evang. reform.-, úgy a mi kol­légiumunknál is a benlako rendszer uralkodik. E seminariumi berendezést nem alterálja a múlt évben életbe lépett uj gym- nasiumi tantervűnk sem. Kár is volna. Mert a tanulás ered­ményét és az ifjúság erkölcsét semmi sem biztositja jobban, mint az együttlakás, ba az a kellő felügyelettel van kapcsolat­ban. E felügyeletet pedig az erdélyi ev. ref. kollégiumok szá­mára 1884-ben megújított „Rendszabályok, Törvények és Utasí­tásokénak főkép V—VII. fejezetei (28—78. lap) kellőképen biztosítják a végrehajtó testületek és erők által. Ennélfogva intézetünk nemcsak oktat, Iranern — a mire a tanügyi és társadalmi körök, legalább az utóbbi időben, nagy súlyt fektetnek — nevel is, még pedig értelmi-, er­kölcsi- és testileg. E hármas nevelői feladat kivitele sok külső és belső tényező közrehatását kívánja meg. A külsőkhöz tartoz­nak : czélszerü épület kellő mennyiségű felszereléssel; inig a belső tényezők a szervezetet megvalósító tanárokban — mint szülőpótló felügyelőkben nyernek legtöbb kifejezést. Mind­kettőre nézve álljanak itt a következő adatok és pedig : 1. Beiifakás és nws/ántanitás. A benlakásra isko­lánk egy, 1870—76-ban épített czélszerü, nagy kétemeletes épü­lettel rendelkezik, melyben mindenik osztály külön lakórészeket kap. Benlakásra mindenik tanuló köteleztetik, csak a városiak képeznek kivételt, kiknek a szülői háznál való lakás meg van engedve. Azonban a legtöbb városi szülő szíve­sen adja be kollégiumi lakásra gyermekét; mert sok esetben meg van győződve róla, hogy tanulófia benn oly b i z- tosan van, mint otthon a szülői háznál. A tisztaság- és csinosságra való tekintetből mindenik lakószoba be van ren­dezve a tanulónak szükséges bútorokkal, asztalokkal, lámpák­kal, víztartó- és ivódényekkel, kettős, záros fióku vaságyakkal; az egyik fiókban a tanuló ruházata s tanszerei, a másikban kenyere és a reggeliféle élelmei vannak. Ekként a tanulók­nak csak egy székről és ágyneműről kell gondoskodniok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom