Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1885

Ugyané gyűlésből terjesztette föl az elöljáróság az egy­házi főhatósághoz az u. n. normal-költségvetést két alakban : egy teljes- és egy előkészitő-osztálylyal összekö­tött négy osztályú gymnasiurara. Előbbinél az összes szükség­let 25,870 frtot, az utóbbinál 17,200 irtot tett ki a törvény­szerinti berendezés minimális számításával. Ezzel szemben íe- dezetlen hiányul mutatkozott az első tételnél 12,614 írt, az utóbbinál 4950 frt. Vagyis ennyi-ennyi összegű segélyt kellene kapnunk, ha iskolánkat a formális törvény színvonalára akar­juk emelni. E segélyt első sorban az államtól reméljük ; s ta­lán nem messze választ el az idő annak megvalósításától és igy iskolánk teljes felvirágzásától. Addig is a márcz. 29-ki elöljáróság! gyűlésből tett fölter­jesztésre a mélt. áll. igazg. tanács 1066—1886. sz. a. leiratában jóváhagyta azon intézkedést, hogy az algymnasiumunkhoz még szükséges három rendes tanár helyén — inig 1 e tanszékek rendszeresittetnének — a törvények értelmében képesített h e- lyette s tanárok alkalmaztassanak pályázat utján, segéd­tanári czinien, benlakó és felügyelői (priváttanitói) kötelezett­ségekkel, évi 600—600 frt díjazás és a szülőktől fizetendő egyéb járulékok mellett. Azonkívül úgy ezen, mint ji következő ápr. 27-iki ülésben az is elhatároztatott, hogy a mennyiben az al­kalmazandó 3 segédtanár s az élők. osztály vezetője a ben- lakással együtt járó felügyelői kötelességek megoldására nem elegendők : még egy, esetleg két végzett theologust is hiv meg az elöljáróság a mondott czélból 200—200 frt évi fizetés és a majdnem ennyire menő, szokott járulékok kilátásba helyezé­sével. De az előbbi khronologiától vagyis márcz. 29-től ne tá­vozzunk el, mig meg nem említjük, hogy az elöljáróság jegy­zőkönyvileg méltatta Székely Gergely elnöklő-főgond- nok urnák márcz. 12-én betöltött 65 életévéhez fűződött 25 éves gondnoki m ü k ö d é s é t. E méltánylatnak Révay Lajos gondnok ur adott találó kifejezést — kérvén az isteni gondviselést, „hogy nyújtsa hosszúra közhasznú, drága életét, hogy még számos éveken át Vezérelhesse kollégiumunk elöljá­róságát.“ Az ünnepelt főgondnok ur egész működésére vissza­tekintő meleg szavakban köszönte meg az elöljáróság szives megemlékezését. Április 13 — 15 napjain volt iskolánk körében az egyház- kerülettől 5 éves cyklusra a kollégiumok anyagi és szellemi megvizsgálására kinevezett bizott­ság Gróf Bethlen Géza, D r. J e n e i Viktor és Domokos A utal igazgató-tanácsos urak személyeiben, kik kollégiumunk ügykezelésének megvizsgálásában a kitartó 2 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom