Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1884

17 Végezetül legyen az is megemlítve, hogy a néh. Nagy Péter püspökünk emlékének megörökítésére kollégiumunk kö­réből 24 irt ment tel: az ugyanezen czélra kiadott kőnyomata arczképből pedig (ä 1 frt) ló példányt hozatott iskolánk. 4. A tanítás kerete és folyama. Tudvalevőleg is­kolánkban ez évben lépett életbe az állami tanterv mintájára készült. 1884. évi konventi tanterv. Ennek teljes keresztülvite­lére a mélt. állandó igazgatótanács u. n. átmeneti intézkedést állapított meg az 1308—l.'sSd. sz. a. határozatával. Ez által és azzal, hogy annak életbeléptetése előtt a múlt évi július vé­gére az erdélyi kollégiumokból néhai főtiszt. Nagy Péter püspök u r n a k elnöklete alatt értekezletet hivott össze a teendő lépések és az összevágó működések tekintetéből : nagy mértékben befolyt a mélt. igazgatótanács arra, hogy a tanítások a régi mederből az újba öntessenek át anélkül, hogy az ide oda szétágazásnak terei nyíltak volna. Az említett tanári kon- ferenczián e sorok írója volt jelen, s ott szerzett tapasztala­tait úgy is mint tanár, úgyis mint főleg ez időszerinti igaz­gató igyekezett érvényesíteni, illetőleg az uj tantervet a n y a g, tanitásiidő és kézikönyvek tekintetéből úgy exequ- alni és exequáltatni. hogy midőn egyfelől a napjainkban sokat hangoztatott túlterhelés a növendékekkel szemben kikerültessék, ugyanakkor másfelől azok szellemi ereje a gynmasium elé szabott czél szerint fokozatosan fejlesztessék. Ez utóbbi szempontból, de meg az iskolánkhoz fűződő tradicziónál fogva kérte meg elöljáróságunk a mélt. áll. igaz­gató tanácsot, hogy gymnásiumunkban mint kötelezett tantárgy -— heti 1 — 1 órán a szabadkézirajz is taníttathassák, így véltük e téren is a reál irányt a humánnal : a mértani rajzot a szabadkézi rajzzal legjobban kiegyeztetni. E kérelmét az elöljáróságnak a mélt. áll. igazgatótanács szives volt 1541 — 18s5. sz. a. leiratával kedvezőleg elintézni s a szabadkézi rajznak továbbra is taníttatását megengedni. A tanítás folyamát, hála a gondviselésnek! ez évben sem zavarta semmi olyas gátló körülmény, mely miatt a kiszabott tananyagok, a növendékek előhaladásai s a rájok való iskolai és házi felügyelések csorbát szenvedtek volna, még oly esetekben is, midőn közülünk egyiknek - másiknak gyűlésre, vizsgálatra stb. kellett menni, vagy midőn egyiket- másikat több-kevesebb ideig tartó betegeskedés fogta el a ta­nítástól. Mindezen esetekben az óráknak uj beosztásával, ille­tőleg helyettesítésekkel lön segítve. A tanári testület a tanítás és felügyelet érdekéből 12 rendes (közös) gyűlést és 3 módszertani értekezletet tartott. 5. A tanulók sxoryalma, mayaeiselete és eyész- séyi éillajtotétróf szóló jelentésemnél hátrább a YII. szám 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom