Evangélikus lic. főgimnázium, Selmecbánya, 1909
6 És úgy gondoljuk, hogy amíg a történeti hűséggel ellenkező adatokat kiküszöböljük, egyúttal nem fog kárba veszni igyekezetünk, ha városunk iskolaügyének a képét legalább részeiben rekonstruáljuk oly mértékig, amennyire a rendelkezésre álló néhány nyom megengedi. Ha Selmeczbánya a keresztyénség első századaiban már fennállott, úgy egész bizonyosra vehetjük, hogy a szeretet vallása hamar talált utat e városba. Már a IV. században járhattak itt kér. hittérítők, félezer évvel előbb, mint a szlávok apostolai, Cirill és Method.1 Annyi azonban bizonyos, hogy a IX. és X. században a kér. kultúra már erős gyökeret vert itt s iskoláink csirái már ebben az időben kereshetők. I. István királyunk buzgó térítése idején itt már erős kér. gyülekezet van. Az esztergomi dioecesis egykorú kimutatása szerint fönt a hegyen (most Óvárosi-hegy) kér. templom állott, amelybe századokon keresztül a közeli községek népe is eljárt.2 Amikor Vania a felvidéknek ily hatalmas kér. gócpontja volt, valószínű, hogy akkor, ha nem is valami nagyon fejlett, de legalább a legelemibb ismereteket közlő oktatásnak is kellett folynia itt. Sajnos, biztos adatunk erre nézve nincs, de a valószínűség nagy mértékben szól mellette. IV. Béla király idejéből maradt fönn először a vaniai papnak s valószínűleg egyúttal tanítónak is a neve. Ez Magister Gerardus, plebanus de Bana (1239).3 Könnyen meglehet, hogy az a Gerardus ez, aki kortársainál kiváló »phílosophus et astronomus« hírében állott s akit nagy tudománya miatt később a király udvari orvosává tett meg s mint ilyen, befolyását érvényesíthette, hogy a király Selmeczbányának legrégibb jogkönyvét szentesítette. 1254-ből Magister Benaldusnak neve maradt fönn, ki szintén nagyon képzett ember lehetett, hiszen Rómában is járt követképen.4 Ettől az időtől kezdve itt-ott bukkanunk egy-egy nyomra, amely az iskola fönnállására emlékeztet. Hogy bővebb adataink erről az iskoláról nincsenek, annak okát abban kereshetjük, hogy Selmeczbányát az elmúlt századok alatt sok csapás érte. 1 Kachelmann, III. 1. 1. 2 U. o. 2. 1. 3 Ü. o. 3—1. 1. 4 U. o. 5. 1.