Evangélikus lic. főgimnázium, Selmecbánya, 1903

Főhomlokzata arra a lejtős feljárásra tekintett, amelyen felju­tottunk s mely már Romulus óta rendes bejárásul szolgált a Palatínusra. Felséges oszlopcsarnokából három ajtó nyilt, a középső a fogadó terembe (tablinum), ahol a császár kihallga­tást adott s fogadta az idegen királyok és népek követeit. Vé­gén, a benyílóval szemben, félkör alakú bemélyedés látható, bizonyára a császári trón helye. Drága márvánnyal borított falait korinthusi oszlopok vetlék körül s fülkéiben valóságos szoboróriások állottak. Mindezeket a tárgyakat a 18-ik század­ban szanaszét hurcolták, úgyhogy ma alig láthatunk egy-két töredéket belőle. A tablinumtól balra állt a házi kápolna (la- rarium), jobbra pedig a basilica, vagyis egyike azon termek­nek, amelyben törvényt láttak; a hallgatóságot a biráktól el­választó márványkorlátnak néhány töredéke máig is fennma­radt. E három mögött látható a peristylium, egy hatalmas udvar, oszlopcsarnoktól körülvéve. Innen azután széles ajtó vezetett a tricliniumba, a palota éttermébe, amelyben római szokás szerint három asztal állott: kettő az oldalfalak hosszá­ban, a fő pedig az ajtóval szemben, emeltebb helyen, máig is megtartva kövezetének egy részét, itt ettek a császárok s a legkiválóbb személyiségek. Két oldalról oszlopokkal elválasz­tott nymphaeumok állottak, középen díszes kúttal, zöld lomb­bal és virággal ékített medencével ellátott helyiségek. Az egyikben ma is látható a márványmedence töredéke, a má­sikát még nem tárták fel. Mindezekből az óriási termekből ma csak a márványpadlózat, az oszlopok alapjai s néhány faltöredék látható, a többi elpusztult. De az egykorú irók szinte kifogy­hatatlanok az épület nagy arányainak, fényének és pazar pom­pájának magasztalásában. Ez a palota összeköttetésben állott Augustus palotájával is, amelyen túl Domitianus egy stádiumot vagyis egy testgyakorló helyiséget építtetett, amelyet ma egé­szen feltártak s amelyben egykor szintén nagy fénynek kellett uralkodnia. Domitianus stádiumán túl Sept. Severus építette fel palotá­ját. Mivel azonban itt a domb lankásan ereszkedett alá a völgybe, roppant alapépítményekkel emelték fel s így nyertek tágabb helyet az építkezésre. Ezek az óriási alapépítmények máig is fennmaradtak s ámulattal töltik el a szemlélőt, mikor megtudja, hogy ez csak az alap volt s hogy maga a palota felettük emel­

Next

/
Oldalképek
Tartalom