Evangélikus lyceum, Selmecbánya, 1897
s' hirdetni fogja, az önzetlen hazaszeretet, a honfierény eszményét. A vallási és politikai ellentétek korából Felséges Urunk még egy férfiú emlékét örökítheti meg, ki a XVII. század első felének egyik leghatalmasabb magyarja, ki irodalmunknak legkiválóbb alakjai között foglal helyet és ki, mint vallásának buzgó apostola, korszakot alkotóan folyt be Magyarország történelmére. Ez Pázmány Péter esztergomi érsek. A jezsuita szerzetben nyerte tudós kiképeztetését. Itt tanulta meg, hogy a protestantismustól csak saját fegyverei, nevezetesen az iskola sgítségével lehet visszahódítani az elveszített tért. így lett ő a kath. iskolaügy újrateremtője. Semmiféle áldozattól vissza nem rettenve, alapítja meg a nemes ifjak nevelőintézetét s a nagyszombati egyetemet. És ha iskolaalapításai közvetlenül a mi vallásunk ellen irányultak is, mégsem fogjuk megtagadni elismerésünket az áldozatkész tudóstól, ki ilyformán a magyar műveltségnek hathatós előmozdítója lett. Mint az iskola és műveltség jelképére fogunk mi hazafiui kegyelettel tekinteni Pázmány Péter szobrára. A szeptember 25-iki rendelet még két férfiúnak állíttat szobrot, s ebben rejlik Ő Felsége nagylelkű adományának legnagyobb fontossága. Midőn Rudolf királyunk gondatlansága folytán a vallási és politikai sérelmek már elviselhetetlenekké lettek, Bocskav István állott az elégedetlenek élére. Azelőtt a királynak s a német pártnak egyik legbuzgóbb híve fegyvert ragad, hogy az alkotmányt s ennek lényeges alkatrészét, a vallásszabadságot meg védelmezze. Gyors hadi siker követte lépteit. De1 az igazi nehézségek csak most következtek. Mert Bocskav hívei közül sokan meg nem elégedve avval, hogy vezérüket úgy Erdélyben, mint Magyarországban fejedelemmé kiáltották, és hogy a török őt királyivá akarta tenni, a koronás királynak letételét kívánták keresztülvinni. Bocskay ekkor mutatta ki önzetlenségét és azt, hogy csakis a haza java lebeg szeme előtt. Az volt a czélja, hogy a királyt rábírja az alkotmány tiszteletbentartására, s ezt a bécsi békével el is érte.