Evangélikus kerül. lyceum, Selmecbánya, 1891

55 Bartko Miklós, Gsepella István, Gasparik János, Gazsi Benő, Heim Károly, Ilolluby Arthúr, Jakab Zsigmond, Marek László, Mockovcsák Gyula, Mattyasovszky István, Pongrác Sándor, Porázik Antal, Buttkay István, Sensed György, Wagner Márk. Az érettségire következett a tanításra képesítő vizsgálat, melyre 4 tanítóképzős és 3 tanító jelentkezett. Ez utóbbiaknak egyike 3 évet töltött tanítóképzőkben, a 4-ikben tanitóskodva magán készült a vizsgálatra. Elnökül mélt. Sárkány Sámuel püspök úr által nt. Haendel Vilmos honti íőesperes úr volt kiküldve. Az írásbeli vizsgálat junius 27-én, a szóbeli 30-án tartatott meg nsgos Szabó Géza hontmegyei kir. tanfelügyelő úr jelenlétében, kihez, mint a kormánynak ily vizsgálaton kép­viselőjéhez mióta a tanítóképző fennáll, ez alkalommal először volt szerencsénk. Egy tanító, ki 15 éven át asztalos mester­séget űzött, mind magyar, mind tót igen gyarló dolgozatainál fogva a szóbelire nem bocsáttatott. A többi megvizsgáltatván, 5-nek a tanítói oklevél kiadatni határoztatott, és pedig Laco Endre és Simonidesz Sámuelnek jeles, Lukácsek István és Rúzsa Jánosnak jó, végre Szmetana Gusztávnak elégséges általános fokozattal; égy tanító pedig némely tárgyakból egy év múlva leteendő javító vizsgálatra utasittatott. XI. Iskolai fizetendők. Tandíjul fizetendő a lyceumi osztályokban 24 írt, élel­mezési díjul az élelmezőben ebéd- s vacsoráért, orvosi segély s gyógyszerekért 50 frt; ennek fele a tanév elején beiratáskor, másik fele február hó elején szolgáltatandó be a lyc. pénz­tárba. A tanítóképzősök tandíjul 12 frt, s élelmezési díjul 24 irtot tartoznak fizetni. Ezek a zeneintézetben ingyen taníttat­nak; mások, kik a zenében, névszerint zongorázásban, gyako­roltatni kívánnak, 20 frtot fizetnek egész évre. Az élelmezőben (alumneumban) ebédre jár leves, marhahús, főzelék, kenyér, vasár- s ünnepnapokon sült; vacsorára kenyér, vastagétel, egyszer a hétben gulyáshús s egyszer tésztás étel. Ki régibb tartozásait a tanév elején le nem rójja, a kerül. isk. tanács ha­tározatánál fogva fel nem veendő a tanintézetbe; kivételt csak szegény, kiváló szorgalmú és feddhetetlen erkölcsi magavise- letü tanulóknál szoktunk tenni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom