Evangélikus kerül. lyceum, Selmecbánya, 1890

29 András, II-od; Rúzsa János, Simonides Pál, III- ad és Podsztrelen András, IV-ed évi tanfolyambeliek. A tanév végén Lencso tanár a rajzteremben rajz-kiállítást rendezett, közszemlére ál­lítván ki a tanulóknak 1889—90. és a lefolyt tanévi rajzaikat. A dologhoz értők oda nyilatkoztak, hogy némely algymn. tanu­lók péld. Kevicky Pál rajzai a rajztanár-képző intézetnek is becsületére váltak volna, kitűnők voltak Pauks Béla mértani rajzai is. Tomázásban mily gyakorlatok vétettek elő Huber József, városi tornamester vezetése mellett, az illető osztályoknál az 1-ső szám alatt előadottakból látható. A katonai gyakorlatok puskákkal a felgymnasiumi növendékekkel ez évben is folytat- tattak oly kedvező sikerrel, mint a múlt években, melyeknél Haitsch Sámuel tanár s szabadságolt állományú honvéd had­nagy most is példás szorgalmat, buzgóságot, ügyszeretetét s ügyességet tanúsított. A tanulók magok közt puskák szaporí­tására 23 frt 6 krt gyűjtöttek, mely összeghez 12 frt 51 krral az algymnásiumbeliek is járultak. Puskák ez évben nem készít­tettek, de ez összegből egy ezred-kürtre 4 frt 76 kr. fordítta- tott. Tanulóink közül a budapesti országos tornaversenyben Haitsch Sámuel és Lencso János tanárok vezetése mellett 36-an vettek részt: VIII-ik osztályból: Augusztinovics Győző, Bran­denburg Gyula,- Brocken Jenő, Clement Béla, Konyári Pál, Liffa Aurélt Matuska József, Maza János, Skolnik Vilmos, Schmidt Ferencz, Thébusz Aladár, Wagner József; VII. osztályból: Beer Imre, Csepélla István, Gasparik János, Händel Vilmost Havas János, Heim Károly, Jakab Zsigmond, Kiss Emil, Melczer Gyula, Pauer Jenő, Ruttkay István, Tóth Arisztid, Wankovits Kálmán ; VI. osztályból: Clement Károly, Karlovszky Dániel, Sárkány Ernő, Szabó Kálmán, Vehovszky Pál; V. osztályból: Mihalik Géza, Ráth Ferencz, s a tanító képzősök közül Szabó Endre, Podsztrelen Endre és Kliment Endre, legnagyobb részt saját költségükön, 16-an 3—6 frtnyi segélyt véve igénybe, melyhez a nemes városi tanács 35 frtot, a takarékpénztári igazgatóság 25 frtot, az iskola pedig 46 írttal járult. Tanulóink különösen a katonai gyakorlatokat szerették volna bemutatni és pedig puskákkal, ebben készek bármely honi intézettel versenyezni, de ettől eleve eltiltattak, a torna bizottság előre kijelentvén, hogy ez évben fegyverrel való versenyzés elmarad. Futásban Vehovszky Pál, Vl-od, s Melccr Gyula és Beer Imre VII-ed

Next

/
Oldalképek
Tartalom