Evangélikus kerületi főgymnasium, Selmecbánya, 1859
nyelvtanokat előadni ? Hányán vannak, kik fentebb érintett tantárgyaknál, főleg régi nyelvek tanitás és tanulásánál igy kérdezgetnek! Elmondom röviden, miért történik igy, és miért jó, hogy épen igy történik. A jelen kornak szellemi miveltsége eredménye annak, mit az eszmék világában a régi korok teremtettek. Jelen korunk csak tanítványa a régibb koroknak ; ha magosán áll, ezeknek vállain emelkedett magosra. A tudósnak, kiről fentebb mondám, hogy a tudományosság egyeteméről kell tiszta fogalommal bírnia, s ezzel ki bírjon, ha ő nem? — szükség ismerni azon eszméket, azon eszméknek lánczolatát, melyek a jelenkori szellemi életet képezik; de nemcsak azt, henem a szellemi életnek eredetét, folyamát, fejlődését a legrégibb időktől fogva a mi korunkig. A jelenkort nem foghatja fel tökéletesen, ki az ó-kort nem ismeri. Azon eszmeszövetnek, mely szivünket ránézttinkben gyönyörködteti, legfinomabb szálait régi Göröghonban s Rómában találjuk, legalább a remek mintát, a remek példányt, mely szerént szöveték. S ime ez egyik ok, miért kell a régieket tanulmányoznunk. A másik, hogy az, mit Írtak, a tiszta emberiséget, humanismust le- helli: s ép azért az ifjú lelkeknek a keresztény vallás isteni tanai mellett a legnemesebb táplálékot, igaz, nemes elvű emberekké kiképeztetésökre a legczélsze- rtíbb, legjobb eszközt szolgáltatják. Gyémántról mondják, hogy csak gyémánt által simítható, fényesíthető. A régiek, ha tetszik, ily gyémánt a lelkek simítására, mivelésére. Lehetetlen is, ki azokat szorgalommal forgatja, azon magasztos szellemet, mely azokon átleng, felfogja, azon nemes gondolatokat, eszméket, melyekkel telvék, magáévá teszi, magában mintegy vérré *válatja, darabos, durva, nyers maradjon: megragadják őt, és akarva nem akarva finomítják, miként tudjuk, hogy a legdurvább ember is, ha miveitek, nemesbek társaságában forog, nem akarva is ezeknek szokásait veszi fel, s észrevétlenül finomul, művelődik. Ez az, mit Ovidius mond: „didieisse fideliter artes, emollit mores, nec sinit esse feros. A nemestől, ha vele mulatunk, tagadhatatlan, nemest tanulunk, miként a nemtelentől, aljastól, nemtelent és aljast, mi úgy ragad, mint a korom vagy szurok, ha hozzányúlsz. S adhatunk-e ifjainknak nemesb társakat, a régi nagy kor szellemi hőseinél ? S lehet-e, ha Homeros-, Thukydiders-, Tacitus-, Ho- ratiussal s annyi dicsővel, kiket a világ évezredek, óta lát első rendű csillagokként tündökleni a szellemi világban — társalognak, hogy ez leikökre mivelőleg, ne- mesitőleg ne hasson ? Ámde kérdhetné valaki, nem történhetnék-e mindez a nélkül, hogy a nyelveket kellene tanulni, netán a régi íróknak jól sikerült forditásokbani olvasása által ? Ki ezt kérdi, azonnal elárulja, hogy nem tudja, mi a remek mű; hogy remek műben nemcsak a gondolat, az eszme, melyet ábrázol, hanem a kivitel is, a külidöm, tehát régi írókban a nyelvezet is remek; mint egy német tudós mondja: arany almák ők ezüst héjban; gyöngykép arany keretben; s ha ez idomot külön veszed, nem tekinted, csak fél gyönyörben részesülsz vagy any- nyiban sem, a mennyiben a fordítás, kivált ha nem ügyes kéz teszi, gyakran csak elferdítése az eredetinek. Berzsenyink, Köleseink, Vörösmartynk, Petőfink,
